Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-03 / 129. szám
1987. június 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 ,,Amíg használni tudok...” Beszélgetés Czinke Zoltán esperessel Hét éve érkezett Sárospatakra a református egyházközség lelki- pásztoraként; esperesként. A város nem volt ismeretlen számára. Volt ő is pataki diák, tanárok és a település lakói így ismerősek. Az egyházközségben sok teendője van a lelkipásztornak. Ehhez kell számítanunk az esperesi szolgálatot. És a szolgálatok ötödik pataki évében újabb „terhet” vett magára; a választói bizalom révén tanácstag lett. — Közvetlen elődöm, Bárány István sem csak a népfrontban, de megyei tanácstagként is működött. így az utód is szinte kívánatosán kellett, hogy folytassa az elődnek ezt a tevékenységét. Éhhez szerencsésen társult, hogy magam is egyszerű falusi környezetből jöttem, természetemnél fogva közel éreztem magam az emberekhez. Az én meggyőződésem szerint a komolyan vett lelkipásztori szolgálatot nem is lehet elválasztani a közügytől — mondja Czinke Zoltán. Természetszerűen közösségben kell munkálkodnunk, a közösség pedig szerves része egy településnek. Balgatag dolog lenne különválasztani az egyházi szolgálatot a közösség- szolgálatától. Különösképpen, hogy igény is volt rá, vállaljak részt a város életében. — Hogyan kezdődött ez a közeledés itt, Patakon? — Először a népfrontban kérték' a közreműködésemet, a békebizottság munkájában tevékenykedhettem. 1985-ben a választások idején tanácstagnak jelöltek. Elég nagy meglepetésemre, szinte egyhangúlag választott meg a körzetem. Része lehet ebben, hogy öt évet töltöttem már addig Patakon lelkipásztorként. Megismerhettek any- nyira, hogy bizalmat szavaztak nekem. — Tehát újabb cselekedni valókat vállalt. .. — Kétségkívül nem volt egyszerű egyeztetni a dolgaimat úgy, hogy minden elvárásnak maximálisan eleget tudjak tenni. Be szoktam jelenteni, ha nem tudok részt vállalni a tanácsülés munkájában. Általánosságban azonban ott vagyok. — A hétköznapok során felkeresik esperes urat úgy is mint tanácstagot? Előfordul, hogy idejönnek a választói? — Volt már példa rá. Többnyire azért beszélgetések alkalmával mondják el, miben kellene előbbre lépni és segíteni. Jó alkalom az is, hogy évente, kötelességsze- rűen tanácstagi beszámolót kell tartani. Az ott jelenlevők minden bajukat, problémájukat el szokták mondani. Ezeket mi hivatalos torijáéban továbbítjuk a tanácsnak és megelégedéssel mondhatom, hogy minden esetben válaszolnak. Nem hagyják szó nélkül a felvetéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig a kívánatosnak megfelelően tudnak intézkedni. Hiszen sok esetben a pénz hiánya gátat szab a szándéknak. Ami lehetséges, azt így is igyekeznek megoldani. Egy példát mondok erre: volt városi terv a köztemető és ennek megfelelő ravatalozó létrehozására. A közbejött anyagi nehézségek miatt ezt a tervet módosítani kellett. A református egyház ekkor úgy segített, hogy építettünk egy ravatalozót az egyházi temetőben, a tanács viszont hűtőrendszert vásárolt. Ez is példázza az együttműködési készséget. — Mint tanácstag, esperes úr tehát „első kézből” ismeri a városépítés terveit, gondjait. Hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet, a város- építési törekvéseket? — A város közvéleménye örömmel érzékeli, hogy a település szépül, annak ellenére, hogy feszített a helyzet. A közvélemény örömmel veszi tudomásul azt a programtervezetet is, amit a tanács előirányoz. Jelzi ezt az is, hogy Sárospatakon a teho elfogadása nem jelentett viszályt, annak elfogadása természetesnek tűnt a nagy többség számára. A cél, ami elsődlegesen szerepelt a tervekben, egy szakmunkás- képző intézet építése. Pataknak és környékének így lehet biztosítani a szakmunkásutánpótlást. Ha megépül az új intézmény, akkor a Petőfi Általános Iskola épülete is felszabadul, s ide költözhetne a 'Kisegítő Iskola, amely szinte lehetetlen körülmények között működik. A lakosság ezzel a tervvel egyetért. — Milyen benyomásai vannak a tanácsülésekről? Hogyan értékeli a testületi munkát? — Rám kellemes .hatással volt az, amelyen komolyan veszi a tanács a dolgát. Ezt nem udvariasságból mondom. Roppant precíz felkészüléssel megy minden tanácsülés. A tárgysorozatnak megfelelően mindig nagyon színvonalas kidolgozásban kapjuk meg az ülés anyagát. Előre áttanulmányozhatjuk, érdemben lehet így hozzászólni. Rendkívül jónak tartom ezt, hiszen első hallásra nehéz mindent átfogni. Azt is jelzi ez, hogy komolyan veszik a tanácstagok aktív közreműködését ... — És mennyire aktívak a tanács tagjai? — Élénkek az ülések. Éles és kritikus vélemények is elhangzanak. Közel sem „fejbólintós” összejövetelek ezek. Megjegyzem, mihelyt azt érezném, hogy felesleges és nem fair dolog megy ott, nyomban otthagynám ezt a hivatalt, hiszen nincs időm arra, hogy óráim napjaim kárbavesszenek. Ha nem érezném a hasznát, akkor nem tartanám érdemesnek, hogy tanácstagként részt vegyek ennek a városnak az életében. Talán visszatérnék e helyen a kezdetekhez; abban, hogy az úgynevezett közügy szolgálatában is részt vállalok az is közrejátszik, hogy ma már megváltozott légkörben tudom ezt tenni. Akkor, amikor a lelkipásztori szolgálatnak önmagában is lényegesen nagyobb tisztelete van, mint korábban. Hadd éljek itt is egy példával. Mint esperesnek kellett közbelépnem, mivel egyik lelkipásztorunkat az adott település vezetője fenyegette, családját félelemben tartotta. Jeleztem ezt az egyházügyi hivatalnak és a rendőrségnek is — ezt az ügyet rövid idő alatt érdemben elintézték. Azt akarom mondani: amikor ilyen kölcsönös megértést, segítő készséget tapasztal az ember, akkor rájön arra, hogy nem csak a szószéken kell szolgálnia. — Ha jól érzékelem, Sárospatakon az egyházak és a település vezetői értik, megértik egymást.. . — Jól gondolja, különösen örömmel mondhatom el, hogy itt megelőzték az országos gyakorlatot; a város vezetői minden kezdődő év elején találkozóra hívják az egyházak vezetőit. Legutóbb a vonzáskörzet egyházi képviselői is jelen voltak az összejövetelen. Ezeken az alkalmakon a tanácselnök, vagy az első titkár tájékoztat minket a városépítésről, megbeszéljük közös dolgainkat. Itt nem egymás ellen, hanem a köz érdekében; az emberek nyugalmának, biztonságának és békességének érdekében tudunk együtt dolgozni, hosszú évek óta. Szót értünk egymással. Ezek alapján talán érthető lesz, ha röviden azt mondom: amíg engem mint lelkipásztort ebben a városban hasznosítani tudnak; illetve amíg én használni tudok a köznek — addig vállalom a tanácstagi szolgálatot is. T. Nagy József Igazán véletlen, hogy a Magyar Televízióban ezekben a napokban kezdődik egy sorozat Comeniusról. Jan Comenski, vagy ahogyan a tudományos kutatások kiderítették, Comenius Ámos János nevét viseli a pataki főiskola immáron 1957 júniusa óta. Akkor ünnepelték az önálló sárospataki tanítóképzés 100. évfordulóját, s ez adott keretet az akkor még csak középfokú tanítóképző névfelvételéhez. Ami akkor is és most is, a már főiskolai rangú tanítóképzésben, a hagyományok vállalását és folytatását jelentette. Mert Comenius neve — ha csak szűk négy esztendőt is ölelt át itteni tartózkodása és ■munkálkodása — szorosan összefonódott a tanítóképzés megindulásával és az oktatás korszerűsítésével. A kollégiumi nevelésben eredetileg nem volt különösebb szerepe a tanítóképzésnek. De a mindennapi élet gyakorlata — hiszen sok diák vállalt tanítóskodást — arra késztették a kollégium tanárait, hogy a tanítóskodásra is előkészítsék diákjaikat. Amikor Comenius „A lelki tehetségek kiműveléséről” megtartotta beköszöntő beszédét 1650. november 24-én, többek között ezeket mondta; „Mivel az egész magyarországi igazhitű egyház már megszokta úgy tekinteni ezt a pataki iskolát, hogy többnyire innen vitték tanítóikat a többi iskolák, semmit sem gondolhatunk illendőbbnek, mint azt, hogy itt a lelki tehetségek ama kiművelőinek jól berendezett műhelyük legyen a saját képzésükre, hogy itt megtanulják, az iskolának hogyan lehetnek nemcsak az élén, hanem hasznára is.” Ennek a megfogalmazott „programnak” és elképzelésnek a szellemében látott neki a pataki iskola újjászervezéséhez, korszerűsítéséhez. Máig is érvényes pedagógiai elveket fogalmazott meg a szemléltetés (szemléletesség) fontosságáról, az ismeretek hasznosságáról, amelyek megvalósítása valóban Európa egyik legkorszerűbb és legjobb iskolájává avatta Patakot. Ha úgy tetszik, ekkor „vonult be” a pataki tanítóképzés, a pataki scola az egyetemes pedagógiatörténetbe is, hiszen ma aligha akad Európának olyan pedagógusképző intézete, ahol ne esne szó az Orbis Pictusról — a megfestett világról —, amely mintegy summázata Comenius a már említett beköszöntőben megfogalmazott pedagógiai, nevelési elveinek. A cím önmagában is árulkodó, a „megfestett világ” — a szemléletes oktatás alapja. Lehene most részletesen elemezni e könyvecske tartalmát, pedagógiai jelentőségét, a pataki és a korabeli magyar és európai iskolákra kifejtett hatását. Az Orbis Pictus nemcsak pedagógiatörténeti, hanem egyetemes művelődéstörténeti jelentőséggel is bír. Éppen ezért hozzáférhetővé tétele (bizony pedagógusaink legfeljebb tankönyvi kivonatokban ismerkedhettek meg vele napjainkig) nem pusztán gesztus, hanem rendkívül fontos állomás azon az úton, hogy a múlt értékeit jobban megismerjük, s beépítsük mai, korszerű műveltségképünkbe. Az Orbis Pictus ma hozzáférhető. A főiskola, amely mindig is (és nemcsak napjainkban) fontos feladatának tekintette a múlt. kutatását, a haladó hagyományok ápolását — kezdve a nép gyermekeinek segítésétől az oktatás korszerűsítéséig — megjelentette a könyvet. Pontosabban a Comenius Társasággal közösen vállalták gondozását. Az egy esztendővel ezelőtt megalakult társaság a comeniusi örökség kutatását és folytatását vállalta fel. Ennek egyik első, kézzel fogható eredménye az Orbis Pictus újbóli kiadása, amelyet remélhetőleg követnek majd hasonló vállalkozások. Csutorás Annamária A honalapítás óta minden idő- Silfj ben törté- f—-'ll II I nélmi jelentőségű hely volt Sárospatak. Hí- . rét-nevét x i*. főképp két „várának” köszönheti. Az együk: a ma is megcsodált Rákóczi-vár, amely a letűnt századokban gyakran országos fontosságú politikai eseményeknek is színhelyéül szolgáit, a másik: a szellemi vár, az 15'31-iben -alapított kollégium, amely az eltelt 456 esztendő alatt öly sok politikust, államférfit, tudóst, költőt, írót, művészt, neves és névtelen hazafit nevelt országunknak. A kollégium világhírű pedagógusa Cómemius Amos János mondta az 1650 őszén tartott pataki székfoglaló beszédében: „A Bodrog, e kel- lemetes folyó a halaiknak, a szomszédos hegyek a nemes boroknak, a környező mezők a gabonáinak és nyájaknak, az erdők és hegyek a vadaknak roppant bőségét „...tudományok s erények büszke ontják. Reméljük, hogy itt a múzsáiknak is kellemes székhelyük lesz.” Valóban jó érzékkel bíró emberek voltak elődeink. Okik 1100 esztendővel ezelőtt ezen a vidéken megtel lepedtek. Itt ugyanis minden természeti érték és szépség együtt van, ami kellemessé teheti az életet: szőlőtermő dombok, gyönyörű erdőik, hegyek és a Bodrog, azon túl pedig sík, alföldi táj hullámzó búzamezőikkel. És a lakosságának számában kicsi, de történelmi, művelődéstörténeti hagyományaiban gazdag város a „múzsáknak” is kellemes székhelyül szölgáit nemcsak a múltban, hanem napjainkban is. Ugyanezt mondhatjuk el az egész zempléni tájról, amely történelmi, irodalmi emlékekben, természeti szépségekben egyik legértékesebb része hazánknak, s mindig is úgy szerepelt a köztudatban, mint a szabadságmozgalmak és a tüzes borok földje. A patakiakra és általában a zempléniekre mindenkor jellemző volt s érvényes ez ma is, hogy fogékonyak az új eszmék, gondolatok iránt, s keresik a fejlődés útjait. A régiéktől származik az a megállapítás, hogy a pataki diák nem a kollégium ablakában könyökölve és pipázva várja a tavaszt, hanem elébe megy annak. Jó ezeresztendős múltja ellenére, vagy talán éppen annak köszönhetően ma is friss, fiatat város Sárospatak. Nem akar csak múltjának dicsőségéből élni. Sokat tett iés tesz azért, hogy — élve a szocialista társadalmunk nyújtotta lehetőségekkel — építse szép jelenét, s tervezze ígéretes jövőjét. Különösen így van ez az 1201 -ben elnyert, de 1886- bam megszűnt városi rangjának 1968-ban történt visz- szanyerése óta. Az eltelt két évtized ailaltt olyan nagyot lépett élőre a fejlődés, gyarapodás útján, amelyhez foghatót a korábbi időkben száz esztendő alatt sem ért el. Ennék látható, kézzelfogható eredményeiről élismeréssel szól mindenki, aki mostanában megfordul városunkban. Építkezései, gazdasági, művelődési, egészségügyi, kereskedelmi létesítményei, közülük is elsősorban az impozáns, modem Művelődés Háza — mindmind olyan alkotások, amelyek méltóak a város gazdag történetéhez, s örvendetesen hozzá járulnak ihírének-nevé- nek további öregbítéséhez. A jövőjét is az eddig elért eredményeire alapozva kívánja építeni. Nem vezetik nagyvárosi elképzelések. Karakterén sem akar változtatni. Haladó hagyományait ápolva, diáfcvárosi jellegét megőrizve, közepes iparral, fejlett mezőgazdasággal, lüktető kereskedelemmel bíró, idegenforgalmi és üdülési központi feladatokat ellátó, csinos, virágos, komfortos kisváros óhajt lenni továbbra is Sárospatak, ahol jól érzik magukat a lakosok, s ahová évről évre mind nagyobb számban, szívesen ellátogatnak a hazai és külföldi vendégek, kirándulók. Ennek a szép szerepnek a betöltésére minden adottsága megvan városunknak. Történelmi, művelődéstörténeti emlékei, gyönyörű kirándulóhelyei, termálfürdője, a vízi sportokra kiválóan alkalmas Bodrog, korszerűen berendezett, minden igényt kielégítő szállodái, éttermei, áruháza, üzletei, művelődési intézményei máris alkalmassá teszik ennek a feladatnak az ellátására. Igen szép tervet készíttetett a város vezetősége arra, hogy a Rákóczi-várát, h azánk egyik legépebb és legszebb várépítészeti remekét — a most folyó rekonstrukció befejezése után —- különleges művészi élményeket nyújtó nyári események színhelyévé tegyék. Úgy alakítja jelenét és készíti jövőjét Sárospatak, hegy valóra váljék, amit a kollégium egykori diákja és tanára, a kiváló költő és műfordító, Képes Géza egyik, Patakról írt versében ékként fejez ki: \ Patakom, hogyha sorsodon tűnődöm, lelkem derül, s megnyugvás száll reá ja. Mi voltál, az maradj örök időkön: tudományok s erények büszke vára! Hegyi József
