Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-28 / 74. szám

mm.

Huszonöt éve „a várakozás, az öröm, a beteljesülés és az újabb nekigyür- kőzés izgalmában" indult meg, és azóta eredményesen működik Észak-Ma- gyarország irodalmi folyóirata, a Napjaink. Nemcsak az évfordulók-évfor- dulójához, a centenáriumhoz mérhető ez a negyedszázad, negyede annak a teljes időnek is, amelyre Miskolcon visszavezethető az irodalmi folyóirattörténet. A Napjaink elődei együttesen sem értek meg ilyen szép kort. s a jelentőségük is jóval szerényebb volt.

Fábián Zoltán írta, a Napjaink első évfolyamáról: a folyóirat világűrbe kilőtt űrhajó: az első rakéta-fokozat után a jó startot a következő fokozatok hibájából módosulások és zavarok követhetik. A kijelölt pályára érve a hajtómű utolsó fokozata is leválik, az űrhajónak a napelemeivel kell táplálnia magát. A folyóiratnak ugyanígy kell az irodalmi élet sugárzásaiból kitermelni a saját energiáját. Ugyanő a lap 10. évfordulóján e gondolatot tovább- szőve azt állapította meg. hogy „a Napjaink a szó szoros értelmében folyóirattá vált, önálló irányvonalú és szellemi energiaforrásét irodalmi fórummá."

A köztudat szerint a Napjaink az elődök hagyományteremtő munkája nélkül indult. Miskolcon működtek korábban is folyóiratok; a Kohó (Szépha- iom) például 1953—1955 között, különösen az utolsó évfolyamaiban kitört a helyi légtérből, méltó társaként a korabeli fővárosi és vidéki folyóiratoknak. Emlékezetünkből

mégis ki fakult, mert 1956- ban „a reménynek, elkeseredésnek az a veszedelmes robbanó elegye, amely a nemzetet eltöltötte, az irodalom körül kezdett lángra kapni", s elemésztette az igényes folyóiratvállalkozást. Ha a történelem közbe nem szól. ma kis szerencsével Miskolcon is magasabb évfordulót ünnepelhetnénk, ahogyan ez Debrecenben és Szegeden megtörtént. A régi miskolci folyóiratok nem tölthet- ték be hivatásukat, a kényszerűség hívta le őket a pályájukról. eközben megsemmisültek. Két ok ismétlődött makacsul: a társadalmi-gazdasági krízis és a pénzhiány.

A Napjaink szerencsés csillagzat alatt született meg 1962. ápriljs 4-én, a konszolidáció befejezésekor, s nyugodt társadalmi körülmények révén jutott át fennállása negyedszázadába. A látványos évforduló titka: 3 lap tanácsi pénzből tartjq fenn magát, a „napelemek” csak a szellemi energiákat kell kitermeljék. Mindez nem csökkenti a szerkesztők érdemét, de feltétlenül dicséri az állami (tanácsi) gondoskodást, amely a művelődés helyi alapigényeibe belefoglalta az irodalmi lapot is.

Irodalmi élet, irodalmi folyóirat volt Miskolcon korábban is; a folyamatos, szerves irodalmi élet azonban, az elmúlt negyedszázadban vált természetessé. A helyi alkotók és a táj

NEGYEDSZÁZAD

szülte alkotások félretolták a korábbi makacs kérdéseket. „Élhet-e Miskolcon jelentős író? Számottevő lehet-e az ország irodalmi életében egy Borsodban megjelenő orgánum?" Ilyen és ehhez hasonló kérdések a Napjaink indulásakor inkább kételyként fogalmazódtak meg, s a közvélemény határozott nemmel felelt rá. Hiába támaszkodott az induló Napjaink tehetségekben is megalapozott hivatásos írógárdára, mint Ladányi Mihály, Bihari Sándor, Kalász László, Baráth Lajos, Niklai Ádám, az irodalom azok közé a klubok közé sorolódott, amelyek kedvtelések kielégítésére alakultak.

A hatvanas években sokszor szavalták irodalmi esteken. Napjaink:ankétokon Niklai Ádám: Pannóniától Borsodig című versét. A költeményben á kultúr-táj hűvös-büszke humánuma szembesítődött a szürke koromszemcsék esőzte ipari tájjal. Niklai verse a Napjaink első számában jelent meg. a címoldalon, és egy korszak alapverse lett: a hely szellemét, a körülmények hatalmát, s a vele szembefeszülő elszánást fejezte ki. E ..szigorúbb, de ígazabb" táj egyben a folyóirat Múzsája is lett. Észak-Mag.varország hazánk egyik érdekes vidéke. Fókuszhelyzete, ahogyan Fábián Zoltán nevezte, az egész ország, sőt Közép- Európa legégetőbb problémáit gyűjti össze és süti az életünkbe. Emlékszem, Gulyás Mihály szerette mondani, hogy Miskolc egyes — sajnos negatív — mutatói (bűnözési, közlekedési statisztikája például) világvárosi ..színvonalúak”. E társadalmi valóság íróipublicisztikai rögzítése lett a folyóirat egyik hivatása. A Napjaink névben élet és irodalom szoros kapcsolata, a történelmi jelenlét programja összegeződött. Az alapító szerkesztők vallották. hogy az átalakuló élet. a tájban benne feszülő erő és mozgás, különféle sorsok és élethelyzetek több százezres találkozóhelye nagyszerű élménytadó forrása az íróknak.

Az első éveket a semmiből új világot teremtő lel- kesültség. a hagyományszegénység tudata ihlette, elkezdődött a felfedezés, térképezés. A szépírások a sematizmusából kivetkező szocialista realizmust képviselték friss, újabb és újabb kifejezési lehetőségeket kereső modern áramlatokban.

Ahogy a Napjaink ki- lombosodott, s az egyetemes magyar irodalomba növesztette ágait, mélyebb és szélesebb gyökereket kellett vetnie a környező valóságba, hogy fölvegye továbbra is gondjait és tápláló hagyományait, közötte a sárospataki népfőiskola szellemiségét. A modern népiség és elkötelezettség vállalásához szolgált támasztékul az 1972- től évente összehívott Tokaji írótábor, amelynek témái a folyóirat vita-fölve- zető és összegző közleményei révén a Napjaink egy- egy évfolyamának a gerincét képezik.

Egy lap koncepciójának legbiztosabb pillére a szerkesztők alkotóként is kiteljesedő, egymás lehetőségeit kölcsönösen kilicitáló közössége. így adott időnként karaktert a Napjainknak Papp Lajos és Serfőző Simon művekre, jelenségekre rácsodálkozó írói töprengése, a kitűnő stiliszta és szellemesen vitázó Feledy Gyula személyes, személyiség-érvényű jelenléte, önmagában is koncepciót képzett Gulyás Mihály közírói alkata, amely a számokat, adatokat vallatva lokálpatrióta hűségét az élményeinek való elkötelezettséggel párosította. Gulyás nyomon követte származtató világa, a Cserehát gondjqit, nem kevés bátorsággal szerkesztőként és íróként is vállalva a korabeji település- fejlesztési tervekben elhalásra ítélt aprófalvak életérdekeinek a védelmét. S koncepciót képzett a „nyilvános tanulásnak” az a stúdiuma, amelyen Kabde- bó Lóránt, a kritika szervezőjeként és írásaival tekintélyes helyi szerkesztőből ismert irodalomtörténésszé és kritikussá képezte magát. E negyedszázad nemcsak tanulság, hanem bátorítás is, hogy a teljes szerkesztői gárda egyénisége felszabadultabban határozza meg a lapot, személyiségét közvetlen megnyilatkozásokkal is érvényesítse.

25 éve nagy várakozás előzte meg a Napjaink indulását: „Űttörö jelentőségű feladat irodalmi hagyományt teremteni a jövő Miskolcának” — nyilatkozta például Kalász László — „Gyönyörű tájegységünk életét kell. hogy pezsditse, színesítse, megismertesse önmagával, hozzákapcsolja országos szinten, komoly müvekkel ezt a folyóiratot a gazdagon áradó hazai élethez. Ne legyen fehér folt irodalmi szempontból Borsod!”

Ami negyedszázada mint remény fogalmazódott, ma már kijelentő mondat: Borsod irodalmi szempontból nem fehér folt többé. Példa erre éppen Kalász László — a Napjaink révén is — kiteljesedett költészete. Az egykor „rangrejtve”. verselő tanítóként nyilatkozó, ma országszerte ismert és elismert költő, a Bódvavölgy irodalmi felfedezője és tájlírájának megteremtője; a Napjainkra is jellemző hang és szín.

A folyóirat nemcsak feladatot teljesít, hanem feladatokat is szab már. Követelő hagyomány, hogy évfolyamainak szellemi erőfeszítései felszínre jöjjenek és a helyi kultúra talapzatába beépüljenek. A 25 évfolyam halott, ha nincs repertóriuma. A táj befogadta a Napjainkat, meg kell mutatni: az irodalom hogyan zárta a szívébe a tájat! Szebbnél szebb versek tanítják Észak-Magyarország „szerelmes földrajzát”, hívnak verses „megyejárásra". A miskolciakat méltán büszkévé tenné a Napjainkra az az „olvasókönyv", amely a folyóiratban megjelent legszebb versekből és elbeszélésekből adna protokoll- mentes válogatást. Érdemes lenne a lapból kioldani és könyvben koncentrálni a város szellemi horizontját tágító szándékokat, a miskolci töprengéseket és tapasztalatokat. amelyek olykor még ma is munkaprogramot adhatnak.

S már a Napjainktól elszakadva, mélyebben is meg kellene erősíteni az alapokat, számba venni, könyvbe gyűjteni, ami a város irodalmában jelenleg kallódik. A korábbi miskolci irodalmi élet folytonosság-hiányai miatt, a Napjaink indulása körüli lelkesedések és sértődések idején sokan „lemorzsolódtak". Ideje e szépírói törekvéseket átnézni és megrostálni, a legjavát emlékezetbe idézni. • Császár Klárától Tóth Lajosig, vagy a még régebbi időkből Hajdú Bélától Kiss Ernő Lászlóig sokak neve kívánkozik a névsorba. A Napjaink ünnepén kötelesség, de érdek is a számbavételük: a lap léte. ha rejtetten, de ezeken az erőfeszítéseken is alapul, s a folyóirat eredményei erről a „talapzatról" szembeötlőbbek, mint a hagyománytalanság laposából.

Észak-Magyarország büszke lehet az irodalmára. Folyóirata negyedszázados, harmadik lusztrumán túljutott az írotábora, s tízéves múlt az írócsoport is, hozzá szerény könyvkiadás kapcsolódik. Vannak országosan ismert írói: Kalász László, Serfőző Simon, Papp Lajos és Gulyás Mihály. S van a lappal rejtetten együttmozduló propagandista-gárdája a szülőföld szerint idevalósi írókból, mint Fekete Gyula, Lázár István, Gergely Mihály. Bari Károly. Fekete Sándor, Miklós Pál. Baráth Lajos. Kabdebó Lóránt, Bihari Sándor, akik örök elkötelezettjei e tájnak.

A fővárosban, az ország más vidékein, sőt, a határokon túl élő legkiválóbb írók készsége azt jelzi, hogy az írói köztársaságban nincs főváros és vidék, csak irodalom, minőség és ügy. Aki benne él az idők sodrában, nemcsak lehetőségeket ad, hanem igényeket is támaszt. Ha a Napjaink készülődő művekre érzett rá vagy jelentős ügyek mentén mozdult, a legjobbak is azonnal küldtek kéziratot, mint Németh László. Kassák Lajos, Illyés Gyula, Illés Endre, Lengyel József, Veres Péter, Fábry Zoltán, Nagy László. Féja Géza. Jócsik Lajos, Darvas József. Ha most csak a már „behajózottak” utaslistáját idéztük is fel, élő kortársaink jelentős névsorát másolhatnánk ugyanide az éves tartalommutatókból, érzékeltetve, hogy ez a gazdagság nem a negyed- százados ünnep terített asztala, hanem a Napjaink mindennapos választéka.

A Napjaink szerkesztői, munkatársai és hívei szerényen, de magabiztosan állhatnak meg rövid emlékezésre a negyedszázados évfordulón. Az ünnep a lélek kifényesedése, a vállalás újravállalása és megerősítése: a Napjaink szüntelen megújulással még igazabb alkotóműhelye lehet Miskolc, a megye és az ország irodalmi életének.

Zimonyi Zoltán

Papp Lajos versei

Új litánia

riadtan menekülő halakért elcikázó rémült-szép madarakért zakatoló szívű-patájú négylábúakért egy zebranyájért elefántcsordáért egyetlen szűkölő ebért az áldozatokért

uram könyörülj

föllobbanó tüzek fölrobbanó tüzek-tüzek kihunyt a láng a parázs elhomályosult de hull még a korom hull az égből

uram könyörülj rajtunk szemük-fülük-szájuk nincsen némán hullanak hullanak egyre még hullanak az égből irgalmazz nekünk uram

tratamm-tratatatamm! géppuska szólt az éjszakában dobolt dobolt a vér

ez a fiatal lány otthon zöldborsót fejt kimutatásokat gépel egy hivatalban a villamoson jegykezelő otthon új ruhát vasal táncolni megy szombaton

mit tud ez arról uram?

borsószemek kopogása egyforma monoton pergése dobpergés-pergőtűz doberdó-donkanyar-apokalipszis az ő kezében csak a mai nap la kktáska-csipkekesztyű

mit tud ez uram?

a tétlenül ténfergőkért tökmagot-gumit rágcsálókért szennyes szavakat köpködőkért megvadult verekedőkért földre rángatott nőkért

könyörgünk uram

«■MMIWMMMM

<1

Serfőző

Simon:

9 •

Öregek

VaH panasza

Téved oz6gyben-másban Nem tév^hitvaDósban Nem tévjszere|emben Nem dolgánál szebben Téved °z&bben-abban Szólhatn^azabban Kapaszkjjszórt kezekbe Hogy vmjl elvezesse A csilMkugalmához Kapkod fűhöz-fához Arcán illegek ütnek Szárnyalhat hogy repülhet? S állhat k jégesőben Szélben yerdesőben?

Téved az Olykor-olykor Tűzijáté^lcomoly kor Küszöb°t|szalépne Szeme f%it vált a képe Riadtan fogatja Hogy mdön azt kutatja Múlnak ^stölő évek S fárad ®r többször téved Vak tél jjjop súgóra Sírt rajzit homlokára

mm

IÄS

mm

>

'<ü

r

V)

>

3

0

0

0

Olykor, egy röpke pillantöiverésében, ha megüti fülem cgv cérnavékon*daiiarn eszem- l)e jut a eitern, npám citeráj®! olt terem fél- tucat, áhitalosan hallgatózó, %'erek is. Egyikőjük én magam vagyok, és mindenről megfeledkezetten, még arról ^húzzam kabát- ujjamat csillogó orrom alatt.

Hát ti. lányok micsi"!

Hogy még csak moífjtofc Már mi nálunk lejeid Itt még ágyat se vei*'

Nagyapám botfülü volt; ogytapukümei boldogult. Hozzáértést alig kW"? jó tüdőt. Tu- tuuuú! — és engedték a ha«« kocákat, virgonc süldőket. Apám lépett Taglistán megvetett kondásból tehénpászWltte. 0gy ’hírlik, azért, mert érzéke volt a: hangszerekhez’ rézkürthöz, mely a szakmáb»%i5, mely a fonóban biztosított számára éWékintélyt. Egyszer, éjnek évadján kéményitr;észre. Kapta trombitáját s olyan talpraugi% hogy a beste vörös kakasnak nem Volt J jfeli-öppen n i a szalmás háztetőre — a gazda j árpával hálálkodott neki.

Oh, a citera, apóm citerájf'Kj

Jaj, istenem, mér' nem ^rn az ég Hogy énnekem krumjriil%^. Krumplileves az Vacsorám meg egy keíC^jtái'

Meg:

RántottácsW^ ^

Nincs, szoW%,v

Krnmplileé

Kenyér

Cibere kond‘%yiu Szol0aszom°%i(u

A has, az örökké korgóa^^-^ dalban elbeszélve... j

Minket mindig óva intettA,öl Ha bugrallunk lehat nem fertu^Vkb lesújtotL rank a szülői intelem: „VeSZ>7fcjtek7, •• olv gyakran, mondhatnám: «figyelmeztettek bennünket arra hogy az ^ékenvebb do- og a vdagon, lassan figyelj a? esemén k log.kajat, es a magam egv*^, rájöUem; orom es urom túl közel van a mj életünU_

bem Amíg nem volt libánk ^kívántam, bárcsak lenne, mehetnek velu^a .

__\_

c

imboráimmal. Aztán meglet'V és‘ egyetlen

.T.........jj-~........

ü

<

h

ét alatt mcgutállatták magúkat velem. Ha üres volt a begyük, egyből a tilosban kötöttek ki, a kerülő behajtotta őket, s anyám leverte rajtam a váltságdíjat.

Csak a mindenről elfeledtető zenének volt meg az a különös természete, hogy ami örömet egyik kezével adott, a másikkal nem vette vissza, hagyta, legyen egészen enyém. Szorongásaim feloldódtak benne, akárcsak a lehetetlen lehetőségével áldott mesében. Talán onnan a magyarázat, hogy zene- vagy mesehallgatás közben nyugton maradtam, izgága viselkedésemmel nem rántottam magamra vesztem pillanatát.

Alom alá fészkező, nyugalmas estéken apám megült magának a karoslóca sarkában, tűnődőn, befelé hallgatózva. Gondolom, napi gondjain rágódott. Anyám, miközben tésztát gyúrt, vagy varrogatott, rászólt, nyissa már ki a száját, ma még nem hallotta a hangját... öregem felnézett. Sóhajtott, legyintett reménytelenül. Ugyan, minek is osztana meg olyan gondokat az asszonnyal, melyekkel maga se tud zöldágra vergődni? Jöjjön inkább a zene.

— Józsi, hozd be a citerát!

Bátyám megrezzent és kétségbeesetten lesett rám. Este volt már, és a kamrában alig lehetett lépni az egértől.

Ugrottam. A zene közügy...

Mife beértünk vele, apám kezében gubancos rongycsomó. a petróleum nedves foltjával. Megsimogatta a citera feketére aszott lapját, s csúdák csudája — egy szépséges piros rózsa nyílott ki rajta. Akkor még szentül hittem, hogy a rózsát a gyengéd simogatás csalta ki a citerából.

Már az előkészületek örömmel töltöttek el. A portól egérszürke citera ünnepi külsőt öltött. Apám kirázta belőle a kulcsot, a nyomófát, és a pengetésre szolgáló halcsontot. Megpróbálta a húrokat, húzott rajtuk — és;

Leégett a garadnai hodály.

Beleégett kilenc juhászbojtár.

Kilenc juhász kilenc pár subája.

Számadónak sallangos bundája.

Számadónak nincsen semmi kára,

Majd megveszi Szikszón a vásárba’...

Egyszóval: mindig mi. a bojtárfélék húztuk a rö- videbbet, s a gyermek lelkében bosszúvágy lobogott a dolgokban és viszonyokban megbújó, titokzatos és ellenséges erők ellen. A bonyodalmas valóságban egyetlen biztos, generációk hosszú sorával tapasztalt fogódzó látszott: a rend hierarchiájában legislegalul te vagy, hát akkor légy észnél, azaz légy bizalmatlan mindennel és mindenkivel szemben . ..

i

oo^.i>-aí tUJ< c e o u O-c-c

t

antest l repülőterek hadiki k° épülnek új' szögeipöi friss déiséú; rakétdtó lak uram ágyúk) utfoijtáek ágasko<f ig> ■ ezüst rief dűlnek riadoz»^ katth istenem' msrv

parlagi IiddI termékei >isrn sivatag0 olo végtelen1 o', meddők magtól01 fiák

uram kő1 oí

tratammámm! csillagoka földet gyomruk It lassan