Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-10 / 85. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. április 10., péntek A Sárospatakon eddig rendesett fafaragó táborok legjobb anyagaiból válogattak kiállítást a Művelődés Házában. Vídrócz ki csak nézi, nézi, hogy munkálkodnak itt asszonyok, emberek .,. Surányi Mária: A beteg még megmenthető... Az egészségüggyel is úgy vagyunk, mint a futballal: mindenki ért hozzá. A hasonlat nem is eléggé pontos, mert (enélkül) a futball nélkül csak-csak meglennénk, de az egészségüggyel mindenkinek volt, van, lesz dolga. Szidjuk is, ki félve, ki dühödtem Legtöbbször a hálapénzt emlegetjük, mint sajátosan magyar és gusztustalan jelenséget, míg mások krimibe illő rémtörténeteket mesélnek velük, vagy hozzátartozóikkal megtörtént esetekről. Egyet elmondanék, még mielőtt dr. Surányi Mária könyvéről szólnék. Egy idős ember (mondjuk az apám is lehetne) összeesett az utcán. A mentő bevitte az ügyeletes kórházba. A család természetesen keresésére indult. Hívta a mentőket, a kórházakat, ám csak délre sikerült megtalálni. Nos, a •beteg félig aléltan, s azon porosán, ahogyan elesett feküdt az egyik belgyógyászat ambulanciáján. Az ügyeletes orvos már haza akarta küldeni. Amint később kiderült, a betegnek orbánca volt, s — a család erélyes fellépésére! — még hetekig nyomta a kórházi ágyat... Mi ilyenkor a teendő? Feljelenteni az orvost? A beteg tiltakozott a leghevesebben (ijedtébben) ellene. Kiszolgáltatottak vagyunk... De milyen a kép a „pult másik oldaláról”? Nos, erről szól Surányi Mária könyve. Huszonhét évet szolgált körzeti orvosként egy vidéki (bánya-) városban, majd Budapest különböző kerületeiben. Tömören, egyetlen (közhelyes) mondatban is összefoglalható a könyv: az orvos is ember. Azaz ugyanúgy meg kell vívnia a munkahelyi, családi, közéleti harcait, mint nekünk, mindenki másnak. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy ezek a konfliktusok annyival súlyosabbak, amennyivel emberközelifo- bek. Nemcsak Surányi doktornő könyvéből tudjuk ugyanis, hogy maguk az egészségügyi dolgozók is elégedetlenek a helyzettel, a betegekénél súlyosabb az elmarasztaló ítéletük egészségügyünk állapotáról. Itt van mindenekelőtt a pénz. Méltánytalanul alacsonyak az orvosi és ápolói fizetések. Azért méltánytalan és a szó szoros értelmében életveszélyes ez, mert a gyógyítás intenzív szellemi munka, s egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen élet- és munkakörülmények közt végzik. Minden hátrány közvetve és közvetlenül áthárul a betegre is. Csak egy közismert példát emelek ki: az ügyeletet. Elvárható-e egy embertől, hogy 12 órán keresztül intenzíven dolgozzon, s másnap — pihenő nélkül — ismét szolgálatba álljon? Csak a vasútnál van hasonló szolgálati rend, de a váltóőr hazamehet, ha letelt a szolgálata. Az orvos pedig élő, érzékeny „anyaggal” dolgozik, s döntésének súlyos következménye lehet! Ritkán gondolunk erre, amikor türelmetlenkedünk a zsúfolt váróteremben, az orvosra várva. Surányi Mária nyíltan, kendőzetlenül beszél ezekről a dolgokról, s jól teszi. Nincs ebben a karcsú könyvben semmi „szenzáció”, amiről eddig ne tudtunk volna. Mostanában sok cikk, könyv jelenik meg az általános és „ingyenes” egészségügyi ellátásról. Amely olyan, mint más szolgáltatásunk. Ha rosszabbnak érezzük, annak az az oka, hogy betegen érzékenyebbek vagyunk. A vitacikkek, de a könyv szerzője is úgy véli, hogy újra kell gombolni azt a bizonyos mellényt. Több pénzünk nem lesz egyhamar, ebbe a helyzetbe mégis nehéz belenyugodni. Mert az sem megoldás, hogy állandóan a hivatástudatra hivatkozunk (a pedagógusokkal is hasonló a helyzet), ott ahol szakszerűséget és humánus bánásmódot várunk. A szerző nyilván „hazabeszél”, amikor a körzeti orvosok fontosságát emeli ki. Ök vannak a „végeken”, rájuk nehezedik a legnagyobb nyomás. De azt is tudják, hogy a lánc mindig a leggyengébb szemnél szakad el... A beteg türelme is ... Horpácsi Sándor Koszorúzás Lillán József Attila lillafüredi emléktáblájánál rendeznek koszorúzás! ünnepséget ma; pénteken délután fél 3 órakor. A költőre Ződi Imre, a HNF megyei bizottságának titkára emlékezik. A koszorúzás után a Palotaszállóban Cs. Varga Istvár} Utak és távlatok című könyvének bemutatójára kerül sor. Dzsessz és költészet A Miskolci Galériában, április 12-én délután 4 órakor Dzsessz és költészet címmel hangzik el válogatás mai amerikai írók és költők műveiből. A műsort a vendégként közreműködő M. Balogh Gyula zongoraművész állította össze. Az előadáson Egerszegi Judit, Körtvélyessy Zsolt Jászai-díjas' és Matus György — a Miskolci Nemzeti Színház művészei lépnek fel. Cserebáton ne legyen újabb Gyirűfn! Fájdalmas élményt jelentett számunkra a kedd esti tévéműsorban látott Mutató című gazdasági szemle, amely aprófalvak, a lé- lekszámban csökkenő, sorvadó települések életével foglalkozva, a mi megyénk egyik igen hátrányos helyzetű körzetét, a Cserehát falvait kereste fel. Mi, akik itt élünk, sokat tudhatunk a messzi kis falvak mai életéről, ismerhetjük sorsukat és lassú, helyenként meg igen gyors ütemű sorvadásukat. Mégis megdöbbentő volt és tagadhatatlanul fájdalmas is a kép, amely az igen jól szerkesztett riportösszeállításból elénk tárult. Harangszó úszott a havas tájon a kezdő képsorokon. Nem zengő, nem csengő-bongó, hanem lélekszoritóan vékony, egyszálú csendités. Lélekharangot húztak a táj felett? Szanticskát már nem jelzi a térkép — hangzott az adás bevezető mondataként, s láthattuk a kis teherautót, amely alumínium ételhordókban az ebédeket hozta az egykor 300 csalóddal gazdag településen ma élő kilenc öregnek. Élnek igazán ezek az öregek, vagy csak szociális ellátásként megkapják iaz ebédet és nézegetik az üres porták sorait? ... Cagybátoron indulatosan mondták: itt vannak a környék legjobb déli földjei, itt termeli meg a búzáját a felsővadászi termelőszövetkezet, s a környező hat falunak összesen sincs annyi termőföldje, mint nekik, de ők az elnyomottak. Higgadtabban szólt a helyi lelkész a település állapotairól, de ő is „elhibázott településpolitikát” emlegetett, meg a volt téeszelnök is. Elment a faluból a téesz, elment a tanács, most már legalább azokat kellene itt tartani, akik még itt vannak. De a munkalehetőségek?! Ne csak Encset fejlesszék, hanem az odaszánt ipari beruházásokból jusson a falukba is, legyen ott is munkahely — hangoztatták, meg azt is, hogy merjünk kockázatot vállalni a holnapért, hogy Gagy- bátor ne legyen halott község. Felsővadász sincs különb helyzetben, hallatszott az ottaniak szava, ipar ott sincs, a vállalkozóbb kedvűek elmentek, az ittmaradtak között sok a hátrányos helyzetű, rossz a közlekedés, a népszaporulatban 18 cigánygyerek mellé egy nem cigány családból való újszülött jut. A termelőszövetkezet nem tud állami feladatokat átvállalni, mondta a téeszelnök, új munkahelyek csak központi segítséggel születhetnek. De a földeket meg kell művelni, azért valakinek még maradni kell a környéken ... A Cserehát egy másik kis centruma Krasznokvajda. Itt igen jó az iskola, de nagyon fárasztó oda a bejárás a körzet falvaiiból. A körzet legdinamikusabban fejlődő települése — hallottuk — Krasznokvajda, meg még Büttös, de például Pam- lény, Keresztéte hald öklük. A fejlesztés elsősorban a körzeti székhelyet, Krasznok- vajdát érinti, máshol az alapellátást biztosítják, további fejlesztésre nincs lehetőség. Kányban a harangozói, csordási feladatokat a lakosok felváltva — szolgálatként — látják el, bolt van, iskola nincs, az elöljáró mikrobusszal hordozza a falu öregjeit a körzeti orvosi rendelőbe, a gyerekeket meg iskolába. A riport elkalauzolta a nézőt egy gyűlésre, amelyen a körzet országgyűlési képviselője is felszólalt, de nem fukarkodtak a szóval a helybeliek sem. Igen kemény, sarkított felszólalásokban fogalmazódtak meg a jogos igények, vágyak. Például a stabil munkaalkalom, mint a helybenmaradás alapfeltétele, a jobb ellátás a boltokban — ne csak heti egy napon legyen kétféle felvágott! —, s alapvetően az a kívánalom, hogy a Cserehát falvai ne jussanak a déldunántúli Gyűrűfű ismert és szomorú sorsára. Húsz-huszonöt éve csak elvittek innen, de nem adtak semmit, — csendült ki, s fogalmazódott meg határozottan több felszólalásból. A képviselő igen elgondolkoztató módon elemezte a paraszti elvándorlás, városba áramlás okait. Ezek között van olyan, amin már nem lehet és nem is lenne okos változtatni, ám olyan is akad, amin még lehet javítani. Például egyes kör- zetesítési ügyeken. Persze, ezek sem lehetnek varázsszerek, gyors segítséget nem ígérhetnek. Hiszen az itt felnövő gyerekek is elvágynak. Kisiskolásokat kérdezett a riporter, mik szeretnének lenni, ha felnőnek és hol. A válaszok azt tükrözték, egyik gyerek sem a faluban képzeli el felnőttkorát, lakását, munkálkodását. A legtöbben Miskolcon. Csereháton ne legyen újabb Gyűrűfű! — hangzott a kívánalom. De miként lehet ezt hathatósan megakadályozni? Erre nem adott választ a műsor csereháti része. Am volt egy rövidebb második rész is. Átvitte a nézőt a riport Bács-KiSkun megyébe, ahol termelőszövetkezeti segítséggel új települések alakulnak, főleg egykori tanyai lakókból, meg a városperemről leszakadó egykori falusiakból. Láttuk a száztelkes lakótelepet, meg a lakóit, nem utolsósorban a helyi téeszvezetőket, akik az új falu körül bábáskodnak. Most azon fáradoznak, hogy miután a megfelelő körülményeket megteremtették, hivatalosan is községgé váljék az új település. Meg az most a kérdés, mi legyen a neve ... Milyen messze is eshet a bács-kiskuni tanyavilág Cserehát falvaitól?!... Gazdagodva Várja látogatóit a Kohászati Múzeum Üjabb szerzeményekkel gazdagodva várja látogatóit a hámori Központi Kohászati Múzeum, s e hónap elejétől ismét fogadja vendégeit az újmassai Mássá Múzeum is. A Garadna, illetve Szinva völgyében kialakult vaskohászat történetét, fejlődését bemutató kiállítást a hazai vendégek mellett Algériától az USA-ig a múlt évben 20 országból keresték fel látogatók. Az érdeklődés fokozódására számítva, a múzeum vezetősége több új kezdeményezéssel segíti majd a látogatók tájékozódását. Az idén a tervek szerint mindkét múzeumban, tehát Üjmassán és Hámorban is megvalósítják az idegen nyelvű tárlatvezetést, magnószalag segítségével. Német, orosz és angol nyelven ismertetik a múzeum látnivalóit, az egyes munkafolyamatokat, amelyeket mozgó maketteken mutatnak be. A 20, illetve 15 perces programismertető német nyelvű változata elkészült, most az orosz és angol fordításon dolgoznak. Hámorban a régi, úgynevezett Kancellária-épületben lévő Kohászati Múzeum ipar- történeti értékű épülete is megújul. Szimfonikusaink két hangversenye A Miskolci Szimfonikusok március 26-án este a Mátyás-templomban mutatkoztak be a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége előtt. Beethoven: István király nyitánya, Lajtha László: Sinfonietta című vonószene- kari műve és Kodály: Budavári Te Deuma hangzott el. A koncert nagy közönséget vonzott, előadás előtt negyedórával szinte minden ülőhelyet elfoglalt a közönség. Lajtha művében vonósaink kulturált kamarahangzást produkáltak, a mű mégsem aratott átütő sikert. Ebben az óriási térben a Sinfonietta érdekessége ellenére nem mutatott igazán. A hangverseny kiemelkedő száma Kodály: Budavári Te Deuma volt. Kodály műve Budavár visszavételének 250. évfordulójára készült, az egész kompozíciót áthatja a hősökre való emlékezés. Kodálynak sikerült ösz- szeolvasztania a romantika teljes kifejező készletét az ősi magyar zenei nyelvvel. Kovács László kiválóan megtanulta a művet. Ütés- technikája azonnal lereagálható volt, igen kifejező rajzó mozdulatokkal vezényelt. Nagyszerű partnereket kapott ehhez a felemelő művészi feladathoz. Az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa és a Fővárosi Énekkar összevont társulata kiváló teljesítményt produkált. Gyönyörű szöveg- mondás jellemezte előadásukat. Mindkét énekkart Ugrin Gábor vezeti. A zenekar a partitúrában előírt módon dúsan és fényesen szólt, tökéletes szinkronban karmesterével. Kevésbé voltunk szerencsések a szólistákat illetően. A négy szólista közül egyedül Pászthy Júlia énekelte szépen a szólamát. Pánczél Éva (alt) számomra érthetetlen szövegmondása okozott csalódást. Fülöp Attila magas hangjai a túlzott fe- szítettség miatt nem „vittek élőre”. Bátor Tamás basszusszólója sajnos jellegtelenre sikerült. Április 2-ún is a főváros vendége volt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Ezúttal a Zeneakadémia nagytermében léptek fel. Prokof- jev Klasszikus szimfóniáját, Viski János Hegedűversenyét, Ravel: Couperin emlékezete című szvitjét és Sztravinszkij Tűzmadár című művét játszották. Prokofjev művének műsorra tűzése előtt a nagy zenekarok mindenekelőtt azt a feladatot tartják szem előtt, hogy ilyen tünékeny és rendkívül nehéz mű előadása számos szimfonikus „előtanulmányt” feltételez, elsősorban Haydntól és Mozarttól. -Ha ez nincs, a muzsikusok maximális szólamtudása és szólammunkája is kevés ahhoz, hogy ez a lep- kekönnyedségű zene elérje jelentéshatását. Szimfonikusaink játékából sajnos hiányzott az életerő és humor. A zenekarból a fúvósokat lehet maradéktalanul dicsérni, közülük is elsősorban a „fákat , akik magas művészi fokon játszottak. Viski János Hegedűversenye ma már népszerű repertoárdarab az egész világon. Példásan hangszerelt kompozíció, melyben a szerző a szólóhegedűnek igen nehéz anyagot ír elő. A feladat Perényi Eszterre várt, aki elismert művésze hangszerének. Kivételesen jó jobb keze a művésznőt a legbonyolultabb vonóstechnikai nehézségeken is átsegítette. Kovács László zenekarával nagyszerűen kísért. A szünet után Ravel: Couperin emlékezete című szvitje hangzott el. Ez a fiatalkori Ravel-mű az első világháborúban elesett barátoknak állít emléket. A négytételes kompozíciónak sikerült bemutatni a formai szépségeit, a tetőpontok kijelölésével azonban adós maradt az együttes. A koncert legnagyobb sikert aratott száma a Tűzmadár volt. Ebben a művében Sztravinszkij mélységes szeretettel fordul az orosz nép dal- és hiedelem- világához. A századelő forrongásai közepette a „to- nalitás megmentőjének” színében tünteti föl magát, de már meghökkentő újításokat alkalmaz. Üj, disszonáns szabadságot élvez, valósággal „aszimmetria-rohamok” fogják el. Ennek az előadásnak óriási erénye volt, hogy Sztravinszkij szándékának megfelelően a zene haladásával, azaz a cselekmény elmondásával párhuzamosan egyre inkább objektiválódott! Az egész zenekar tudása legjavát nyújtotta. A Zene- akadémia közönsége vastapssal köszönte meg a kiemelkedő produkciót. Gergely Péter
