Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
ESZÜK Hfl NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Perzselt fenyőfák A Zempléni-hegység kellős közepén jártunk, az újhutai erdőkben. Gyönyörű, üde, illatos tájra Mogyorós-tető, Nagykörös-hegy, Kecske-hát, s az 500—600 méter magas hegyek karéjában tisztások, hegyi legelők — tele réti szegfűvel, kerek fejű margarétár-ni. pirosló mécsvirággal, szagos kakukkfűvel és ezernyi más erdei virág színözönével, különösen a kellemes Kotliszka-réten. Körös-körül terebélyes tölgyek, sudár bükkfák, feljebb szálegyenes fenyők magasodnak, s borítanak harsányzöld takarót a kúpos hegyekre. Csakhogy .. . csakhogy ezeken a pompás zöld takarókon mostanában imitt-amoti barna foltok is láthatók. Különösen a fenyőerdőket csúfítják rozsdabarna facsoportok. Tavaly ilyenkor még életerősek, egészségesek voltak, s mára teljesen elsorvadtak: valami nyavalya úgy elpusztította őket, mintha láng perzselt volna végig rajtuk. Mitől lettek ilyenek? Fertőzés? Savas eső? Ki tudja? De mindenképpen szomorú érzés — halottnak látni őket. <h. j.) 9 Július 11—12-én kerül sor a diósgyőri várban a hagyományos Kaláka Nemzetközi Folkfesztiválra. A fesztiválon fellépő hazai együttesek a tapolcai Ak- ropolisz Klubban Gyermek Kaláka címmel adnak műsort július 12-én. % A szőlő zöldmunkái címmel dr. Farkas Attila kertészmérnök tart előadást július 13-án, hétfőn 18 órai kezdettel Miskolcon, a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ kertészeti szakkörében. Az érdeklődő kertbarátokat szeretettel várják. • Bemutatót is tart az Iparcikk Áruház első emeletén megnyílt vevőszolgálata keretében a MIKRO- BICK Számítástechnikai Fejlesztő és Szolgáltató Leányvállalat. A bemutatón a látogatók megtekinthetik, működtethetik az általuk forgalmazott számítástechnikai berendezéséket, eszközöket. RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője, dr. Káló József . rendőr alezredes, 1987. július 13-án, 17 órától fogadóórát tart. Helye: Miskolc, Rudas L. u. 14. sz., II. emelet, 1-es számú helyiség. Előzetes bejelentkezés a 35-103/20-55-ös telefonszámon. KÖZLEMÉNY Vasutas-juliális! A 37. vasutasnap alkalmából 11887. július lián, az MVSC-sporttelcpcn, vas- utas-juliálist rendezünk. Egész napos kulturális ás sportprogram szórakoztatja a látogatókat, melyre tisztelettel és szeretettel meghívunk minden kedves MAV-nyugdíjast, tényleges dolgozót és családtagjait, minden kedves utasunkat és szál- 1 Utalónkat! A MÁV Igazgatóság gazdasági és társadalmi vezetése Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1987. július 10-én (pénteken) 15.30-tói 1987. július 13-án (hétfőn) reggel 7.30- íg ügyeletes; Dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Vörösmarty u. 52. sz. Telefon: 86-026. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. Q Ludányhalászin Bárány Tibor, 32 éves gépkocsivezető, helyi lakos személygépkocsival az úttestről kisodródott és egy villanyoszlopnak ütközött. A személy- gépkocsi utasa, Szali Lajos, 45 éves üzletvezető, helyi lakos a helyszínen meghalt, Bárány és két utasa súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Sütő András-ósbemutató Gyulán Sütő András új drámáját, az Álomkommandót ősbemutatón láthatja július 19/én a Gyulai Várszínház közönsége. A kiváló erdélyi író műve a Gyulai Várszínház és a budapesti Vígszínház közös előadásában, Sik Ferenc rendezésében kerül színpadra. A darab főbb szerepeit Kern András, Lukács Sándor, Seres Zoltán, Fü'löp Zsigmond, Zsíros Ági, Vallai Péter, Földi Teri és Fonyó József alakítja. Az ősbemutató után július 21-től még hat estén játsszák Gyulán az Álomkommandót. A július 20-1 előadás technikai okokból elmarad, a jegyek becserélhetők a többi előadásra. A darab ősztől Budapesten a Vígszínházban kerül 'Színre. Megkerültek az eltűnt gyerekek Mint korábban a sajtó hírül adta, a Komárom megyei Tát községből szülei lakásáról július 4-én, szombaton, a reggeli órákban eltűnt három gyermekkorú fiútestvér. A Kanabé család gyermekeit július 9-én, csütörtökön, az esti órákban lakossági bejelentés alapján a Székesfehérvár melletti Börgöndpusztán egészségesen megtalálták. ■ Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti* a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872,17-807. CisflBCBPsaBaiassstTteaiTiBesstMBnpfltieawwmK-isjKutssteWúWíarxiffT'to a várban Bányalakó dűvadak Közlemények Szólótáncosnőt keres a Maxim Varieté (Budapest, Akácfa u. 3.). Magas, képzett, jóalakú lányok jelentkezését várjuk. Eves szerződéssel, magas gázsi, vidékieknek lakást is adunk. Jelentkezés írásban, az eddigi működés részletes feltüntetésével. Táncosnőket keres a Maxim Varieté (Budapest, Akácfa u. 3d- Gyakorlattal rendelkező, 168 cm- nél magasabb lányok írásos jelentkezését várjuk. Éves szerződési lehetőség, jó kereset, vidékieknek lakást is biztosítunk. Értesítjük a lakosságot, hogy Hangony, Dózsa út térségében megépített 20/0,4 ltv-os transzformátort a hozzátartozó kisfeszültségű hálózattal együtt, 1887. július lS-én 12 órától feszültség alá helyezzük. A vezetékek és tartószerkezetek megközelítése, érintése életveszélyes és TILOS! Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ■ közlése szerint a 28. játékbeli lottónyeremá- nyék a nyereményíMleték levonása utam a következőik: öttalálatos szelvény nem volit; a 4 találatos szelvényekre egyenként 180 486 forintot; a 3 találatos szelvényekre egyenként 1114 forintot; a 2 találatos szelvényekre egyenként 39 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. Fojtán László felvételei Matyóföldi pillanatok Dúvadak vertek tanyát az egykori badacsonyi kőfejtőkben, ahol környezetvédelmi okok miatt már régebben felhagytak a bányászattal. A hegynek a kőbányák által ütött sebhelyeit már másfél évtizede gyógyítják: cserjékkel, kúszónövényekkel, fákkal telepítették be a régi kőfejtők területét. A növényzet azóta szépen elburjánzott, és a bozóttal benőtt elhagyott bányagödrök, a sza- kadékos mélyedések jó búvóRómai cserép A tavaly átadott Dunakeszi Cserépgyár megtöbbszörözi a római betoncserép termelését. A tavalyi 3,6 millióval szemben az idén csaknem tízmillió darab készül az Olaszországból vásárolt két korszerű gépsoron. A gyár most kedvezményt is nyújt vevőinek: a Budapest Környéki Tüzép Vállalat forgalmazásában 15 százalékkal kínálja olcsóbban bizonyos termékeit. Ezzel az akcióval és tanyahelyet kínálnak á vadaknak. A szőlőtermelők és turisl ták által sűrűn látogatott vidéken annyira elszaporodtak a rókák, és különösen á vaddisznók, hogy meg kellett kezdeni tervszerű ritkításul kát. Az utóbbi időben éven-jj te 30—40 vaddisznó is terí-l ■fékre kerül ezen a köirnyé| ken. Jóval nehezebben kap* hatók puskavégre a rókák! akiket kotorékebekkel é| füstöléssel igyekeznek odúi i'k elhagyására bírni. A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Zenekara a hagyományokhoz híven a napokban térzenével szórakoztatta a Budai Várba látogatókat. Naptár 1987. JÚLIUS 11„ SZOMBAT A nap kelte 4.58, nyugta 20.42 órakor A hold kelte 21.38, nyugta 4.32 órakor Névnap: Nóra, Lili ötven éve halt meg George Gershwin (1898— 1937) amerikai zeneszerző és zongoraművész, a szimfonikus dzsessz megteremtője és egyik fő képviselője. 1987, JÚLIUS 12., VASÁRNAP A nap kelte 4.58, nyugta 20.41 órakor A hold kelte 22.12, nyugta 6.01 órakor Névnap: Izabella Százharmincöt éve született Cegléden, és Szolnokon halt meg Várkonyi István (1852—1918) mező- gazdasági munkás, agrár- szocialista vezető. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Általában kevés lesz a felhő, száraz idő várható. Az élénk, néhol még erős északi szél tovább mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül lesz. egyrészt az üzem tárolási.) gondjain kívánnak enyhíteni,] ugyanakkor elősegítik a fel-’ készülést az őszi építkezési; csúcsszezonra. A napokban megérkeznek Olaszországból Dunakeszire azok a gyártó- eszközök is, amelyekkel nagyobb mennyiségben készíthetik az eddig gyakran hiányzó, különleges szellőző-, szélső és antennarögzítő cserepeket.