Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-16 / 90. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. április 16., csütörtök Fiatalok voltak ' tapasztalatait feldolgozzuk és ismertetjük majd. Tizenöten voltak most ott a pataki táborban, a fiatalok többsége már dolgozik. Többnyire miskolci szakkörök tagjai (Kain Lajos, Simon Sándor, Szegedi Miklós „tanítványai”), s láthatóan nagy ügybuzgalommal igyekeztek az időt a leghasznosabban eltölteni. („Van úgy, hogy vacsora után js visszajövünk dolgozni.”) A legfiatalabb résztvevő a Művelődés Házának vendégeként lehetett jelen. Kiszely Gábor hatodik osztályos Patakon, a Petőfi Általános Iskolában tanul: — Tavaly kezdtem járni a Művelődés Házába, sokat gyakoroltam és egyszer csak jól belejöttem a fafaragásba. Aztán következett a hatodik osztály és Laci bácsi mondta, hogy eljöhetek ebbe a táborba. Sok fafaragással gyarapítottam a kézügyességemet, így készültem fel. Életemben először faragtam szarut, nehéz, de tetszik nekem. És ha megtanulja az ember, akkor nem is olyan nehéz már... A dolog tényleg jól kezdődik: vesz az ember velőscsontot, megfőzi, aztán fogja, megeszi belőle a velőt... Csak hát ezután jön a neheze. A csontot még tovább kell főzni, csökkenteni a zsírtartalmát, vigyázva, nehogy teljesen kifőjön. Aztán hid- rogénperoxiddal kell fehéríteni, simára csiszolni, csontlapokat vagy pohárformát készíteni, mintát rajzolni rá, formálni, díszíteni ... karcolozni, festékkel bekenni... Hajaj... szóval van gond elég... A pataki tábor művészeti vezetője Jászfényszaru községből érkezett, népi iparművész, „A”-kategóriás alkotásaival a csontfaragók éltáborába tartozik. Szilágyi Dezső: — Nehéz anyag, az előkészítés is huzamos, talán ezért is vállalkoznak kevesen a csont, a szaru megmunkálására. Nekem ez tetszett meg. Évekig jártam a pataki táborba, nem lett volna szabad megszakadnia. Most nagy örömömre van, hogy újraindult, igaz, így az alapoknál kell kezdeni. Azok a fiatalok, akik eljöttek, komoly érdeklődéssel és nagy lelkesedéssel dolgoznak. Remélem, az egész mozgalom hasznára lesz, hogy Sárospatak ismét vállalkozott a faragók befogadására, segítésére. A patakiakban volt tehát erő az újrakezdésre, a mostani iskolatábor létrejöttében a megyei nép- művészeti egyesület is partnerként volt jelen. (t. n. j.) Fotó: Laczó József A tábor művészeti vezetője Szilágyi Dezső népi iparművész volt Újrakezdték Patakon Sárospatakon a hetvenes években, a nyolcvanas évek elején jó híre volt a nyári fafaragó táboroknak. Aztán csend lett a „környéken' . az utóbbi években nem volt alkalmunk hírt adni a pataki találkozókról. Ez idáig nem; most arról számolhattunk be, hogy a Művelődés Házában az elmúlt héten volt látható az a kiállítás, amelyet a korábbi fafaragó táborokban készült anyagokból válogattak.' Amilyen jó érzés volt együtt látni ezeket az alkotásokat, olyan örömmel fedeztük fel a régi művelődési házban a csí- szolópapírokkal, gépekkel, késekkel, kaparóacélokkal ügyködő, munkába merült fiatalokat. Nagy „levegővétel” után rugaszkodott neki a városi tanács művelődési osztálya és a Művelődés Háza: megszervezték újra a tábort, otthont adtak ismét a tárgy- alkotó népművészet e műfaja iránt érdeklődőknek. Kovács László ifjú népművész, a Művelődés Házának munkatársa, a pataki fafaragó szakkör vezetője: — Fiatalokat hívtunk ezúttal Sárospatakra, az egyhetes iskolatáborba. Az elnevezésnek nem életkori, hanem szakmai tartalma van. Míg a korábbi táborokban összegyűlt harminc-negyven résztvevő saját elképzelése és kedve szerint dolgozott, ezúttal azonos korú és képességű fiúk egy technikában, a csontfaragásban mélyed- hetnek el. Egy egész folyamatot csinálhatnak végig, ismerhetnek meg és gyakorolhatnak. A nyerscsont főzésétől a kaparóacélok készítéséig itt történik minden. Azt hiszem ennek a jelentősége abban is megmutatkozik majd, hogy hazamenve továbbadják ezt a technikát, másokkal is megismertetik, olyanokkal, akik eddig ezzel- nem dolgoztak. Ebben a diszkós világban nagyon hasznos lenne, ha a tárgyalkotásra is minél több fiatalt lehetne „rászedni”, ennek szereteté- vel beoltani... A szakosodás, az egy technikában való elmélyülés azt A legfiatalabb résztvevő: „Ha megtanulom, már nem olyan nehéz ...” Miskolcon, az ifjúság lesz a téma; szeretnénk sikeréhez azzal is hozzájárulni, hogy ennek a pataki ifjúsági iskolatábornak a lati munka mellett számos előadás, elméleti ismertetés hangzik el az egy hét során. Az idén a fafaragók országos tanácskozásán. is jelenti, hogy a gyakor- „Van úgy, hogy vacsora után is visszajövünk dolgozni.. Jegyzetek egy szociológiai tanulmányhoz Néhány illúzióval szegényebbek lettünk, s néhány sejtésünkből több lett, mint gyanú. Mindenesetre alighanem le kell számolnunk azzal a közelítési móddal, amely — részint beidegződésekből — Kazincbarcikát mint szocialista várost valamiféle homogén egységnek fogja fel. Barcika — bár más léptékben, mint mondjuk Miskolc — ugyanúgy polarizációs folyamatok színtere, aminek megvannak a maga következményei is. Hogy másra ne utaljak most: az eredeti városmag lakóházai (a hatvanas években épült, igen kis méretű lakásokkal) éppúgy az el- szlamosodás jeleit mutatják, mint mondjuk Miskolc belvárosa. Természetesen itt sem valamiféle tanácsi intézkedés hozta létre a „Harlemet” (így mondják a városlakók), a városi cigánytelep felszámolása után fokozatosan költöztek be ide, részint cserével, mert a nagyobb «.területű és a magasabb komfortfokozatú lakásokért még fizetni is hajlandók voltak e lakások régi bérlői. Később a házakban elviselhetetlen volt a két kultúrkör közötti feszültség. A nyolcvanas évek elejére azután kialakult a végleges állapot: újra létrejött Kazincbarcika cigánytelepe, csak magasabb komfortfokozaton. Annak ellenére, hogy Kazincbarcikán az állami lakások aránya jóval magasabb az országos átlagnál, a régi városterület magánlakásai között feltűnően magas a komfort nélküli, vagy a komfortos otthonok száma. S talán az sem meglepő, hogy ezekben az otthonokban — a lakótelepekkel ellentétben — túlsúlyban vannak az öregek és feltűnően kevés a gyerek. Kimutatható ezen túl még egy összefüggés: az iskolai végzettséggel nő az összkomfortos lakások aránya, az összes, ennél rosszabb komfortfokozat pedig a legalacsonyabb iskolai végzettség felé növekszik. Ezek az adatok abból a művelődésszociológiai felmérésből valók, amelyet a város megbízásából a Művelődéskutató Intézet két munkatársa, Andor Mihály és Hidy Péter összegzett Városszövevény címmel. A megbízók alapállása — úgy gondolom — tiszteletre méltóan helytálló; csak kvázi népművelés lehet az, amely nem számol a valósággal. Más kérdés, hogy meggyőződésünk szerint kár lenne, ha csak a népművelők hasznosítanák úgymond a vizsgálatban kifejtetteket. A fel- térképezés ugyanis nemcsak a szívesen, vaßy a legtöbbet végzett szabadidős elfoglaltságokra szorítkozott, de a lakásviszonyokra, a bevásárlási szokásokra is kiterjedt. A szabadidő-eltöltésre fordítható idő ugyanis nemcsak a munkaidő függvénye, hanem az utazással, a . bevásárlásra fordítandó idővel is csökken. Nos, ami az utóbbit illeti — általában elégedettek a barcikai- ak, a lakáskörülmények és a nemkívánatos jelenségek pedig nyilván más területek munkájában is hasznosíthatók a közrendtől mondjuk a lakásfelújítások ütemezéséig. Ami a szorosabban vett cél volt — az érdeklődés, az igények, a tényleges szokások rögzítése. Ezeket a szokásokat persze befolyásolja az iskolai végzettség is. Nos, e téren korántsem olyan rózsás a kép, mintsem a közhiedelem tartja: 692 lakosból (a reprezentatív felmérés adata szerint) nyolcvanhét nem végezte el az általános iskolát, 225 pedig csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy másfajta igényeket támasztanak ők a művelődési intézményrendszerrel szemben (ha egyáltalán támasztanak), mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Éppen ezért is jó, hasznos, hogy a vizsgálat kiterjedt az iskolai végzettség és a szabadidős elfoglaltságok kapcsolatára is. Hiszen a közelítés csak akkor lehet pontos, ha legalább megközelítően a reális' lehetőségekkel számol. Tudomásunk szerint — ez legalább megyénkre vetítve bizonyosan igaz — Kazincbarcikán készült először ilyen teljesebb igényű szociológiai felmérés a művelődés segítésére. Talán nem véletlen — a barcikaiak eddig is a nyitottságukról voltak ismertek. Ami e rendkívül tanulságos tanulmány summá- zata lehetne még. Észre kell venni, hogy a kultúra, a művelődési intézményhálózat integráns része egy városnak. Nem képzelhető el külön, nem dísz, nem nélkülözhető. De a város egészét kell kultúra-közvetítőként felfogni! Csutorás Annamária Április végén Magyar genetikai kongresszus Többéves előkészítő munka eredményeként 1983 nyarán — az MTA Genetikai Bizottságának kezdeményezésére — megalakult a Magyar Genetikusok Szövetsége. Ez a szervezet jelenleg az MTESZ keretében működik. A Magyar Genetikusok Szövetsége most első kongresszusára készül, amelyre április 27-én és 28-án kerül sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az esemény egy régóta vajúdó tudománypolitikai probléma végére tesz pontot, hiszen ennek a rendezvénynek a megszervezése tulajdonképpen a magyar genetikai kultúra, s egyben művelői, a honi genetikus társadalom elismerését jelenti. Mindez pedig nem csekély dolog, mivel volt idő, amikor e tudományterületnek még a létjogosultságát is kétségbe vonták hazánkban. Az első magyar genetikai kongresszus, iránt igen nagy a szakmai érdeklődés. Eddig már mintegy négyszázan jelezték részvételüket. S közülük nagyon sok biológus, agrár-, állatorvosi és orvosi területen dolgozó kutató szeretne előadást tartani ezen a szakmai, tudományos fórumon. A konferencia szervezői méltán reménykednek abban, hogy a hat szekcióban (állatgenetika, humángenetika, növény- genetika, mikrobiális genetika, biokémia és molekuláris genetika, valamint evolúciógenetika) folyó munka mérföldkövet jelent majd a honi genetika fejlődésének történetében.
