Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-03 / 79. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. április 3., péntek fesztivál ’87 „Boldog születésnapot” — olvashatta a Budapesti Ta­vaszi Fesztivál közönsége a Fesztiválújság címoldalán. A jókívánságokhoz magam is csatlakozom. Annál is in­kább, mivel néhány napon át én is részt vettem ezen az örvendetes „családi” ese­ményen. Tízéves a fesztivál. Ki­emelkedő jubileum ez, mert évről évre tízezrekkel nö­velte a művészetekkel talál­kozók számát. Ma már el­mondhatjuk, hogy az ide­genforgalom, a kultúra és a sport olyan jól szervezett összefogásáról van itt szó, mely elsősorban a hazai „tu­risták” számára nyújt felejt­hetetlen pillanatokat. Mert itt találkozni lehetett olyan világhírű művészekkel és al­kotásokkal, akiket, illetve amiket e fesztivál nélkül ta­lán soha nem ismertünk volna meg. Városunk zenei életét szim­fonikusaink képviselték. De jelen volt Borsod megye és azon belül Miskolc az Uta­zás ’87 kiállításon is. Jóleső érzéssel vizsgálódtam a rek­lámanyagok között. Enged­tessék meg egy szerény megjegyzés: a jövőben na­gyobb népszerűséget érnénk el, ha szebb kivitelű, színe­sebb prospektusokon mutat­nánk be az érdeklődőknek természeti szépségeinket és történelmi emlékeinket. 1987-ben Budapesten kívül már Kecskemét, Sopron és Szentendre is hívta a zene, a szó és a tánc szerelmese­it, jelentős áldozatot mutat­va be ezzel a kultúra oltá­rán. És Miskolc? De szép lenne... A programfüzetek első ol­dalán gyakran látható volt a „Magyarországon először ...” megkülönböztető jelző. Ez egy pillanatra sem jelentett sznobizmust, vagy előre ki­alakított rangsort, sőt azt sem jelentette, hogy ezen a fesztiválon a magyar .művé­szet hátrányba került volna. Azok közé a szerencsés jegytulajdonosok közé tartoz­tam, akik március 21-én ott lehettek a salzburgi Camera- ta Accademica koncertjén a Zeneakadémián. Az együttest a nagyszerű Végh Sándor dirigálta. A nemzetközi zene­kar valamennyi tagja Végh tanítványa. Végh Sándor, aki hegedűt Hubaynál, kamara­zenét Waldbauernél és Wei­ner ILeónál, zeneszerzést Ko­dálynál tanult és akit egy francia lap „az utolsó szent szörnyetegnek” becéz, leg­utóbb 1986 decemberében lé­pett föl Schiff Andrással az oldalán Budapesten, öröm­mel fedeztem föl az első he­gedűsök között a miskolci születésű Iván Tímeát, aki­nek két hete volt emlékeze­tes szólóestje Miskolcon a Bartók-teremben. A salzburgiak játékának leírásához nem találok jelző­ket. Mozart érzékeny, de „nü- anszírozottságában is drá­mai” zenei világa úgy tá­rult elém, hogy egyszerűen meghatódtam. Olyan szug- gesztív muzsikálást nyújtot­tak, hogy a hatalmas sike­rű koncert után más ember­ként hagytam el az Akadé­mia épületét. Március 22-én este az elő­ző napi élményektől föllelke- sülve ültem be a Concentus Hungaricus hangversenyére. Ez a kamarazenekar 1985- ben alakult a Rádiózenekar tagjaiból. Kiváló hangszeres művészek. Barokk és roman­tikus szerzők műveit adták elő. Mendelssohn fiatalkori h-moll szimfóniája és Grieg: Holberg-szvitje nem gyako­rolt rám mély benyomást. Vivaldi csellóversenyei Pe- rényi Miklós szólóival azon­ban óriási sikert arattak. Ezen a koncerten Perényi játéka jelentette számomra azt a zenei élményt, amit Végh Sándor művészetében is éreztem: mindkettőjüket az adni vágyás szándéka fű­ti, mindketten hisznek a ze­ne mindeneket formáló ere­jében. Gergely Péter Magyar költők Veres Péterről Megkülönböztetett figyel­met érdemlő karcsú kis kö­tet jelent meg Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Ta­nács V. B. Művelődési Osz­tályának kiadásában, Bényei József szerkesztésében. A kö­tet borítóján ismerős arcú idős férfi néz az olvasóval szembe: Veres Péter. Álla alatt az ismerős, nyakkendő nélküli, felgombolt gallérú fehér ing. Magyar költők Veres Péterről, olvasható a borítón a kötet címeként. A belső címoldalon a Fehér ingben cím található. Veres Péter ez év elején lett volna kilencveneszten- dős, és e kis kötet — mint bevezetőjében Bényei József írja — főhajtás a nagy ma­gyar gondolkodó és író em­léke előtt. Tiszteletét teszi szűkebb hazája, pátriája, a Hortobágy mellyéke, Hajdú- Bihar megye. Mintegy harminc költő fél­száznál több olyan versét válogatta össze Bényei Jó­zsef e gyűjteménybe, amely egy-egy markáns vonást ad Veres Péter arcképéhez, élet­művének jobb megismerésé­hez, kifejezi részben a kor­társ, de még inkább az utó­kor tiszteletét. Van, aki igen sok verssel van jelen. Pél­dául Tornai József és van, aki csak eggyel. Van közöt­tük — és ez a többség —, aki a nemzet, az olvasó tár­sadalom elismerésére érde­mes. És van, aki kezdeti tisz­tes indulása után, hajdan, valamikor a fasizmus előre­törése idején besározta a köl­tő nevet. Nem érdemli meg, hogy még Veres Péterről írt verse okán is nyomtatásba kerüljön a neve 1987-ben. Ide sem jegyzem fel nevét a nyilas pribékké züllött, egykor tehetséges népi in­díttatású költőnek. Ez egy kivételtől eltekintve, tisztes költők emelnek kalapot Ve­res Péter előtt; a kötetet szerkesztő Bényei József nyolctételes nagy költemény­nyel áldoz az író emlékének. Érdemes e verseket végig­olvasni, s érdemes a kis be­vezető írást is, amelyből olyan irodalomtörténeti ér- dekességű adalékkal is gaz­dagodhatunk, mint például József Attila Hazám című versének első fogalmazása, amelyben egy szakasz Veres Péterről szól, de későbbi át­írásoknál ez a strófa kima­radt. A szomszéd megye ezzel a füzettel figyelmet érdemlő módon tisztelgett a megyében született Veres Péter emléke előtt. Ez a kiadvány egy ki­csit példamutató is . .. <h. m.) Kulturális egyesület a fiatalok városában Bem József és Petőfi Sán­dor nevét vette föl az a kul­turális egyesület, amely a közelmúltban alakult meg Kazincbarcikán, a Borsodi Vegyi Kombinát Radnóti Miklós Művelődési Házában. (Meg kell említeni, hogy ez az első hasonló jellegű tár­saság a „fiatalok városá­ban”.) Miért éppen Bem tábornok lett az egyesület egyik név­adója? Ennek magyarázata, hogy a BVK-nak csaknem tízéves múltra visszatekintő gazdasági és kulturális kap­csolata van Bem apó szülő­városával, Tarnow-val, s az ott üzemelő Tarnow Dzier- zienskogo Vegyi Kombinát­tal. Március ll-én nyitot­ták meg Barcikán a forra­dalmi ifjúsági napok ren­dezvénysorozatát, ahol egy­ben kiállítás is nyílt a len­gyel tábornok szülővárosáról. Erre az alkalomra érkezett, majd másnap az egyesület alakuló ülésén is részt vett Tadeus Olsanszki, a lengyel nagykövetség első titkára, a Lengyel Tájékoztató és Kul­turális Központ igazgatóhe­lyettese, valamint a Tarnowi Nitrogén Művek két küldöt­te. A BVK-n kívül több bar- cikai vállalat — így az Észak-magyarországi Regio­nális Vízművek, a Habselyem Kötöttárugyár — képviselő­je is jelen volt az egyesü­let megalakulásánál, össze­sen harmincketten írták alá — pártoló, illetve rendes tagként — a belépési nyi­latkozatot, amelyben vállal­ták, hogy részt vesznek a társaság ismeretterjesztő munkájában. A Bem József—Petőfi Sán­dor Kulturális Egyesület leg­fontosabb célja az, hogy fel­kutassa a lengyel—magyar történelmi kapcsolatok do­kumentumait, különös tekin­tettel a XIX—XX. századi emlékekre. A tagok szeret­nék minél jobban megis­merni — és másokkal is megismertetni — a Bem és Petőfi Sándor között kiala­kult barátság fennmaradt emlékeit. Ezenkívül figye­lemmel kísérik a mai Len­gyelország gazdasági, politi­kai és kulturális életét is. Feladata az egyesületnek a két vállalat közötti baráti látogatások megszervezése, a Kazincbarcikára érkező len­gyel küldöttségek fogadása és programjának összeállítá­sa. A korábbiaknál több csereüdülésre, közös kulturá­lis és sportrendezvényre lesz majd lehetősége a vállala­toknak. Az újonnan megalakult társaság várja azoknak az érdeklődését, akik szeretné­nek közelebbről megismer­kedni a baráti lengyel nép életével. A tagok — ha vál­lalják az ezzel járó érdekes kutató- és szervezőmunkát — kedvezményekben része­sülnek a lengyelországi üdü­léseknél, kirándulásoknál. (rábai) Nvugdíjasklubok vezetőinek találkozója Négyszázhuszonöt nyugdí­jasklub vezetője találkozik vasárnap Budapesten a Pata- ky István Művelődési Köz­pontban. A háromnapos ren­dezvényen kicserélik tapasz­talataikat az ország megyéi­ből, a főváros kerületeiből érkező klubvezetők. A klubok százezreknek jelentenek tár­saságot, oldják fel a ma­gányt, adnak lehetőséget a tartalmas szórakozásra, ki- kapcsolódásra, a szellemi, a fizikai aktivitás fenntartá­sára. A tapasztalatcserén be­számolnak működésükről a HNF, a szakszervezetek, az üzemek, a vállalatok, a ta­nácsok, a művelődési intéz­mények patronálta klubok, és szó lesz arról is, mit tesz­nek a nemzetközi szerveze­tek az idős emberekért. Elő­adás foglalkozik az egészség és az egészséges életmódra nevelés kérdéseivel, az idős­korúak konfliktushelyzetei­vel, azzal a változással, ami­kor az aktív keresőből nyug­díjas lesz. Értékelik a klu­bok művelődési programjait, a televízió és a könyv sze­repét az időskorban. Előadás hangzik el „Idősek a közle­kedésben” címmel, s tv-fil- met vetítenek az időskorban is fontos alkotó tevékeny­ségről. Az előadásokat hoz­zászólások, klub-módszertani bemutatók, szórakoztató mű­sorok követik. M-a este a képernyőn Hubay Miklós, Vas István és Ránki György musicalje, az Egy szerelem három éjszakája ta­lán már nem is kiván különö­sebb ajánlást, hiszen évtize­dek óta folytonos sikert jelent ahányszor csak felújítják. Gya­korlatilag az első magyar ze­nés játék, amely a magyar nép drámáját a három évti­zeddel korábban még nálunk igencsak újnak számitó műfaj, a musical nyelvén jelenítette meg drámai játékkal és önálló életre is kelt, örökbecsű dalok­kal. A szereplők persze több­ször cserélődtek - például Sennyei Vera, Latinovits Zoltán és mások már sohasem játsz- hatják el szerepeiket -, most Félix László rendezésében Má- csay Pál, Pápai Erika, Cseke Péter, Darvas Iván, Almási Éva, Incze József, Szakácsi Sándor, Sinkó László láthatók a főbb szerepekben. Képünkön a ze­nés játék egyik kockája, az előtérben Almási Éva és Dar­vas Iván. 20.05-kor kezdődik az első műsorban. Több gondolat bánt engemet... N em tudom magamat elképzelni abba a helyzetbe, amikor az utcán váratlanul elém toppan egy ismeretlen, mikrofont dug a szám elé, ember- gyűrű fog körül, kíváncsiskodók raja, rám szegeződik egy tévékamera, s felszólít a riporter, mondjam meg ezt, meg azt. Az esetek többségében vizsgáztat ilyen­kor. „Intelligencia-vizsgát” tart. Valószínűleg azt mon­danám neki, hagyjon békén. Gyakran láthatunk a képernyőn ilyen jeleneteket. A minap is például Vá­cott két olyan utcában, amely a nemzetközi mun­kásmozgalom nagyjainak a neveit viseli, azt akarta bizonygatni a tévé embere, hogy nem helyénvalók ezek a nevek itt, amikor például az egyik utca ko­rábban a hajdan itt született Füredi Mihály nevét viselte, a másikat meg Hattyú utcának hívták, a je­lenlegi névadókat meg ki sem tudják a lakók mon­dani. Ki is választott egy öreg nénikét, aki nagyon ízesen ecsetelte, mennyire nem lehet kimondani Mau­rice Thorez nevét, fiatalasszonyok meg a Palmiro Togliattiról elnevezett utcával voltak bajban. Viszont nagyon kedvesen mosolyogtak a kamerára, és család­juk bizonyára örült a szereplésnek. A riporter viszont olyat is kérdezett tőlük, tudják-e ki volt a névadó, amire egyikük se tudott választ adni. Sőt, az egyik hölgy tétován „valami kém”-nek gyanította... Miért bánt engem ez a gondolat? Nem szerettem soha ezt az utcai kérdezősködő módszert, mert előfordulhat, hogy a közszerepléshez nem szokott, az utcán várat­lanul meglepett embernek hirtelen talán a neve se jut eszébe, nemhogy valami távolabbi ismeret, s ilyen­kor ország-világ előtt bizony megszégyenül. A maga­biztos, előre felkészült riporter akarva-akaratlanul megszégyeníti. Más kérdés; hogy ezek a harminc év alatti fiatalok, akik Togliattit nem ismerték, nem na­gyon figyelhettek oda az iskolában. Mert tanulniuk már kellett róla ... * Fegyelmezetlenek vagyunk. Különösen a közlekedés­ben. Persze másban is, de ez nem látszik annyira. Több mint egy esztendeje csinosítgatjúk, dédelgetik Miskolcon a Széchenyi út alsó szakaszát, ahol már az ócska házakra is új kandeláberek kerülnek stb. Sétáló rész ez — noha nagyobb rajta a gépjárműforgalom, mint az országúton! —, s ezért igyekeznek a gyalo­gost a villamostól megvédeni. Például az utca végén, ahol feltehetően sokan sietnek toronyiránt az Ady Endre utca felé, közvetlenül a villamosvágányok mel­lé korlátot szereltek, nehogy a sétáló gyalogos, neki­ütközzön a szerelvényeknek. S, íme, mi történik, a gyalogosok csak azért is a korlát belső oldalán men­nek csomagokkal, lapjával a csőkorláthoz simulva sze- rencsétlenkednek, mert a tilosban járás, úgy látszik, valami édes öröm. Ugyanennek a rövid szakasznak a felső végén, a Centrum Áruház előtti kereszteződés­ben állhat égnek a haja a nézelődőnek szinte a nap minden szakában. A villanyrendőr nem működik, a Korvin Ottó utca felől megszámlálhatatlan helyi és helyközi autóbusz, személyautó és teherkocsi robog át a Beloiannisz utca felé, s itt tér az egy vágányról av. duplára a villamos is. Berregteti a csengőjét a sárga szerelvény, míg végre utat kap a gépkocsiáradatban (rendszerint úgy, hogy valamelyik testesebb autóbusz elállja az illetlenkedő kisebb kocsik áradását), de a gyalogosok fütyülnek mindenre. Keresztülvágnak az úton, akár két méterrel a villamos előtt is a sínekre lépnek, időnként méltatlankodnak. Szidják a kocsi­vezetőket, meg a város közlekedésének irányítóit, meg mindenkit. Csak éppen önmaguk fegyelmezetlenségét nem. Nem először írok erről az anomáliáról. Csodá­lom, hogy eddig még nem volt baleset. S ez leginkább a villamosvezetők éberségén, ügyességén múlik ... * A naptár és az időjárás félrevezető lehet, de mégis úgy tűnik, itt a tavasz. A minap az ötödik emeleti ablakomra kívülről már rászállt egy hatalmas légy, a ház előtti úttesten, meg a parkolóban már vígan tanyáztak a baráti országból érkezett autós turisták. A fekete rendszámos kocsik mellett zavartalanul öl­töztek, vetkőztek, élték a maguk megszokott turista­életét, meglehetősen nagy szemétdombot is hagyva maguk után. Visszatérő gond ez: vajon rájuk meny­nyire vonatkoznak a nálunk honos együttélési szabá­lyok, meg írott jogszabályok? Nem lenne céltalan a határon való belépésükkor valami kis ismertetőt adni nekik, hogy itt a KRESZ-hez, meg az emberi együtt­éléshez miként illenék alkalmazkodniuk, s mennyire nem visszaélni sok esetben a vendégjoggal... A ta­vasz másik jele, hogy amikor kicsit kisüt a nap, meg­jelennek a kerékpározó gyerekek, a BMX-hez hasonló, vagy éppen ilyen márkájú szerkentyűkkel, s felelőt­lenül száguldoznak a sok autó között. És megjelentek pattogó hangú masináikkal a-kamaszkorú kismotoro- sok. Repesztenek, mint á szélvész. Reszket belé az ablak, a betonfalak sokszorosára erősítik a hangot... Áprilisban fokozott közlekedési ellenőrzés folyik. A kismotorokra és a biciklis gyerekekre is ki kellene terjeszteni. Főleg az ő érdekükben ... * S zeretem a könyvet, s mindig csodálattal nézem a könyvművészeti remekeket. De gyakrabban ke­rül a kezembe mostanában olyan könyv, amely kivitelét tekintve nemhogy nem remekmű, hanem a tisztes könyvkötőipar szégyene. Míg régebben a könyv­kötők valóban kötötték a könyvet, azaz az ívenként összehajtogatott papírt átfűzték, vagy tűzték és úgy erő­sítették egy gerinchez, mostanában a lapok belső szé­lét kis ragasztóval megkenik, aztán vagy összeáll kö­tetté a sok papírlap, vagy nem. Az új könyvek több­sége így kerül kézbe. Általában csak az elsőbe. Mert mire második kézbe kerülne, már régen szétesett. Nem lehetne a könyvnek a formáját valahogy vissza­adni? Hogy ne csak polcon tartani, hanem lapozgatni is lehessen .. . (benedck) Egy szerelem három éjszakája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents