Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1987. április 4., szombat Mezei István, a Borsodi Szénbányák Vállalat kazincbarcikai központi gépjavító üzemének lakatos csoportvezetője. Még hat éve van a nyugdíjig. Harmincnégy éve került a bányához. Volt katona (határőr), megnősült, két gyermeke van (fia most határőr), 1960-ban belépett a pártba, 1965-től párttitkár. Felesége a vasútnál dolgozik, egy szocialista brigád vezetője és húsz éve Vöröskereszt-titkár. Dióhéjban ennyi egy emberre, családra jellemző néhány dolog. Az élet persze bonyolultabb, mikor nehezebb, mikor köny- nyebb. Mostanában úgy tűnik, nehezebb . .. — Igen, már csak azért is, mert amikor én megnősültem, három lakást ajánlottak fel, hogy válasszak. Sokan nemcsak a kereset miatt, hanem ezért is jöttek a bányához dolgozni. Manapság már a bányászok is nehezebben kapnak lakást. De régebben is átvészeltük a nehéz időket, kilábaltunk a bajokból. Bízom benne, hogy most és a jövőben is így lesz. Bizakodik, és ez nem a párttitkár kincstári optimizmusa. hanem a sokat tapasztalt ember jövőbe vetett hite, amely a gyakorlat tanulságaiból is táplálkozik. Amikor a gépjavítóhoz került, megtanulta a már akkor sem korszerű gépek kezelését, javítását. Teltek az évek, változott a technika, megismerték a világszínvonalú hidraulikus gépeket és ma már munkatársaival együtt értő „orvosai” a korszerű berendezéseknek. — Nemcsak az új technológia késztetett folytonos megújulásra, hanem a változó világ — mondotta. Az élet nevelt, formált a növekvő, bonyolultabb feladatokhoz. A hatvanas évek, a leépítések nehéz időszaka után manapság ismét nyugtalanabbak az emberek. De bízom benne, hogy a hatékonyság javítása, a megújulás jegyében tett lépések után a korszerű, gazdaságosan termelő borsodi szénbányászatnak újabb fellendülése következik. Az életének elmúlt évtizedei a közéletiség jegyében teltek el. Sohasem nézte az óráját, ha a köz érdekében kellett tenni. Régi taggyűlésekre, társadalmi munkákra emlékezik, amikor este azzal hagyták abba: holnap folytatjuk. Manapság sietnek az emberek: megy a busz, vár a kiskert, sokan passzívabbak, befeléfordultak, talán egy részük közömbös is. A fiatalok sem olyan lelkesek, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Ö is keresi a magyarázatot. Persze megértő, mert tudja, hogy nehezedtek az életkörülmények és sok-sok más egyéb oka is van annak, hogy mások az emberek. De tudja, hogy az emberekkel együtt változnak a körülmények, s ez fordítva is igaz. Az emberek élik az életüket és közben átélik a történelmet. Tagja a vállalati pártbizottságnak és a helyi pártvégrehajtóbizottságnak. Régebben több tisztsége volt, de egészsége már nem a régi és kevesebbet vállal. — Mindig alaposan felkészültem a testületi ülésekre — mondja. — Szerettem tudni, hogy mit és miért. Sokat kérdeztem^ csak azt tudtam elfogadni, aminek az igazáról, az ok és okozati összefüggéseiről meggyőződtem. Amiről meggyőztek, vagy amiről magamat is meggyőztem. A gépjavítóban az emberek szeretnek folyamatosan dolgozni, de létszámhiány és sokszor alkatrészhiány nehezíti munkájukat. Nem keresnek annyit, mint a föld alatt dolgozók, de mostanában gyakrabban kapnak szerény prémiumot. Az idei bérfejlesztésük öt százalék körül lesz. A párttitkárnak, a kommunistáknak napi feladata a párt politikájának megértetése, a gazdaságpolitikai törekvések érvényre juttatása. Sokat kell győzködni az embereket—mondja —, igazából csak a jó gyakorlat tudja meggyőzni őket. A nyugdíj felé közeledve néha felteszi magának a kérdést: érdemes volt ennyit hajtani, politizálni, társadalmi tisztségeket vállalni. A kisebb-nagyobb eredményeket látva az a következtetése: érdemes volt. Példamutató munkáját több miniszteri és vállalati kitüntetéssel ismerték el. Ezek közül legjobban a Bányászat Kiváló Dolgozója címnek örült. Mezei Istvánt a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa érdemes és eredményes munkássága elismeréséül felszabadulásunk 42. évfordulója alkalmából Április Negyediké Érdemrenddel tüntette ki. * (Petra) Csiszár Imre: érdemes művész Mennyi ideje is ismerem? Talán lassan másfél évtizede.. . Már főiskolásként is híre volt, s ugyancsak főiskolásként praktizált a Miskolci Nemzeti Színházban. Régi bemutatók jutnak eszembe. Például az Asmfit- rion, meg a merőben új felfogásban előadott Visnyevsz- kij-dráma, az Optimista tragédia, amely valósággal sokkolta. a játék részesévé tette a nézőket, szinte ott éreztük magunkat az öreg hajón a forradalmár tengerészek, az anarchisták, meg a cári tisztek fegyverropogástól hangos összetűzésében. S eszembe jut a felejthetetlen Csapodár madárka, amely- lyel a színház oly hosszú, nagy sikerű sorozatot ért el két alkalommal is, s amely — akárcsak A mi Moliére- ünk és más Moliére-darab — ' a sárospataki téeszma- jorban csakúgy nagy siker lett, mint a diósgyőri várban, sőt a Csapodár madárka a tapolcai tó szigetén is igen kellemesen szálldosott. S láttam próbát vezetni Szolnokon, amikor egykori mesterét, Major Tamást rendezte Puntilla úrként — később láttam az egész produkciót, Major , partnere Blaskó Péter volt —, s aztán rendezte Learként is, már Miskolcon ... Nyolc esztendeje, 1979 óta újra itt van Miskolcon: a színház művészeti vezetője. Beiktatásakor Tóth Dezső, akkori művelődési miniszterhelyettes, igen meleg szavakkal ajánlotta a . társulat, a város és a megye vezetőinek figyelmébe. Programadó produkcióként Bertolt Brecht Szecsuáni jó lélek című darabját rendezte meg. Máig is látom magam előtt a hatalmas, toronyszerű vasszerkezetet. amelynek különböző kiszögellései, erkélyei, zugjai mind-mind más helyszínt adtak és látom az égből, azaz a zsinórpadlásról aláengedett isteneket. Ö nevezte az -1979- es indítás első darabjait programadó produkcióknak valami öt héttel ezelőtti beszélgetésünkben, megismételve alapvető célját: „megőrizni a miskolci színház hagyományaiból. ami jó, megszüntetni, ami poros, avítt”. Nem veszek elő listákat, így is felötlik bennem sok- soí* rendezése. Persze, lehetne nagyon hosszan sorolni. Csak kiragadok néhányat. Például a közönség és a kritika véleményét erősen megosztó, de mégis kiemelkedően figyelemre érdemes Lear királyt, Majorral a címszerepben. A Most mind együtt! című angol darabot. Az országos visszhangot keltő és már bemutatása előtt is sok nyomdafestéket fogyasztó Az ember tragédiáját; a hosszú évek egyik legnagyobb formátumú színházi előadását, a Peer Gynt-öt, Goldoni vígjátékának, a Két úr szolgájának fergeteges sikerű bemutatását, vagy az elmúlt évad hatalmas sikerét, Csehov Cseresznyéskertjét; a Játékszínben bemutatott stúdió- produkciókat, a mai élő skandináv drámairodalom érdekes darabjait. Meg a legújabbat, a Galilei életét, Brecht példázatának színpadra állítását, amiről nem győzök bemutatása óta sem elég elismeréssel szólni . . . Eszembe jut egy két év előtti évadnyitó társulati ülésen tartott „eligazítója”: .......Feladatunk igényes módon szólni Miskolc és Borsod megye minden nézőrétegéhez, s színházunk eddigi kivívott rangját megtartani ... Az első évek megalapozatlan kísérleteit önkritikusan be kell vallani... A világnak szüksége van rá, hogy megváltoztassuk és megvan ennek a lehetősége is ... A szórakoztatás és a nevetés is ide tartozik... A klasszikusok a humanitás gondolatának éltetését jelentik, de megfelelően kell őket értelmezni ...” Ezek az idézetek sokat elmondanak Csiszár elképzeléseiről, céljairól. C siszár Imre rendező. Igen jó rendező. Ezt bizonyítják rendezései, a legkülönbözőbb jellegű művek színpadra állításai itthon Miskolcon és máshol. (Mert többfelé dolgozik, de itt lett az országosan ismert Csiszárrá.) Csiszár Imre a Miskolci Nemzeti Színház nagy hatalmú művészeti vezetője. Egy Csiszár Imre van-e, vagy kettő? ... Bevallom, a rendező Csiszár Imréhez jobban vonzódom, munkája előtt inkább és gyakrabban, szívesen emelek kalapot. A színházi vezető Csiszár Imrével, itteni működése eddigi nyolc évében nem • mindig értettem egyet, többször megírtam eltérő véleményemet, de ez — azt hiszem — kettőnk hivatásából adódóan természetes is, s nem befolyásolja az emberi elismerést. Őszinte örömmel fogadtam a hírt: a korábban Jászai Mari-díjjal kitüntetett — még ma is nagyon fiatal — Csiszár Imrét felszabadulásunk évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel tüntették ki. Nem kerestem fel, hogy szokványos interjút készítsek .vele, hiszen munkássága nyitott könyv, és éppen három héttel ezelőtt ismét kitűnőre vizsgázott a Galilei élete színpadra állításával mindenki előtt, akit érdekel a miskolci színház és művészeinek élete, én magam meg többször beszéltem vele munkájáról. Interjú helyett — híradásként és egyben gratulációiként — feljegyeztem, amit kitüntetése eszembe juttatott. Benedek Miklós Ülünk a csöpp tanteremben, amely kicsinysége ellenére is tágas; a tizenöt pádból csak tízben ül már gye-' rek. Néhány évvel ezelőtt úgy volt, meg is szűnik, de Fakla Béla felült a motorkerékpárra, s meg sem állt csak a tanácson. Ott azután megkérdezte, hogy menjen-e tovább, mert ha kell, akkor elmegy akár a miniszterhez is. Nem verte az asztalt, csak nemet mondott a körzetesítés tervére, mondván, hogy ha már megtanulta a szlovák nyelvet, elvégezte a szakot érett fejjel, akkor azt is elvárhatja, hogy tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... Az óhutai alsó tagozatosok megfogyatkozva bár, de megmaradtak. S meg is maradnak. A tanító úr harminchárom esztendeje költözött ide Apróhomokról („A harmincnegyedik évre még nem került pont.”), gyökeret vert a kis faluban. Marad is még — noha április 1-jén éppen a hatvanadik születésnapját ünnepelte. Bírja erővel, kedvvel, s a lelkesedésből sem fogyott még ki. Mert — hogy idézzem — „itt is kell, hogy dobogjon a szív”. Ülünk a tanteremben — ahová besűrűsödött az egész világ. Képletesen is, és szó szerint is, mert nehogy azt higgye az idetévedt — mondja —, hogy azért, mert itt Fakla Béla: „...Az ember teszi a dolgát” a négy alsó tagozatos osztály egybekapaszkodik (osztatlan alsó tagozat van), hátrányba kerülnek a gyerekek. Indult innen messze (diplomáig) gyerek, s csak ide, a sárospataki bénzinkúthoz is. Ami fontos, tisztes, becsületes emberek lettek, nyitottak a világra. Mondja Fakla Béla, mutassa-e a szekrényeket, van abban minden, ami szükségeltetik a tanításhoz, de ő leginkább mégis a türelem és a szeretet szavában hisz. A gyerek nem gép, aki felhúzásra jár, türelem kell hozzá. Ma is, holnap is. Ez a nehéz és ez a szép a pedagógus munkájában. És bizony megesik, hogy a pedagógus az egyetlen barátja. A papa eljár, a mama is dolgozik, a testvér — ha van — már a központi iskolában koptatja a padot, s különben is, neki más a dolga. Kivel beszélje meg hát gondját és baját, ha nem a tanítójával. Ezt tudni kell. Mert lám csak, a tanítóé a formálás joga . .. Mit, hogy ad a kezükbe, mire neveli őket. Tudni kell a könyvet is adni, kiemelni belőle, ami érdekes, hogy a gyerek azután ne nyugodjon, amíg mind el nem olvasta ... Mert a televízió itt is nagy konkurencia, leszoktat az olvasásról. „Az alapok! Azok nagyon fontosak — mondja. — Az a tíz mondat, amire vissza tud kapcsolni majd, ha például eltéved a történelemben.” Mert nincs fontosabb — mondja újra —, mint hogy a gyerek megérezze, a haza ez a kis falu is. Ügy igazítja hát az olvasmányokat is, hogy ráérezzenek. És örüljenek az elvégzett, az elkészült munkának. Annak például, ha felszáll a repülő- modell... A nagy szenvedély! Még az ifjúkorból való, amikor maga is felszállt, s a magasból nézett le. Az igazi gépek helyett már régóta a modellek vannak. A gyerekeknek is. A kicsik is fúr- nak-faragnak, a nagyobbak meg visszajárnak. De nemcsak hobbi ez. A modellezés — rendre, fegyelemre, pontosságra tanít. S az életben is jobban boldogul, aki megtanulta, megszokta a precíz munkát, akinek belesimul a kezébe a szerszám. És sikerélményhez is jutnak a gyerekek. Igaz, hússzor nem sikerül, csak a huszonegyedik lesz tökéletes, de látni kell a gyerek boldogságát, amikor az ő gépe repül. Hogy ez csak játék? Az is, de játék-e annak (van ilyen volt tanítványa), aki a modellezéstől jutott el az igazi repülésig. Szenvedély nélkül különben sem lehet élni... A szenvedély visz előre . . . Ezt már én mondom, én teszem hozzá, mert ő folyvást csak mérsékletre int. Végtére is mi történt? Tette a dolgát. Meg teszi... S ez nem kíván hírharangot. Különben is, mi dolog ez, még kérkedéssel gyanúsítanák. Az iskoláról, a tanítóról gyanakvással fogadják a jót... Valahogy ez van a köztudatban. Azután, lássuk csak. Úgy a természetes, hogy a helyben maradó megfeleljen a bizalomnak. Háromszáztíz ember lakja a falut, s itt igazából csak a tanító maradt. Ha tehet az emberekért, ha segíthet nekik, mi van abban rendkívüli, ha teszi... Semmi... A fontos, hogy élni lehessen itt, ember módra, hogy szót értsenek egymással. Dúlta ezt a vidéket a tatár, a török, mégis megmaradt vigyázó útnak ... Ma maguknak kell vigyázni az életüket. , (Fakla Bélát eddigi munkájáért a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesítették.) .........Gs; A. « M eggyőzően politizálni
