Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

1987. július 11., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Ózdi kohászok korkedvezménye

Két év múlva várhatóan változik a nyugdíjtörvény

Néhány hónapja új vezetője van az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak, dr. Rácz Albert személyében, aki pár nappal ezelőtt Borsodba látogatott, s tárgyalt a megye vezetőivel is. Ezt az alkalmat használtuk fel, hogy érdeklődjünk tőle a várható új nyugdíjrendszerről, s a kormány közelmúltban hozott, Ózdot, az itt dolgozó kohászokat érzékenyen érintő döntéséről, annak végrehajtásáról.

— ön, miostani funkciójába történt 'kinevezése

élőit az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke volt, tehát ielsősorban az

aktív dolgozókat érintő kérdésekkel foglalkozott. Most a nyugdíjasokkal, a gyesen levőkkel, \a táppénzesekkel kell törődnie .. . Túl ezen, mennyiben változott munkája?

— Lényegesen. Egészen mást csinálok, báír aztkell mondanom, hogy a két dolog szervesen kiegészíti egymást. Máir ami az aktív dolgozóik, s a valamilyen oiknóll fogva nem dolgozók ügyét illeti. litt igen fontos az emberekkel való foglalkozás, az anyagi egzisztencia, a minimális ellátás megteremtése, hiszen a nyugdíjasok, a táppénzeseik, az anyasági ellátásban részesülőik a társadalombiztosítási főigazgatóságihoz tartoznak, hadd mondjam úgy: mii gondoskodunk róluk, természetesen az állami költségvetésből nekünk juttatott ősz- szeg erejéig ... Jóformán a születéstől a halálig követjük végig az emberek életét.

— Természetesen sokakat érdekel és érint a gyed, -a gyes, iá családi pótlék, de azt hiszem, mostanság mindenki a készülő új nyugdíjtörvénnyel foglalkozik. Hallottam, hogy itt, Borsodban ebben az évben megszaporodott a nyugdíjkérelmek iszáma, vagyis tartva az újtól, sokan már most szeretnének nyugdíjba menni, ön — hogy úgy mondjam — a „tűz” közvetlen közelében van, mit tud mondani az új törvény lényegéről, bevezetésének dátumáról?

— E lő rélátha1 táan 1989- töl lesz változás a nyugdíjtörvényben. Jelenleg még minden képlékeny, csak az a biztos: más lesz a nyugdíjaztatás módja, mint jelenleg. Elképzelésekről beszélhetek: az egyik „legesélyesebb” javaslat, hogy emelkedik a nyugdíjfconha- tóir, nők esetében három évvel, a férfiaknál két évvel, vagyis 58, illetve 62 évre. A korhatár-felemeléshez — ha megvalósul — valószínűleg kapcsolódik majd a kedvezményes nyugdíjbamenetél lehetősége is. Az elképzelések szerint azok, akik meghatározott szolgálati idővel rendelkeznek, a nyugdíjkorhatár előtt legfeljebb öt évvel kérhetik nyugdíjazásukat. A terveik szerint módosulna az úgynevezett ny-ugdíjská'la is: várhatóan évi egy százalékkal emelkedne, s nem lenne felső határa. Vagyis 42 év szolgálati idő után a nyugdíjalap 75 százaléka helyett annak 77 százalékát tenné ki a nyugdíj, 46 év után pedig 81 százalékát. Kétségtelen, ez a hosszú szolgálati idővel rendelkezőknek kedvezne, azoknak, akiknek 23-^37 szolgálati év van hátuk mögött, rosszabbul járnák. Az új nyugdíj- szabályok várhatóan javítják májd a nyugdíjaik értékét is, az elképzelések szerint a 65 év felettiek nyugdíját évente az áremelkedéseknek megfelelően emelnék. Mondom, jelenleg még minden képlékeny, biztosat még én sem tudok mondani...

— Özdról viszont már biztosat tud mondani, hiszen a kormány döntött néhány száz kohász korengedményes és rokkantsági nyugdíjazásáról...

— Döntött, s ez kétségtelenül sóik pluszmunkát ró ránk, de valóiban csak ez az egyetlen járható út volt 500—’530 ember sorsának megnyugtató rendezésére. Egyébként évitizedekkel korábban volt már hasonló lépés, amikor a bányákat bezárták, s több tucat, a nyugdíjkorhatárhoz közelálló bányász mehetett hamarabb nyugdíj,ha. Most, mint az a kormány üléséről kiadott tájékoztatóból is kiviláglik, csak azok mehetnék korkedvezménnyel nyugdíjba, akiknek életkora, vagy megromlott egészségi állapota nem teszi lehetővé az átképzést. A kedvezményben a legalább 35 évi munkaviszonnyal rendelkező férfiak és 25 éve dolgozó nőik részesülhetnek, ha számukra más munkakör nem biztosítható, s legfeljebb három évük van hátra a nyugdíjkorhatárig. Ez a döntés egyszeri volt, és kizárólag az Ózdi Kohászati Üzemekre vonatkozik.

— Mennyi pluszkiadást ró ez a társadalombiztosításra?

t Nem keveset. Ha olyan hatezer forintos áitlagnyug- díjjal számolunk, akkor évente majd’ 40 millió forinttal nő a kiadásunk ...

— Az MSZMP iKB júliusi állásfoglalása, amely a gazdasági^társadalmi kibontakozás programjáról szól, részletesen foglalkozik a szociálpolitikával is. Annál is inkább, mert ebben a programban a lakossági fogyasztás korlátozásával is foglalkoznak...

— Ahogy a KiB is 'kimondta, a szociális biztonság fenntartására törekszünk. Lesznek — s erre fel is kell készülnünk —a gazdasági struktúra átalakításával járó új szociális problémák. Az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat, a töbhgyeitmelkes családokat kell j óbban támogatni ... Konkrétumokról a kormány őszi ülése után lehet csak beszámolni.

I. S.

JUHÁSZOK

Az idő nem nagyon változtatta meg a perkupái Sebők Pált. A kalap árnyéka színben ugyanúgy kettéválasztotta arcát, szikár, sovány termete sem nagyon gyarapodott. Igaz ő meg az időt neon változtatta meg. Még mindig hajnali négykor kel, kilométereket gyalogol a mezőkön, görbére csontosodott kezével még mindig fej. A juhász nem tud másképpen élni, csak úgy, ahogy megszokta — mondja, négy évvel az után a nap után, amikor az első nyugdíját kihozta a postás.

— Nem éreztem én öregnek magam. De, hát hiába néztem körül ,a családban, nem volt aki folytassa. Ez bántó dolog. Én is apámtól, meg bátyáimtól tanultam meg a szakmát, s e tudás úgy tűnt magamban marad. A fiú burkolóniak tanult, az asszony pedig nem őrizheti •a nyájat. Addig rágódtam rajta, míg megkérdeztem az ■elnöktől. Azt mondta, ha segítek neki, akkor miért ne. Legfeljebb lesz női juhász is. Jött a neheze, de megfőztem a feleségemet, így megmaradt a nyájam.

Tizenkét éves volt, amikor az apja mellé szegődött. Az akkori juhászkodás más világ volt. Nagyobb tenhet rótt az emberekre. Még a legnagyobb uradalmakban sem volt állatorvos, több volt a betegség; a ibüdössám- taságtól, a kergekórig sok minden nyavalya fertőzte az állományt.

Balogi Győző, a perkupái szövetkezet főállattenyésztő- je nem is állja ímeg:

— Ki is talált minden bacsó olyan lá.bkenőcsöt, amiben jobban hitt, mint a Messiásban. A receptora családi titok volt. És az egyik rosz- szabb volt a másiknál.

Sebők Pál befelé mosolyog: — Nono! Erről mást mond a birka.

Ezek a régi juhászok többet tadtak egy élesre fent bicskával orvosolni, 'mint ma bármelyik állatorvos- hallgató. És itt nem a kör- mölésre keli gondolni, ugyanis ők koponyát lékeltek. A kergekórt egy parazita okozza, amely felkerül az állat agyába. A juh jellegzetes szédelgős, körkörös mozgása, egyensúlyzavara ennek következménye. , Sterilnek aligha nevezhető körülmények között legelőn kanyarították ki a koponyacsontot, tüzes tűvel piszkálták ki a kórokozót, s helyezték vissza a léket, hajtották vissza a ,bő.rt. És az állat általában meggyógyult. Ezen a nem könnyű Iskolán nevelkedett fel az a juhásznemzedék, amelynek tudására, s főleg lelki ismeretére nagy szükség van. Mindmáig.

— Ezért bántam, hogy a családban kihal a juhászkodás. Még apám mondta, nem tudna úgy meghalni, ha a £ia nem venné át a pásztorbotot. Nos, az élet rajtam is segített, igaz kicsit kegyetlenül. Az én fiam burkoló- nak tanult. Nem rosszul. De a gyakorlatokról sokszor jött haza ittasan. A mesterek nem nézték, hogy fiatal, boltba küldték, berúgatták. Amikor készült a ballagásra adtam neki cipőre ezer forintot. A társai kocsmába csalták, majd kirabolták. Hazajött üres kézzel, megszégyenülve. Könnyebb volt rávennem, hogy maradjon mellettem. s

Így a család nyolcszáz állat felett őrködik. Van egy termelő falka, amelyet fejnek is. A másik nyájat nemes egyszerűséggel bitangnak nevezik. Az ebben legelő áltatok becsapták a juhászt, ellopták a hasznot. Nem tenmékenyültek meg, — vagy még aram lehet, tudni — így kevesebb lesz a szaporulat, s elmarad a fe- jés is. A birkák így lettek

bitangok, s maradnak e címszó alatt, amíg mellőlük is ért ehhez a szakmához, ránysírás. A harmadik fal- ka pedig gyenge bárányokból áll, amelyeket, most erősítenek fel az erdőszéli legelőkön.

Ma már a juhásznak áll a világ! Sokan hangoztatják ezt s hozzáteszik; aki kicsit is ért ehhez a szakmához, pár év alatt meggazdagodhat. És például felhozzák, hogy Sebők Pál nyugdíja meghaladja a nyolcezer forintot!

— Ez így van. De ezért a pénzért már meghaltak az ujjaim. A fej,és nem kímélte az ízületeket. A . porcok elmeszesedt-ek, elmerevedtek, az ujjaimat kiegyenesíteni többé már nem tudom. De én nem panaszkodom. Orvos mit is tudna segíteni? Dolgozom. Hárman megkeresünk 254 ezer forintot. Eny- nyit kapunk a 120 százalék feletti szaporulatért, a sajnos elég gyenge 3,7 kilogrammos gyapjúmennyiségért, s a 14 ezer 500 'liternyi kifejt tejért. Van, aki soknak tartja. De ha háromfelé elosztjuk, nem lesz több havi hétezernél. És azt mondanom se kell, hogy a juhászkodásban nincsennek ünnepek.

Sebők Pál hatvannégy évesen is megnyerte a versenyt. Pár évvel ezelőtt a juhász „konferencián”, kihívták egymást a szövetkezet juhászai. Ki termel .többet, ki dolgozik jobban? Érthetően .büszke, hogy fiatalabb társai még nem érték utol.

Négy éve nyugdí jas ez az ember, aki nem ismeri annak a szónak az ízét, hogy üdülés, szabadság. A juhászhoz szokott falkát nem lehet ott hagyni, itt nincs váltótárs, á gazdához szokott állat nem hagy kimenőt.

—kármán—

Ha azt mondjuk, hogy az építési piacon a kereslet és a kínálat lassan egyensúlyiba kerül, hajlamosaik vagyonka beruházási igények és anyagi forráisoik apadáséiban látni az egyetlen magyarázatot. Ez azért itenmiásizetes, mert jelei közvétllenül árzé- keilhétők. Gondoljunk csak arra, hogy 1968-ban neim indult új állami nagyberuházás, a metróépítés, az utak korszerűsítése is csak lassúbb ütemlben folytatható.

De llegalálbib emnyliire . izgalmas az is, 'hogyan alakulta kínálati oldal. Milyen felté- teHelkfceü, lehetőségekkel rendelkeznek a kivitelező építőipari vállalatok, amelyek egyre inkább vállalkozás i rendszeriben, versenypályázat útján nyerik el .a megbízásokat?

Ha a keresletre azt mondanánk, hogy hanyatlik, a kínálatra, az építők technikai színvonaléra nehezebben találnánk pontos jelzőt ahhoz, hogy érzékeltessük, milyen sokain dolgoznak áldatlan állapotok közepette.

Nem egyszerűen arról v-am szó, hogy a nagy adóelvonások rniaitt kevés pénz marad a műszaki megújulásra, a felzárkózásra a világ élvonalához —, hiszen akik kevés eredménnyel gazdálkodnak, azoknál ez szóba sem kerül, azok annak is örülnek, hogy szinten tud ják tartani például a gépparkjukat. Hanem a jelenlegi körülmények között kettős teher nyomja a 'kivitelező vállalatokat : részben a kihasználatlan, nehezen eladható állóeszközöké, máshol pedig az

elavult, nulla értékűvé amortizálódott berendezéseké, amelyeket sok ügyesség és pénz ráfordítása árán lehet' csak életiben tartani. Az csak bonyolítja a helyzetét, ha a kettő egy helyen található meg: olyan állóeszközök értékesítésével kellene csökkenteni a vállalati veszteségeket, amelyek mér régén elhasználódtak.

iTiaivaly a kivitelező építőipari vállalatok összesen 38 miiillii'árdos állományából több mint 1 milliárd forint értékű áillóesziközt tudlak más célra hasznosítani, de arról csak közvetett adatok találhatók, hogy mekkora értékűtől meim sikerült megszabadulniuk. A készlet nagyságát sejtetik azok a veszteséges vállalataik, amelyek reménytelenül próbáinak ezek eladásával egy kis be vételihez jutni, az öles hál detésék az újságokban, a szemlátomást elárvult nagy telepek, ipari csarnokok, a

szabad ég alatt veszteglő daruik, konténerek.

A vállalatok óllóeszköz-ál- loimémyának majdnem a felét a különféle gépek, berendezések teszik ki, amelyék elhasználtsága átlag majdnem 50 százalékos, ám vannak olyan géptípusok, amelyeknél ez az arány jóval nagyobb. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gépek, berendezések zöme elavult, korszerűtlen, folyamatos karbantartásuk nagyon sok pénzt emészt föl, sokkal többet, mintha új, értékes berendezések működését kellene szinten tartani.

iCsíalkhogy ezek megvásárláséira ma az építőipari vállalatok legtöbbjének nincsen pénze. A helyzetet jól szemlélteti, hogy azok a gépek, berendezésék, amelyek közvetlenül az építés-szerelésben nyújtanak pótolhatatlan segítséget, azoknak az állománya 1983 óta fokozatosam csökken.

Ilyen műszaki háttérrel érthetőbbé és értékelhetőb- bé válik az a statisztikai adat is, amely azt mutatja, hogy tavaly az egy építőipari foglalkoztatottra jutó termelési érték 4,5 százalékkal emelkedett, miközben a tervezettnél többen (2,3 százalék helyett 3,4 százalékkal, összesen 9300-an) hagyták el az ágazat vállalatait. A fizikai dolgozók termelékenysége tavaly 2,8 százalékkal nőtt, vagyis többet és hatékonyabban tenméllék, minit az előző esztendőkben.

Ezék az adatok nem tar- talmaanialk kritikai megállapításokat, pusztáin a tényeket rögzítik. Ám arai mögöttük van, azt- is látni kell. Azt, hogy az építőiparban megnehezíti az oly nagyon várt struktúraváltást a gépek leromlott műszaki állapota, a maradék állóeszlköz- álilomáiny összetétele —, ami még egy korábbi piaci igény szerinti állapotot tükröz —, és az, hogy az "ágazatiban maradók szakmaii felkészültsége nem mindig felel meg annaik, amire ma szükség van.

Hogy ez az ellentmondás meddig fokozható, azt nem tudni pontosan, de az biztos, hogy véges az emberek teljesítőképessége, azt növelni egy határon tol nem lehet. Minit ahogyan az elavult, elértéktelenedett gépekkel. berendezésekkel sem lehet építeni ma olyan házakat, épületeket, amelyeket a jövőnek szánunk. Ezért előbb-utóbb új gépekre lesz1 szükség. Az élet ki fogja, kényszeríteni a gépvásárlásokat, még .akkor is, haer-j re ma alig-alig van pénz.