Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1987. június 13., szombat Eredményhirdetés a tervezőknél Viszlai Józsefnek (balról) a tanácselnök Oláh László gratulál. Balogh felv. Az esemény hírjellegé­nél jelesebb volt az az esemény, amelynek tegnap az Északterv miskolci szék­háza adott otthont. A zá- dorfalvai oktatási-művelődé­si központ tervezésének és megépítésének pályázatára kiírt versengés eredmény- hirdetését és díjkiosztó ün­nepségét tartották. Ebben az egyre fogyó gömöri faluban komoly remény van arra, hogy a település és a társ­községek diákjai ne utazza­nak, helyben tanulhassanak, s feledjék a körzetesítés kö­zösséget bontó erőszakját. Az építők napja alkalmá­ból is rendezett ünnepségen Varga Zoltán, az Északterv igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Bodo- n.yi Csaba műszaki igazga­tóhelyettes ismertette a zsű­ri véleményét. Az első dí­jat nem adták ki, megosz­tott második díjat kapott Viszlai József, valamint Horváth Zoltán és Máté Já­nos munkája. Az oklevele­ket és jutalmakat Oláh Lász­ló, Zádorfalva tanácselnöke adta át, abban a remény­ben, hogy a munka a díjki­osztással nem zárult le, s tovább folyik ebben a kis községben az értékteremtés és értékmentés. Fodrász- és kozmetikaszalon nyílt Miskolcon Új fodrász- és kozmetikaszalon nyilt meg a napokban Miskol­con, a Marx téren. A közelmúltban átadott többszintes lakóhá­zak alagsorában kialakított üzletsor, tehát újabb szolgáltató részleggel gazdagodott a helybéliek örömére. A csaknem száz­húsz négyzetméter alapterületű egység több, mint félmillió fo­rintos beruházással készült el. Üzemeltetője, a Borsod Megyei Fodrász Szövetkezet 1-es számú Leányvállalata. Az új egység­ben tizenkét női, három férfifodrász és két kozmetikus várja a vendégeket. Növekvő zöldségkivitel A Hungarofruct Külkeres­kedelmi Vállalat június köze­pe táján mind nagyobb téte­leikben indítja az exportszál­lítmány óikat a külföldi meg­rendelőknek. A szokásoshoz képest az érés két-háirom hetes késésben van, ez a zöldség- és gyümölcsfélék forgalmazásánál is lemérhe­tő. Máskor ilyentájt már lé­nyegesen több áru hagyta el az országot. Az idén azon­ban, a késedelmes érés mi­att még nem is szállítottak például szamócát és málnát, holott tavaly ilyentájt már javában tartott a szezon. A szállítások azonban most már folyamatosan nö­vekszenek. Az NSZK-ba vi­szonylag nagy mennyiségű fehérspárgát adtak el. Hazánkba érkezett Viktor Kulikov Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsno­ka —, aki a Magyar Néphadsereg és a szovjet hadsereg ki­jelölt törzseinek részvételével a Magyarországon folyó pa­rancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot vezeti — pénteken hazánkba érkezett. Elutaztak vologdai vendégeink Új SZOT-ösztöndíjasok Megyénkből hárman kapták meg renc író, Migdh Ádám festő- műivész, Pápai Lívia ipanmű­A Szakszervezetek Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ta­nácsának meghívására, jú­nius 8-ra és 12-e között há­rom tagú vologdai szakszer­vezeti delegáció tartózkodott megyénkben. A vendégék a néhány nap alatt tájékoztatást kaptak szűkebb pátriánk gazdasági helyzetéről, szákszervezeti mozgalmáról és magismer- kedhették néhány nagyüzem és nagyvállalat tevékenysé­gével. Ellátogattak a Lenin A Kereskedelmi-Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Borsod megyei bizottsága egész na­pos kulturális, sport és szórakoztató programra in­vitálja vasárnapra Leninvá- rosba a szervezethez tarto­zó dolgozókat és családtag­jaikat. A rendezvények szín­helye az Olefin SC Sport­telepe, valamint az MHSZ új létesítménye lesz. A vendégek és a gyerme­kek sem unatkoznak majd, hiszen egész napos mese­mozi, gyermekrajzverseny, szellemi totó, zenekari- és táncegyüttesek bemutatója, valamint műsoros divatbe­Kohászatii Művekbe, a Bor- sodsziráki Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe, a le- nlinvárosi Tiszai Vegyi Kom­binátba. Találkoztak és kö­tetlen beszélgetésen vettek részt az intézmények veze­tőivel, dolgozóival. Megis­merkedhettek az Aggteleki Nemzeti Park nevezetessé­geivel és környékével is. A vologdai szakszervezeti küldöttség tagjai tegnap el­utaztak megyénkből. mutató nyújt kellemes ki- kapcsolódást a különböző sportágak versenyei mellett. A nagy érdeklődésre való tekintettel június 14-én, va­sárnap reggel 6.45-kor 1000 fő részére különvonatot in­dítanak a Tiszai pályaud­varról, a leninvárosi vasút­állomásról pedig sűrített Volán helyi járatok közle­kednek. A tömegközlekedé­si eszközök igénybevétele (vonat, autóbusz) a résztve­vők részére természetesen díjtalan. Visszautazáskor is különvona.t áll rendelkezés­re, amely 18.55-kor indul Leninvárosból Miskolcra. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának titkársága döntött az 1987—88. évi iro­dalmi, képző- és iparművé­szeti, viallaimlint fotóművészeti ösztöndíjak odaítéléséről. Téljes ösztöndíjait kapott Bairiicz Katalin fotóművész, Bather Iván író, Farkas Lásziló irodalomtörténész, Gu­lyás Milhóly író, Iszlaii Zoltán költő, Kovács Péter festő­művész, Lapis András szob­rászművész, Mátyás B. Fe­(Folytatás az 1. oldalról) időnként ötven-százszorosan meghaladja a megengedett méntéket(l) Szóba került a vállalatok között egy tár­sulás alakítása, a hulladék megsemmisítése, vagy táro­lása megoldására. Dr. Perczel György az OKTH elnökhelyettese vála­szában elmondta, hogy a hi­vatal kiemelten kezeli Bor­sod természetvédelmét. Kü­lönös figyelmet fordítanak a veszélyes hulladékok bizton­ságos kezelésére. A bánkúti turistaház ügyében beismer­te, hogy a hivatal mulasz­tást követett el, mikor Bor- sodot nem értesítette arról, hogy lemondott a vásárlás­ról. A hivatalnak akkor kellett volna az épület, ha nemcsak turistaházként, ha­nem természetvédelmi be­mutatóépületként is hasz­nálhatnák. Kiderült, hogy erre nem alkalmas (vajon mikor meg akarták venni, ezt még nem tudták? a szerk.), de az elvonások mi­vész, texitiilitervező, Rác Jó­zsef grtalfiilkus, Serfőző Simon köllitő, Tólbóni Zoltán író, Var­ga Éva szobrászművész. Megosztott ösztöndíjban részesült Csorba Piroska költő, Kunikovács László fo­tóművész, Lelkes Mánia ipar­művész, a Nagy Mánia—*Vi- dáik István iparművész, tex- tillitervező alkotópáros, Varga László újságíró. att nincs is pénze erre a hivatalnak. Bánkút fejlesz­téséhez 70 millió kellene (ezt a megyei vezetők nem tartják reális összegnek), így lemondtak a vásárlásról. A megye vezetői úgy ér­zik, hogy Bánkút ügyében még nem mondták ki az utolsó szót. A fejlesztéseket folytatják, elkészül a térség szennyvízcsatorna-hálózata is. Ez is jelzi, hogy a veze­tőknek meg van az elkép­zelése a kérdés megnyug­tató rendezésére... Szóba került, hogy a jós- vafői Tengerszem Szállót megvásárolja a hivatal, s az eredeti tervektől eltérően, itt rendeznék be az Aggte­leki Nemzeti Park központ­ját, irodahelyiségeit. A me­gye vezetői ez ellen is til­takoztak, hiszen kevesebb lenne így a szálláshely, és esetleg Jósvafő is Bánkút sorsára jutna, így a végle­ges döntést ebben a kérdés­ben elhalasztották. (szatmári) KPVDSZ megyei jiiális Leninvárosban Különvonatot indítanak Környezetvédelmi leladategyezteti Gyógyszer helyett tűszúrás Alkalmazni Az akupunktúrát, ezt az ősi kínai gyógymódot ha­zánkban még mindig vala­miféle misztikum lengi kö­rül. A magyar szakembe­rek többsége ugyanis nem hisz az említett kezelési módszer sikeres alkalmaz­hatóságában. A másik vég­let; a laikusok egy kis cso­portjának az a véleménye, hogy az akupunktúra „cso­daszer”, szinte minden be­tegségre. Hogy tulajdon­képpen mire is jó a tűszú- rásos terápia, mi az eljá­rás hatásmechanizmusának lényege? — nemrégiben erről beszélgettünk dr. Eőry Ajándokkal, a Ma­gyar Biofizikai Társaság akupunktúra munkacso­portjának titkárával, annak ürügyén, hogy akupunktú- rás továbbképzést szervez­nek június elején az Or­szágos Reuma- és Fiziote- rápiás Intézet Lukács Klub­jában. — Mi az akupunktúrás kezelés alapja? — Az a felismerés, me­lyet már Kínában évezre­dek. óta tudnak, hogy az emberi testen léteznek olyan pontok, amiket, ha tűvel megszűrünk, és a tű­ket egy ideig a páciens testében hagyjuk, bizonyos betegségek — az eljárást többször megismételve — javulni kezdenek. Minden­nek pedig az a magyará­zata, mint azt a modern tudomány kiderítette, hogy a testünk felületén létez­tudni kell nek olyan elektromosan csökkent ellenállású részek, amelyek érzékenyebbek a testfelület többi részénél, ugyanis itt több az úgy­nevezett szabad idegvégző­dés. Voltaképpen ezek az akupunktúrás pontok. Itt meg kell említenem azt, hogy ezeknek az akupunk­túrás pontoknak a műsze­resen történő meghatározá­sában a magyar kutatók másfél évtizeddel ezelőtt a világon az elsők között voltak? Az erre a célra ki­fejlesztett magyar műszer nagyon megbízható és pon­tos — erre bizonyíték, hogy Kína is vásárol belő­le. — Magát a hatásmecha­nizmust sikerült-e már tu­dományos alapon megma­gyarázni ? — Sajnos, teljes egészé­ben még nem. A folyamat­ról ugyan már sokat tu­dunk, a teljes kép azon­ban nem állt össze. A do­log lényege az egyik fel­tevés szerint például az, hogy a testbe beszúrt tűk — szaknyelven szólva — hőelemet képeznek, és ezek segítik a testben az elekt­romos töltések áramlását egyik helyről a másikra, s ebben van a gyógyító ha­tás titka. — Milyen betegségeket lehet akupunktúrával gyó­gyítani? — A tapasztalatok azt mutatják hogy a tűszúrá- sos gyógymód kedvezően hat a reumatikus megbe­tegedésekre, de segít a kü­lönféle idegfájdalmak — migrén, lumbágó — csilla­pításában is, végül, de nem utolsósorban, a szen­vedélybetegségek kezelésé­ben szintén hatásosan al­kalmazható. Ez utóbbi tény, úgy vélem, hazánkban igen nagy jelentőségű, az alko­holizmus társadalmi mé­reteit ismerve. Az alkal­mazására már meg is tet­tük a kezdeti lépéseket az Országos Alkohológiai In­tézet IKiskovácsiban műkö­dő osztályán. — Miért ódzkodnak még ma is Magyarországon et­től a gyógyító eljárástól, annak ellenére, hogy tő­lünk keletre és nyugatra szinte általánosan alkal­mazzák az orvosi gyakor­latban ? — Ennek objektív és szubjektív okai egyaránt vannak véleményem sze­rint. Elsősorban talán az újtól való félelmet említe­ném, hiszen az alkalma­zásban nincs gyakorlata a hazai orvosoknak. Nem el­hanyagolható tény, hogy az akupunktúra bevonult a magánpraxisba — ma ha­zánkban csak itt hozzáfér­hető ez a kezelés —, s igen kifizetődő az alkalma­zása még hézagos ismere­tek esetén is ... — ön szerint mik azok a feltételek, amelyek telje­sülése esetén az akupunk­túrás kezelés zöld utat kaphatna nálunk? — Két alapvető feltételt említenék. Az egyik, hogy olyan tudományos eredmé­nyeket tudjunk letenni az illetékesek asztalára, ame­lyek meggyőzik a kétkedő szakembereket is. Ezen dol­gozunk többek között mi is a Magyar Biofizikai Társa­ság akupunktúrás munka- csoportjában. A másik kö­vetelmény, hogy legyen megfelelő képzés az aku­punktúrás ismeretek elsa­játításához. Ezt a Ma­gyar Biofizikai Társaság­ban szintén igyekszünk elő­mozdítani a magunk esz­közeivel. Ezért szervezzük meg az idén is — immár harmadszor — június ele­jén az akupunktúrás to­vábbképzésünket, amelynek előadója a nemzetközi hí­rű, finn P. J. Pöntinen professzor lesz. i — csávás — Import falazóanyagok KISMÉRETŰ TÉGLA 25-50% ENGEDMÉNNYEL MAGASÍTOTT TÉGLA 30% ENGEDMÉNNYEf^ftlili VÁLASZFAL TÉGLA 50j:V 'V ^ kapható, yrt— olcsóbban

Next

/
Thumbnails
Contents