Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-23 / 146. szám
1987. június 23., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Százezer dolgos diák Véget ért a tanév, már mindenütt kicsöngettek. A bizonyítványosztás után végképp elnéptelenednek az általános és a középiskolák, s a több mint másfél milliós diáksereg zöme vakációzni, pihenni indul. Ezekben a napokban az ország minden részén benépesülnek a különböző úttörő- és .ifjúsági táborok. A legtöbb kisiskolásnak még mindig az iskola- fenntartó tanácsok által indított napközis táborok kínálnak változatos nyári foglalatosságot — változó színvonalon. Igaz, hogy újabban se szeri, se száma azoknak a lovas-, sport- és idegennyelvi táboroknak, tanfolyamoknak, túráknak is, .amelyeket művelődési házak, vagy sebtiben összeállt munkaközösségele szerveznek — egyilket-másikat igazán nem kis pénzért. Tanulóifjúságunk egy része — főként a középiskolások és az egyetemisták — azonban más elfoglaltságot keres magának a nyári szünet idejére: dolgozni megy. Sokan csupán néhány hétre kötik le magukat, mások viszont a két és fél hónapos szünidőt szinte mindvégig munkával töltik. Több évtizedes hagyománya van már hazánkban a diákok nyári tömeges munkavállalásának. 1975 óta miniszteri rendelet szabályozza a tanulók munkába állításának feltételeit, amely előírja egyebek közt, hogy a szünidei foglalkoztatásban csak azok a fiatalok vehetnek részt, akik a tizennegyedik évüket már betöltötték. A legutóbbi években átlagosan mintegy másfél százezerre rúg a pénzkereső munkára jelentkező diákok száma, természetesen azok nélkül, akik a KISZ építőtáboraiban vesznek részt. Hatalmas erő rejlik eny- nyi dolgos kézben, ha ügyesen és okosan bánunk a fiatalokkal. Az idei nyár nagy kérdése, hogy az üzemek, vállalatok milyen mértékben tartanak igényt rájuk. Szinte biztosra vehető, hogy nem minden jelentkező talál magának munkát, jóllehet a kereskedelemben és az idényjellegű ágazatokban, például a konzerviparban vagy a mezőgazdaságban évek óta munkaerőhiánynyal küszködnek. A diákok jelentős része, főképp az idősehb korosztály azonban a vendéglátásban és a szállodaiparban óhajtana elhelyezkedni, ahogy a június eleji helyzetkép mutatja. Edd.ig jobbára a kereslet—kínálat összhangja jellemezte a piacot. A termelő vállalatoknak, de még a nem termelő intézmények egy részének is égető szüksége volt a diákmunkára, a tanulóknak pedig jól jött a nyári kereset. Ilyenformán a társadalmi igény és az egyéni érdek éveken át szerencsésen összefonódott a munkaerőpiacon. Ezen a nyáron, pedig még nagyon az elején tartunk, máris megbomlott az összhang, mégpedig a kereslet lanyhulása miatt. Pálya v á lasztás i szakemb erek állítják, hogy a korábbi százötvenezer fiatalnak legfeljebb kétharmada talál magának munkál. A gazdálkodási .nehézségek, a pénzhiány, elsősorban a bértömeg-gazdálkodásra való átállás .miatt számos üzem, vállalat, elsőként a nyugdíjasak és a diákok alkalmazásától tekint el. Elsőrendű vállalati érdek, hangoztatják sok helyütt, radikálisan csökkenteni a termelési, s az egyéb költségeket, ennek jegyében minél kisebb létszámmal dolgozni. Ugyanakkor az is igaz, hogy még mindig akadnak olyan üzemek, intézmények, amelyek leginkább azért vesznek föl — kis keresetű, erre a célra kreált munkahelyekre — diákokat, hogy ezáltal a bérátlaguk kedvezőbben alakuljon, és így tudjanak állandó dolgozóik egy részének magasabb bért adni. Aligha szükséges bizonygatni, hogy a diákfiatalok nyári foglalkoztatásából nemcsak pénzben kifejezhető haszon származik. A munkának óriási a nevelési „hozama”. Amióta intézményes iskoláztatás folyik, azóta a munka mindig előkelő helyen szerepel a nevelés eszközei között. Így volt ez a régebbi korok iskoláiban is. A szocialista iskola, amely kezdettől fogva legalapvetőbb feladatának tartja az ifjúság fölkészítését a hasznos társadalmi tevékenységre, azt vallja, hogy munkára legeredményesebben nem szólamokkal, hanem munkával lehet nevelni. Ebből a szempontból nagy jelentősége van a diákmunkának. Nem titok, hogy a munkaerkölcs dolgában nincs minden rendjén. Idevágó gondjaink jórészt a munkahelyi lazaságokból, a közömbös vagy hanyag munkavégzésből fakadnak. Lé- lekromboiló hatása van annak, amikor a fiatalra nem bíznak értelmes munkát az üzemben, a boltban, a hivatalban, hanem lénfergésre kárhoztatják őket. Ki .ne tudná, hogy munkavállaló gyermekeinknek gyakran van részük lehangoló élményeikben, ami a gazdasági veszteségen kívül azért is hiba, mert a henyélés károsan hat a fiatalok személyiségére. Mondják, hogy minden felnőtt, akire nyáron diák- gyereket bíznak a felettesek, pedagógussá válik erre az időre, de még az a dolgozó is, akinek munkáját, viselkedését a fiatal nem közvetlen közelről szemléli. .Jó vagy rossz pedagógussá, hiszen közismert, hogy a felnőttek nem harsány intelmekkel, hanem saját példájukkal tudnak a legjobban hatni a gyerekekre. Ha munka - és rendszeretatet tapasztal maga körül a tanuló, ha az illető munkahelyen becsben áll a kötelességteljesítés, akkor neki sem a lógás jut eszébe. Hiszen csak annak a diákmunkának van értelme, amelynek során gyermekeink megismerik, hogy mindenfajta siker titka az erőfeszítésben rejlik, és igazi örömöt ad az embernek a helytállás, a kitűzött cél elérése. Emlékmúzeum készül az MHSZ-székházban A jövő év februárjának utolsó napján lesz 40 éve, hogy Budapesten a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége és a Partizánbarátok Szövetsége egyesülésével megalakult a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Ugyanaz év végén a politikailag képzett tagsággal rendelkező Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége is beleolvadt. Az MSZTISZ céljául tűzte tagjainak szabadságharcos szellemű nevelését, testedzését, közöttük a népi kultúra terjesztését, hogy — miként a tagtoborzó felhívásában olvasható — „alkalmassá váljanak azokra a feladatokra, amelyeket a népi demokrácia továbbfejlesztése és védelme tőlük megkövetel”. A szövetség a későbbiek folyamán háromszor is nevet változtatott, s 1967-től nevezik Magyar Honvédelmi Szövetségnek. Ám ha más-más név alatt is, mindig ugyanaz a cél — a párt honvédelmi politikájának szolgálata — vezérelte tevékenységét. Szűkebb hazánkban 1948 márciusában kezdték meg a szabadságharcos szövetség szervezését, s június 20-án, valóságos népünnepély keretében, a Miskolci Nemzeti Színházban tarolták meg az alakuló ülést. Ezen Nógrádi Sándor, az 1944 októberében kibontakozott felső-magyarországi partizánmozgalom legendás hírű vezetője mondott beszédet, hangsúlyozva: „A szabadságharcos szövetség eszméje Miskolcon jó talajra talált, a városban nagymérvű az érdeklődés a szövetség munkája iránt.” A miskolciak példáját követve a megye jelenlegi köz- igazgatási területén — tehát nemcsak Borsodban, hanem az akkor még önálló megyeként funkcionáló Abaújban és Zemplénben is — sorra megalakították a szövetség szervezeteit. Jelenleg a Magyar Honvédelmi Szövetség a megyében csaknem félezer honvédelmi és szakági klubbal rendelkezik, tagjaik száma megközelíti a 35 ezret. A jubileum méltó megünneplésére, miként hazánkban mindenütt, mindennapi feladataik megoldása mellett Borsodban is megkezdték az előkészületeket az MHSZ megyei és városi vezető testületéi. A megyei vezetőség egyebek közt székházának a tanácstermében emlékmúzeumot, a három emeleti folyosón és az előcsarnokban pedig állandó kiállítást létesít. A gyűjtőmunka során több egykori zászló, tagsági igazolvány, a megye MHSZ- sportolói által nyert jó néhány tucat serleg, oklevél, a honvédelmi sportágak eszközei, a szövetség különböző rendezvényeiről készített több száz fényképből összeállított tablók, a külföldi testvérszervezetekkel létesített kapcsolatot bizonyító dokumentumok kapnak helyet az említett helyiségekben. A gyűjtőmunka még nem zárult le. A hajdani partizánoknak, partizánbarátoknak és a szövetség más aktivistáinak a birtokában feltehetően vannak még olyan relikviák, amelyek közszemlére tétele nemcsak mennyiségi, hanem tartalmi szempontból is gazdagítaná a gyűjteményt. Éppen ezért jó lenne, ha tulajdonosaik e tárgyaikat az MHSZ megyei vezetőségének rendelkezésére bocsátanák. Az anyag elrendezését egyébként az ebben nagy tapasztalatokkal rendelkező dr. Gellért Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet osztály- vezetője irányítja. Az emlékmúzeumot és az állandó kiállítást a jövő év elején nyitják meg, s az MHSZ megyei vezetősége lehetővé teszi majd, hogy azokat mindenki megtekinthesse. T. I. Sikertörténet, kitérőkkel A gépnek, avagy az embernek van-e igaza? Sok mérnök munkáját is lehet rosszul kihasználni, és kevés munkáját is a mainál jobban kamatoztatni. De hogyan lesz valakiből eredményes munkát végző mérnök, mennyi írható a szerencse számlájára és mennyi a szorgalomra, az akarásra, a rátermettségre és az önképzésre? — Dunaújvárosban, munkáscsaládban születtem — mondja Makra József, okleveles rendszerszervező üzemmérnök, okleveles kohómérnök, aki ma még az Alkotó Ifjúság Egyesülés észak-magyarországi képviseletének vezelőhelyettese, de néhány hét múlva az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. koordinációs irodája vezetője lesz. Tehát hogyan lesz valakiből mérnök? — Az általános iskolában igen változó volt az érdeklődésem, de inkább .a humán tantárgyakat szerettem. A kivétel talán a fizika volt, ebből elsősorban az elektromosság érdekelt. Az általános iskola befejezése után Székesfehérváron szakközép- iskolába iratkoztam, de ott ,nem voltam igazán jó tanuló, inkább csak közepes. A kulturális terület akkor is érdekelt, az irodalom, a színház, a zene. Még az érettségim időszakában sem tudtam valójában, hogy hová, milyen pályára menjek. Azután, amikor dönteni kellett, végül Dunaújvárosba, a főiskolára iratkoztam be rendszerszervező szakra, mert az elektronika és a számítástechnika is érdekelt. A főiskolán néhány igen jó tanár tanított. Ennek és talán egy kicsit a szerencsének köszönhetem, hogy egyre jobban megszerettem a választott szakomat, és a vonzódásom eredményeként tanulmányi versenyt nyertem. Később a tudományos diákköri munkámmal országos fődíjat nyertem el. Jelesen államvizsgáztam, s eredményeim alapján a tanulmányi emlékérem arany fokozatával is jutalmaztak. Az érdeklődésem fordulópontja talán akkorra tehető, amikor a főiskolán Gémes Ferenc adjunktus (később a számítástechnika egyik első magyarországi doktora lett) mellé kerültem, és megértettem, hogyan lehet számítógéppel az élet szinte minden területén felvetődő, bármilyen feladatot megoldani. A szerencse talán itt szólt bele az életembe, hogy az első év végén a gyakorlatot a főiskolán töltöttem, ahol programozással foglalkozhattam. Ez a tudáselőny igen sokat jelentett későbbi pályám során is, pedig akkor, ott a 70-es évek közepén mi egy R—20-as géppel dolgoztunk, amitől jószerivel ma egy Commodore—64-es mikroszámítógép is többet tud már. — A főiskola elvégzése után (megnősültem, a feleségem gépész-üzemmérnök) a Magyar Villamosművak Tröszt budapesti számítás- technikai központjába mentünk dolgozni. Itt (azonban nem sokáig maradhattunk, mert Gödöllőn albérletben laktunk és hamarosan megszületett az első gyermekünk. Dönteni kellett: mit csináljunk, hová menjünk? Mivel pénzünk nem volt, a feleségem szüleihez, Sárospatakra költöztünk, s onnan naponta jártam Miskolcra, a SZÜV miskolci központjába dolgozni. Ez azonban hosz- szabb távon embertelen terhelést jelentett, ezért három év múlva otthagytam a miskolci munkahelyemet, és az Elzettnél kerestem munkát. Amikor annyi pénz összejött, hogy lakás vásárlására gondolhattunk, Miskolcon vettünk lakást, és újra a megyeszékhelyen vállaltam állást. Ekkor a Miskolci Építőipari Vállalat számítástechnikai csoportjába kerültem, de később ezt a csoportot felszámolták. Utána az ORKTEAM GT szövetkezeti vállalkozásnál dolgoztam tovább és ugyancsak számítás- technikával foglalkoztam, de a gazdasági szabályozók változása és a gyakori budapesti kiküldetés miatt örömmel fogadtam 1985 februárjában dr. Csornai Zoltánnak, az Alkotó Ifjúság Egyesülés észak-magyarországi képviselete vezetőjének az ajánlatát, hogy jöjjek a céghez, és létesítsünk egy számítástechnikai menedzserközpontot. Ez meg is történt. Ma már a számítástechikai menedzser- gárda az egyesülés éves, mintegy 30 millió forintos bevételének 66 százalékát produkálja. Az egyesülésben a felismert rugalmasság alapján olyan üzleti vállalkozást sikerült létrehozni, amely akkor teljesen új volt. Egy-egy célfeladatra a menedzserek a legjobban képzett szakembereket válogatták ki a munkához, így olcsón, rugalmasan, rövid idő alatt megoldották az igen bonyolult feladatokat. Mi már akkor is a végzett munka alapján, a minőség alapján igyekeztünk dolgozni és megfizetni az embereket. Bár az érvényben lévő szabályzók nehezítették ezt a gyakorlatot. Ügy tűnik, a második diploma megszerzése után és a harmadik megszerzése előtt Makra József sikeres ember lesz, s hogy a számítástechnika mennyiben hozott újat az életében, arra így válaszolt: — Talán az, hogy erre is érvényes Murphy törvénye. Miszerint a gépnek mindig igaza van. A dolgot nagyon nehéz megemésztenie az embernek, de ha ezt tudja, akkor igen komoly segítőtársat kap bármilyen problémájának a megoldásához. Hajdú Gábor Mit mond a paragrafus? Jogászunk válaszol Mit jelent a házassági vagyonjogi szerződés?- kérdezi Szomolya Zoltán, miskolci olvasónk. Az 1987. július 1-jén hatályba lépő új családjogi törvény a házassági vagyonjogi szerződésünket lényegében továbbra is fenntartotta. Ez is különbséget tesz a házastársak külön- és közös vagyona között, ám az új jogszabály szabatosabban fogalmazta meg, mi tartozik a házastársak közös vagyonához. A családjogi törvény 27. paragrafusa kimondja, hogy a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően az osztatlan közös tulajdon mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házaslárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és -fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj. Ez azt jelenti, hogy — az általános szabály szerint — a jövőben a különvagyon haszna is a közös vagyont gyarapítja, de a hasznot ezentúl — a korábbitól eltérően — terheli a vagyonkezelés és -fenntartás költsége is. A módosított családjogi törvény a korábbival egyezően határozza meg a különvagyon legfontosabb formáit. Ennek megfelelően különvagyonnak tekinthető a házasságkötéskor megvolt, a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén vagy ajándékba kapott, a személyes használatra szolgáló szokásos mértékű, illetve mennyiségű és különvagyon címén szerzett vagyontárgy. Az új törvény lehetővé kívánja tenni a házasulóknak vagy a házastársaknak, hogy 1987. július 1-e után a házassági életközösség tartamára az egymás közötti vagyonjogi viszonyaikat szerződéssel (vagyoni szerződéssel) az általános szabályoktól eltérően rendezhessenek. A vagyoni szerződésben az érdekeltek meghatározhatják, hogy mely vagyontárgyak kerülnek a közös, illetve a különvagyonba. Amennyiben a szerződés ingatlanra vonatkozik, az akkor érvényes, ha a megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által készített magánokiratba foglalták. (Ha ingó dolgok ajándékozásáról rendelkeznek, ilyen kikötés nincs.) A felek szabad rendelkezésének korlátái is vannak. A szerződésben nem semmiz- heti ki az egyik házastárs a másikat sem a különvagyonából, sem a közös vagyonából. A szerződés tartalma nem sértheti a méltányosságot, nem foglalhat magában olyan rendelkezést, amely az egyik fél megtévesztésével, tévedésben tartásával, kényszerítésével került a megállapodásba. A vagyoni szerződés nem csorbítja más jóhiszemű személyek jogait sem; például egy harmadik személlyel kötött ügyletnél kötelesek egymást tájékoztatni. Dr. Sass Tibor
