Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-04 / 130. szám
ISZAK-MMKÉ 2 ”**"~*"^*" _____________________________________________________________________________ ... ............... ...ha lenne szemben másik? M egszokott, kellemes válltáskám szíja szakadozik, szeretném megcsináltatni, mert maga a táska még kitűnő, nem kell újat venni — gondoltam. Sajnos naivan. Elballagtam ugyanis a miskolci Bajcsy-Zsilinszky úton levő táskaszervizbe, amely — tudtommal — egyetlen ilyen cég ezen a vidéken. — Készségesen jogadtak. Egy nagyon udvarias hölgy közölte, hogy a hibát könnyen tudnák repa- rálni, de csak június második jelében. — Mondta ezt június elsején. — ilyen nagy munka ez — kérdeztem. — Szó sincs róla, de aki ezzel foglalkozik, akkor jön meg a szabadságáról. Addig nem tudnak hozzányúlni. (Egy vállalata nál, amely csak ezzel foglalkozik). — Nem lehet hamarább? — Nem, nincs addig emberem — válaszolta és láttam rajta: jó lenne, ha már távoznék. Elballagtam szakadtán maradt táskámmal és eltűnődtem: vajon ilyen nyugodtan utamra engedett volna akkor is, ha lenne vele szemben másik ilyen üzem? (mate) Tábor - fiatal házasoknak A KISZ Központi Bizottságának család- és nőpolitikái bizottsága tábort szervez fiatal házasoknak. Szeretnének segítséget nyújtani a családi élet megszervezéséhez, önmaguk megismeréséhez, a családi konfliktusok megoldásához. Hajdúszoboszlón várják azoknak a 27 évesnél fiatalabbak jelentkezését, akik öt évnél nem régebben léptek frigyre, június 25-ig. Kétágyas szobákban helyezik el a házaspárokat, és naponta háromszor étkezhetnek 1900 forintért, július 27. és augusztus 2. között. Gyermeket is vihetnek, de az elhelyezést nem tudják megoldani a szervezők. Uj bélyeg A Magyar Posta az Évfordulók — események ’87 sorozat keretében, június 10- én 100 éves a Téléki Sándor- expedíoió elnevezéssel 4 forint névértékű bélyeget bocsát forgalomba. A bélyeg Viarga Pál grafikusművész terve alapján az Állami Nyomdában készült. A bélyeget az ellátmány- nyál rendelkező postahivatalok árusítják, és a vásárlók kívánságára első napi bélyegzőivel ellátják. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT villamoskocsi-vezetői taniolpot SZERVEZ FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: # 8 általános iskolai végzettség 0 alkalmassági vizsga O 20. életév betöltése 9 büntetlen előélet # bejelentett miskolci lakás illetve Szirmabesenyő, Kistokaj, Alsózsolca, Felsözsolca, Mályi, Nyékládháza községekből személyzeti járatok biztosítják a munkába járást A tanfolyam tartamára 4000 Ft hó fizetést biztosítunk Sikeres vizsga után a kereseti lehetőség: 4500-5500 Ft hó Jelentkezni lehet a vállalat villamosforgalmi üzemvezetőjénél, Miskolc, Szondi Gy. u. 1. (101 B-s autóbuszvégállomás). tm-wmammirn Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index. 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Virágban a Rákóczi-hársak Mézédes illatot árasztva virágba borullak azok a több évszázados fák, amelyeket a népnyelv ma is Rákóczi hársaknak nevez. Ezek a Regéc, Mogyoróska nemkülönben pedig Sárospatakon és környékén található hagyásfák az itt birtokos Rákóczi család emlékét őrzik. A hagyomány és egyes feljegyzések szerint hajdan a család magas kertműves- ségét bizonyítva ültették, s számos példányuk mind a mai napig megmaradt. A hársfa a környék, a felső-zempléni részek, valamint egyes abaúji vidék kedvenc fája lett. A dió és a szilva mellett az egyik legelterjedtebb faféleség. Napjainkban is telepítik, nem csak az erdészetek, de a falusi lakosság is. A hársfát nem csak árnyékot adó lombkoronájáért, hanem virágjáért ültetik. Miként a múltban, úgy napjainkban is rendszeresen gyűjtik, s használják is a népi orvoslásban. A hársfavirágot megszárítva megfázás, nátha, egyes vidékeken „rnejbaj” ellen teának megfőzve használják. Egyike azoknak a népi gyógyteák- nak, amelyeket szinte mindenki ismer, 'nem csak a „házi patikában”, de gyógynövény szaküzletekben is keresik. A Rákóczi harsak több mint két évszázada illatoznak a zempléni tájon, s a falusi lakosság gondosan őrzi ezeket a fa-matuzsáleme- ket. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával az őszi tan évnyi tásko r megkezdik a kerámiaipari szaíkmérnöklképzést a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki ka-' rán. Az építőanyag-ipari technológiák műszaki fejlesztésének és a minőség javításának szigorodó követelményei, valamint a szakterület gyakorlatának jobban megfelelő, alaposabb elméleti ismeretek elsajátítása iránti igények tették szükségessé ezt a lépést. Hat magyar ddáfcfiatat.kezdett háromhetes közös táborozást amerikai és szovjet fiatalokkal hétfőn, a coloradói ősvadonban. A táborozást az Outward Bond nevű szervezet kezdeményezte: a szervezet hosszú évek óta foglalkozik azzal, hogy az amerikai fiatalokat hozzászoktassa a természethez, megismertesse őket a hegyvidékek, erdőségek szépségeivel és a túrázás nélkülözhetetlen ismereteivel. A szervezet az elmúlt években már kapcsolatot alakított ki szovjet ifjúsági szervezetekkel és tagjai — szovjet fiatalokkal együtt — több hegyi túrát tettek a Szovjetunióban. Ezúttal első ízben szovjet fiatalok érkeztek amerikai túrára, s velük együtt hatfőnyi magyar csapat is részt vett a táborozáson. Maiik Událl, az Outward Bond coloradói igazgatója a közös táborozás megnyitása alkalmából lei jelentette: ez a három hét nemcsak arra nyújt alkalmat, hogy megismerkedjenek a hegyi túrázással, hanem arra is, hogy jobban megismerjék egymást, egymás országát, kapcsolatokát alakítsanak ki. A túra befejezte után a csoport tagjait Washingtonban a kongresszusban is fogadják majd. Változatlanul tart az érdeklődés az idei könyvhét újdonságai iránt. A miskolci Szabadság téren felállított könyvsátrak körül különösen a délutáni órákban randevúznak a könyvbarátok. Egyébként ma igazán gazdag programot kínálnak a megyében a könyvbarátoknak. Perkupán könyvtárat avatnak Fekete Gyula részvételével. Miskolcon, a Rónai Művelődési Központban Hajdú Gáborral kezdődik találkozó délután fi órakor. A miskolci Pamutfonóba Gergely Mihály látogat, a bekecsi általános iskolásokhoz pedig Varga Domokos, Kézsmárkon Serfőző Simon lesz a vendég, míg Sárospatakra örsi Ferenc látogat. Fojtón László felvétele Naptár _______ 1 987. JÚNIUS 3., SZERDA A nap kelte 4.30, nyugta 20.34 órakor A hold kelte 10.46, nyugta 1.00 órakor Névnap: Klotild Háromszázharminc éve hall meg William Harvey (1578—- 1657) angol anatómus, ji- ziológus, a vérkeringés felfedezője. . IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Időnként megnövekszik a felhőzet, de több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. A szél délnyugatira fordul és a Dunántúlon néhol megerősödik. A hőmérséklet délután 19 és 24 fok között alakul. (MTI) Régi múltja van Nagylócon a pamut alapanyagú hagyományos szőttesek készítésének. A falusi házakban még ma is sok szövőszék található, amelyeken a különféle palóc motívumokkal díszített szőttesek készülnek. A nép- művészeti termékekből asztalterítőket, faliszőnyegeket, diszpárnákat, és egyéb, lakást díszítő anyagokat állítanak elő, ezek a Palóc Háziipari Szövetkezeten keresztül eljutnak országunk határain túlra is. szakiérnikképzés invar diákok a coloradói vadonban