Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-07 / 106. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1987. május 7., csütörtök Május elején idén is megnyíltak a strandok (Folytatás az 1. oldalról.) a vendégek igénye, és ezért változtatni kell a hozzáálláson, a feltételeken. A fürdőfejlesztési program első lépcsője Tapolca. Mint írtunk róla, itt medencét bővítenék, csúszdát építenek. Esztétikus kerítéssel szeretnék körbevenni a strandot, és visszaállítják a Hejő-parti sétányt. Folyik a Thermál fürdő bővítése is. A városi fedettuszoda, amely 1981-ben épült — nagyon rossz helyre, hiszen a 19 fokos vizet fűteni kell, hogy úszni lehessen benne — tönkrement. A tető elkorhadt, ezt helyre kell állítaniuk. Az Augusztus 20. — közismert nevén „villanytelepi'’ — strandon jócskán lenne mit helyrehozni. A szolgáltatások bővítésére és a medencék felújítására azonban valószínűleg csak a következő ötéves tervben lesz pénz. Orosz B. Erika A Zsidó Világkongresszus vb-iilése Budapesten A Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Bizottsága szerdán Budapesten megkezdte tanácskozását. A világkongresszus vezetőit — Edgar Bronfman elnököt és Israel Singer főtitkárt — szerdán fogadta Lo- sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A találkozókon jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Losonci András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke. A világszervezet vezetőit a nap folyamán fogadta Vár- konyi Péter külügyminiszter. A végrehajtó bizottság ülésének szerda esti ünnepélyes megnyitásán a kormány nevében Miklós Imre államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Nyílt mozgósítási parancs A XIV. városi Ifjú Gárda-szemle versenyző alegységeinek Tizennegyedik alkalommal rendezi meg városunk ifjúgárdistáinak szemléjét az Ifjú Gárda Miskolc Városi Parancsnoksága a fegyveres erők és testületek városi parancsnokságaival közösen. A szemlén részt vevő alegységek feladata, hogy a kitűzött programok maradéktalan végrehajtásával adjanak számot fizikai felkészültségükről, a honvédelmi ismeretek elsajátításáról. A szemle indításaként, a szervezők arra kérik az érintett alegységek gárdistáit, hogy 1987. május 8-án délután 1 órára, szakasz-, illetőleg rajkötelékben jelenjenek meg a csanyiki KISZ-iskola fogadó- állomásán. A további feladatokat május 8-án délelőtt kapják meg a szemlén részt vevő alegységek parancsnokai, akik az említett napon — május 8- án — reggel 8 és délelőtt 10 óra között tartózkodjanak munkahelyükön, illetve iskolájuk KISZ-bizottságán. Ifjú Gárda Miskolc Városi Parancsnokság Napirenden a gazdálkodás Vb-titkáruk értekezlete Tegnap Miskolcon a megyei tanács székházában értekezleten vettek részt megyénk 159 helyi tanácsának végrehajtó bizottsági titkárai. Dr. Ladányi József, megyei tanácselnök bevezetője után dr. Kardos Sándor vb-titkár tájékoztatója alapján megtárgyalták a tanácsok előtt álló időszerű feladatokat. Majd részletesen elemezték az 1986. évi tanácsi gazdasági tapasztalatokat. Ezt követően építési-hatósági. illetve igazgatási feladatokkal foglalkoztak. Az értekezleten megjelent és felszólalt Juhász Péter, az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bizottságának titkára is, aki többek között hangsúlyozta, hogy a politikai és a pártmunka középpontjában a gazdasági kérdések állnak, de kiemelten fontos feladat a közigazgatási tevékenység rendszeres értékelése, a lakossági kapcsolatok további fejlesztése is. Újítási ankét a Digépnél Újítási ankétot tartottak tegnap, május 6-án a Digépnél. ' A tanácskozáson elsőként Murányi Gyula, műszaki igazgató tartott beszámolót a vállalat múlt 'évi újítási tevékenységéről. Mint mondta, az újítások tavaly is jelentős mértékben hozzájárultak az eredményes gazdálkodáshoz, termelési erőt képeznek a nagyüzemben. A hozzászólások és válaszadások után Varró Gyula főosztályvezető-helyettes a tavalyi évre meghirdetett újítási versenyt értékelte. Ezt követően harminc dolgozó a Kiváló Újító, hét pedig a Kiváló Feltaláló kitüntetés különböző fokozatait, és pénzjutalmakat kapott. Mit esznek a leninvárusí gyerekek? Egy NEB-vizsgálat tapasztalatai Hol és milyen körülmények között étkeznek a gyerekek Leninvárosban? Megfelel-e az életkori sajátosságoknak, a korszerű táplálkozásnak az ételek mennyisége és minősége? Miként gazdálkodnak az élelmezési egységekben? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Leninvárosi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjai annak a vizsgálatnak a kapcsán, amelyet a közelmúltban végeztek el a gyermek- és diák- étkeztetés helyzetéről. Hat egységbe látogattak el a népi ellenőrök: a leninvárosi Néva és Tiszagyöngye étterembe, a mezőcsáti, a hejőbábai és a Tiszakesziben lévő általános iskolák, valamint a mezőcsáti gimnázium konyhájába. A néhány hétig tartó vizsgálódásból kitűnt, hogy a legtöbb gond a két vállalati kezelésű egységben van. A Tiszagyöngye étteremben például terítetlen, gyakorta piszkos asztalokkal, tálca nélküli ivópoharakkal, alumínium evőeszközökkel „szolgálnak", csorba porcelán és törött műanyag tányérok várják az étkezőket. Igencsak megérett már a felújításra, korszerűsítésre a Néva étterem, amelyben az előzőhöz hasonlóan úgyszintén mellőzik az asztalterítők használatát. A rosszul szellőztetett épületben átható ételszag fogadja az érkezőt. A tálalóban lévő kenyér fedetlenül „kínálja magát". Kifogásokkal illethető a konyha tisztasága; kövezete piszkos, csúszós. Kedvezőbb tapasztalatokat szerezhettek az ellenőrök az iskolák konyháiban. Ügyelnek a- tisztaságra, és óvják a kulturált környezetet. A Tiszakesziben lévő általános iskola kivételével, a többiben szakképzett szakácsok sütnek és főznek. Az étkezés többségében önkiszoi- gálós rendszerű. S hogy változatosak-e, vitamindúsak-e az ételek? ... Nos ezzel kapcsolatban meglehetősen vegyes képet kaptak a vizsgálat résztvevői. Az étlapokat általában az élelmezésvezetők és a konyhavezetők állítják össze. Ritkán hallgatják meg a pedagógus, a védőnő, illetőleg a gyermekorvos véleményét, jóllehet ennek a gyakorlatnak a meghonosítása segítene a korszerű táplálkozási igényeknek megfelelő levesfélék, főzelékek és húsok kiválasztásában, elkészítésében. Nem is annyira az adagok mennyiségével, mint inkább az elkészítés módjával kapcsolatban akadt kifogásolnivaló. A főzelékekben sokszor kevés a zöldség és sok a liszt. Nem csoda, ha gyakorta érintetlenül marad az asztalokon. A normának megfelelnek az adagok, de ez nem mindenkor jelenti azt, hogy kielégíti egy fejlődésben lévő szervezet igényeit is. Ezzel kapcsolatban a következő védekező álláspont alakult ki: „A tizenhárom forintos nyersanyagnorma alacsony, nem elég a fehérje- és vitamindús ételek összeállításához.” A megállapítás téves vagy igaz voltának taglalásától az ellenőrök eltekintettek. Attól azonban nem, hogy figyelmeztessék a gyermekétkeztetésért felelősöket alapvető kötelességükre. Ez pedig a higiéniai követelmények betartására, a szigorú ellenőrzésre vonatkozott. Ez alól ugyanis nem adhat mentséget sem a létszámhiány, sem a magas költségkihatás! (monos) Gyorslista Nyereményjegyzék az 1987. május 5-én megtartott április havi jutalomsorsolásról, melyen a 15. heti szelvények és az április havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Lada 1200 S típusú személy- gépkocsira szóló utalvány C Dacia 1310 TX típusú személygépkocsira szóló utalvány D Saba sztereo színes tv E Philips színes tv Sinclair ZX Spectrum személyi számítógéppel F Fisher 725 típusú videomagnó G Trabant Lim. Special típusú személygépkocsira szóló utalvány H JVC midi Hi-Fi-torony I Toshiba XR—30 35 típusú lészínes lézer (50 000 K Mikrohullámú sütő L Bejing 837—IPS típusú tv M Sanyo CDP—40 típusú lemezjátszó N Hang-fény utalvány Ft) O Szerencseutalvány (40 000 Ft) P Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft) Q Iparcikkutalvány (25 000 Ft) R Vásárlási utalvány (20 000 Ft) S Siemens RM—818 típusú rádió-magnó T Vásárlási utalvány U Vásárlási utalvány V Vásárlási utalvány W Vásárlási utalvány A nyertes május 25-ig (10 000 (7 000 (5 000 (4 000 szelvényeket 1987. kell a totó-lottó Ft) Ft) Ft) Ft) kirendeltségek, az OTP-fiókok. vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság cíóci leiiiu^juib^u Bush 9100 típusú music ter cen- nőére nich (1875 Budapest V., Mün- Ferenc u. 15.) eljuttatni. 5 111 585 5 430 413 O 5 637 521 V 5 806 992 U 78 101 786 M 78 351 257 L P 5 646 935 w 5 901 113 U 78 106 493 R 78 388 913 R 5 439 827 Q 5 651 642 w 5 905 820 V 78 125 321 W 78 393 620 S 5 444 534 Q 5 656 349 w 5 910 527 o 78 139 442 L 78 398 327 W 5 453 948 P 5 665 763 u 5 915 234 p 78 153 563 V 78 431 276 O 5 463 362 R 5 670 470 M 5 919 941 p 78 162 977 U 78 435 983 Q 5 472 776 T 5 698 712 V 5 924 648 T 78 172 391 H 78 445 397 T 5 496 311 N 5 722 247 Q 5 929 355 P 78 191 219 Q 78 430 104 O 5 501 018 V 5 726 954 V 5 938 769 T 78 195 926 S 78 459 518 W 5 519 846 P 5 731 661 p 5 943 476 Q 78 200 633 T 78 464 225 u 5 524 553 N 5 741 075 V 5 967 011 W 78 205 340 W 78 478 346 M 5 538 674 R 5 755 196 u 5 971 718 M 78 210 047 T 78 483 053 M 5 543 381 T 5 759 903 L 5 981 132 S 78 228 875 N 78 487 760 O 5 548 088 T 5 769 317 S 5 990 546 T 78 238 289 V 78 492 467 Q 5 557 502 T 5 797 559 L 78 002 939 M 78 242 996 R 78 497 174 T 5 562 209 I 5 802 266 M 78 007 646 R 78 252 410 W 78 506 588 T 5 576 330 U 5 816 387 P 78 021 767 N 78 257 117 U 78 516 002 P 5 581 037 P 5 825 801 R 78 026 474 O 78 261 824 V 78 520 709 V 5 585 744 R 5 830 508 T 78 040 595 w 78 275 945 O 78 530 123 s 5 590 451 V 5 835 215 T 78 045 302 R 78 304 187 R 78 548 951 p 5 599 865 M 5 839 922 V 78 050 009 P 78 308 894 Q 79 556 249 s 5 604 572 M 5 844 629 W 78 054 716 P 78 318 308 W 79 560 956 Q 5 609 279 S 5 854 043 S 78 082 958 T 78 323 015 o 79 570 370 Q 5 618 693 T 5 858 750 S 78 087 665 U 78 327 722 R 79 579 784 79 384 491 79 593 905 Q 5 623 400 V 5 868 164 O 78 092 372 V 78 341 843 W s T 5 632 814 V 5 877 578 T 78 097 079 V 78 346 550 M 80 591 789 U Május 18-tól 23-ig: Televíziós gyermekműsorok és -filmek szemléje Kőszegen A miskolci tévéfesztiválokkal váltakozva rendezi meg a Magyar Televízió minden páratlan évben Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és -filmek szemléjét. Most május 18-a és 23-a között hetedik alkalommal kerül sor erre az egyhetes rendezvényre, amely immár —1985 óta — fesztivál jelleggel működik, azaz zsűrivel, díjazással, járulékos szakmai eseményékkel gazdagodott. Tegnap délelőtt erről tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Magyar Televízió elnöki tanácstermében. Katkics Ilona tévérendező, a szemle igazgatója többek között elmondta, hogy huszonnyolc mű szerepel a programban, összesen mintegy tizenöt órányi időtartamban. A művek négy kategóriába oszthatók, és ennek megfelelően négy kategóriadíjat ítél majd oda a Vajda György művelődési miniszterhelyettes elnökletével működő szakmai zsűri, valamint egyéni teljesítmények honorálására további hat díjat. Kiadják a közönség díját, továbbá — a hagyományok szerint — az úttörők egész országot átfogó szavazatai alapján egy különdíjat. Ehhez persze az is kell, hogy ne csak Kőszegen, a Jurisics- várban tartózkodó vendégek ismerhessék a szemle anyagát, azért a Magyar Televízió május 18-án, hétfőn a nyitás napján rendkívüli adásnapon, utána kedden és szerdán pedig délelőtt és délután az első műsorban az egész országba sugározza a versenyműveket. A szemle ünnepi megnyitása május 18-án 16.30-kor lesz. Megnyitót Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke tart. A szemle két utolsó napján szakmai tanácskozások lesznek a bemutatott programok alapján. Érdekesnek ígérkezik mindkét téma: Milyen hatást gyakorolnak a televíziós műsorok a gyermekek érzelmi életére? — ehhez Baktai Miklós egyetemi docens és Zay László kritikus tart vitaindítót —, a másik pedig a nemzeti jelleg, az identitástudat jelenlétét kívánja e műsorokban elemezni, Kéry László, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete tudományos munkatársa és Zöldi László kritikus bevezetője nyomán. A kőszegi szemlére több országból várnak szakmai vendégeket, s természetesen a hazai szakma és a kritika képviselőit. Az eredményhirdetés és díjkiosztás 22-én este lesz a vár lovagtermében. Zárszót dr. Murai György, az MTV elnökhelyettese mond. A vendégek 23-án utaznak haza. Az otthont adó város képviseletében Szigeti Miklós, Kőszeg Város Tanácsának elnökhelyettese hívta szíves szóval az érdeklődőket a televíziós gyermekműsorok és -filmek hetedik kőszegi szemléjére. (bm) A Kiég és a Munkásőrség együttműködése A B.-A.-Z. Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon együttműködési értekezletet tartottak a parancsnokság és a Munkásőrség megyei parancsnokságának vezetői. Macsek Antal mérnök ezredes parancsnok és Sós Ottó megyei munkásőrparancsnok kölcsönösen tájékoztatták egymást az elért eredményekről, további feladatokról és a közös gondokról. Az értekezlet egy folyamata volt az eddigi jó kapcsolatok további fejlesztésének, és utat mutat más fegyveres testületek, valamint egyéb társadalmi szervekkel való együttműködéshez. A BORSODI RUHÁZATI KERESKEDELMI VÁLLALAT 1987. július 1-től 1992. június 30-ig terjedő időszakra meghirdeti szerződéses üzemeltetésre az alábbi boltokat: 15. sz. divatáru bolt Putnok, Kossuth u. 97. 18. sz. konfekció bolt Putnok, Kossuth u. 10. 28. sz. divatáru bolt Özd, Schönherz u. 5. 34. sz. rövidáru bolt Edelény, Lenin u. 68. 106. sz. divatáru bolt Miskolc, Vándor S. u. 14. Versenytárgyalás: 1987. június 15-én 9 órakor a vállalat tanácstermében Miskolc, Régi posta u. 29. szám alatt. Felvilágosítást a pályázat feltételeiről a közgazdasági osztály ad, munkanapokon 8-12 óra között (Miskolc, Széchenyi út 115. sz.). i Miskolc vizét tu..