Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-29 / 100. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. április 29., szerda Mesék az író épről Ajaj ... Itt problémák lesznek. Valami történt kedves itthoni munkaeszközömmel. De pont most ha y cserben?! Hétfőn délelőtt várják a kéziratot. Próbálkozzunk hát tovább ... Előkészületként kezdjük másolással. A színházi műsorismertető lap hátoldalán leírják nekünk, mit látunk három felvonásban, ha elme yünk a miskolci Kamarába. Csak az utolsó mondatokat idézem ide: 1. felv.: „Nem baj, ének. tánc, né y óra, vé e a bankban a munkaidőnek, haza me y Vilma és a bankhivatalnokok. Fii öny.” — 2. felv.: „De azért jól mulat. (Mi is.) Duett. Tercett. Tánc. őrlők, yors öltözködés. Fű öny.” — 3. felv.: „E y kis ének, e y kis tánc, fü öny. Vé e az előadásnak.” Hát ez nem lesz í y jó. író épem fity- tyet hány a próbálkozásnak. A betű lendítőkarja eltörött. Az olvasó türelmével viszont nem szabad visszaélni! Fel kell adni az itthoni harcot. Majd folytatjuk a beszámolói a munkahelyen. Csak me szán valamelyik épíró kollé a. Kezdjük hát... Az órára "kár lenne bármit is ráfogni. (Késést, vagy sietést szoktak.) Ott viszont elidőzhetünk, hogy „megáll az idő”. Megálltak az óramutatók a Miskolci Kamara- színház Lajtai—Békeffi: Mesék az írógépről című zenés játékának már az elején. Nem esküdnék meg rá, de mintfia a zenekar is a függöny felgördültekor „órát ütött” volna: s aztán a színpadon, szemben éppen, a kerek szerkezet mutatói 7 órát jelentettek a szemünkbe. Mint a legelején — a? első felvonás végén is. A másodpercmutató sem ment egy tapodtat se előre. Volt idő nézni, nézelődni a színpadon az első felvonás jó háromnegyed órányi ideje alatt. Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogj megértsük: nem tréfáltak velünk, igaz az „előmondás” a Miskolci Műsor színházkörnyéki ismertetőjéből: „A színpadi mese csupán ürügy arra.. Erre a mesére igazán kár szavakkal pazarolni a gondolatot. Megcukroztak már bennünket eléggé a vezér- igazgató (nem-kontra) gépírókisasszony szerelmének történetével. Hát ez lenne megint a madzag .. . Lehetne mézes is .. . De éppen a színpadon látható-hallható játék térít el bennünket minduntalan attól, hogy eltaláljuk a végét. .. Ha már „ürügyről” szó esett, essék arról is, hogy a felkészítésben azt sem titkolják előlünk, hogy ne vállaljunk ebben a színház-közönség tétben semmi kockázatot; tegyük a „belépőnket’ arra a játékra, hogy „megesszük”, — pontosabban idézve „megízleljük” — a Lajtai—Békeffi szerzőpáros zenés habcsókját... A közönség fel van világosítva, ha akarja. Ha olvas előtte. Tudhatja, mire számítson. Arra azonban nemigen számítottak az idézett sorok megfogalmazói, hogy a habcsóknak is vannak ínyencei. Kedvelői. Akik tudják annak elkészítési módját, s ismerik az ízeket. A Miskolci Kamaraszínházban látott előadás, zenés játék számukra nem a kellemes szájízt, a keserűvé sikerítetlet adagolta inkább. Az élet persze egészen más. A normák. Az ízlések. Aki nem szereti a habcsókot, az nem keresi, nem vásárolja. Nem eszi. Csakhogy amiről szó van, az színház, a „zenés habcsók” megkóstolandó annak is, aki nem rabja. Megízlelhető lenne. Ha a színház betartja a „készítés” — ez esetben mondhatni szabvány — előírásait. A Miskolci Nemzeti Színház művészei a Kamarában érezhetően két pont között ingadoznak: betartsák-e az utasításokat, a rendezőét: avagy megérezve a „kóstolgatok” — a közönség — szemlesütött hallgatását, próbáljanak egyéni ízt, magánszámot belejátszani a készítménybe. Hol túl édesre, hol túl kesernyésre sikeredik ezáltal a színpadi zenés játék. Ez á színpadi zenés habcsók ... Profi színház profi művészeinek előadásáról van szó. A premier tapasztalatai azt mutatják: nem sokat időzött a „mestercukrász” (Szűcs János rendező) a mű körül. Rábízta talán az általa vezényelt társaságra a készítést: kinek-kinek ízlése és meggondolása szerint. Daga- dóvá, meg lapos készítmény- nyé lett így ez a dolog; zenés habcsókká semmiképpen. A színészek a maguk módján igyekeztek, hogy a „kóstolásra” jöttek érezzék magukat valamelyest felszabadultan, mintha szívesen látott vendégek lennének. A pre'mier közönsége — egy idő után — minden pici ötletért; egyébként csak próbaszintű, színházi belső helyzetgyakorlatért és szituációért hálás volt. Lemondott a habcsókról — csak ne találjon benne már „keserű pirulát”. Az „ízlelők” megkeseredtek a nézők szájában, ahogyan a színpadi óra mutatói megálltak már az előadás kezdetén. A rendező egyik nagy tévedése volt a főszerepet — Lehmann Vilma, a gépírókisasszony megjelenítését — Kátai Zsuzsára bízni. Oly értelmetlenül mondták mellette a „magukét” a többiek, mint amikor az írógépről hiányzó „g” betű mellett „mondják” a többiek . . . Matus György, ifj. Mucsi Sándor, Kuilcsár Imre, Mártii Vera, Dézsy Szabó Gábor, Nagy Ibolya, Somló István, Fehér Ildikó, Varga Gyula, Palóczy Frigyes, Mátyás Jenő, Tóth Tibor, Csabai János, Dutkon Mária, Hajducsek Györgyi, Szegedi Dezső, Baranyi Péter ... Gergely István volt a díszlettervező, Holpert János a zenei vezető; a jelmezeket Kónya András meghívott vendég tervezte, a koreográfiát Sipos Mária. „Egy kis ének, egy kis tánc, függöny. Vége az előadásnak” — írja a műsorismertető. S talán nekem is stílusosabb lett volna a „g” betű nélküli írógépemen beszámolni erről a kamaraszínházi előadásról. Csakhogy az újságírónak kutya kötelessége: tisztelje az Olvasót ! T. Nagy József Tudományos tanácskozást tartanak április 28—29-én Budapesten, a magyarországi szerb művészeti emlékekről. Az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja, az Országos Műemléki Felügyelőség, a Szerb Ortodox Egyházművészeti és Tudományos Gyűjtemény és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Szentendre Bizottságának közös tanácskozását A kistermelők megyei borversenyének díjkiosztó ünnepségére május 3-án. vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel kerül sor a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktaa ráckevei szerb templom 500. évfordulója és a Tolna megyei Grábóc kolostor megalapításának 400. évfordulója alkalmából rendezik. A hazai és szerb művészet- történészek a kétnapos konferencia során szerb egyházi és világi művészeti emlékeink megóvásának és bemutatásának kérdéseit vitatják meg. (MTI) tási Központ színháztermében. Az eredményhirdetést dr. Kovács Miklós, miskolci kistermelő Magyarország történelmi borvidékei című előadása vezeti be. Obsitos ünnepség A hagyományoknak megfelelően obsitos ünnepségen búcsúztatták kedden a fegyveres erőknek és testületeknek azokat a nyugállományú tábornokait és ezredeseit, akik. elérték a hadkötelezettség felső korhatárát. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián megtartott baráti hangulatú rendezvényen a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint a fővárosi párt-, állami és társadalmi szervek képviselőinek jelenlétében Kovács Jenő altábornagy, az MN személyügyi főcsoport- főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes és Garamvölgyi József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára emléklapot adott át az obsitos katonáknak. Az ünnepség a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsorával zárult. (MTI) Mátyás király aranybullája Értékes lelettel, Mátyás király aranybullájával gazdagodott a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A Tisza alacsony vízállásakor László Antal segédmunkás találta meg Mátyás úgynevezett kis- pecsétjét, amely jelentős okiratokon szerepelt, és akkor használta a király, amikor a bárói tanács megkerülésével akart intézkedni. Az ólommagú, aranybevonatú pecsétet a múzeum restaurátor-műhelyében vizsgálják. Ma még nyereséges a könyvkereskedelem A könyvesek ünnepén 4 :Í!' voltam Tisztem szerint (talán) tudósítást kellene írnom, de mire ezek a sorok megjelennek, már minden fővárosi lap beszámol a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségről. Ott volt a tévé is, — s gondolom — adott egy villanásnyit az esti híradóban. Meg aztán — valljuk be — kicsit nyögvenyelősek, unalmasak is ezek az ünnepi tudósítások — s ez nem mindig az újságíró hibája. Túlságosan egyformák ezek a ceremóniák a „levezető elnökkel”, aki sorra felkéri a szónokokat, hogy „nyissák meg”, „adják át”. Apropos! Átadás. Ez alkalommal adta át a MEDOSZ székházában Köpeczi Béla miniszter, a Kiváltó Vállalat címet és kitüntetést, a vállalat igazgatója: Preszter Sándor pedig a szép plaketteket azoknak a dolgozóknak, akik 15, illetve 30 éve dolgoznak a cégnél. Tudjuk, hogy az ilyen ceremónia csak azoknak igazán érdekes, akik érdekeltek, azaz jutalmat kapnak. Mindannyian a piacról élünk. Nos, — tudósítás hdlyett — inkább erről, tudniillik az érdekeltekről szeretnék beszélni. Nemcsak azért, mert köztük, azaz a miskolci „könyvesek” között ültem, gyakorlatilag velük töltöttem a napomat a szó szoros értelmében, hajnaltól estig, hanem, mert a szakma, a könyv ügye megérdemli a figyelmet. Kezdő újságíróként az első riportomat írtam régi bosszúságomról: a könyvesboltokról. Leírtam, hogy bizony sok kislány (elnőiesedett ez a pálya is) nem ismeri, sőt, érzésem szerint nem is szereti a könyvet. S ez nemcsak (a soha meg nem szűnő) magyartanárnak: fájt, fáj, hanem a laikus vevőnek ds. A könyv ugyanis nem egyszerű áru, s nem tudja eladni az, akiit nem érdekel, hogy mi van a borító mögött. Később aztán bejutottam a raktárakba is, s láttam, hogy ezek a törékeny fiatallasszonyok, bizony tonnáikat mozgatnák meg, amikor jön az áru. A kép is differenciálódott. A könyves szakma is olyan, mint minden más az életben: van maik pan cser j ad és megszállott szerelmesei, akik egyfonmán szeretik a könyvet ds, a vevőt is. Szívem szerint most neveket írnék ide, vagy egyszerűen átvenném a kitüntetették névsorát. Nem azért nem teszem, mert nem alkarok boltokat reklámozni, hanem már tapasztalatiból tudom, hogy a hivatalos elismerés nem minden esetben találkozik a közvéleményével, sőt a kollégákéval sem. Az ünnepi szónokok: a miniszter és a vállalat igazgatója is az alkalomhoz illően az eredményekről beszélték. Méltán. Hogy csak egy szempontot mondjak: ebiben a néhézgazdasági helyzetben is nyereséges a vállalat. Aimii azt illeti, ezen nem győztem csodálkozni, s a vonaton, a fogadáson (finom volt a pogácsa!) erről (és még minden másról!) beszélgettem a könyvesékkel. Magyarán, bepillanthattam a „pult mögé” . is. Az ünnepi szónokok arról beszéltek, hogy a könyv eladása, „terjesztése” népművelői feladat is. De!, s ezt már az újságíró kérdezi; felkészítjük-e arra a szerény fizetésű eladókat? Jut-e erre idő, enprgia? Van-e erre tér? Most a boltjaink zsúfoltságára gondölok. A vállalat igazgatója — kissé di- csékedve — elmondta, hogy honnan jutottak el idáig. Ma már. van a boltokban WC, mosdó, hűtőszekrény. Az „állófogadáson” viszont meghallottam a „morgást” is. A 142 milliós nyereségből csak 12 milliót osztottak ki a dolgozóknak, s csak 20 jut a hálózat fejlesztésére. Tudjuk, hogy más ágazatok (lásd kohászat) nagyobb bajban vannak, s az állam (egyelőre?) onnan von el, ahonnan tud. Ugyanakkor arról is gyakorta olvastatunk, hogy a ma még nyereséges ágazatók is bajba jutnak, ha nem fejlesztenék, nem fejlődnek. Nem tudom, hogy például meddig emelhetők még a könyváraik? A cég ' marketingosztályán statisztikát mutattak, am.»ly szerint — egyelőre — jól állunk a nemzetközi összéhiasonilításokiba-n. A könyv mennyiségét, minőségét és a forgalmát hasonlították össze. A kereskedők jól tudják, hogy nem minden vevő olvasó is. A könyv mára ismét reprezentatív ajándéktárgy lett. Ebben benne van az elismerés: sok szép „ajándék” -könyv jelenik meg, de látni kell a csapdát is. Igaz, a könyv eláll,'„-nem kér enni”, de ha sokáig (vagy sosem) veszik le a polcról, akikor csak eszmei érték, nem eleven,-nem hialtó tényező. De ezek a -gondok, gondolatok már mesz- szir-e vezetnek az eladópulttál, a közművelődésig, ku'-l- tú-npolditikánlbiig. Befejezésül csaik annyit, hogy láttam a könyveseket ünnepelni, azaz mosolyogni is. A szébbik ruhájukat vették f-el (a szátósmim tálkát meg is beszélték a vonaton) a fiatalasszonyok is örülték egymásnak, felszabadultan. Szükség van erre is. No, nem a protokolláris eseményekre gondoloik, hanem az emberi egy-ü'ttlétre. M:er-l több a munkanap, mint az ünnep, s ma már keményen meg kell dolgozni a könyvesboltokban is a vevőért, a forintért, a sikerért. H. S. üj élelmiszerbolt Ernődön A hét elején Ernődön egy önkiszolgáló élelmiszerbol- tof adtak át. Mint Kántor jános, a Dél-borsodi Áfész elnöke elmondta, a nagyközségben az átlagosnál rosszabb volt az alapellátás, ezért a korábbi kis bolt átalakításához 250 ezer forintos támogatással a megyei tanács is hozzájárult. A Dél-borsodi Áfész ezt az összeget több, mint -egymillió forinttal „toldotta” meg és a 8-as számú bolt néven ismert kereskedelmi egységet teljesen felújítva, 100 négyzetméteres alapterületen hétfőn átadták a helyi áfész intézőbizottságának. Szerb művészet Magyarországon Díjkiosztó ünnepség
