Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-10 / 161. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 10., péntek Hz toMHi___________ és a miskolci rádió MEZŐKÖVESDEN Lánykorukban is így egymásba karolva sétáltak vasárnap délutánonként a bogácsi főutcán. Fel­vételünk a bogácsi pávakörről a tavalyi, május 1-i felvonuláson, Mezőkövesden készült. Fotó: Fojtán László Népdalt dalol a szív, a száj A Hórvölgye Tsz hagyamányíírzői „Mert a boldogsághoz ke­vés csak a jelen, / a múl­ton ép,üli az, s az emllékeze- ten;” (Tompa Mihály) „'Építőanyagom” ezúttal az ’50-es évek elejéről való ... Az egyetlen sármentes úton (alhogy akikor Bogácson azt nevezték, a „itőtésen”) — azt szinte teljes szélességben el­foglalva, kezüket hátul kar­ba fonva — sétáltak fel s alá akkortájt, minden vasár­nap délután az „eladó” lá­nyok. Menetük, színes ünne­pi ruházatuk szép látványt nyújtott a házaik előtt, a kispadokon diiskurálló öre­geknek,. s még a mi rosszal- kodásra szerfölött kapható gyermeki természetünket is fékezte. Főleg, amikor a sé­tálók ajkáról szárnyra kélta dal, s végighullámzott a hivatalosan a generalisszi­musz nevét viselő főúton. A tovaha'ladóké lassan halkult, a közeledőké fokozatosan erősödött, s miközben össze­keveredték a hangok, az egész egy csodás harmóniá­vá olvadt. És így ment ez kora délutántól sötétedésig. Ilyen vasárnap délutáno­kon növögedtü.nk éveken át. S talán mert az emlékezet a jót szívesebben megőrzi, ar­ra, hogy miikor veszett el a dal, bárhogy töröm is a fe­jem, már nem emlékszem. De az tény, hogy egyszer csak elveszett. Új divat jött, másféle életmód? A lányok karéja mindenesetre elma­radt, köv étkezésiképp, nóta sem csendült már a közben Alkotmány útra keresztelt főúton. Egy jó darabig úgy tűnt, senki sem énekli pél­dául már azt: „A bogácsi Nagytemplomiban de sóik kis­lány áll sorjában / Minde­gyiknél kék ibolya, csalk egy­nél van tearózsa / Jaj de boldog lesz az majd vala­ha, aki ezt a rózsát lesza­kítja Aki ezt a piros bar­na kislányt szerelemből el­csábítja.” Aztán mégis... Mégis akadtak néhányan, akik gon­dolataikban, szívükbe zárva áthozták a népdalt a túlsó partra. Köszönhető ez Vass Lajosnak, a pávakör-mozga- lomnak, a televíziónak, a 'bo­gácsi egykori lányoknak, a patrónusulkinalk, a Hórvölgye Tsz-nek? Azt gondolom, mlindannyluk érdeme, hogy most már 12 éve Bogácson újra zeng a régi nóta. Bogácstól nyugatra, a hegy­gerinc túlsó oldalán, a szom­szédos Szomolyán, ahol egyebék között az volt a hí­res nóta: „víg Szomolyán megérett a rövid szárú cse­resznye ■ Gyere bábám na- gyom finom, egyél te is be­lőle Nem bánom én a cse­resznyét, akármilyen finom is / Megcsókollak édes ró­zsáim, akármiilyen tilos is”, szóval a cseresznyés faluban nem kizárt, hogy hasonló­képpen történt minden. Mert hisz’ ott még hamarabbtól, immár két évtizede műkö­dik a pávaikor. Hogy a két szomszédos község népdalköreiről miért szólok egyszerre? Nos, en­nek egyetlen oka van, mind­kettő a Hórvölgye Termelő- szövetkezet égisze alatt, an­nak anyagi támogatásával működik. De a részletekről inkább szóljon Nyeste Ist­ván, a Bogács községi párt­vezetőség titkára, aki egy­ben a Hórvölgye Tsz pártit­kára is. — Annak idején Vass La­jos és a tv jóvoltából orszá­gos méretűvé terebélyese­dett pávaköri mozgalom mindkét községünkben ser­kentőleg hatott. A falusi emberekben napjainkban is ott él az a belső kényszer, hogy az őseiktől örökölt kul­turális értékeket őrizzék, ön­maguk és mások boldogítá- sára felhasználják. Szövet­kezetünk vezetése az első pillanattól kezdve támogat­ja a bogácsi pávakört, majd pedig a szomolyai téesszel történt egyesülés után, az ott működő népdalkörnél is szí­vesen vállalta a gazda sze­repét. — Nyilván ez jelentős anyagi kiadásokkal jár együtt... — Természetesen. Hiszen az együttesek szakmai veze­tőjét a szövetkezet fizeti, ezenkívül a szereplésekre a téesz szállítja a pávakör tag­jait. Az egységes régi népvi­selet ruhaanyagát szintén mi vásároltuk meg, és évente, kétévente bel- vagy külföldi jutalomkirándulásra is el­vesszük a pávakör tagjait. Arra a kérdésemre, hogy a húsztagú bogácsi, s a 25 fős szomolyai pávakör reperto­árja hány népdalt ölel fel, Nyeste István csak mosoly­gott. — A darabszámot meg­mondani nem tudom. Ám abban biztos vagyok, ha eze­ket az asszonyokat reggel hétkor leültetnénk, hogy éne­keljenek másnap reggel hé­tig, ők énekelnének, és ugyanazt a dalt kétszer biz­tos nem. A két népdalkör vezetője hosszú évek óta Meder Iván nyugdíjas zenetanár, aki ko­rábban sok éven át a szo- mo'lyai általános iskolában tanított. De például ,a bo­gácsiaknak egy időben vezető­jük volt az a bogácsi szár­mazású, tragikus hirtelenség­gel elhunyt Víg Rudolf nép- zenekutató is, lakk Kodály ta­nítványaként, főleg a cigány­folklór • gyűjtésével, hatá­rainkon túl is hírnevet szer­zett magának. Nincs olyan kulturális ren­dezvény a mezőkövesdi von­záskörzetben, amelyiken ne lépne fel a pruszjlikos, lityás, lapátos, kontyos bogácsi, és csipkekontyos szomolyai együttes. A minősítő verse­nyeken eddig mindig ered­ményesen szerepeltek. Ven­dégszereplésre is (az ország más tájain) többször nyílt al­kalmuk, legutóbb például Szeghalmon és Nádudvaron jártak. Külföldön a csehszlo­vákiai Kanyaptamenti Kul­turális Találkozón vettek részt, illetve tavaly a len­gyelországi Sanokban, a bá­nyásznapi ünnepségek kere- ' tében mutatkoztak be siker­rel. Késő ősztől kitavaszodásig, a mezőgazdasági munkák kezdetéig minden héten rendszeresen felcsendül Bükkalja gazdag dallam­kincse a bogácsi Kovács Sándorné, Novák Ferencná, Kiss Józsefné, Vályi Lajos­áé, a szomolyai Kalló Imré- né, Bene Imréné, Lakatos Ambrusné, Képes Antalné és társai ajkán, önmaguk sjmá?- sok boldogítására népdalt dalol a szív, a száj... (hajdú i.) A tojásról, a paradicsomról és az ifjú nézőkről Lassan kovászolnivaló- vá mérséklődik az uborka ára. Amiből rögvest tudni lehet, hogy itt az uborka- szezon, nemcsak a ma­ga kovászos, cukros-ecetes, netalán tejfeles, vagy kap­ros formájában, hanem képletesen is. amikor Nes- sie megint a hírek, tudó­sítások és egyéb gondűző­nek számító írások hősnő­je lehet, a többi rendkí­vüli, mindenki és senki által nem látott (látott) társával és társnőjével egyetemben. Az uborka- szezon a sajlózsargon sze­rint azt is jelenti, hogy mindenféle laza riportocs- kák születnek, és tenyész­nek olykor álviták is, merthogy — az olvasó nagy bánatára — mégsem lehet csupa alig bikinivel takart leánytestet fotózni a lapokba. Ámbár, mint­ha mostanában az a klasz- szikus uborkaszezon tüne- dezőben lenne, reális gond­jaink egyre kevésbé tűrik az üresjáratokat. A leg­újabb, csípősre sikeredett vita is (az ÉS-ben), bár így a nyár elején lángolt fel, egyáltalán nem tűnik Nessie-szerű fantom-vitá­nak. Nem kerengek tovább, • megnevezem: arra a vitá­ra célozgatok, amelyik az ifjúsági színielőadások lá­togatóinak magatartása kö­rül borzolgatja a kedélye­ket. Ha úgy tetszik (ám-’ bár a dolog egyáltalán nem tetszik), örökzöld té­ma ez is, alkalmas holmi nyári villódzásokra. Nem kétlem ugyanis, pláne nem vonom kétségbe, több, mint végtelenül szomorú, ha egy világhírű művész­nek az áriát félbeszakít­va kell rendreutnsítania egy magáról megfeledke­zett gyereksereget. Továb­bá azt is elhiszem, ami­re a vitában homályos cé­lozgatások történtek, hogy a színielőadás alatt min­denféle szemérmet sértő dolgok is történnek a sö­tétben. Ámbár nem ér­tem, ha a jegyszedő né­nik látják, ugyan miért csak utólag és ilyen ho­mályos célozgatásokkal ke­rül mindez nyilvánosság­ra? Kandi módra, fantá­ziát eregetően ... Nem szokásom más la­pok vitáiba kívülről bele­szólni, de ezúttal két mentséget is találok a ma­gam számára. Egy: az el­múlt napokban a mi la­punkban is szóba került a téma Blaskó Péter le­velében. Kettő: kollégám a tanúm, hogy szeptem­bertől készülődöm megírá­sára. Persze az is lehet, hogy még régebbről, mert meglehetősen hosszú idő óta vesszőparipám, szín­házszeretőnek nem szüle­tik az ember (kivéve ta­lán a színészek maguk), a színház szeretetére úgy kell nevelni palánta korá­tól, fokról fokra, időről időre, végtelen türelem­mel és szeretettel. Legfő­képp persze úgy, hogy oda'szoktatják, azaz min­dig kínálnak valami olyant, ami életkorának, érettségé­nek, érdeklődésének meg­felelő. De még ez sem elég, nem ám, mindig jót, s jól kell adni. A gyerek­közönség ugyanis őszinte, őt még nem kötik visel­kedés-szabályok, s leg­alábbis olyan, mint a ré­gi színházak kakasülő-né- zői voltak, akiknél időn­ként előkerült bizony a tojás is meg a paradi­csom is, mikor mi volt az olcsóbb. Isten ments, dehogy aka­rom én, hogy napjainkban is ilyen módon adjunk ki­fejezést nemtetszésünknek. Végül is kultúremberek vagyunk, nem vadak, ar­ról nem is beszélve, hogy a tojásnak is és a paradi­csomnak is magas az ára, legalábbis a színházi sze­zonban. Mielőtt bújtoga- tással vádolnának, gyor­san hozzáteszem, emléke­zetem szerint nem volt olyan előadás az elmúlt szezonban, amire az egy­kori suszterinasok előkap­ták volna a dobálnivalót. De azért egy-két pfuj fu­totta volna. Még a megelőző színhá­zi szezonban történt, a Cseresznyéskor!: premier­jén, hogy egy ifjú ember azt mondta a kritikus­nak, az a baj, hogy a megszokott sémákban gon­dolkodik. Mármimthogy van egy kialakult Csehov-képe, Csehov-dráma képe. azért nem tudja, vagy csak ne­hezen megemészteni ezt az előadást. És az akkor ti­zenöt éves ifjú ember úgy ült a harmadik sorban, szemét a színpadra füg­gesztve, hogy meg sem moccant. Akár egy szobor. Eltelt fél év, ez már az idei, a most elmúlt sze­zon kezdetén volt, s az if­jú ember iskolatársaival együtt, ifjúsági bérletben újra megnézte az előadást. Jó szívvel készült, semmi nyűgösködés. Nyűgös este sem volt, csak dühös. Nem az az előadás volt, amit fél évvel korábban látott. Véleménye summás volt és tömör, meglehet túlzó, azt mondta: „ezt elbohóc­kodták”. Ha már Blaskóra hivatkoztam, tegyem hoz­zá, őt említette kivétel­ként ... Lehet véletlen. Ráadásul az az ifjúsági bérletes elő­adás szezonkezdeten volt, szétrázódhatott a játék. Megesik az ilyesmi. Csak­hogy a dolog megismétlő­dött a Galileivel. Ugyan­úgy á várakozás, ugyan­úgy a csalódás ... Nem szakmunkásképző iskola diákjai ültek a nézőtéren, ámbár fel nem foghatom, hogy megrendítően szép és igaz előadáson törvénysze­rű-e, hogy a szakmunkás- tanuló idétlenkedjen. Bizonyítékom nincs rá, pusztán sejtésem: az if­júsági előadásnak nem ugyanaz a tétje, mint a felnőttekének, s egyre megy, hogy ez már reak- ció-e, vagy ez a magatar­tás szülte a reakciót? Nem az a kérdés, hogy le lehet-e váltani a közön­séget, hanem, hogy neve­lünk-e közönséget? Amit ma itt, Miskolcon bizton állíthatunk: a színház ar­ra már figyel, hogy a gyerekközönséget magához csalogassa. De ez csak egy lépés. Az első, még ha óriás dolog is. Mert vé­giggondolva az elmúlt évadok gyermekdarabjait, bizony csak részben meg­nyugtató a kép. A gyerek­közönség sem homogén, más kell a picinek, a ki­csinek és a nagyobbacs­kának. Ami jó a hat-hét- nyolcévesnek, tízen felül már nem emészthető, vagy legalábbis nem érdekfeszí­tő. Bizony szezonok múl­tak el altár egyetlen olyan darab nélkül, amely a ti­zenéves, de még a nagy­kamaszkor előtti korosz­tályhoz szólt volna. A me­se alatt rendetlenkednek, a Galileit pedig (bocsánat, hogy megint ez jött a gé­pemre) egyszerűen nem érti. Még nem is értheti! De mert nincs neki szó­ló, a bérlettel mindent megnéz, az általános isko­lásokat pedig arra viszik el, amit hitük szerint még legalább nekikvalónak tes­tálnak a pedagógusok. Jó szándékból persze, de azért is, mert nincs más válasz­tásuk. Az eredmény közismert, lehet eszmét futtatni. Nekem azért lenne kér­désem. Vajon az elkövet­kező szezonban melyik korosztály nem kap sem­mit? Kinél marad ki egy láncszem, ami a későbbi néző mivoltában zavarokat okoz? Csutorás Annamária Új iidítoitalpor Külföldön már ismertek és keresettek a különféle gyümölcs-alapanyagú üdítő­italporok; az első ilyen ha­zai terméket a Központi Élelmiszeripari Kutató Inté­zetben állították elő, és gyár­tását a sikeres üzem'i pró­bák után megkezdték. A „Nedű” fantázianevű termék receptjét és gyártási technológiáját szabadalmaz­tatták. Hasznosítására a Dél- ker és a Hosszúhegyi Me­zőgazdasági Kombinát — közös érdekeltséggel — gazdasági társaságot alapí­tott. Eddig mintegy 200 ezer tasak almaport hoztak for­galomba. A gazdaság Érsek­halom községben levő gyü­mölcsfeldolgozójában rész­ben a meglevő gépek fel- használásával, és a Láng Gépgyárban készült vákuu­mos szárítószekrények beé­pítésével alakítottak ki üzemrészt. KISZ-SZERVEZETEK FIGYELMÉBE! A KISZ megyei bizottsága és az Észak-magyarországi Nyersanyag-hasznosító Vállalat 1987. július 1-től december 31-ig hulladékgyűjtési akciót szervez A legjobb gyűjtő szervezeteket a MÉH Vállalat KÜLÖNDÍJAZÁSBAN RÉSZESÍTI!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents