Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-08 / 107. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1987. május 8., péntek

27. MISKOLCI FILMFESZTIVÁL

Mint lapunk első oldalán hírül adjuk, tegnap este a miskolci Kossuth moziban ünnepélyesen megnyílt a 27. miskolci filmfesztivál. A megnyitóra igen nagy számban gyűlt össze a szakmai vendégeken kívül a varos érdeklődő, filmbarát közönsége is, hiszen a rövid egyesztendei munkával felújított, impozáns mozi, amely belső kiképzésével szinte már díszes katedrális- hoz hasonlít, maga is külön látványosság. Szeretnénk hinni, hogy a közönség nem elsősoriban ezért, illetve nemcsak ezért, hanem a fesztifcgy kocka az Útvesztő című filmből

vál filmjeinek élményéért jött és jön el, s rendszeres látogatója lesz a továbbiakban is a filmszínháznak. Nemcsak látogatója, hanem annak épségére, szépségére vigyázó látogatója is. S talán az is bekövetkezik, hogy ebben a művészi gonddal kialakított moziban elsősorban a hasonlóan magas művészi értékkel bíró műalkotások és nem egyszerűen celluloidszalagra rögzített filmipari készítmények várják rendszeresen a film értő barátait.

*

Szeretnénk bemutatni a zsűri tagjait. A zsűri elnöke Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Borsod Megyei Párt- bizottság első titkára, tagjai: Básti János, az SZMT vezető titkára, Feledy Gyula grafikusművész, Füleki József kritikus, Dajka Miklós mozivállalati igazgató

(Szolnok), Simó Sándor

filmrendező, dr. Kormos

Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője, Lugossy László filmrendező, Porkoláb Albert, a

megyei tanács elnökhelyettese, Veress József filmtörténész.

*

Jóllehet, csak a kora esti órákban került sor a fesztivál ünnepélyes megnyitására, a fesztivál vendégei közül igen sokan már a reggeli órákban megérkeztek

és többségük részt vett a VI. országos közművelődési filmfórum nyitásán és egyéb rendezvényein. Itt láttuk már kora reggel Kollá- nyi Ágostont, a magyar kisfilmesek doyenjét, akinek Musica Prehumana című népszerű-tudományos filmje már az első versenyprogramban szerepelt. Ugyancsak itt volt Szabó Árpád operatőr, aki eddig minden miskolci fesztiválon részt vett, s most is a Lestár János rendezte Vallomások Várkonyiról című dokumen- tumfi'lmmel szerepelt. Itt volt Vitéz Gábor rendező, a stúdióvezetők, Czigány Tamás rendező, Tiefbrun- ner László rendező és még nagyon sokan mások.

*

Már az első versenynap több érdekes, elgondolkodtató, maradandó értékű művel szolgált. Feltétlenül kiemelendő ezeik közül nemcsak terjedelme miatt a Paulus Alajos rendezte Útvesztő című dokumentumfilm. Ez a film holnap vitatéma is lesz a Hevesy Iván Filmklubban 15 órakor rendezendő pedagógusankéton. A hátrányos helyzet és a bűnözés kapcsolatát vizsgálja igen sokoldalúan és egy konkrét család, egy lumpen família tagjainak, különösképpen egyik fiának élet- fordulatain keresztül azt kívánja meggyőzően bizonygatni, hogy az egyén megváltoztatásához előbb a környezetét kell megváltoztatni. Ügy tűnik, e film központi alakja, ez a valóságos Nagy István véglegesen utat tévesztett ember lett. Életútja, illetve annak a filmben ábrázolt szakasza igencsak alkalmas iskolán kívüli nevelési gondjaink megvitatásához kiindulópontként. Úgy hírlik, e filmet a Mokép rendes műsorba is be fogja osztani. Rövidebb terjedelmű, mindössze huszonöt perces Szobolits Béla Kikosarazva című- filmje, amely egy kosárlabdaedző, Glatz Árpád példáján keresztül mutatja meg, milyen annak az elismert szakembernek a sorsa, ahol a munkáltató egyesületének a vezetői nem ismerik a mindennapi demokratizmust, nem szeretik a kritikai észrevételeket, az övéktől eltérő véleményt, s ahol a munkavállaló, jelen esetben az elismert edző, az újságból tudja meg, hogy a helyére már ki is neveztek valaki mást. Ez az emberi sors a filmben képletté általánosul, mert valójában nem egy ember esetét látjuk, hanem a napjainkban

Várkonyi Zoltán a róla szóló emlékfilm egyik kockáján

szükséges munkahelyi demokrácia megsértésének eklatáns példáját.

*

Természetesen nemcsak ez a két film érdemel figyelmet, hiszen nem kevesebb, mint tizennégy rövid-, és két hosszú film szerepelt a vetítési programban. Ezeknek anyaga, a nyújtott élmények bizonyára témát jelentenek majd a fesztivál még hátralevő napjain, beszélgetésein. Talán a fesztivál klubjává átminősített Avas szállóbeli „fapados" étteremben is. Megemlítendő még, hogy a fesztivál versenyen kívüli programjában tegnap este a Magyar Amatőrfilm és Video Szövetség retrospektív bemutatót tartott, a Molnár Béla Ifjúsági Házban, azon hét filmet mutattak be.

*

Ma délelőtt folytatódik a VI. közművelődési filmfórum programja a Rónai Sándor Művelődési Központban; a már említett pedagógusankéton kívül a MAE székházában Közművelődési filmek a technikai haladás szolgálatában címmel rendeznek vitát, a fesztivál versenyprogramjában pedig tizenkét rövid- ás két hosz- szabb film kerül vetítésre, s megrendezik a főiskolások információs bemutatóját.

A megújult Kossuth mozi előterének egyik részlete

S

zínikritikusok érkeztek Budapestre külföldről tanácskozni. A téma elég szokatlan: milyen hatással van a teátrumok v.ilágjárása a nemzeti színházművészekre.

Valóban; manapság se szeri, se száma a társulatok külföldi utazgatásainak. Mit kell érteni a külföldiek okozta hatáson? Mert az .nyilván csak külsődleges tünet volt annak idején — jó húsz éve már —, hogy amikor Peter Brook társulata Budapesten bemutatta a Lear királyt, a mi színpadjainkon is sorra-rendre tűntek fel a bőrruhából készült kosztümök. (Még Lucifer is kapott ilyet, amikor a Nemzeti Színház a Nagymező utcában volt kénytelen egy ideig • játszani Az ember tragédiáját.)

Szóval a bőrruha alig takarhatja a lényeget. A valódi hatást nyilván máshol kell keresni. Ám ehhez először is azt kell feltételezni, hogy a színháznak is — mint minden művészeti műfajnak — vannak nemzeti jellegzetességei. Ilyen elméleti előfeltevést könnyen megengedhetünk magunknak, de rögtön nehezebb a helyzet, ha szembesülni akarunk ezekkel a nemzeti sajátosságokkal.

Első megközelítésre ilyen közhelyek jutnak az ember eszébe, hogy az olasz színház nyilván magán viseli a temperamentumos latin ember érzelmi végleteinek magatartásmintáit, s persze a commedia delT.arte rögtönzéses hagyományait. A francia színház, főleg a századfordulót követő évtizedekben, formai újításairól volt nevezetes, s ez a szellem nyíl- . ván máig maradandó nyomokat hagyott. Az angol színház középpontjában évszázadok óta a színész áll, s' ez feltételezhetően ma Is érezteti hatását. Az orosz színházra a dekora- tivitás és az érzelmesség nyomta rá a bélyegét, ha

ilyen nagyvonalú általánosításokban fogalmazunk. A magyarra viszont az operett és a kabaré kettős hagyománya volt a jellemző, s bár ezeket minduntalan Igyekszik megtagadni, valószínűleg jobb lenne felhasználni a múlt ilyen örökségét.

Ha így végigfutottunk sommás (elő)ítéleteinken, máris valósággal szemet szúr, hogy ezek a nemzeti sajátosságok a legszorosabban összefüggnek a nemzeti drámairodalommal, azzal a tradícióval, ahogy ezeket a nemzeti klasszikusokat játszották. Szta- nyiszlavszkij és a látványos, érzelemgazdag orosz színház Csehov drámáin nőtt nagyra, az angol Shakespeare-en, mint ahogyan a XX. századi német színház Brachten, a magyar pedig az operettklasszikusain és Molnár Ferencen. Ahogy ezeket a nemzeti klasszikusokat (vagy félklasszikusokat) játszani kellett, játszani lehetett, olyan lett a nemzeti színjátszás.

Az a gyanúm, hogy a külföldi színház igazi hatását csak ott és akkor kereshetjük, ha valami rezonanciái tud kelteni a hazai nézőben, pontosabban: ha valami módon a külföldről importálható eszközök szervesen be tudnak épülni a hazai hagyományok közé. (Jellemző példája volt ennek, hogy hiába járt annak idején a Brecht Színház egy originális, a maga nemében szenzációs Koldusopera előadásával Budapesten, ez a mű akkor honosodott meg igazán — Szinetár Miklós kiváló főiskolás vizsgaelőadása után —, amikor a Madách Színház egy jellegzetesen magyar előadást produkált belőle.)

A kozmopolitizmus, vagy a „globális szemlélet’’ — ha szebben akarunk fogalmazni — persze terjedőben van. Objektív okokból is, hiszen világméretű gondjaink nemcsak a képernyőn, hanem a világ színpadain is egyre inkább jelen vannak. A kommunikáció robbanáshullámai gyakran egyszerre érik el az emberiség egészét, s persze a tévé, mint színházi közvetítőeszköz, s végül a nemzetközi színházi cserék is megteszik a magukét.

Megvallom, mégsem hiszem, hogy a színház nemzeti karaktere — ami egyszerre adódik a tradícióiból és a jelen sajátosságaiból •— ma már vagy akár a közeljövőben elhanyagolható, elhanyagolandó lenne. Nem hiszem, hogy az élő színház valaha is olyan nemzetközi élményt adhatna (nyelvi okokból sem), mint a mozi. Már csak azért sem hiszem ezt, mert a filmnél is külön érték a nemzeti karakter. Rendszerint azt tartják külföldön is érdekesnek, ami jellegzetesét tudunk magunkról mondani. (Vagy mondjuk az olasz film legjobb produkciói is hamisítatlanul, félreismerhetetlenül olaszok.)

H

a ez így van a filmnél, még inkább így lehet a színháznál. Ami egyáltalában nem azt jelenti, hogy tartózkodni — esetleg védekezni — kellene a külföldi hatásoktól. Szó sincs erről. Mindent fel kell használni, amitől magunk, saját nemzeti kultúránk, nemzeti színház- művészetünk gazdagabb lehet. De igazi hatást csak az érhet el, ami a mienk, ami a sajátunk lesz belőle.

Bernáth László

Magyar Családi Kalendárium

Színes folyóirataink, magazinjaink rendszeresen kiadják évkönyveiket, melyek naptárt is tartalmaznak, itt-ott az év és az évszakok természetére utaló írásokkal. Mégis, már régtől fogva hiányzik a kalendárium.

A kalendárium népkönyv, melyet hajdanában a vásárokon ponyván árultak, kedvéért a falusi ember akár be is fuvarozott a városba, mert a kalendáriumra szükség volt. Bár a régiek ki tudták számítani az ünnepeket, mégis, jó volt ezt leírva látni. Jó volt előre tudni azt is, mikor van holdtölte, holdfogyatkozás, mikor tartanak vásárt, olvasgatni bölcs mondásokat, nagy események, nagy felfedezések híreit.

A Hazafias Népfront jó ügyet támogatott, amikor a Magyar Családi Kalendárium megjelentetésének feladatát elvállalta, s a nemzet asztalára olyan könyvet tett, amit a nemzet szellemi életének színe-java írt, rajzolt, szerkesztett, mindnyájunk örömére.

Megyénkről

„Borsod-Abaúj-Zemplén megye élete napjainkban" címmel előadást tartott Ladányi József, megyénk tanácselnöke Budapesten, az MTESZ-székház- ban tegnap megyénk baráti körének.

Szeretetcentrikus a

könyv; a szeretetet, mint mozgatóerőt ajánlja a neveléshez, a napi élethez, egymás elfogadásához, a hibák, a bajok tolerálásához, más népek, más fajok, más nézetek tudomásulvételéhez, a gyermekek, a családok mindennapjainak megszépítéséhez.

A két szerkesztő, Leven- del Julis és Horgas Béla a műfaj legjobb hagyományait ültette át a mába és a legjobb írói eszközökkel élt. A sok szerző ellenére egységeset alkottak. Nyíri Tamás tollából kapjuk az információt, hogy a lélek szimbóluma a test. A szerkesztők törekvése, hogy tudatosítsák: az év szimbóluma ahogy leéljük.

Nemcsak az évszakok, a hónapok is megszabják a leélés rendjét. Naptári hónapjaink sorát a csillagképek kötik össze. Nem a babonás hajlam, hanem az űrrepülések felkeltette érdeklődés terelte az emberek figyelmét a csillagászat felé és a másik vonalra, a csillagjóslás iránti érdeklőA békehónap megyei megnyitóját tartják meg En- csen, május 9-én, este fél nyolckor. Az encsi jubileumi parkban dr. Bazsó György, országgyűlési képviselő mond megnyitót, majd Tarcsy

désre. A könyv lebilincselő része, amit az állatöv képeiről ír Takács Márta. Asztrológia az ürügy, a cél mitológiai i smer e tt er j esztés. Ma, amikor a latin nyelv tanítása háttérbe szorult, régiségtant nem tanulnak, nincs keret, ahol az alap- műveltséghez szükséges mitológiai és egyéb — az ősi múltból eredő — nagyon fontos ismeretanyagot elsajátítsuk. Jó pár generáció nőtt fel ezek ismerete nélkül és ma már szülők, pedagógusok, s a nemzet minden odafigyelő tagja érzi, hogy nem mehet így tovább. Az újabb ismeretek nem hántolhatják el teljesen a múltból szóló alapismereteket. Nem véletlen, hogy az iskolások a szülői és ismeretségi hátvédállásokat megmozgatva írnak meg egy-egy ilyen dolgozatot, s könyvet is alig lehet hozzá adni. E könyv hónapról hónapra menve összefoglalja a lényeget, s egy év alatt ösztökélés nélkül észrevétlenül tudatosítja.

Gyula, az Országos Béketanács Elnökségének tagja tart ünnepi beszédet. Ezt követően kulturális műsort tekinthetnek meg a résztvevők.

A békehónap megnyitója Encsen