Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Moszkvában kétoldalú és regionális kérdésekről tárgyalt Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes. A képen: Armacost (balról a második) és Sevardnadze szovjet külügyminiszter talál­kozójuk előtt. A hét elején Madridban tárgyalt Weinberger amerikai hadügy­miniszter, akinek látogatását nagyszabású tiltakozó tüntetések előzték meg az amerikai katonai támaszpontok közelében. Főképpen a ciprusi kérdés megoldási módozatairól folytatott meg­beszéléseket Athénban Kiprianu ciprusi elnök. A képen: Kiprianu (balra) és Papandreu görög kormányfő a sajtó képviselőinek nyilatkozik. Távirányításos pokolgép robbanása okozta a hét elején azt a sú­lyos vasúti balesetet India Tamil Nadu államában, amelynek kö­vetkeztében huszonötén meghaltak, 140-en pedig megsebesültek. A képen: a szerelvény roncsai. AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 69. szám Ára: 1,80 Ft Hétfő, 1987. március 23. MA: Védeni és kondicionálni! (3. oldal) ÉS-történet sajátos tükörben (4. oldal) Fiatalok a hazafiságról (5. oldal) A Tanácsköztársaság kikiáltásának 68. • évfordulója alkalmából szombaton ko- szorúzási ünnepséget rendeztek Miskol­con a Népkertben levő Tanácsköztársasági Em­lékműnél. Az emlékmű talapzatára koszorút he­lyezett el Juhász Péter, az MSZMP Borsod Me­gyei Bizottságának titkára és Szűcs Erika, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára. Lerótták kegyeletüket a tanácsok, a Hazafias Népfront-, a KISZ-bizottságok, a szakszervezetek és a fegyveres erők és testületek képviselői. F. L. felv. Ünnepi nagygyűlés Miskolcon Harmincéves a KISZ A Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának harmincadik évfordulója al­kalmából ümhepi nagygyűlést rendeztek szombaton Mis­kolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Köz­pontban. A KISZ Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Bizottsága, valamint a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa által rendezett, találkozóra meghív­ták Heves és Nógrád megye szakszervezeti ifjúsági dele­gációját is. A nagygyűlésen Major Já­nos, a KISZ Borsod Megyei Bizottságának első titkára emlékezett meg a Tanácsköz­társaság kikiáltásának 68. év­fordulójáról, és szólt a mai tennivalókról. Básti János, az SZMT ve­zető titkára azokról a törek­vésekről beszélt, amelyek a KISZ és a szakszervezet együttműködését jellemzik. Ezt követően átadták a leg­jobb aktíváknak a Munkás­őrség országos parancsnoka által adományozott emlék- plaketteket és emi'ékjelvénye- ket. Később a Diósgyőri Gép­gyár 'kultúrtermében rendez­ték meg a KISZ Miskolc Vá­rosi Bizottságának ünnepsé­gét, amelyen az ifjúsági moz­galomban kiemelkedő mun­kát végzőiket jutalmazták meg. Aranykoszorús KISZ- jelvényt kapott ötvenöt aktí­va, a KISZ KB Dicsérő Ok­levelét vehették át hatvan­négyen. A KISZ KB által adományozott kiváló KISZ- szervezeteknek járó zászlót huszonnyolc szervezet képvi­selőjének adták át, ötvenhat szervezetet pedig a KISZ KB Dicsérő Oklevelével jutal­maztak. Köszöntötték megye- székhelyünk alapító KISZ- tagjait, akik ez alkalomból (Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött az eszperantisták kongresszusa Vasárnap, a Magyar Esz­perantó Szövetség kül­döttközgyűlésének az an­gyalföldi Láng Művelődési Központban megtartott zá­róülésével befejeződött a 28. Magyar Eszperantó Kong­resszus háromnapos prog­ramja. A közgyűlés küldöttei megvitatták és elfogadták a szövetség középtávú, 1991-ig szóló munkatervét, amely­ben — egyebek között — feladatul jelölik meg, hogy a hazai eszperantisták rend­(Folytatás a 2. oldalon) Fiatal pedagógusokat tüntettek ki Szombaton, március 21-én, reggel a rádió révén riadóz­tatták az ország úttörőit, kis­dobosait. Megyénk települé­sein is nagy volt a nyüzs­gés. Délelőtt tíz óra tájban például, Miskolcon a Ta­nácsház téren találkoztam tíz év körüli lányokkal és fiiúkkail, tanárnőjük kísére­tében egy emléktábla előtt. Nem csupán a gyerekek, a pedagógusok is „talpon” voltak a tavasz első napjá­nak reggelén. Közülük 27-en ugyancsak Miskolcra igye­keztek, a Tanácsház térre; itt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács épületében rendezték meg azt a kitün­tetési ünnepséget, amelyen a forradalmi ifjúsági napok alkalmából megyénk fiatal pedagógusainak legjobbjait ismerték el. A kitüntetésre érdemese­ket: és az ünnepségen meg­jelent politikai és társadal­mi vezetőket Borsos Árpád, a megyei tanács vb műve­lődési osztályának vezetője köszöntötte, majd Endrész Gyöngyi, a KISZ megyei bi­zottságának titkára mondott beszédet. Emlékeztetett már­cius 21. történelmi öröksé­gére, a Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának harmincadik évfordulójára. Pedagógusok elismeréséről lévén szó, természetesen be­szélt a pálya, a „nehéz, de nagyszerű” hivatás gyakor­lóinak mindennapi tevékeny­ségéről is. A megemlékezés, a kö­szöntők után Porkoláb Al­bert, a megyei tanács el­nökhelyettese adta át a ki­tüntetéseket. A művelődési miniszter által adományozott Kiváló Munkáért elismerést négyen kapták meg: Krusó- czi Ferencné (általános is­kolai tanár, Encs); ifj. Mol­nár Zoltánná (általános is­kolai tanító, Vajdácska);. ifj. Rolyák Gézáné (általános is­kolai tanár, Révleányvár) és Spitzmüller Miklósné (napközi otthonos óvoda he­lyettes vezetője, Sajószent- péter). Miniszteri dicséret­ben 23-an részesültek. A Diósgyőri Gépgyár szo­cialista brigádvezetői elhatá­rozták, hogy idén két kom­munista műszakot tartanak szociálpolitikai célok támo­gatásáért. Szombaton több ezer digépes áldozta fel sza­badnapját, s jött be dolgoz­ni. Szerszámgépek készültek — többek között — ezen a napon, exportra és a hazai piac számára. A szombati és az e hét végén tartandó kommunista műszak ahhoz is hozzájárul, hogy a Digép el­ső negyedéves tervét túltel­jesítse — ez körülbelül 20 millió forint készáru termelé­si érték gyarapodást jelent —, s minden remény megvah rá, hogy az év első hat hó­napjában az éves terv 51 százalékát produkálják. Szerszámgép-szerelés a Digépben. Koszorúzás a laoácsközlársasáo Mio

Next

/
Thumbnails
Contents