Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1987. március 23., hétfő A forradalmi ifjúsági na­pok rendezvénysorozatában a KISZ megyei bizottsága, a megyei és az encsi tanács illetékes osztályai, a megyei közművelődési módszertani központ vetélkedőt hirdetett Borsod-Abaúj-Zemplén ifjú­sági klubjai, KlSZ-alapszer- vezetei részére. A megyei döntőt szomba­ton rendezték meg Encsen, a városi tanács nagytermé­ben. A kilenc csapat tagjai a következő tárgykörökben mérték össze tudásukat: a három tavasz eseményeinek megyei története, a KISZ három évtizede, környezet­és természetvédelem. Az el­ső helyen a baktakéki ifjú­sági klub „ért célba”; má­sodik lett az Encs Városi Tanács KISZ-alapszervezete. harmadik az Encsi Általános Iskola Comenius nevét vise­lő KISZ-alapszervezete. Határőrök segítői Az elmúlt hét közepén kapta meg a BM. Határőr­ség Miskolci Kerületparancs­noksága az Élenjáró Maga­sabb Egység címet, s az ez­zel járó zászlót. Bár két­ségtelen, a kitüntetés a ha­tárőröknek szólt, a dicséret­ből jutott az önkéntes segí­tőknek is, akik március 21- én tartották meg évértékelő értekezletüket Ózdon, Sátor­aljaújhelyen és Sárospata­kon. A miskolci határőr­kerület határőrizeti és ha­tárrendfenntartási feladatai­nak megoldásában számít a határmenti lakosságra ég az önkéntes határőrökre egy­aránt. A megyében 109 ön­kéntes határőri csoportban több, mint ezer önkéntes határőr teljesít szolgálatot, s mint ahogy az értekezle­teken elhangzott, önként vál­lalt munkájukat kiválóan látták el. A legjobb csopor­tokat és a legjobb határ­őröket elismerésben és ju­talomban részesítették. Egész napos tanácskozásra várják március 23-án, hét­főn a csanyiiki Ságvári End­re Politikai Képzési Köz­pontba megyénk középisko­láinak KISZ-bizottsági tit­kárait, a városi KlSZ-bizott- ságO'k iskolafelelőseit. A KISZ Borsod Megyei Bizottsága által rendezett összejövetelen a Jövőnk a tét! elnevezésű akcióval kap­csolatos tudnivalókról, a kö­zépiskolai működési szabály­zatról és a nyári építőtábo­rozásról tájékoztatják a fia­talokat. Utazás '87 kiállítás A megnyitót követően a hét végén tízezrek keresték fél a BNV területén meg­rendezett Utazás ’87. nem­zetközi idegenforgalmi kiál­lítást. A már megszokott külföldi dtazási irodák mel­lett, kellemes színfolt, hogy első alkalommal vesz részt a szakkiállításon Kína ás Ausztrália. Mindkét ország távol esik hazánktól, ám nem is tőlünk, az ezekbe az ál­lamokba irányuló utasforga­lomtól várnak növekedést a szakemberek, hanem attól, hogy miután megismerik a magyar utazási irodák és a környező országok kínálatát, onnan jönnének többen Eu­rópába. Ezeknek a törekvé­seknek az egyik képviselője a CP AIR kanadaii légitár­saság is. Már eddig is igen sokan keresték fel például az Osztrák Idegenforgalmi Hi­vatal standját, ahol magya­rul is megjelentetett színes, képes utazási ajánlatok kö­zött válogathatnak az ér­deklődők. Ám látogatottak a finn, az olasz, a spanyol, a nyugatnémet utazási iro­dák, idegenforgalmi hivata­lok bemutatói is. Az érdek­lődő szakemberek, s az utazni vágyók a gazdag be­mutatón összehasonlíthatják a különböző országok kíná­latait, programjait, s így választhatják ld a legmeg­felelőbbet, kinek-kinek pénz­tárcája, igénye szerint. Cukorrépa-termesztők tanácskozása A Szerencsi Cukorgyár ter­mesztési körzetéből — há­rom megyéből — csaknem száz szakember vett részt azon a szakmai tanácskozá­son, amelyet a «apókban ren­deztek meg. A hagyományo­san megtartásra került meg­beszélésen értékelték az el­múlt év eredményeit, és elő­adások hangzottak el a cu­korrépa-termesztés időszerű feladatairól. Ezen a találko­zón került sor a már 1976- tól folyamatosan megrende­zésre kerülő cukortermelési verseny tavalyi teljesítésé­nek értékelésére is. Borsod megye legeredmé­nyesebb cukorrépatermelője a Szerencsi Állami Gazda­ság, Hajdú megyéé pedig a Hajdúnánási Állami Gazda­ság lett (ez az üzem lett a 200 hektár alatti kategóriá­ban a körzet legjobbja is), a szabolcsiak közül pedig a Tiszavasvári Munka Terme­lőszövetkezet érte el a leg­jobb eredményt, ök a 200 hektár feletti kategóriában nyerték el a körzet legjobb­ja címet. Megrendezték a fiatal szakmunkások szakmai és politikai vetélkedőjét is a cukorgyáriak; ezen a tisza- vasváriaik érték el a legjobb eredményt. A cukorrépater­mesztés eredményei. alapján egyébként a legjobbak részé­re okleveleket, serlegeket és 25 ezer forint éi'tékű pénz­jutalmat adtak át. Átomkonferencia Berlinbe utazott a KISZ KB deleqációia (MTI) — Tegnap kezdte meg munkáját az első vi­lágkonferencia az atom­energia békés felhasználá­sában való együttműködés­ről. Az ENSZ közgyűlése még 1977-ben tűzte ki célul az együttműködés fejlesztését ezen a területen, s beható előkészítő munka után a genfi ENSZ-központban ül most össze a tanácskozás. A világ kormányainak túlnyo­mó többsége egyetért abban, hogy az atom megbízható, a környezetet kímélő, gazda­ságos energiaforrás, amely­ről az energdagondok köze­pette nem lehet és kell le­Lövészverseny Harmadik alkalommal ren­dezték meg március 21-én, a megye városi rendőrkapi­tányságainak felszabadulási lövészversenyét, amelyre tíz településről és a főkapitány­ságról 110-en, közöttük szép­számú női versenyző érkezett a Tisza-parti városba. A házigazda a leninvárosi városi kapitányság és KISZ- alapszervezetének kezdemé­nyezése jól szolgálja a sze­mélyi állomány szakmai fel- készültségét, a tapasztalatok átadását. A megyei rendőr­főkapitányság által felaján­lott vándorserleg elhódításá- ra évről évre több csapat pályázik, s egyre jobb ered­ménnyel. A férfiak kispuska és pisz- tolyos, míg a nők kispuska egyéni és csapatszámokban mondani. Ellenkezőleg: fo­kozott együttműködéssel kell törekedni alkalmazásának fejlesztésére, különös tekin­tettel a fejlődő államokra, amelyeket az energiaárak, azok ingadozása igen súlyo­san érint. A genfi konferencián elő­térben állnak majd a biz­tonság kérdései is: tekintet­tel a csernobili katasztrófá­ra és más nukleáris balese­tekre. Az április 10-ig tartó ta­nácskozáson Tétényi Pálnak, az Országos Atomenergia­bizottság elnökének vezeté­sével vesz részt magyar küldöttség. Leoinvárosbati versenyeztek. A kora délutá­ni órákban Orliczki Frigyes alezredes, a leninvárosi ka­pitányság vezetője a leg­jobb eredményt elérőknek díjakat adott át. A férfiak egyéni kispuska versenyszámát Hornyik Lász­ló (Lendnváros) nyerte. A pisztolyosok közül Gajdics István (megyei főkapitány­ság) volt a legeredménye­sebb. A nők egyéni kispuska versenyében Tóth Miklósné (Mezőkövesd) bizonyult a legjobbnak. Csapatverseny­ben: 1. megyei rendőr-főka- pátányság, 2. leninvárosi vá­rosi rendőrkapitányság, 3. Kazincbarcika Városi Rend­őrkapitányság. A vándorser­leg további egy évig a me­gyei főkapitányság birtoká­ban marad. — f — Domonkos Lászlónak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának vezetésével vasár­nap Berlinbe utazott a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége. Az NDK fővárosában hét­főn nemzetközi ifjúsági sze­minárium kezdődik, amelyet a Szabad Német Ifjúság (Folytatás az 1. oldalról) szeres önműveléssel is töre­kedjenek a nemzetközi nyelv elsajátítására, tökéletesítésé­re, s az eszperantót is hasz­nálják fel a baráti kapcso­latoknak, illetve a hasonló érdeklődésű és foglalkozású emberek szakmai együttmű­ködésének erősítésére. A magyar eszperantó mozgalom továbbra is a béke, a né­pek közötti barátság és a társadalmi haladás ügyét kívánja szolgálni. A szövetség alapszabályát olyan értelemben módosítot­ta a küldöttközgyűlés, hogy a működés alapdokumentuma ezután nyitottabbá teszi a tagság intézményét, jobban elősegíti a mozgalom tö­megbázisának további szé­lesítését. A tanácskozás záró ülésén az is elhangzott, hogy a Gyenes Tamás szobrászmű­vész által az eszperantó nyelv alapjait kidolgozó Ludwig Zamenhof-ról 1959- ben készített — s a Magyar (FDJ) a Szocialista Ifjúsági Internacionálé megalakulásá­nak 80. évfordulója alkal­mából rendez. A KISZ kül­döttségét több mint száz­negyven ország kommunista, szociáldemokrata és szocia­lista ifjúsági szervezetének képviselőivel együtt hívták meg a tanácskozásra. (MTI) Eszperantó Szövetségnek ajándékozott — bronz portré talapzatának és felállításá­nak körülbelül 30 ezer fo­rintos költségét dr. Sarkady Máriia régi eszperantista ma­gára vállalta. A mellszobor felállításával kapcsolatos te­endők előkészítésére Csiszár Ada, az eszperantista írók nemzetközi szövetségének titkára kapott megbízást; s most közölte: az illetékes szervekkel megállapodva a mellszobor helyét. a budai Rác-fürdő melletti Eszpe­rantó parkban, az 1966-os, budapesti eszperantó viliág­kongresszus alkalmával fel­állított Eszperantó Emlékkő közvetlen szomszédságában jelölték ki. A Zamenhof-szo- bor felavatására — a kül­döttközgyűlés állásfoglalása szerint — az eszperantó idei centenáriumi éve eseményso­rozatában kerülhetne sor. A 28. Magyar Eszperantó Kongresszus napjaiban nem­zetközi eszperantó színházi találkozót is rendeztek, a Radnóti Színpadon bemuta­tott előadásokkal. (MTI) Ünnepi nagygyűlés Misknlcnn Befejezőit az eszperantisták kongresszusa Mától: Változik a Volán taxik viteldíja A mai naptól, március 23- tól megváltozik a Borsod Volán által üzemeltetett sze­mélytaxik viteldíja. A vál­tozásról Küblik Ferenc, a Borsod Volán személyforgal­mi és kereskedelmi osztály- vezetője, a következőket mondta. — Vállalatunk 1980 óta változatlan tarifa mellett vé­gezte szolgáltatását. Az az­óta bekövetkezett költség­növekedés azt eredményezte, hogy ez az üzletágunk vesz­teségessé vált. Ezzel kapcso­latban megemlíthetem, hogy a budapesti állami vállala­tok, illetve a szolnoki taxi­ipari szövetkezet 1985 óta új tarifát alkalmaz, de a ma­gántaxisok díjai is maga­sabbak a mi árainknál. — A március 23-tól ér­vényes tarifa szerint az első 296,5 méter után 8 forintot, minden további 296,5 méter után pedig 2 forintot fizet az utas. A várakozási díjat percenként 2 forintban álla­pítottuk meg. Amennyiben a taxi a fuvarozást várakozás­sal kezdi, az első percben alapdíjként 8, minden to­vábbi percben 2 forintot számlázunk. A díjemelés mértéke 20 százalék, amely azt jelenti, hogy kilométe­renként az eddigi 5,60 he­lyett 6 forint 50 fillérért szállítjuk az utasokat. — A díjváltozásról vége­zetül még csak annyit, a Vo­lán Taxi még így is olcsóbb, mint a többi, vagy a magán­taxi. A vállalatok figyelmé­be ajánlom, hogy a túrafu­varozás díja nem változik. —s (Folytatás az 1. oldalról) átvehették a KISZ születés­napi emléklapját. Kivá­ló ifjúsági vezetői kitünte­tésben tizenketten részesül­tek. A találkozón adták át a miskolci Killián Gimnázium­nak a KISZ Központi Bi­zottsága által adományozott vörös vándorzászlaját, len­gyel testvérvárosunk: Kato­wice két ifjúságpolitikusát pedig az évék óta tartó ered­ményes együttműködés elis­meréseként a KISZ KB aranykoszorús KlSZ-jelvé- nyével jutalmazták. (monos) Bérházi intermezzo Mindig Alajos — már csak maradjunk ennél a semmitmondó névnél — csendes, békeszerető ember és bérházi lakos. Ez utóbbi számos konzekvenciával jár. Pél­dául azzal, hogy ő csak egy a lépcsőház harminchárom bérlője közül, aki akarva- akaratlanul hallja sok szomszéd örömét, gondját, zenélését és danáját, de mert bé­kés ember, elviseli, sok egyebet nem te­het, ezek után meg aztán végképp nem tesz. Béketűrő lakótársból feljelentővé lépett ugyanis elő. Illetve dehogyis lépett: lép­tették! így történt: Egy éjjel valamelyik lakótársnál. nagy csapat zajos vendég gyűlt össze. Jóked- vűek voltak, csak úgy zengett a ház, ami a betonfalak és a hang terjedése viszo­nyát figyelembe véve, nem éppen a halk sut­togást, hanem a tengerparti szikla és a hullám robajló találkozását, lökhajtásos gépek felszállásának roppant „neszeit”, hangtompítóját vesztett öreg Hoffer-trak- torok dübörgését, nem utolsósorban a Falu végén kurta kocsma című izé min­dennapi változatának dühöngő-kórusát idézte a hallgatók fülébe; márpedig ezt a süketek is hallották, olyan hangos volt, és annyira elviselhetetlen, hogy szomszédok kisded csapata arra kérte Mindig Alajost — merthogy csak neki volt a lépcsőház­ban telefonja — ugyan szóljon mór be ne­vükben a 07 jelű intézményhez és kérjen segítséget. Az illetékes közegek, a ható­ság szürkeruhás emberei meg is jöttek, tették a dolgukat, aztán elmentek. — Telt­múlt az idő, s Mindig Alajos egyszer hi­vatalos írást kapott: az illetékes tanácsi szerv szabálysértési mégilletékesebbje írta alá a határozatot, amiből kitűnt, hogy az éjszakai randalírozót a minimális egyezer forint pénzbüntetéssel dádázták meg, és erről őt, azaz a megbüntetett állampol­gárt, meg Mindig Alajost értesítik. Miért engem értesítenek? — ijedezett Mindig Alajos — a feljelentő nem én vagyok, a hatósági közegek jelentették fel. Ráadásul ők elmentek, én meg maradok a lépcső­házban. Amíg hagynak, ha hagynak, örök ellenségemmé lett a megbüntetett, csak azért, mert nálam van telefon és nem máshonnan hívták a 07-et. Jajsgavára a tanácsi illetékes azt tanácsolta neki, kér­jen rendőri védelmet, de Mindig Alajos — mivel nem államférfi, vagy ilyesmi — nem használta fel a remek tanácsot. Viszont a falhoz lapulva oson haza, aj­tót nem nyit senkinek és megfogadta, ak­kor sem hívja hasonló ügyben többé a hatóságot, ha már a plafonja is repedezik a felette folyó vigalomtól. Nem akar aka­ratán kívüli feljelentő, s majdani pana­szos, vagy éppen — nyolc napon túl gyó­gyuló — sértett lenni. (b) Bútorkiállítás és -vásár SZENDRÖ, ÁFÉSZ BÚTORKER, MISKOLC KÖZÖS RENDEZÉSÉBEN, a SZENDRÖI BÚTORBOLTBAN 1987. március 24.—április 3-ig + Nyitva: kedd—péntek: 7.30—17-ig, szombat: 7.30—13-ig HAZAI ÉS IMPORT BÚTOROK SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT! + Egyes termékek engedménnyel + 20 000 Ft vásárlás esetén, 50 km-es körzetben ingyenes házhoz szállítás ÖN MEGTERVEZI ÉLETÉT, Ml BIZTOSÍTJUK KÉNYELMÉT! Megyei vetélkedő Étije tan Iskolafelelősök és KISZ-titkárok tanácskozása

Next

/
Thumbnails
Contents