Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1987. június 13., szombat „Meghajlik a búban a bare lobogója” Emlék ezés Zalka Mátéra, halálának 50. évfordulóján „Párizsban jártam. Egy- szercsak megpillantok a járdán egy kreol bőrű emberekből álló csoportot. — Önök spanyolok? — kérdeztem. — Igen, — felelte az egyik. — Én Valenciából való vágyóik. — Ismerte Lukács tábornokot? — Az ő brigádjában harcoltam. Gyakran beszélgetett velem. — A valenciait Raul Me- donának hívták. A spanyol háború után megszökött, és sokáig Argentínában ált. Raul ott volt a díszőrségben, amikor Lukácsot temettük Valenciában. Zavartan előhúzott a zsebéből egy pepita kötésű, régi jegyzetkönyvecskét. A megsárgult lapok között néhány finom rózsaszirom. ,,A tábornok sírjáról...” Óvatosan kivesz egy szirmot, és nekem adja. Elszorul a torkom az izgalomtól, és egy szót sem tudok szólni...”, — mondja visszaemlékezésében Zalka Máté egyik régi barátja, A. Iszbah szovjet író. Ki volt ez a Lukács tábornok, akinek a sírján nyílott virág szirmát ereklyeként őrizte, és talizmánként hordta magával mindenhová hosszú évek hányattatásai közt a hajdani csaták egyik katonája? Mit tud mai rohanó világunk Zalka Mátéról, akire 1937. június 12-én bekövetkezett halálának ötvenedik évfordulója alkalmából emlékezünk? A magyar szocialista prózairodalom jelentős személyiségét inkább a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosaként, a 12. Nemzetközi Brigád parancsnokaként őrizte meg az utókor tudata, elsősorban emberi nagysága és katonai érdemei vésődtek a kortársak emlékezetébe. A „tölgyfa nyolcadik ágaként” — ahogy Hidas Antal fogalmazott —, nyolcadik gyerekként született Matolcson, 1896. április 23-án. Egy Számos-menti kurta kiskocsmából élt meg a népes család. Mátészalkán járt elemibe Franki Béla, és a szívének oly kedves hazai táj sugallta a választott, híressé vált nevet: Zalka Máté. Szatmárnémetiben felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, és itt szívta magába a szatmári hagyományok, Rákóczi, Esze Tamás, Kölcsey, Móricz Zsigmond hazafiságának levegőjét. Mint régi iskolatársai mesélték, „Béla zsdbe tele volt versekkel”, 1910-ben versben agitált a képviselőválasztás akkori legbaloldalibb jelöltje, a híres ellenzéki Justh Gyula mellett. Melodrámákat és elbeszéléseket írt már a háború előtt, akkoriban Molnár Ferenc volt a dramaturgiai ideálja. Aztán kitört az első világháború, és mire a húszesztendős Zalka Máté bevonult, már szertefoszlottak a hősi illúziók. A francia front Zalka Máté, a Vörös Hadse- reg egyik parancsnoka után az olasz következett, a gyászos emlékű Doberdo, majd Galícia mezein, a vol- hiniiai harcokban küzdött Zalka. 1916-ban hadbíróság elé juttatta egy anttimilita- rista elbeszélése. Az orosz fronton sebesült meg 1916 júniusában. Az eszméletlen üli fekvő hiadap- ródőpmestert orosz szanité- cek találták meg, így került hadifogságba. A szibériai krasznojarszki fogolytáborban ismerkedett meg a marxizmus eszméivel. 1919 őszén megszökött, partizáncsoportot alakított, majd 1920 elején csatlakozott a Vörös Hadsereghez. (Ebben az esztendőben lett a bolsevik párt tagja.) Három évig harcolt Szibériában, majd a Déli Front sztyeppéin azért, hogy a fiatal szovjet állaimban megszilárduljon a törvényes hatalom. Emlékezetes hadi tettei közé tartozik, hogy az I. nemzetközi lövészezred parancsnokaként megmentette a Kolcsak által elrabolt ka- zányi aranykészletet. És amikor megkérdezték Zalka Mátétól, hogy katonáíi nem estek-e kísértésbe, amíg a Visszaszerzett „aranyvonatot” őrizték a tajgában, rej- 'tekíhelyén, azit felelte: „Ö, nem lehetett kísértésbe esni! Hiszen az emberek még közel menni is féltek a szerelvényhez. Azt mondtam nekik, hogy a vonat tele van dinamiittal...” Jellemző egyéniségére e feladat bátor, hidegvérű és leleményes megoldása. Szerettei, barátali, harcostársai visszaemlékezéseiből olyan határozott, nyíltszívű, mélyen érző ember egyénisége sugárzik felénk, a!ki szerette az életet, mindenkivel szerényen, figyelmesen és barátban beszélgetett, kedvence volt a meggyes derelye, és általában olyan szívből örült minden apróságnak, hogy őszinte vidámsága magával ragadta társait is. Aki a lehetőségekhez képest mindig választékosán öltözíködő Zalka Mátéval találkozott, legelőször meleg szürke szemére figyelt fel, amely szüntelenül mosolygott barátaira. A polgárháborúba vonult magyar internacionalisták parancsnoka 1923-ban leszerelt, de nem térhetett visz- sza hazájába, pedig mint mondta: „Olykor olyan honvágyam van, hogy szinte a szívem szálkád bele...” Feleségével és kislányával Moszkvában lakott, már amikor a külügyi népbiztos- ságon betöltött állása engedte: diplomáciai futárszolgálatának veszélyes helyzeteiben rendkívüli hidegvérrel teljesítette kötelességét. De számtalan egyéb feladatot is kapott, a legkülönbözőbb állami és kulturális posztot bízták rá. Irodalmi munkássága az emigrációs években teljesedett ki. Elbeszéléseinek, kisregényeinek témái a világháború, a forradalom és a polgárháború eseményei, színhelyei, kalandjai voltak, a névtelen közikíatonák hősiességének, szenvedéseinek állított emléket. Ötkötetes re- gényciliklust tervezett, amelynek első része, a „Doberdo” el is készült, a folytatás (A bolygók visszatérnek) csak nyers fogalmazványban maradt ránk. A történelem közbeszólt. 1936. október 15-én Zalka Máté utoljára csókolta meg feleségét és kislányát, aztán zsebében Lukács Pál csehszlovák állampolgár nevére szóló útlevéllel Spanyolországba utazott. A 45. nemzetközi hadosztályban 12 nemzetet képviselt Lukács tábornok brigádja. A bátor és szívélyes tábornoknak nagy, afféle parancsnok-apai tekintélye volt, amelynek mindenki engedelmeskedett. A harcmezőn a legmerészebb volt, ám a csata után vigasztalásra szorult: nem tudta megszokni a halált, minden harcostársa elvesztését megszenvedte. De katonái is féltették őt, ha nyílt terepen járt, mindenféle ürüggyel és ürügy nélkül is mellette mentek, hogy testükkel fedezzék ... A tragédia mégis bekövetkezett. „Egy német akna szilánkja megölte Huesca alatt”, — írja versében Szi- monov. 1937. június 11-én parancsnoki felderítés közben érte találat gépkocsiját, s másnap hajnalban meghalt Zalka Máté. Koporsóba zárva Valenciába vitték. Amerre elhaladt a menet, a gyászoló lakosság virágot szórt az útra, fellobogózta házait, siratta az elesett hőst. Óriási tömeg vett részt temetésén. „Meghajlik a búban a harc lobogója”, — mondja Isaakovszlkij. — „Spanyolhon a gyász hona lett: / Aragon- ban elérte a gaz düh golyója, / S a drága Lukács elesett ...” I. E. Testedzés az iskolákban A tanulóifjúság mindennapi testedzésének és sportolásának megvalósítását és elterjesztését ösztönző központi intézkedésekről és tervekről tájékoztatták csütörtökön az újságírókat a Művelődési Minisztériumban, a minisztérium, az ÁISH, valamint a Magyar Diáksport Szövetség képviselői. Baksa László, a testnevelési és sportosztály vezetője elmondta: az egészségmegőrzés társadalmi programjával, valamint a diáksport fejlesztését célzó törekvésekkel összhangban — a testedzés és sportolás ügyét irányító társszervekkel együttműködve — született meg az a program ás szakmai irányelv, amelynek szándéka, hogy a diákok minél szélesebb köre vehessen részt naponta a testedzés, sportolás valamilyen formájában. A néhány éve Csongrád megyéből indult kezdeményezés nyomán — a legutóbbi felmérés szerint — már 869 általános iskolában vezették be a mindennapos testnevelést. A tanulók harmonikus testi és szellemi fejlődésének biztosításához kívánatos, hogy a napi és heti foglalkozások rendjének ésszerű és rugalmas alakításával, a rendszeres mozgás mindenhol a gyerekek napi tevékenységének nélkülözhetetlen részévé váljon. Ennek ösztönzésére, valamint a választható programok és módszerek gazdagítására a Művelődési Minisztérium, az ÁISH, az MDSZ és a Magyar Úttörők Szövetsége közös pályázatot hirdetett meg, mintegy 3 millió forintot biztosítva a legjobb szakmai anyagot beküldő iskolák támogatására. Az ÁISH és az WDSZ képviselői hangsúlyozták: a mindennapos testedzés gondolata szervesen illeszkedik a diáksport megújításával kapcsolatos elképzeléseikhez, s a közös program jó példa a társszervek közötti együttműködés összehangolására. A tájékoztatón szóltak azokról a törekvésekről is, amelyek célja, hogy az ezredfordulóig megépüljön mintegy ezer hiányzó tornaterem. Nők világkonferenciája A kongresszus emblémája Két esztendővel ezelőtt Nairobiban, az 1600 méter magasan fekvő kenyai főváros modern Kenyat- ta Központjában rendezték meg az ENSZ Nők Világ- konferenciáját. A nők évtizedét záró tanácskozáson összegezték a dekád eredményeit, felmérték a megoldásra váró feladatok hosszú sorát, és elemezték a kudarcokat is. Mexikóváros, Koppenhága, Nairobi az egyenjogúsághoz vezető út három fontos állomása volt. Helyesnek bizonyult a hármas jelszó: egyenlőség, fejlődés, béke. Korunk minden égető — a nőket érintő — kérdését felöleli e jelszó, a haladást elősegíteni kívánó lányok és asz- szonyok számára magába foglalja a legfontosabb célokat. Beváltotta-e a nők évtizede a hozzáfűzött reményeket? Kétségtelen, hogy az ENSZ ösztönzésére a kormányok komolyan foglalkozni kezdtek a nők helyzetével, a diszkrimináció felszámolására számos jelentős gyakorlati intézkedést hoztak. A nőkérdés világszerte napirendre került, a második nem szerepének fontosságát többnyire ott is felismerték, ahol eddig lebecsülték. A legfontosabb lépés a nők megkülönböztetése minden formájának eltörléséről szóló ENSZ-konvenció életbe lépése volt. Földünkön 2,4 milliárd nő él. Körülményeik, lehetőségeik különbözőek. Tíz év alatt nem lehetett orvo- vosolni minden bajt. Sajnos egyes helyeken a nők helyzete nem jobbá, hanem rosszabbá vált. 1975- ben a világ gazdasági helyzete kedvezőbb volt, mint a dekád végén. A recesszió újabb akadályokat gördített az egyenjogúsággal kapcsolatos célok megvalósítása elé, növekedett például a munkanélküli nők száma. Nairobi után az első reprezentatív, világméretű tanácskozásra most Moszkvában kerül sor: június 23—27. között a szovjet főváros ad otthont az NDN kezdeményezte Nők Világ- kongresszusának. Nemcsak a szövetség 117 tagszervezete kapott meghívót e tanácskozásra. Igen szélesre tárják a kaput a szocialista, szociáldemokrata és más, polgári pártok nőszervezeteinek küldöttei, valamint az ENSZ és szakosított szervei, a politikai, a társadalmi, a tudományos, a kulturális élet kimagasló személyiségei előtt. A moszkvai kongresszus az elmúlt két év számvetésére vállalkozik, nagy figyelmet kívánnak fordítani arra, hogyan alkalmazták ez ideig az egyes országokban a stratégiát. Célul tűzték, hogy elősegítik az egymás jobb megértéséhez vezető nyílt és őszinte eszmecserét. A tanácskozás fókuszába természetesen a békéért, a biztonságért, a leszerelésért folyó küzdelmet állították. Számos nőszervezettel, csoporttal való előzetes konzultációk alapján dolgozták ki a kongresszus programját. A különböző kérdéscsoportokat bizottságokban vitatják meg. Nyolc munkacsoportot alakítanak, a többi között megvitatják a dolgozó nők helyzetét, a béke és leszerelés kérdését, a békére nevelés lehetőségeit, a fejlődő országokban élő nők gondjait, a családi élet, a nevelés problémáit, a tömegkommunikációs eszközök befolyását a nőkre, a közvéleményre. Neves szakemberek — közgazdászok, politológusok, jogászok, pedagógusok, pszichológusok, orvosok, írók, újságírók — vesznek részt a várhatóan magas szintű és gyümölcsöző vitákban. Rendkívüli rugalmasságot tanúsítanak a kongresszus szervezői. A kívánságoknak megfelelően terveznek szakmai és rétegtalálkozókat. A moszkvai randevú a személyes kapcsolatok kialakítására, ismerkedésre, párbeszédekre páratlan lehetőséget kínál. Korunk asszonyai a tények ismeretével vértezik fel magukat. Ma már jelentős számban szerepelnek a politikai, a gazdasági, a társadalmi, a tudományos, a kulturális élet porondján híres asszonyok. Moszkvában, a kongresszuson számítanak rájuk. Mondhatná szebben... Fölköpöd a pilácsot? Mai nyelvhasználatunk egyik jellegzetes változata az a mód, ahogyan ifjúságunk beszél. A felnőtt közvéleményben szélsőséges nézetek fogalmazódnak meg: vannak, akik alantasnak és igénytelennek, s vannak, akik szellemesnek és eredetinek ítélik a fiatalok beszédét. A címül írt kérdés alapján igazolni lehet mindkét végletet, mert a pilács ’villany’ jelentésben népies ízű, hangulatos szónak tekinthető, a fölköpöd viszont ízléstelennek tűnik, még „meggyújtod, bekapcsolod’ értelemben is. Az egymástól hangzásban, hangulatban, stílusértékben nagyon különböző szavak vegyítése az ifjúság nyelvének egyik sajátossága, s e jellegzetességből következik a szélsőséges megítéltetése. Tiltani, irtani nem lehet ezt a nyelvhasználatot, hiszen egy társadalmi réteg sajátos közegében alakul ki, kommunikációs szerepet tölt be. Nem korunk szülötte ez a nyelvi elkülönülés, régibb idők diákéletének forrásaiban bőven találunk adatokat az ifjúság isajátos szóhasználatára. Olvassuk csak el Szilágyi Ferencnek nemrég megjelent könyvét, a Deákok tükörét, s feltárul előttünk a felvilágosodás korának sajátos iskolai nyelv- használata. Akkor brugó volt a neve a kollégiumi cipónak, kokviának nevezték a sorkosztot, református pápának hívták egymás között a rangidős diákot (szeniort), lagénaként emlegették a korsót, s gerundium lett annak a dorongnak a neve, amelyet a tűzoltásnál is használtak. Akkor a latinság nyomta rá bélyegét a deáki szólásra, amint a pataki anekdota is bizonyítja, amelyben a kisdiák így magyarázza meg, hogy hová tűnt az ételhordóban a nagydiák számára hozott kásából a tepertő: „Templum-köz jö- vávit, magnus szél mind fenekére kavarávit”. A tanulóifjúság mai szó- használatának is vannak jól megfigyelhető jellemzői, amelyeket bizonyos fokig az elkülönülési szándék hoz létre, de érzékelhető az egyénibb, humorosabb kifejezés- módra, játékosságra való törekvés, a divatok hatása. Van úgy, hogy a köznyelvi szóalak más jelentést kap, például gurít (hazudik), vergődik (nagyzol), madár (könnyen be lehet csapni), iskolatej (sör), pipás (mérges), vagy névátvitellel módosul a tartalma, például pedál (a túlbuzgó diák), saláta (a gyűrött könyv), hernyó (az undok ember), bukfences (a bukott tanuló), mesél (aki hazudik), lapoz (aki hosz- szabb elbeszélése közben elakad). Gyakori a rövidítés, a mozaikszóvá alakítás, például okiteki (az oktatástechnika tantárgy neve), faros (farmernadrág), úvé (utóvizsga), hábé (házibuli), pé- zsé (papírzsebkendő). Olykor eltorzítják a hangsort, például fikli (kifli), tévirat (távirat), kukuc (kukac), s szívesen kicsinyítenek, például zsepi (zsebkendő), pizsi (pizsama), bukszi (bukás), görényke (undok), tehénke (kövér). A humor és az ötlesség figyelhető meg az ifjúság beszédében, amikor gyónásnak mondják a vizsgát, tiplinek a pattanást, nyelesszandálnak a gumicsizmát, szemnek a rendőrt, izattrának a szemérmes, könnyen elpiruló lányt. Idegen nevek is beépülnek a szókincsbe, így orbitális a nagyon nagy dolog, mense- vik az ügyetlen, bárgyú személy, vegetatív a fáradt, szétszórt ember, dekadens a másnapos fiatalember. A humor gyakran gúnnyá, csúfolódássá torzul, amikor például póznagörény lesz a villanyszerelő, Tonna Summer a kövér nő, eke a buta ember, Gizi a könnyűvérű lány, gyorsító a rum, macska- fröccs a tej, szent hely az italbolt. Az ifjúsági nyelv jellemzői azonban nemcsak a szókincsben, hanem a mondatfűzésben is megfigyelhetők. Sok a hiányos mondat, a kérdő forma, a merész hasonlat, a fölösleges — többnyire durva — jelző, a trágár töltelékszó. Bizonyos he- nyeséget tapasztalunk a szövegépítésben, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy a felnőttek rosszallják a fiatalok beszédmódját. A másik embert bántó, a jó ízlést sértő jelenségeket szóvá kell tennünk, de helytelen lenne általánosítva elítélni a sok nyelvi leleményt tartalmazó ifjúsági nyelvet. Nem egyes kifejezések ellen, hanem a helyes magatartás érdekében kell fellépnünk. Aki megtanul illőn viselkedni, az tudni fogja, hogy milyen szavakat vehet ajkára, hogy mikor mondhatja azt: köpd fel a pilácsot és mikor kell így szólnia: szíveskedjék lámpát gyújtani. Mert a nyelvi eszköz nem önmagában szép vagy csúnya, illő vagy illetlen, humoros vagy sértő, hanem abban a közegben és környezetben, amelyben elhangzik. Kováts Dániel
