Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-27 / 175. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 27., hétfő I A postamesterségek államosítása A felszabadulás után újjászervezett Magyar Posta egyik legfontosabb intézkedése 1947-ben a postamesterek és alkalmazottjaiknak állami létszámba vétele; 1750 postamesteri hivatal államosítását, a postamesteri és kincstári személyzet közli •különbség felszámolását jelentette. Ahhoz, hogy az államosítás jelentőségét negyven év távlatából értékelni tudjuk, időszerű a postamesterség múltjára, visszatekinteni. A postamester (postmaister, magister postáé) elnevezés a 16. század elején 'kezdett hazánkban meghonosodni, miután nyugaton a Habsburg- uralta területeken a Taxiscsalád tagjai menetrendszerűen közlekedő postajáratokat rendeztek be. 1558-ban a magyarországi posták kiváltak a Taxis-család postahálózatából és állami jelleggel a magyar király közvetlen fennhatósága alatt maradtak, míg a német postákat a Taxis-család továbbra is hűbériként irányította. A 16. század postamesterei kezdetben zömmel németek voltak, csupán postalegényként alkalmaztak magyart. A postamestereket, mint királyi tisztviselőket állomásaik ló-létszámának arányában a királyi kamara fizette. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem befolyására a soproni országgyűlés 1622-ben törvénybe foglaltatta, hogy a király a postát magyar irányítás alá hejyezi, tisztségeit magyar nemesekkel fogja betöltetni és az ügykezelés nyelve a magyar lesz. A posta élére Bornemisza Istvánt főpostamesterként nevezte ki és az ország postái részére 1626-han kiadta az első magyar postai rendtartást. A posta működése mindig az ország politikai állapotának jellemzője volt. A Habs- burg-uralkodók történelmünk során sok hálátlan, a nemzet rosszallását kiváltó utasítás végrehajtásával bízták meg a postákat, különösen 1650—1691 között, mikor a postamesteri és harminca- dosi tevékenységet összevonták (elkobzott vagyonok kezelése, levelezés megfigyelése). A Szatmári-béke után 1713-ban III. Károly a postákat újjászervezte. II. József azon rendelete, hogy 1783-ban a magyar posták felsőbb irányítását kivette az udvari postabizottság hatásköréből és a Budára helyezett Magyar Helytartótanács alá helyezte, a nemzet sok évtizedes törekvését valósította meg rendeleti úton. A 19. század elején a postamesterségeket főúri személyek előszeretettel vásárolták meg maguknak. Postai előjogok, kedvezmények útján kívántak szabadulni a Napóleon-elleni harcok rájuk háruló költségétől. A szabadságharc leverése után a postások ismét hálátlan szerepet játszottak a Habsburg- önkényuralom kiszolgálása terén. A posta nemzetivé és belügyeiben önállóvá válása terén az 1867-es kiegyezés hozott változást. A fellendült kapitalista-gazdasági fejlődés kiélezte a po.staszervek közti •különbséget. A posta összlét- számának egyharmadát kitevő kincstári személyzet állami fizetési rendszerbe tartozott, meghatározott jogállással. folyamatos előrejutási lehetőséggel. A .postamester viszont szerződéses viszonyban állt a területi igazgatósággal, évi bérének megfelelő. biztosíték letétele mellett. A szerződéses bérből a nagyforgalmú posta vezetője jócskán megtakaríthatott magának, a kisforgalmú postamester, hogy megélni tudjon, mellékfoglalkozást is kellett űznie. Még rosszabb volt a postamesteri alkalmazottak, kiadók, kisegítők, küldöncök helyzete, akit ha felelősségre vontak, állami alkalmazottként kezelték, ha valamire jogot formált, mint magánalkalmazottat elutasították. A kisegítő, hogy megtanulhassa a postakezelést, maga fizetett. Miikor már gyakorlatot szerzett, valami alamizsnával volt kénytelen. megelégedni. Különösen a nődolgozók voltak kiszolgáltatott helyzetben. A postamesterek és kiadók államosítása már a távirda és a postaszolgálat egyesítése során, 1886-ban is felmerült, de a közbejött gazdasági válság miatt elodázták. A postaszállításban bekövetkezett változás tovább rontotta a kispostások helyzetét. A vasúthálózat századvégi gyors kiépülése felszámolta a postaszállítás korábbi módszerét. A postamester, aki jövedelmének nagy részét a személy- és áruszállításból, saját kocsi bérbeadásából szerezte, az ügyfél felé magánvállalkozó, az igazgatóság félé bérlő volt. A vasút térhódításával ez a jövedelemforrás elapadt, a postamester saját személyében is hivatalnokká vált. Ez a változás is szülte a század utolsó évtizedében a postamesterek államosításának az igényét, mely a napi sajtóban mind erősebb hangol kapott. Az igénynek politikai háttere is volt;, a postamesterek igen nagy része nem vehetett részt a közéletben, sem vagyoni helyzete, sem iskolai végzettségének szintje miatt, így választójogot nem gyakorolhattak. A kapitalista rendszer gondoskodott arról, hogy a posta személyzete a maga kizsákmányoló törekvéseit szolgai módon elősegítse. A kötöttségektől való megszabadulást, ingatag helyzetük rendezését, állami létszámba vételüktől remélték. Indokoltnak tartották igényük felvetését 1919-ben is, de a Tanácsköztársaság rövid ideje alatt megvalósítására nem került sor. A felszabadulás után 1947- ben érett meg a helyzet a postamesterek államosítására, ami azt jelentette, hogy a tényleges szolgálatban álló postamesterek, postakiadók, kiadójelöltek és a 18. évüket betöltött kisegítők állami létszámba kerültek. Kiterjedt az államosítás a napi nyolc órát dolgozó kézbesítőkre, küldöncökre, táviral- és külterületi kézbesítőkre. A postamester elnevezés vidéken még ma is gyakori. A postamester személyén keresztül az intézményt, az állaim megbecsült, megbízható szolgáltatását ismerik el. A postamester, a postahivatalvezető, vagy fiókpostavezető a falusi lakosság mindenese, segítője, tanácsadója, legtöbbször abból a közösségből származik, ahol dolgozik, szavára hallgatnak, különösen ott, ahol a körzetesítés során megszűnt az iskola és a község tanács nélkül maradt. örvendetes jelenség, hogy több községben a postáskodás párosul az elöljárósággal és a két fontos funkció egymást segítve szolgálja a közösség érdekét, dr. Kamody Miklós Szent-Györyyi Aiberl-emlékérem Az Éremgyűjtők Csong- rád Megyei Szervezete és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Szent-Györgyi Al- bert-emlékérmet jelentetett meg abból az alkalomból, hogy a nagy tudós 50 évvel ezelőtt kapott Nobel-díjat. A 42,5 milliméter átmérőjű emlékérem egyik oldalán Szent-Györgyi Albert domborművű portréja, másik oldalán a Dóm téri egyetemi épületeik és a fogadalmi templom tornyai láthatók. KoSumbusz-opera Rádió mellett A tanítás élmény Amerika felfedezőjének, Kolumbusz Kristófnak állít emléket az az opera, amelyet szeptemberben mutatnak be iBarcoioná- an. 'Leonardo Balada ze- éje és Antonio Gala szövegkönyve történelmi tények és szimbolikus legendák, valóságos és képzelt elemek ötvözete, amely a múltba való visszapillantáson kívül egy jövőbeli képet is fest. Az opera a Santa Maria hajón játszódik és a történet a behajózástól az amerikai partok eléréséig terjed. Nem hiányzik a jelenetek közül az a történelmi pillanat sem, amikor Rodrigo de Triana az árbockosárból kiáltja: Föld! A lírai fogantatású dalokat modern, sőt már-már avantgárd zenekari aláfestés kíséri. Balada tizenkét éven át dolgozott a Kolumbusz-opera megalkotásán. A szeptember 19-én esedékes barcelonai ősbemutatón Kasztíliai Izabella királyné szerepét Mon- serrat Caballe énekli, Kolumbusz Kristófot Jósé Carreras alakítja majd. Az operát novemberben mutatják be Madridban, 1988 júniusában New Yorkban, a Metropolitan tűzi műsorára. Pittsburgh, San Francisco, Szöul, majd Japán után több dél-amerikai állam fővárosában is látható lesz az opera. Az 55 éves Baladának ez az első operaszerzeménye, mindazonáltal a katalán zeneszerző Spanyolországban igen ismert művész. Antonio Gala cordobai születésű, színdarabokat írt, költő és publicista; első alkalommal szerzője egy opera szövegkönyvét nek. (MTI) Ki emlékszik mór a tévé irodalmi vetélkedőjére, amelynek Király István volt a zsűrielnöke? Ezt követően írta meg a Magyar Ifjúságnak A zsűrielnök töprengéseiből című nevezetes cikkét a magyar tanítás és a diákok tudásának sanyarú állapotáról, színvonaláról. Hónapokig áradtak a laphoz a (pedagógus) hozzászólások, elemzések és panaszok is. Akkor is, s azóta is el szoktuk mondani, hogy a téma sajnálatosan nem új, s a fel-felparázsló viták alig is változtattak valamit a helyzeten. Hasznuk — ha van — csupán annyi, hogy a témát melegen tartják, íel- felmelegítik. Mert abban mindenki egyetért, hogy levenni nem szabad a napirendről. Győrffy Miklós akkori újságírói szemfülességét (1984) dicséri, hogy a sajtó vitát élénkítendő és hitelesítendő interjút készített Király István professzorral. Ezt az interjút ismételte meg — jól tette! — a rádió (szerda, Kossuth, 21.30—22.00). A tanítás élmény — mondja a cím. De kinek és milyen élmény? Király István, a hajdani ragályi kisdiák, később a sárospataki angol interná- tus, majd az Eötvös Kollégium lakója diákköri és tanári pályája emlékeit elevenítette föl. Aligha csak a nosztalgia miatt dicsérte a sárospataki schola hajdan valóban európai színvonalát. Amikor ő sárospataki diák volt (1931-től), már megfogalmazta Németh László nemzetnevelő-nemzetvédő programját, amelynek kulcs- fogalma a minőség. Németh László neve említése nélkül ma már nem lehet iskoláról, nevelésről, jövőről beszélni. Király professzor visszaemlékezését azért volt érdekes hallgatni, mert ő maga is önkritikusnak nevezte. Hajdan fiatal tanárként, majd minisztériumi hivatalnokként, tankönyvíróként ő is messianisztiku- san idillinek és közelinek látta azt a jövőt, amikor a nép műveltsége a sárospataki elit iskoláéhoz emelhető. Csakhogy a negyvenesötvenes években előbb alapozni kelleti, azaz az általános iskolát megteremteni. Ez sikerült is, de milyen áron? A műveltség úgy lett „általános”, hogy közben katasztrofálisan alászállt a színvonal! Amit nyertünk a réven, elveszítettük a vámon. A tudás ugyanis nem olyan, mint a homok a park sétányain, amit gereblyével szépen el lehet egyengetni. Ha lemondunk a minőség igényéről, akkor egy idő utón egyszerűen nincs mit „elegyengetni”. A felismerés nem új, de egy idő után újra föl kell fedezni, ha korrigálni akarjuk a közben elkövetett hibákat. Egyetlen ország, iskola- rendszer nem mondhat le a tehetségeiről. Régen „istenáldotta” tehetségnek mondták azt, aki önként, könnyedén és eredményesen tanult, azaz nemcsak megtérült a pedagógus fáradsága, de a tanítvány inspirálni is tudta a mesterét. Az igazi tanár— diák kapcsolat ugyanis kölcsönösséget feltételez. Azt értem ezen, hogy mindkét fél kap valamit. Mondjuk, sikerélményt. Sokáig azt hittük — fejtegette a profesz- szor —, hogy a tudás demokráciája nivellálódást jelent, kiegyenlítődést. Holott éppen fordítva van! Kellenek húzó emberek, akik állandóan emelik a színvonalat, mindenesetre, tartják a szintet. Akikhez érdemes felnőni, akiket érdemes utánozni. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb katasztrófája — s ennek a hatása már érzékelhető a gazdasági életben is! —, hogy leértékelődött a tudás. Forintban is, de erkölcsileg is, a társadalom értékrendjében is. Ez megengedhetetlen, mert a „butaság demokráciája” (ha ugyan elfogadható ez a képzavar) táptalaja a demagógiának, a visszaéléseknek, az önkénynek, az erőszaknak. Az emberi méltóság — öntudatnak szoktuk nevezni — elképzelhetetlen tudós nélkül, s aiitpiex dóson nem(csak) lexikai tudást értek, hanem alkotó- és tájékozódóképességet. A tudás persze a hibák felismerését is jelenti. Mert a történelem, a politika útja nem mindig egyenes vonalú. Olykor kényszerűségek, rövid távú koncepciók, programok eredményezhetnek hibákat. A legnagyobb hiba azonban az lenne, ha nem ismernénk föl ezeket, s nem akarnánk kijavítani. (horpácsi) Adamecz Kálmán: Riporter: Kedves nézőink, nagy-nagy szeretettel köszöntöm Rontó Lajost, aki volt oly szíves, és elfáradt közénk! Rontó (kisminkeli az arcát, és a kamerák felé köp). Riporter: Rontó úr, meséljen az életéről! Rontó (belerúg egy ju- piterlámpába): Rontó Lajos vagyok... Riporter (önfeledten tapsol): Igen, igen ... nagyszerű ... végtelenül hálósak vagyunk! Ugye. önnek nehéz gyermekkora volt? Rontó: Naná, majd mákos ! Már az óvodában e • kezdtem szipuzni meg srenkölni, és azóta a pasz- szerekhez járok a szajré- vai... Riporter (hangosan szipog): Elég, nem bírom hallgatni! Foglalkozzunk inkább a történtekkel, persze csak akkor, ha ön is óhajtja! A jegyzőkönyv szerint ön szúrt... Rontó (földhöz vág egy whiskyspoharat): Döftem! Riporter (a szilánkokat sepergetve): Tévedtem, én tévedtem! Döfött, persze, hogy döfött... mert döfnie kellett! Istenem, milyen kegyetlen világ! Riporter (közelebb húzódik a gyanúsítotthoz, mélyen a szemébe néz, és meghitt, bensőséges hangon kérdi): Lajos, szeret döfni? Rontó (elmélázva, kissé fásultan): Döfni, ütni-vág- ni, mi itt a különbség? Riporter (lelkendezve): Milyen találó! Igaza van, mindegyik erőszakos cselekmény ! Rontó (egy óvatlan pillanatban elemeli a riporter pénztárcáját, kiveszi belőle a pénzt, és az üres tárcát a riporter kezébe nyomja). Riporter: Nini, egy tárca! Az öné? Rontó: Nem, a magáé. Riporter: Tényleg, köszönöm szépen! (A nézőkhöz) : Látják, milyen gyorsan meg tud változni az ember? Riporter (magabiztosan) : Már csak egyetlen induri-pinduri kérdésem van. De nem akar ledőlni előtte? (A háttérben álló franciaágyra mutat.) Boldogan megvárjuk, amíg szundít egyet! Rontó: Sok a vaker, apafej! Riporter: Apafej! A csalód feje! Családfő! Érződik, Ön mélyen szereti a szüleit! Rontó (kissé szorongva): Nyögd már ki! Riporter (sokáig lapozgat a jegyzetei között, végül akadozva megszólal) : Mmm-iért döfött? Rontó (óriási megköny- nyebbüléssel): Há mer az csak ott ment előttem . .. Riporter (felháborodva): Ment... mendegélt, jó hogy nem slattyogott! Mintha neki nem fájnának a világ bajai! Hallatlan, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak! Riporter (úgy-ahogy lecsillapodva): Még valamit tegyen meg a kedvünkért! Mutassa be, hogyan döfött: alulról fölfelé, haraggal vagy könnyedén, és mire gondolt közben? Rontó (fölveszi az asztalon heverő konyhakést, a riporter háta mögé kerül, és magyaráz): Utolértem a sértettet, a jobb tüdőlebeny tájékán beledöftem az elkövetés eszközét, és közben azon káromkodtam, mér nem akar beljebb menni ez a rohadt halef? (Hátba szúrja a riportert.) Riporter (rendkívüli átéléssel, bugyborékolva) : Milyen élethű, mennyire igaz . . . (És elvágódiik.) j i i i 1 I i i 1 i 1 £ : i 11 ! I I * cí V 9 d v ! 1 A XI. Duna menti folklórfesztivál részeként menyasszonybúcsúztatót rendeztek Decsen ni |U. MM W MM jg __ Több fényt!
