Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-29 / 100. szám

1987. április 29., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 üzemcsarnok az Autóvill mezőkövesdi gyáregységében Fotó: Laczó József Kölcsönös előnyök alapján IPAR a mezőgazdaságban Ezerkilencszázhatvannyolcat írtak, amikor a Mezőkeresz­tesi Aranykalász Termelőszö­vetkezetben úgy határoztak, hogy a jövedelmezőség növe­lése érdekében létrehozzák a melléküzemágat. Az ipari te­vékenységet kezdetben a for­gácsolás jelentette, meg is ál­lapodtak a Vörös Csillag Traktorgyárral az elvégzen­dő munkákról. Az induláskor mindössze 12 fős részlegből állt a melléküzemág, évek múltán azonban erőteljes fej­lődés következett be. De be­széljenek erről az érdekeltek. Abuczki Mátyás, az Autó­villamossági Felszerelések Gyára mezőkövesdi gyáregy­ségének főmérnöke maga is szorgalmazta, hogy megbíz­ható kooperációs társat talál­janak az iparvállalat számá­ra. — Megkerestük a mezőke­resztesi termelőszövetkezet vezetőit — idézi fel a másfél évtizeddel ezelőtti eseménye­ket a főmérnök. — Alaposan meghánytuk-vetettük, mely területen alakíthatnánk ki termelési együttműködést a közös gazdasággal. Volt ne­künk korábban egy kooperá­ciós partnerünk a Telefon­gyár tokaji gyáregysége, amely a vállalat számára az indítómotorokhoz szükséges mágneskapcsolók tekercseit készítette. A nagy távolság miatt az Autóvill vezetése * úgy döntött — miután a me­zőkeresztesiek is hajlandósá­got mutatták az együttmű­ködésre —, hogy a tekercsek készítésével az Aranykalász Tsz-t bízza meg. Az első fel­adatot követte a többi. Da- basról például áthoztuk Me­zőkeresztesre a forgórészek szerelését, ami azért is elő­nyös volt számunkra, mert jelentős szállítási költséget takarított meg a gyáregység. — Az ipartelepítés része volt a tsz-melléküzemág lét­rehozása, amely azon túl, hogy foglalkoztatási gondo­kat oldott meg, az Autóvill és a mezőgazdasági üzem számára egyaránt hasznos­nak bizonyul — jegyzi meg a téma kapcsán Szabó Fe­renc, a kövesdi gyáregység igazgatója. — Az eltelt más­fél évtizedes termelési ko­operáció bebizonyította, jól együtt tudunk dolgozni a ter­melőszövetkezettel, amely ru­galmasan, az előírt minősé­get betartva, határidőre ele­get tesz a megbízásoknak. Néhány adat a mellék­üzemágban végzett ipari te­vékenységről. Mezőkereszte­sen évenként mintegy 350 000 mágneskapcsolót, havonta 10-11 ezer darab forgórészt készítenek. Ezenfelül az Au­tóvill budapesti központi gyáregységének megrendelé­sére még további 50-60 ezer darab indítómotor forgóré­szének szerelését végzik el a tsz-ben. Dánfi Dezső, a termelőszö­vetkezet elnöke hasonlókép­pen elégedett az Autóvill-lel kialakult termelési kapcso­lattal. — A kooperáció forgácso­lási munkákét jelentett kez­detben, a nagy „ugrás” ak­kor következett be, amikor az Autóvill kövesdi gyáregy­ségében is erőteljesen nőtt a haszonjárművek villamossági alkatrészeinek gyártása — mondta az elnök. — Az utób­bi hat-hét esztendőben az ipari tevékenységet folytató melléküzemágunk létszáma többszörösére emelkedett, je­lenleg eléri a százötvenet. A dolgozók többsége nő, a hely­bélieken kívül Bükkábrány- ból, Súlyból, Mezőnagymi- hályról, Vattáról verbuváló­dott az ipari részlegünk. Mi tagadás, mindkét fél jól jár a kooperációval. Mint az előzőekben szó esett róla, az Autóvill megbízható, a szerződéses kötelezettséget pontosan teljesítő partnerre talált a közös gazdaságban. S a termelőszövetkezet? — Folyamatos, állandó ár­bevételhez jutottunk, ily mó­don kevesebb üzemviteli hi­telt kell igénybe vennünk, végeredményben stabilabbá vált gazdálkodásunk — mondta az elnök. — Egyedül tekercselésből évi 13 millió forintra rúg az árbevételünk, ugyanakkor nem lebecsülendő az ebből származó ágazati eredmény sem; termelőszö­vetkezetünk 20 millió forin­tot kitevő éves nyereségének az egyharmadát az ipari te­vékenység biztosítja. íme, egy példa a sok kö­zül arra, lehet jó együttmű­ködést, kooperációt kialakí­tani az iparvállalatok és a mezőgazdasági üzemek kö­zött, amely kölcsönösen elő­nyös a felek számára. Lovas Lajos Hulladékból gőz A Krasznokvajdai Bástya Tsz gesztorsága alatt műkö­dő Encsi Erdő- és Fafeldol­gozó Társulás eredményesen zárta az 1986-os gazdasági évet, amint az a mostani közgyűlés beszámolójából ki­derült. A nyolc éve alakult társu­lásnak nyolc közös gazdaság a tagja, s több mint 4000 hektárnyi erdőséggel rendel­keznek. Az ott kitermelt fát két üzemben dolgozzák fel. Termékeik zömét a parketta, valamint a gyümölcsösládák, rekeszek, továbbá rakodó­lapok adják, de kívánságra szőlőkarót is készítenek. Múlt évi gazdálkodásuk eredményeként több mint 3 millió forint nyereséget ér­tek el. Ezt az 'összeget a tár­sulásban részt vevő tagok kö­zött a bevitt erdőterület ará­nyában, valamint a beadott famennyiséget ' figyelembe véve osztották el. A 'kezdeti „erőgyűjtés” és a szervezéssel járó munka­stílus, nemkülönben pedig a piaci lehetőségek megismeré­se után az idén további fej­lesztési elképzeléseket való­sítanak meg. Az energia­racionalizálási program ke­retében megkezdik az encsi üzemben keletkezett faipari hulladék felhasználását. A tervek szerint ennek elége­tésével gőzt termelnek majd, s ezt az encsi telep, nemkü­lönben pedig a szomszédos üzemek, létesítmények fűté­sére használják fel. Ez a gőz- energia lehetővé teszi, hogy egy szárítóüzemet is létesít­senek, amelynek segítségével értékesebb fagyártmányokat tudnak előállítani. Erre a cél­ra már beszerelték a moz­donykazánokat, amelyekkel a gőzt fejlesztik. A fejlesztésre a megyei tanács támogatása melleit saját erőt és hitelt is igénybe vesznek. Pályázati felhívás A Borsod Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosz­tálya pályázatot ír ki a megyében működő tanácsi fenntartású úttörőtáborok ré­szére. Célja, hogy a táborok felszereltségét és a táboroz­tatás helyzetét szerény mér­tékben javítsa. A fenntartó tanácsok a városi úttörőel­nökségek egyetértésével és az úttörőelnök aláírásával pályázhatnak. A pályázat két részből áll: 1. szöveges rész, amelyben a pályázó a megvalósítandó cél adatszer rűen nem rögzíthető jellem­zőiről ad tájékoztatást, 2. adatlapból, amely a cél leg­fontosabb adatait tartalmaz­za (az adatlapok a városi tanácsok ifjúsági és sport­osztályain beszerezhetők). A pályázatokat május 20-ig kell a megyei tanács vb if­júsági és sportosztályára (Miskolc, Széchenyi u. 103.) beküldeni. A döntésről a . pályázókat május 25-ig tá­jékoztatják. Mese felnőtteknek Volt egyszer egy óvoda... » Kezdhetném úgy is. mint a mesét. Hol volt, hol nem volt, az Óperencián is túl. de a megyei bíróságtól min­denképpen innen, Miskol­con, az ortodox templom árnyékában, volt egyszeregy kicsi, kecses és kedves, öreg óvoda. S ennek az öreg, óvodának volt egy kertje. Legalább olyan öreg fákkal, árnyas lombokkal. Tavasz­tól őszig nyíló virágokkal, termő gyümölcsössel. A fák között mászóka, gyűrűs tor­naszer, pancsoló medence, s homokozó. A földet apró gyöngykavics borította, ame­lyek között mindig talált az emberfia egy-két csillogósat, hogy zsebre rakja, s aztán otthon az anyja bosszúsan kidobja. A gyerekek nappal sokat és sokszor voltak kinn a kertben, a kerítésnél meg­csodálhatták a nagy daru­kat, amelyek azokat, a nagy házakat építették a Jókai utcában. Láthatták az au­tóbuszokat, s a buszmegál­lóban anyut, amint épp ér­tük siet. Aztán hátrafuthat­tak az orgonabokorhoz, hogy elbújjanak. Megmász­hattak a ferdén nőtt fát is. Lehetett biciklizni, rollerez­ni, labdázni, ugrókötelezni, titkokról sugdolózni titok­ban, s a nagy katonai tá­madás terveit szövögetni, hogy miként is fogják majd a fiúk a lányokat bekerí­... az óvodakert másik oldalán viszont a szűkre szabott kis ud­varon, a zsebkendőnyi bitumenen felnövő három-hat évesek nem tudják, mert nem tudhatják, milyen is lehet az árnyat adó fák tevében játszani, az óvodában labdázni, vagy ugrókötelezni. teni... Történt pedig néhány év­vel ezelőtt, ho'gy a szintén nagy és öreg Miskolci Pos­taigazgatóság birodalmával terjeszkedni akart. Kinézte hát az öreg óvoda Jókai ut­cai kertjét, s megegyezve a másik hatalmassággal, a ta­náccsal, azt magának meg-, (el)hódította. Cserébe vi­szont megígérték, az óvoda megkapja a Batthyány utcai házak udvarának egy részét, ha majd onnan szanálják a tákolt bódékat, az egymás­ba épült szoba-konyhákat. Az egyezménynek megfe­lelően az óvoda átadta az udvarát, s megkezdődött az építkezés, illetve szanálás. Hamarosan pedig kialakult egy pici új udvar, a tervek szerinti majdani szülői be­járó, s a posta elkészíttette az új óvodakert rendezési és költségvetési tervét. És itt megállt az ügy. Pontosan két évvel ezelőtt, 1985. áp­rilis 22-én ültek össze utol­jára az érdekeltek: a váro­si tanács vb művelődési osz­tályáról Harsányi József és Szél Lajos, a Miskolci Pos­taigazgatóságról Váradi Mik­lós, a MIBER-től Iván Lász­ló, s természetesen az óvo­da vezetője, Rácz Istvánná, valamint nem hivatalos mi­nőségben a Jókai utcai rész- legóvóda vezetője, Bódi Já- nosné. A majdani óvodakert egy mai darabkája. Elhanyagoltan. El- hajigált gumiabroncsok, hátrahagyott fémlavór, alap nélkül fel­húzott, itt-ott már kidőlt téglakerítés. A lepusztulás szomorú han­gulata. Miközben az egyik oldalon néhány méterrel arrébb az új lakótelep épül... A hajdana szép kert he­lyén ma már hatalmas gö­dörben az új postásházat ala­pozzák. S persze nagy meny- nyls'égű földet hordtak el on­nan, ki tudja hová, miköz­ben néhány méterrel arrébb a szanált területre földet kellene hordani, ki tudja honnan, és főként mennyi­ért. Szerencsére, ugyanis — néhány évet csúszva — be­fejeződött a majdani kert területének szanálása, ám a postaigazgatóság mindaddig nem tudja elkezdeni az új óvodáikért rendezési munkái­nak ráeső részét — a régi játszószereik visszahelyezését —, amíg a terület úgymond, nincs elmunikáilva. Így aztán mindenki áll és vár. Két éve. A postaigazga­tóság arra, hogy végre neki­kezdhessen a munkának. Az óvoda, hogy végre elkészül­jön a kert. Várnak valakire, aki végre intézkedne az ügy­ben. S közben kiröppen egy ge­neráció az óvodából, akik már nem is igen emlékez­nék arra, hogy milyen volt itt régen. Csák azt tudják, milyen ma. Szűk és rossz. Száz négyzetméterre jut hetven gyermek, meg négy óvónő, meg ugyanennyi da- dusfca. Nincs mászóka, gyű­rűs tornaszer, pancsoló. Nin­csenek titkokat tudó bokrok. Eltűntek a rollerek, a bica­jok, ugrókötelek és labdák. Ha ugyanis minden gyerek bent van az óvodában, az udvaron még állva is alig- aiiig férnek el. Itt a tavasz, jön a nyár! Ennek mindenki örül, csak a Jókai utcai óvodában borul el az óvónőik tekintete. Per­sze, ma már Jókai óvodá­ról sem beszélhetünk, hiszen a fenti okok miatt, az öreg és sárga óvodának az emlí­tett utcához ma már semmi köze. Névtelen lett. Balogh Andrea ' Fotó: Fojtán László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents