Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

1987. június 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Kultúrák kertje Talán száznyolcvan önálló országot számlálnak a világon. Háromczcrnyi nyelvet. Az élő történelmi és új kultúrákat fölbecsülni is lehetetlen. Igazában per­sze a tartósan együtt élő kultúrákra szükséges figyel­ni, azok erősíthetnek vagy gyöngíthetnek, fejleszthet­nek vagy silányíthatnak közösséget és személyiséget. Változóban van azonban ez az együttélés is. Nyom­tatásban. filmen, szalagon, lemezen, rádióban, televí­zióban gyorsan átvihető és átvehető a kultúra sok tárgyiasult hordozója. Köztük az is, ami átlép a nyel­vi kötöttségen: a kép, a zene. a tánc, a szertartás, a szokás, a viselet, a sport. Fokozzák mindezt az uta­zók, munkavállalók, tanulók ide-oda hullámzó rajai. Manapság nincs határ a kultúrák közt. Archív kép .. . Lehet, hogy visszatér a kisvonat? Hét évvel a megszüntetés után Fotó: Laczó József Kisvonattal a Hegyközbe? Csakhogy akkor az érté­kek, a mértékek közt sincs. Keringenék és keverednek az erkölcsi, szellemi, társadalmi gondolkodás és magatartás tartalmai, elemei. Veszít fon­tosságából az, amit egy-egy körben eddig követendő min- tánaik elfogadtak. Fontossá válik az, ami új, legfonto­sabbá, ami legújabb, és ez szinte napról napra ismétlő­dik. De az értékek és mér­tékek keveredése nem pusz­tán mennyiségi kérdés. Itt magában nem áll az a szó­lás, hogy miinél több, annál jobb. Természetesen jó, ha sokféle kultúra sokféle ér­téket és mértéket teremt. Ugyanakkor kívánatos, hogy a sokféle érték és mérték szintje együttesen emelked­jen, ne pedig süllyedjen. Vé­gül is a kultúra az emberi haladás pótolhatatlan hajtó­ereje és megtestesülése. Túl a mindenkori dologi fölté­teléken, erkölcsi, szellemi, társadalmi érték és mérték szerint alakul nemcsak a kö­zösségi és egyéni gondolko­dás, magatartás és életmód, hanem a szőkébb és tágabb környezet is: a család, az emberi kapcsolat, a munka, a közélet, a település. Ilyen széles az összefüggés, ilyen nagy a tét. Ebben a keretben ménle- gelendők az együttélő tör­ténelmi és újabb, legújabb kultúrák. Kivételt nem tehe­tünk a minősítésben. Mert a kis csoportok kultúrája is hat az egészre közvetlenül úgy, hogy az érintett csopor­tokat, mint az egész részeit magasabb vagy alacsonyabb szintre vezérli, közvetve úgy. hogy a többi érték és mér­ték magasabb vagy alacso­nyabb szintjét támogatja vagy támadja. Következik ebből az is, hogy az élő kul­túráikban a szerepre, a ha­tásra, a kölcsönösségre kell nézni, nem egyszerűen a helyre, helyzetre, szándékra. Épp a történelem bizonyít­hatja, hogy a legterebélye- sebb és legtartósabb kultú­rák is csoportok, rétegek, helyek kultúrájából eredtek és összegződtek. Semmi sem lehet közömbös tehát ebben. Nálunk a történelmi és az újkeletű kultúrák arányában sokáig a történelmiek voltak túlsúlyban. Szabályozóink és intézményeink hálózata pe­dig úgy alakult, hogy a vi­szonylag egységes, megszilár­dult értékek és mértékek fenntartásának kedvezett. Gyakorlatilag ez szabta meg a közösségi és egyéni kul­turális érdeklődés és tevé­kenység átlagos keretet. Ké­születlenül érte emiatt ezt a berendezést az 1960-as és 1970-es évek rohama, mikor az élő világikultúra ezerféle tartalma, értéke, mértéke, járuléka beáramlott és mű­ködni kezdett. Folyamatos és szerves kapcsolat híján, be­áramlás és fogadás nem fel­lelt meg egymásnak. Zava­ros, ellentmondásos helyzet támadt, a hirtelen és okta­lan eltaszíitás, illetve a lel­kendező és elvakult azono­sulás szélsőségeivel. Nem ke­vés történt azóta a tisztázás és a földolgozás javára. Be­áramlás és befogadás megfe­lelésében mégis késésben va­gyunk. Két területet emeljünk ki ezúttal: a természettudomá­nyos-műszaki kultúrát, és a félig-meddig bezáiikózó cso­portok, rétegek szubkultúrá­ját. Távol esnek egymástól, igaz. Hazai újdonságuk és té­tova fogadtatásuk hasonlósá­ga indokolhatja a társítást. A termcszettudományos- nniszaki kultúra valójában teljes rendszer, megnyilatko­zik az egyéni, közösségi, tár­sadalmi élet minden részé­ben és szintjében. Itt és most azonban még hiányo­san és egyenetlenül terjed. A gyakorlatban sebesen hó­dít. A szellem övezetében ki­egyensúlyozatlan szerepig ju­tott: az általános műveltség­ben és a világnézetben több és rangosabb részesedés il­letné, saját helyzettudatát, értéktudatát viszont telje­sebb kitekintéssel kellene formálnia. Utóbbin az ér­tendő, hogy szabadulna ki az egysíkú technokrata szemlé­let kalodájából. A technok­rata, belterjes érték és mér­ték épp a természettudomá­nyos-műszaki kultúra törté­nelmi hivatásának betöltését gátolja, jelesül, hogy korunk egész világkultúráját újítsa, gazdagítsa. Benne a magyar nemzeti kultúrát. Egyébként a természettu­dományos-műszaki kultúra sincs védve attól, hogy szét­morzsolódjon, sőt', elfajuljon. Torz, seik'élyes formái régóta fölbukkannak bizonyos cso­portok, rétegeik tevékenysé­gében (motoros, videós, CB- ládiós galerik). Ez a szub­kultúra képződésének egyik útja. Vagyis, hogy az új je­lenségek tömegességre alkal­mas mozzanatait (tárgyat, külsőséget, jelszószerű esz­metöredéket, szertartást, vi­selkedést) kiszakítja az egészből aztán saját helyze­téhez idomítja, saját értel­mezésével ruházza föl. A másik út ellentétes irányú, de rokon természetű. Régi, meghaladóit kultúrák tör­melékeit igyekszik mestersé­gesen élesztgetni, saját hely­zete magyarázatára és kife­jezésére (misztikus, vallásos, etikai, politikai színezetű csoportok). Egy-egv csoport vagy áramlat szubkultúrájá- na kiterjedése és kidolgo­zottsága eltérhet, szerepe és hatása mégis egy mederben marad. Bezárkózó és kire­kesztő, önmagyarázó és ön­igazoló szerep és hatás ez. Mint érték és mérték azon­ban nem mozdulatlan. Kér­dés, hogy mi ellen és mi mellett véd, támad, igazol és magyaráz. Hazai szubkultúráink több­ségét fiatalok éltetik. Leg­újabban azok, akik a punk névre hallgatnak. De nem mindent meghatározó dolog a név, a jelvény, a visel­kedési és viseleti szokás. In­kább az vizsgálandó, hogy az egyes csoportok, áramla­tok értékei és mértékei va­lójában mennyiben férnek vagy nem férnek össze a hu­manista, szocialista, nemzeti értékekkel és mértékekkel. Főileg egyén, csoport, közös­ség, társadalom viszonyának finomabb földerítésében és rugalmasabb tökéletesítésé­ben várható innen adalék és tanulság. Ha így lehetne, lenne, az a szubkultúrák ér­demi megítélésében, életké­pes tulajdonságaik kiválasz­tásában és gyümölcsözteté- sében új szakaszt nyithatna. Egyik legműveltebb és leg­türelmesebb szellemünk, ga- bits MiiháLy figyelmeztetett, hogy „őrült kertész” az, aki a sokféleséget föláldozná az egyféleségért. A kultúra, a kultúráik kertjére gondolt. Igen, ebiben a kertben nem az irtás, hanem a nemesítés az első feladat. V iszontlátásra kisvonat! A mondat az első kocsin kezdődik és az utolsón végződik. Az óriás, cikornyás betűk fehér színükkel szinte ordítanak a bordóra festett vagonokon. A dátum idestova hat éves: 1980. november 29-e van. A hegyközi, bodrogközi kisvasút létének utolsó napja. É most, 1987. első télévé­nek vége felé, dr. Ladányi József, Borsod-Abaúj-Zemplén megye tanácselnöke a belke­reskedelmi miniszterrel folyta­tott tervegyeztető tárgyalás so­rán felveti: jó volna visszacsi­nálni a kisvonatot. Bár a meg­szüntető határozatot 1980. szeptember 9-én, az akkori Közlekedési és Postaügyi Mi­nisztérium Koordinációs Bizott­sága mondotta ki, de nem vé­letlen, hogy a megyei tanács­elnök a belkereskedelmi tárca irányítójához fordul a kéréssel: jól megfontolt idegenforgalmi célok indokolják a Hegyköz­ben a keskeny nyomtávú vas­úti forgalom visszaállításának szükségességét. Szép, szép a tájék, hiszen a Hegyközben a kisvonat olyan megállókat, települé­seket érintett, mint Sátor­aljaújhely—Torzsás, Szépha­lom, Alsóregmec, Mikóháza. Vily—Vitány, Vilypuszta, Fü- zérradvány, Pálháza, Kis- bózsva, Nyíri és Füzérkom­lós, ám az erre vetődő tu­ristának legfeljebb Szépha­lom (a nyelvújító Kazinczy mauzóleuma) és Füzérrad- vány (a füzéri várban őriz­ték a XVI. században a ma­gyar királyi koronát) neve mond valamit. Nemigen két­séges tehát, hogy a honi tu­rizmus fellendítése mellett jelentős szerepet játszik a kívánságban a helyi lakos­ság berzenkedése is. Mert az aligha vitatható, hogy az e tájékon lakó néhány ezer ember elégedetlen a mosta­ni közlekedéssel. Bizonyos, hogy nem hitte a Hegyköz népe az utolsó kisvonat vagonjaira pingált mondat igazát. Viszontlá­tásra? Akkor, amikor már az ominózus november 29-i nap után rögtön megkezd­ték a sínek feltépéséi? Leg­feljebb az utópisták remény­kedhettek még valami cso­dában. De hogy ennek a csodának a szele majd hét év múlva legyintse meg őket? Nem vitás, a hét év nem nagy idó, még a mai elöregedett közúti jármű­park életében sem az. Eny- nyi idő alatt nem lehet el­felejteni a jót, nem lehel elfelejteni azt. hogy a kisvo­nat akkor is járt, amikor a hőmérő mínusz húsz fokot mért, akkor is, amikor a hó­fúvás miatt járhatatlanná váltak az utak, akkor is, amikor jégpáncél borította az úttesteket. A vonatnak mindenféleképpen mennie kellett, s ment is. Legfel­jebb késett pár percei, de olyan nem volt. hogy ne kat­togott volna végig napjában néhányszor oda, s vissza az egyvágányú pályán. A mos­tam télen akadt nem is egy nap. amikor a Hegyközben lakók nem tudtak munka­helyükre beérni, mert a busz a rendkívül mostoha időjá­rás miatt képtelen volt köz­lekedni. Kényszerű szabad­ságra ment akkor több tu­cat. a Hegyközből Sátoral­jaújhelybe, Sárospatakra dolgozni járó ember. És hát mit kívántak ők akkor visz- sza? A vonatot. És kit szid­tak a vonat megszüntetése miatt? A KPM azidőtáji vezetőjét és Sátoraljaújhely tanácselnökét. Mert. hogy mindkettőjük szava jelentő­sen nyomott a latban a vég­ső ítélet kimondásában. Ma, egyikőjük sincs már a he­lyén ... Olcsóbb a busznál Az igazsághoz az is hoz­zátartozik. hogy a végső íté­let meghozatalát az előzmé­nyek ismeretében várta min­denki, de kevesen hitték. Várták, hiszen amikor a hetvenes évek közepén meg­szüntették a bodrogköz-hegy- közi vonal zemplénagárdi szakaszát, már sejteték, hogy ez lesz a vége a füzérkom­lósi és a kenézlői résznek is. Csak épp bíztak abban, hogy az ,.i"-re azt a bizonyos pon­tot minél később rakják fel. Annál is inkább remény­kedtek ebben, mert a meg­szüntető határozat előtt né­hány évvel új mozdonyokat kapott a vasút, s mert ala­pos számítások kétséget ki­záróan bizonyították, hogy a vonat olcsóbb, mint a busz. Jóval kevesebb üzemanyag­gal fuvaroz jóval több árut és személyt. Persze lassab­ban, de az üzembiztonság ezt a hátrányt feledteti ... Ám az észérvekkel kevésbé törődtek. Első volt Sátoral­jaújhely főutcájának vonat- mentesítése .. . Ez megtörtént, de látva a végeredményt, kimondhat­juk, nem sokkal lett na­gyobb Üjhely főutcájának át­eresztőképessége. És hát azt is kimondhatjuk ennyi év távlatából: hiányzik a Hegy­közből a kisvasút. És hi­ányzik magából Sátoralja­újhelyből is. Mert hozzá tar­tozott a városhoz, annak szerves részét képezte. Utaz­tak rajta a városiak is, hi­szen Sátoraljaújhelyen négy helyen megállt... Keresztül a Tiszán Amikor már felrakták az „i”-re a pontot, s amikor a vonattal már párhuzamosan busz is közlekedett, a kör­nyékbeliek tüntetőleg bojko- lálták a buszt. Naponta leg­alább ötezren váltottak je­gyet a Sárospatak—Füzér­komlós és a Sárospatak—Ke­nézlő—Tisza-part vonalon közlekedő kisvasúira, az au­tóbusz! talán harmadennyi­en vették igénybe. Pedig a busz is vonatdíjszabással járt . .. Csak éppen: a vo­nat a piacozó asszonyok minden motyóját kényelme­sen 'elvitte, s felfért még a oicikli is. Igaz, a Volán ab­ban az időkben forgalomba állított egv kiszolgált és ülé­seitől megszabadított Ikarus farmotorost, úgymond bá­tyus járatiként, de nem ara­tott vele nagy sikert. Egyet­len kofa sem utazott szíve­sen csomagja nélkül . . . Meg is szüntették -ezt a buszt, s jó néhány éve megszűnt a vonattarifa a közúton is .. . A belkereskedelmi mi­niszter a megyei tanácsel­nök felvetésére azt nyilat­kozta: a mai gazdasági kö­rülmények közepette a vas- útvisszacsinálás egyelőre nem szerepel a napirenden.. Nem mondhatott mást, hi­szen jóformán új vasútat kellene építeni, ez pedig nem kevésbe kerül. Igaz, a hidak még megvannak, és Sátoraljaújhely után a kő- ágyazat is kis felújítással használhatónak tűnik. de nincs sín, nincs mozdony, nincs személyvagon... A síneket felszedték, a Dunán­túlon egy termelőszövetke­zet gazdasági vasutat épí­tett belőle, a mozdonyokból és a vagonokból került a Börzsönybe és Lillafüredre is. Egy századele ji kereske­delmi miniszteri rendelet „a Bodrogközi Gazdasági Vas­utat fővonallal és szárnyvo­nallal 96,663 kilométer vá­gányhosszal, melyből Sáros­patak—Királyhelmec 68,296 kilométer, mint fővonal (53 kitérővel) 0,76 méteres nyomtávval” 1912-től enge­délyezte a kisvonat közle­kedtetését. Az engedélyezési okirat szerint: ,.a vasút épí­tésére, az üzemeltetésre tényleges tőkeként 2 millió 300 ezer korona összeg van előirányozva, mely tőkéből 480 ezer korona forgalmi eszközök beszerzésére van kikötve." 1913-ban a vasút­társaság vásárolt 3 csatlós gőzmozdonyt, darabját 21 700 koronáért, 4 darab benzin- motoros személykocsi, II. és III. osztályú személykocsikat s tehervagonokat. A forga­lom ezzel megindulhatott.. . És ment is 1919 októberé­ig, viszonylag zökkenőmen­tesen: ma már kevesen él­nek azok közül, akik utaz­tak a kisvasút farkastanyai szárnyvonalán. Az volt az első, amit megszüntettek: nem gazdaságos volta miatt. (!) 1930-ig még 3 szárnyvo­nal jutott hasonló sorsra: összesen 12 770 méterrel lett rövidebb a vasút. De bőví­tették is a vonalat, eljutot­tak Füzérkomlósra, s ami­kor 1929—30-ban megépí­tették a balsai Tisza-hidat, átvezették rajta a vágányo­kat. ezzel összekötötték Sá­toraljaújhelyt Nyíregyházá­val. A megnövekedett áru- szállítás miatt fővonallá nyilvánították ezt a sza­kaszt. Akkor a két város között az út másfél óráig tartott. A háborúban felrob­bantották a Tisza-hidat, ami máig nem épült meg, így aki Üjhelyből a Nyírség fő­városában akar utazni, an­nak be kell vonatkoznia Szerencsre, s ott átszállni. Az út most 2—2,5 óra. Ké­sőbb Királyhelmec helyett Zemplénagárd lett a végál­lomás. 1945 után az államo­sítást követően felújították a kisvasutak Kicserélték a sí­neket, a váltókat, a mozdo­nyokat. a személyvagonokat. Összesen 71 millió 603 ezer forintot fordítottak a kor­szerűsítésre 1946-tól 1960-ig. Akkor még mindenki bízott a további fejlesztésekben; hisz a 71 millió forint a be­ruházásra szánt összegnek csak 24,7 százaléka volt. Az utolsó kis gőzmozdony 1964-ben ment nyugdíjba, teljesen dízelesítették a vo­nalat. A maximális utazóse­besség 60 kilométer volt óránként. Ma, Szerencs és Sátoraljaújhely között jó. ha ennyivel tud menni a nagyvasúti vonat. A gyertya fénye Szinte bizonyos, hogy a kisvasút hegyközi vonalának visszaállítása ma sokba ke­rülne. De az is biztos, ha az elhatározást tett is követ­né, akkor igen nagy lenne az összefogás érette. Nem végeztem közvéleménykuta­tást, de nem kétlem; a Hegy­köz népe egyként állna a kisvonat mellé, anyagiakkal is. meg társadalmi munká­val is. És ha beszállna az építkezésbe az idegenforga­lom, meg kinyitnák bukszá­jukat a környék vállalatai, gazdaságai, akkor már nem is lenne olyan elképzelhe­tetlen az egész. A vonatköz­lekedés ma is olcsóbb, mint a közúti. Lett légyen akár személy-, akár árufuvarozás­ról szó. Utaztam az utolsó vonat­tal, 1980. november 29-én. Amikor Füzérkomlósról visz- szafelé haladtunk Sárospa­tak felé, este tíz óra után Sátoraljaújhely főutcáján a házak ablakaiban gyertya­fény intett búcsút, öregek és egészen kicsi gyerekek is tartották a gyertyát, integet­tek. A vasút akkori vonta­tási főnöke, Hegedűs Zoltán nem rejtve véka alá meg- haíódottságát. halkan meg­jegyezte: — Ezt már nem lehet visszacsinálni... Talán mégis!... Illésy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents