Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-16 / 90. szám
1987. április 16., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Megtörtént az, amire Nyeső István, a Hernádnémeti Hernádvölgye Termelőszövetkezet elnöke — saját szavai szerint — meg legrosszabb álmában sem számított: a növénytermesztési ágazatára ráfizetett a közős gazdaság. Szó, ami szó: ez a millió forintos veszteség tényleg hihetetlen, hiszen két évvel ezelőtt megyénkben elsőként — s eddig egyedül — „Termelési Nagydíjjal” tüntették ki a mezőgazdasági nagyüzemet, s éppen az alaptevékenységben elért kiemelkedő eredményekért. Szakemberek tudják, ezt az elismerést szűk marokkal mérik, csak azok kaphatják meg, akik a gazdálkodásban nívón felettit nyújtanak. A hernád- németieknek sikerült. Nagyon is! Legsikeresebb évükben a közel harmincmillió forintos szövetkezeti nyereség majd teljes egészét az alaptevékenység, a növénytermelés és az állattenyésztés adta! De még két évvel ezelőtt is a jövedelem nyolcvanöt százalékát. Nem véletlenül írtuk le akkoriban, hogy jó adottságok között, korszerű technológiát alkalmazva maximális hatékonysággal lehet dolgozni. VÁLSÁGOS ÉVEK A hozamok nagysága bizonyítja a szövetkezeti termelés magas fokát. Két évvel ezelőtt kilenc tonna kukoricát, 5,7 tonna őszi búzát. 4.1 tonna tavaszi árpát, s 40 tonna cukorrépái takarítottak be hektáronként a határban a szövetkezet gépei, dolgozói. Látványos termelésfelfutás, nagy beruházások, korszerűsödő géppark, magas színvonalú technológia jellemzi ezekben az években a gazdaságot. Ám úgy tűnik, két rossz, száraz, aszályos esztendő elég ahhoz, hogy meginogjon a szövetkezet legerősebbnek hitt ágazata, a növénytermesztés, s előforduljon, hogy pontosan a legmagasabb színvonal, s a vele járó magas költségek ráfizetést „eredményezzenek”. Az elnök: — Máshol az öttonnás hektáronkénti búza-, vagy a hétlonnás kukoricatermés — amit az elmúlt esztendőben fel tudtunk mutatni — jó eredmény. Hogy nálunk miért nem? Mert a technológia, amit alkalmazunk, a tápanyag-utánpótlás, amil kialakítottunk, tíztonnás abraknövény-, s hat-hét tonnás kenyérgabona-termést feltételez. Nem akarunk engedni a „negyvennyolcból'. Azokból az eredményekből, amelyre méltán kapott nagy- díjat a szövetkezet. — Vagyis válságról kár beszélni? Mindent az időjárás számlájára lehet írni? — Nem mondhatjuk azt, hogy emberi oldalról, a gazda szemszögéből mindent megtettünk a sikerért. Biztos, hogy volt ahol hibáztunk. De utólag könnyű okosnak lenni. De azt bátran kijelenthetem, hogy a hozamcsökkenés okai az aszályos időjárásban kereshetők. Az elnök szavait bizonyos fokig igazolja az elmúlt évi cukorrépa-termesztés hozama, s minősége. Á 35 tonnás hektáronkénti termés itt a leggyengébb átlagok egyike, viszont a termény magas cukorfoka — majdnem húsz- fokos digeszció! — olyan prémiumot eredményezett, amely a legjövedelmezőbb kultúrává tette a cukorrépát. NEM SZABAD MEGALKUDNI A kérdés szinte magát kínálja: — Ha kisebb hozamot terveznének, akkor a költségszint is alacsonyabb lenne! Hiszen kevesebb műtrágya, járulékos munka hatékonyabb termelést feltételez. Ezt nem vették figyelembe? — De! Viszont azon is érdemes elgondolkodni, hogy a megye egyik legjobb adottságú gazdasága azért mondjon le a nagy termések elérésének lehetőségéről, mert két-három rossz esztendő bejöhet? Mi nem pazarlunk! Pontosan addig töltjük fel tápanyaggal a talajainkat, ami a legkorszerűbb növényfajtáktól, hibridektől termőképességük alapján elvárható. Nem egy tanácskozáson mondtam el: a földet be lehet csapni. Szerencsés évben fele műtrágyával is ugyanannyit ad, mint teljes dózissal közepes évben. Nagyon jól tudom. hogy több termelőszövetkezetben szinte megerőszakolják a földeket. Milliókkal csökkentik a tápanyagutánpótlásra szánt összeget, s reménykednek egy jó, kedvező időjárásban, ami közepes termést biztosíthat. És mivel alacsonyak a költségek, rendkívül magas nyereséget érhetnek el. Ha bejön! Mi viszont minden évben úgy dolgozunk, hogy a lehető legmaximálisabb hozamot arassuk le az adott területről. A szövetkezet az országban elsőként létesített szer- vestrágya-kezelő telepet, minimálisra csökkentve a veszteségeket. Az istállókban keletkező szerves trágya maradéktalanul a földekre kerül, de szalma ellenértékeként a háztáji gazdaságokból is visszavásárolják a termőföldképzés e legfontosabb anyagát. Évente több mint 1200 hektáron (!) terítenek szét a gépek humuszt képző tápanyagot. De a növény- termesztés eredményességén még ez a módszer sem segített ! A MEGMÉRETTETÉS lset rossz c\ után a statisztika valószínűségi számait követve csak jobb lesz a harmadik. Ezerszáz hektár árpát vetettek el a szokványos időben, április közepéig. Ma még mindig csak kóstolgatják a talajt a gépek. nem sok remény van arra, hogy a torlódó mező- gazdasági munkákat össze tudják hangolni. De megpróbálják! A korszerűsítés eddig csak a költségeket növelte, a szövetkezet erőgépparkja viszont e rendkívüli körülmények között is képes arra, hogy a tavaszi vetés- terület minden egyes hektárján földbe juttassa a magot. Igazi megmérettetés lesz az idei év. Bár — okos megfontolásból — hosszú idő óta a7, időjárásnak nem kitett ágazatokat fejlesztették. Lényegében az állattenyésztés, s az ipari tevékenység adja azt a pluszt, aminek az elmúlt évi 17,3 millió forintos nyereség köszönhető. De ami lényeg, Hernádné- metiben nem írták le a növénytermesztést, hozamait fokozni akarják. Egyezve a népgazdasági érdekekkel... Kármán István Iparban elbeszélve A rossz rajt után a folytatás még rosszabbul sikerült. A tervidőszak félidejében Borsod gazdaságának csónakján több a lyuk, mint amennyi dugó pillanatnyilag rendelkezésre áll. Óvakodom persze sporthasonlattal élni, s óvom az olvasót is, hogy sommás és rövid ítélet alapján mondjon véleményt arról, amire életünket, vagy életünknek egy szakaszát tettük föl, amin boldogulásunk és jó közérzetünk múlik. Le kell számolnunk az illúziókkal, s nemcsak a tisztánlátás érdekében, hanem önvédelemből, a jövőmentés szándékából is szembe kell néznünk a pillanatnyi, nem éppen rózsás helyzettel. Dízelmotormustra Ózdon, a kohászat előtt, illusztris vendégek táisaságában Ez a táj történelmi léptékkel mérve is jeles ipari kultúrával rendelkezik, dinamikus gazdaságfejlődés színhelye volt az utóbbi négy évtizedben. új városok születtek, s eredménylista, kitüntetési lista soha sem volt hiúján borsodiaknak. Most, hogy a vártnál rosszabbul mennek a dolgok: nem írhatjuk át a korábbi gyürkőzések történetét, nem törhetünk pálcát az ország mindig is „érdes részében” dolgozó kohászok és bányászok fölött. Az itt dolgozó többség becsülettel teszi a dolgát. De mostanában kevesebb a sikerélmény. Kevesebb a siker is. Borsodban — éppen a megye sajátos gazdaságszerkezete miatt — a problémák nagyobbak, a feszültségek mélyebbek, mint általában az országban. A korábbi évek lendülete ugyanis megtört, a vállalatok jelentős része komoly nehézségekkel néz .szembe. Olyan folyamatok indultak el, amelyek következtében megyénk az ország relatíve lemaradó, háttérbe szoruló térségévé válhat. Gazdaságunk jövedelemtermelő képessége, s így eltartó és megtartó ereje csökkenne a jelenlegi struktúra fennmaradása mellett, így minden józan mérlegelés szerint alapvető fordulat vég- rchajtására van szükség az ezredfordulóig. Mint ahogy a gondok sem újkeletűek, a diagnózis is napvilágot látott már évekkel ezelőtt. Megyénk jeles közgazdásza, dr. Barta Imre 1982-ben publikálta a borsodi ipar-' jelenét és jövőjét elemző cikkét. „Borsod-Aba- új-Zemplén megye természetföldrajzi szempontból az ország egyik legváltozatosabb megyéje. Gazdasági és társadalmi, bizonyos mértékig szellemi arculata, tudományos élete szempontjából értékelve egyúttal az ellentétek megyéje is. (A kedvező és kedvezőtlen értékeket jelentő gazdasági és ellátottsági mutatók alapján például a leg-ek megyéje.) Gazdasági potenciálja alapján a megyék között az első, területe és népessége alapján második, fejlettségi szintben az ország legnagyobb eltéréseket, s természeti adottságokban igen változatos képet mutató megyéje. Gazdaságának legfontosabb jellemzője: fejlett, de strukturálisan és területileg egyoldalúan kiépített nagyipar, a természeti kincsek viszonylagos bősége, mostoha és különleges adottságokkal egyaránt rendelkező mezőgazdaság, jelentős, de csak részben korszerű közlekedési hálózat, amelyhez az aprófalvas települések magas aránya párosul. Az ellentétek formájában a nyolcvanas évtized elejére felhalmozódott ellentmondások a gazdaság és a településszerkezet továbbfejlesztése szempontjából komoly gondot jelentenek. A gondok egy része az adottságokból, tehát objektív körülményekből táplálkozik, másik, s igen tetemes része azonban a korábbi megyei érdekeket sok tekintetben háttérbe szorító iparfejlesztési politika következményeként értékelhető ... Már jó néhány éve érzékelhető és erősbödő tendenciák hatnak abba az irányba, hogy megyénk, mint az ország földrajzilag legérzékenyebb megyéje, gazdaságilag az ország elmaradott, háttéripari térségévé degradálódjék.” Újólag leírom, hogy ez a röntgenfelvétel öt esztendővel ezelőtt készült. Á kedvezőtlen folyamatok azóta felerősödtek, de megizmosodtak a kibontakozás útját és lehetőségét kereső szándékok is. A fejlesztés és visszafejlesztés ésszerű és nemegyszer könyörtelen szimbiózisának jegyében például bezárták a „levegőből élő” csanyiki kriptongyárat, hogy ampulla-üzem épüljön; Diósgyőrben tavaly ősszel hűlt ki az utolsó Siemens— Martin kemence, hogy az LKM a termelési költségeket csökkentse, s több minőségi acélt gyártson; Ózdon a kohászatban veszteséges gyáregységeket zártak be, mérsékelték a létszámot, hogy új vállalkozásokba kezdve (szó van például egy autóba is beépíthető, mindenevő dízelmotor gyártásáról is) megpróbáljanak talpon maradni. De sem Ózdon, sem az LKM-ben önerőből nem tudtak, nem tudnak kimászni a gödörből. Az Állami Tervbizottság tavalyi döntése a két kohászvállalatot megszabadította ugyan az adósságok nyűgétől, de ez a milliárdokba kerülő gazdasági gesztus — s ez nem kevés! — csak arra elegendő. hogy a pénzügyi mérleg mutatója nullán álljon. További, most már a banktörvények szerinti invesztíció- ra van szükség, hogy a két vas-város két legpatinásabb üzeme végérvényesen túljusson n holtponton. Jó néhány borsodi üzem (DIGÉP, December 4. Drótművek, Miskolci Üveggyár) nyereséggel zárta ugyan az elmúlt esztendőt, de ez a vélhető gazdasági kiegyensúlyozottság nagyon is ingatag. A piaci és pénzügyi helyzet miatt törékeny az egyensúly, könnyen sebezhetőek ezek a termelő kollektívák. A bevezetőben utaltam arra, hogy a rossz rajtot rossz folytatás követte. Legalábbis erre utalnak az évkezdés gazdasági adatai, s a vállalati tervekben testet öltő elképzelések. Pedig a feltételek az elmúlt esztendő végén a jelenleginél jobb kilátásokat prognosztizáltak. A legtöbb cégnél már novemberben, decemberben tudták, hogy mit csinálnak majd januárban és februárban, azaz volt megrendelés, s rendelkezésre állt a munkaerő és az alapanyag jó része. Ám — s ezt csak részben lehet az időjárás nyakába varrni — a vállalatok első kéthavi termelési-értékesítési eredményei általában elmaradtak az előző évi, egyébként is alacsony és a tervezett szinttől. Ez a nyúlfarknyi szakasz — remélem — nem lesz jellemző az egészre. A tengert az ár és az apály hizlalja, fogyasztja. Egy kiegyensúlyozott gazdálkodásra törekvő időszakban a hullámzó teljesítmények átlagát mérjük, s azt szeretnénk, ha a szent átlag a mérce felső felébe kúszna. Egyéni virtus, kollektív megajánlás, s — az áremelés után ezt állíthatom — áldozat nélkül ez nem megy. De nincs más, jobb, a kibontakozás reményével kecsegtető lehetőség. Brackó István Elhasznált, keskeny utakon és öregedő autókkal ugyan, de folyik a verseny. Nem sebességi viadalról van szó, — búr a gyorsaság ezen a terepen is sokat számít —, hanem piaci versenyről, amely egyre jobban kiéleződik a fuvarozók között. A Borsod Volán a megye legnagyobb szállító vállalatai közé tartozik. Hihetőbb, ha ezt az állítást számokkal is bizonyítjuk. A cég tavaly mintegy kétmilliárd árbevételt és több mint 20(1 millió forint nyereséget könyvelt el. Vagyona meghaladja a/, egymilliárd forintot, a nemzetközi fuvarozás bevételéből pedig másfél millió dollárt mondhat magáénak. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen hatalmas erő megmoz- dításával mindenki lesöpörhető a piacról. Az elmúlt évtizedek azonban azt bizonyították. hogy nálunk nem mindig igaz a régi tétel, miszerint a nagy halak megeszik a kis halakat. Sőt, az ellenkezője kezd bebizonyosodni, mivel a kisebb cégek, szövetkezetek, magánvállalkozók, ha apró falatokkal is, de egyre nagyobb darabot csípnek ki maguknak a fu- varoztatói piacból. A gyakorlat azt mutatja, hogy köny- nyen tehetik, mert őket nem regulázzák annyira, mint az állami vállalatot, nincs any- nyi kötelezettségük, elszámolni valójuk, mint az éppen emiatt egyre lomhábban mozgó nagy cégeknek. A Borsod Volánnak naponta közel hétezer járatot kell elindítania, hogy mindenki időben érjen az üzemekbe, az intézményekbe. Akkor is ennyi járatnak kell indulnia, ha az autóbuszok közel 40 százaléka már „0”- ra íródott, s dolgozóinak létszáma egy év alatt közel 200 fővel csökkent. Az eltávozottak között szép számmal voltak autóbusz-vezetők is. Annak a 15 millió tonna árunak is célba kellett érnie, amit-tavaly mozgattak meg a cég teherautói, pedig itt is legalább 30 százalékos a „0”-ra íródott gépjárművek aránya, s ezekre a kocsikra is szakképzett munkaerő kell. Úgy fest tehát, hogy a Borsod Volánnak a talpon maradása, a megszerzett piacok megőrzése is komoly erőfeszítésébe telik. A konkurencia visszaszorítása és új piacok szerzésére nem mindig elég a megmaradt erő, ugyanis öreg autókkal, magas költségekkel és alacsony bérekkel igen nehéz versenyben maradni. Még az állami cégek között sem egyformák a támogatások, az elvonások, az áreltérítések, a mentességek, az adózás, a tarifapolitika és még sorolhatnánk. A megyei szállító vállalatot mindezek mellett még az is sújtja, hogy Borsodban néhány meghatározó gazdálkodó egységnek romlott a helyzete, visszafogottabb a termelése, ami egyenes arányban kihal a szállítási megrendelésekre is. A vállalatnál hagyományai vannak a stratégiai tervezésnek, de nem tudni, hogy most ez mennyit segíts Helyes célnak tűnik beépülni a nagyobb fuvaroztatók technológiai folyamataiba és komplex fuvarozási szolgálatokat vállalni. Eredményes lehet a kishatármen- ti áruforgalom növelése, valamint az úgynevezett teljes körű megbízatások további szorgalmazása. Ez utóbbi tavaly biztos munkát jelentett a vállalatnak, hiszen tizenhárom vasútállomáson csaknem 66 ezer vasúti kocsi kezelését, ki- és berakását, valamint az árunak a megrendelő telephelyére való szállítását vállalták. A teher- és személytaxi szolgáltatás viszont sorvadásnak indult. A magánfuvarozók egyre jobban kiszorítják a piacról a céget, ami — ha nem ismernénk a köz- gazdasági közeget — furcsának tűnhetne, hiszen egy vállalatnak az olcsóbb áraival. kedvező szolgáltatásaival elvileg tönkre kellene tenni a kisipari módon dolgozók egy részét. Ennek az ellenkezője történik, mert a személytaxi például már harmadik éve veszteséges, és emiatt a közelmúltban emelni kellett az árakat. A teherfuvarozók is rugalmasabbak, egyre jobban uralják a lakossági piacot, s amíg a vállalat keresi a kevésbé ráfizetéses megoldásokat, addig a magánfuvarozók egy része meggazdagodik. Némi reménysugarat jelent a Borsod Volán számára, hogy állami intézkedések születtek a fuvarpiaci esély- egyenlőség biztosítására, ami javíthatja a vállalat piaci pozícióit. A fölülről jött intézkedések azonban önmagukban keveset érnek akkor, ha a vállalatok semmit nem tesznek a hatékonyság javítása érdekében. A cégnél is föl kell gyorsítani a szerkezetátalakítást, javítani kell a jövedelemtermelő képességet. Magyarul: olcsóbban, gyorsabban és határidőre kell fuvarozni. Ez eldönthetné a versenyt az utakon. Fónagy István Verseny az utakon
