Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-21 / 68. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. március 21., szombat Csali Tanácskozott az EIE iitközgyiése Horgászbörze Haladó hagyományokat folytatva, ismét megrendezi a horgászbörzét az Észak-magyarországi Horgász Egyesület, a miskolci klubban. A cserebere akciót március 29-én, vasárnap tartják. Mindenkit szívesen látnak, aki felesleges horgász- készségét más eszközre szeretné cserélni. Várakozás . . §:;§§« Türelem! Türelem! # Semmi nem tart örökké! Ez a tél sem. Ámbár, ki tudja ... Lehet, hogy nem is lesz tavasz, rögtön a nyárba ugrunk. Mindenesetre, még igencsak tél van itt, a Bodrogközben. Fütyül a fogas szél, hideg nótát játszik a száraz, rügyte'len bokrokon. Micsoda idő! Hogy nem szégyelli magát, ilyenkor márciusban. A legöregebbje sem emlékszik hasonlóra — így Kerülő Gyula gátőr, akivel a törökéri szivattyútelepen hozott össze a jószerencsénk. Bizony, hogy jószerencsénk, mert igencsak átfagytunk, miközben élő, eleven horgászok után kutattunk a bodrogközi holtágak között bóklászgatva. Horgász egy szál sem, sem egy halszálka. Csak a százados-ha- gyásfák a réteken, a vizek partján; s azok is mintha csodálkoznának eme télies tavaszon. 1 A vizek, befagyva, néhol 46 centis,j a jég. Mégis, mint hallani, a halak jól tűrték a hideget itt a híres-neves török-éri holtágban és máshol is. Ezen a nyolc kilométer hosszú, gyönyörűséges vizen manapság már csak tisztelet- jeggyel lehet horgászni. „Elveszett paradicsom” — mondják a pataki, az újhelyi horgászok, amikor a Török-ér kerül szóba. Csaknem húsz esztendeje, hogy a Tiszavirág Htsz a vízi és a vajdácskái holtág ellenében átadta a horgászoknak a bereki vizet. Szó se róla, a Berek sem akármilyen, de azért mégiscsak fáj az ember szíve, ha a Török-érre, az elveszett paradicsomra gondol. Híre járja viszont, hogy a Htsz vissza adná ezt a vizet is, csakhogy nem kevés pénzt kér érte... Mindezeket már a duruzsoló kályha mellett sorolja Kerülő Gyula, s hozzáteszi, hogy biz’ a halászok igencsak jó néven vennék a rendes „törvényes” horgászok jelenlétét a Török-érnél. A halban gazdag víz ugyanis, mint mágnes a vasreszeléket, úgy vonzza magához az orvhorgászok sokaságát. Akik aztán teszik is a dolgukat: varsával együtt lopják a halat, tépik a halászszerszámokat, szennyezik, pusztítják a- víz partját. A tapasztalat viszont bizonyítja, hogy ahol „törvényes” rendes horgászok táboroznak, azt a környéket elkerüli a tolvajnépség. Ám a horgászat még igencsak odébb van. Majdcsak megjön annák is az ideje, csak eltűnik már ez a fránya jég. Addig is, mit tehet mást a horgász, mint várakozik, s ki tudja hányadszor vizsgálja felszerelése állapotát, ami persze fontos foglalatosság, de hát ott egye meg a fene az egészet a Sándor, József, miegymás napokkal, meg a zsákkal együtt... ff Ha például egy vödörnyi csalinak főzött kukoricába egy kevés tejet, joghurtot, vagy tejfölt keverünk és felöntjük vízzel, hogy az egészet ellepje, tejsavas erjedés kezdődik meg, hosszabb állás után sem lesz szaga a kukoricának, frissen marad hetekig. Csak a habját kell időnként leszedni. Egy felbontott doboz konzervált, vagy fagyasztott csemegekukorica áltaSilózott" csali Iában nem fogy el egy horgászat során. Hazatérve — mint fentebb — egy széles szájú üvegbe kell önteni, hozzákeverni egy evőkanálnyi tejet és vízzel felönteni. így hetekig megmarad eredeti kemény állapotában, és szagtalanul. Még a tűző napon, a legnagyobb melegben sem büdö- södik meg, akárcsak a silótakarmány. Szabolcs-Szatmári Horgász Á törpe A törpeharcsa — csaknem egy évszázaddal ezelőtt — hibás telepítési elképzelés alapján került Európába, majd hazánk vizeibe is. Robbanásszerűen szaporodott, eredeti élőhelyén sem dönget rekordokat, de arra mégsem gondoltak a szakemberek, hogy nálunk valódi törpévé változik, hiszen őshazájában, az USA déli meleg vizű mocsaraiban, tavaiban eléri a 2 kg-os súlyt. Nálunk már a 20—30 de- kás példány is ritkaság. Az elmúlt évtizedekben több kísérlet történt, hogy megszabadítsák a vizeket e falánk halfajtától, mely főleg az ikrában és ivadékban tesz kárt. A kísérletek azonban sikertelenek maradták, így a telhetetlen aprósággal még sokáig együtt kell élnünk. A horgászok — a tényeket tudomásul véve — gyakran horgásznak törpére, sőt, ha horgászhelyükön beindulnak a nagyobbak, a „bocs- kortörpék”, kizárólag arra horgásznak. A hal húsa ugyanis rendkívül ízletes, szálkátlan, így a konyha is örömmel fogadja, csak a tisztítása kellemetlen. A törpeharcsa horgászata jó előiskola főleg a kezdő horgászoknak. Kapása viszonylag durva, a felvett csalit csak a legritkább esetben ereszti el. Nagyobb gond — főleg ha kivárunk —, hogy olyan mélyen nyeli a horgot, hogy azt művészet kioperálni. Ha pedig egészen kis horgot, vékony zsinórt használunk, az sokszor beleszakad a mohó apróság csontos szájába, torkába. A gyakorlottabb törpézők éppen ezért nem használnak 0.30-asnál vékonyabb zsinórt, és nagyobb hosszú szárú horgokat kötnek fel, ennek kioperálása köny- nyebb. Törpére szabványos fe- nekező szerszámmal horgásszunk, egy zsinórra két horgot alkalmazzunk. Horgainkra vastagabb iszap-, vagy erdei gilisztát fűzzünk, és igyekezzünk minél távolabb, a' mélyebb mederrészbe dobni. A kapás a zsinór rángatásával kezdődik, majd erősebb húzások követik. Ne várjunk túl sokáig, vágjunk be, sokszor mindkét horgunkon forgolódik egy-egy törpeharcsa. Tavaszi időszakban az ilyen módszernél gyakran éri a horgászt meglepetés. Közismert, hogy melegedő víznél a téli pihenőjükből előbújó békés halak is szívesen veszik a húsos csalit, így előfordul, hogy ponty, vagy egy szép kárász veszi fel horgunkat. Éppen ezért — bár a törpénél ez alig indokolt — helyes, ha figyeljük a kapást és időben bevágunk. Említettük, hogy a törpeharcsának jó helyezése van a konyhában is. Leghelyesebb, ha a tisztítás megkezdése előtt egy csípőfogóval vagy metszőollóval levagdaljuk a veszélyes úszótüskéiket, a halakat kevés vízbe tesszük, alaposan lesózzuk, sőt kevés ecetet is adunk rájuk. így a halak gyorsan elpusztulnak, a nyálkás bőr meg- fehéredik, könnyen letisztítható. Megyénkben jelenleg 21 horgászegyesületben már több mint 18 ezer sporthorgász tölti — kora tavasztól késő őszig — szabadidejének jelentős részét a közeli és távolabbi tavak, folyók partján. Közülük mintegy 8600-an az Észak-magyarországi Horgász Egyesület tagjaként hódolnak szenvedélyüknek, s akik elsősorban az egyesület saját kezelésű horgászvizein próbálnak szerencsét. — Milyen körülmények között, milyen adottságokkal, esélyekkel, eredményekkel és kilátásokkal? — Többek között erről is szó volt az ÉMHE küldött- közgyűlésén, amelyet a napokban Miskolcon tartottak meg. Tózsa István, az egyesület elnöke számolt be a vezetőség, a szakbizottságok és a helyi csoportok elmúlt évi munkájáról, az egyesület jelenlegi helyzetéről, problémáiról és terveiről. Ezt követően a küldöttek meghallgatták Pozsonyi Mihálynak, a felügyelő bizottság elnökének beszámolóját; Koltay Ferencnek, a fegyelmi bizottság elnökének tájékoztató jelentését; majd Len- kovics Józsefné, az egyesület gazdaságvezetője terjesztette be az írásban is megküldött 1986. évi zár- számadó jelentést és az 1987. évi költségvetés-tervezetet. Javaslatot terjesztettek elő az egyesület alapszabályának módosítására is. Az elhangzott referátumokat és előterjesztéseket a küldöttek megvitatták. Tizenkét felszólalás hangzott el. Néhány kérdésben — különösen az alapszabály tervezett módosításával és a területi engedélyek árával kapcsolatosan — szenvedélyes vita bontakozott ki, majd elfogadták az 1986. évi zárszámadó jelentést és az 1987. évi költségvetés-tervezetet. Az alapszabály módosításának tervezetét azonban — a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának javaslatát, valamint a küldöttek véleményét figyelembe véve — a küldöttközgyűlés levette a napirendről. A tanácskozás záró aktusaként Dracsay Lajost és Kiss Lászlót egyesületi emlékéremmel; . Dercsényi Éva és ifj. Dercsényi Kornél ifjúsági horgászokat elismerő oklevéllel tüntették ki. Cs. L. Elfelejtett halunk: a compó Halászati szakirodalmunk jeles képviselője, Tőig István a compót vizeink „Hamupipőkéjének” becézi. Célozva arra is, hogy hátha valaki előbb-utóbb megtalálja „báli cipellőjét”, felfedezi különleges jó tulajdonságait, s talán szépségét is. Mert e szép formájú — természetes vizeinkben aranyzöldben pompázó — hal —t Herman Ottó szerint — egy évszázaddal ezelőtt még a magyar halászok kenyérhala, mindennapos zsákmánya volt. Napjainkra nem is annyira megfogyatkozott, mint inkább kikerült pontycentrikus horgászaink érdeklődési köréből. A több mint negyedmilliós horgásztáborból talán kevesebben ismerik, mint a balti-tengeri makrélát vagy éppen a lepényhalat. A régi mocsárvilágban a compó közönséges hal volt. Bár megnő kilósra, néha nagyobbra is, ’ növekedése meglehetősen lassú, rejtett életet él, a legsűrűbb növényzet között kutat tápláléka után, nem csoda, ha csak ritkán találkozunk vele. Nálunk még csak várja a fölfedezést, külföldön azonban — főleg a horgászegyesületek — szívesen telepítenek compó- ivadékot, s nem kis törődéssel védik-óvják. Nem csoda tehát, hogy míg nálunk már a másfél kilós is rekordlistás példány, ott 3—4 kilogrammos compó fogása kelt csak feltűnést. Ottani megbecsülését az ivadék ára is jelzi. Külor- szági halárjegyzékekben a pomíyivadék ára 8—10 márka körül van, az egynyaras compóivadék kilóját ennek duplájáért kínálják. Sajnos, hazai irodalmunk alig foglalkozik vele, nézzük tehát, mit javasolnak a külföldi szaklapok: Legjobban érzi magát a növényzettel erősen beárnyékolt, jól felmelegedő vizekben, itt jól szaporodik is, de nem túl válogatós. Megél az agyaggödrökben, a kavicsbányatavakban is, sőt, ilyen helyeken fogják a legnagyobb példányokat. Növekedésének alapvető követelménye, hogy bőséges táplálék álljon rendelkezésére. Ahol a compó őshonos — ilyenek az erősen benőtt bodrog-taktaközi holtágak, csatornák — érdemes rájuk horgászni. Igaz, leggyakrabban keszegezés, kárászozás közben hozza zavarba a horgászt, hiszen ma még kifejezetten com- pózni csak nagyon kevés vízen érdemes. Compózásra legalkalmasabbak az 5—6 méteres gyűrűzetlen teleszkópbotok, rajtuk ugyanennyi 0,20—0,25-ös zsinór, aprócska kristályhorog és helyesen súlyozott, nyúlánk úszó. A szerelés tehát alig tér el egy dévérező szerszámtól. A horogra apró vörös gilisztát tűzzünk. A compó kapása teljesen eltér más halakétól, jól felismerhető. Hosszasan kóstolgatja a csalit, felemeli, lesüllyeszti az úszót, majd alig láthatóan indul el vele. Am ha sikerült megakasztani, a finom szerszámon kemény ellenállást fejt ki, izmos testével, erős és nagy méretű úszóival kitartóan harcol. A compót igen jóízű- halnak tartják. Herman Ottó azt írja, hogy különösen „parázson sütve” ad ízes falatokat, bár tisztítása nem könnyű, apró pikkelyei igen keményen tartják magukat. Racsnival — vagy csendben? A korszerű horgászipar évről évre új dolgokkal lepi meg a horgászat szerelmeseit. Az utóbbi évek jelentős újítása a némagátas orsók megszerkesztése volt. A konstruktőrök — nyilván a horgászok igényére — megalkották azt az orsótípust, mely hangtalanul fut bekapcsolt visszafutásgátló- val is, hiszen a horgász általában — a zsákmány reményén túl — azért is menekül a zajos városból a vizek partjára, hogy ott a csendet, nyugalmat, a víz csobogását és a madárfüttyöt élvezze. Biztos sok horgász járt már úgy, hogy egész napos pergetőhorgászatnál — főleg, ha a halak sem kényeztették el gyakori kapásokkal — egyszerre csak zavaró lett orsója kereplőjének monoton berregése. Megunta, kikapcsolta a „racsnit”. S mint ilyenkor lenni szokott — rablóhal vágott villantójára, a lazán fogott hajtókar kicsúszott ujjai közül, az orsó visszaKorszerű Silstar orsó kapcsolószerkezete: háromállású visszafutásgátló és 12 fokozatú hátsófék. felé pörgött. Elment a nap legnagyobb hala, ő pedig átkozódva kezdhetett az ilyenkor óhatatlanul keletkező gubanc kibogozásához. Ezt a gyakori hibát szüntetik meg az úgynevezett némagátas orsók, melyeknél bekapcsolt visszafutásgátlónál sincs kereplőhang, csendben, zaj nélkül fut, biztosítva a vízpart és a horgász nyugalmát. Akik gyakran hódolnak a pergetőhorgászatnak, azoknak megváltás egy ilyen csendes orsó. Néhány, természetesen drágább orsótípusnál már háromállású a visszafutásgátló berendezés. A bekap- csolatlan helyzeten túl, van egy néma és berregős állása is. Pergetésnél a néma állást kapcsolhatjuk, míg fenekezésnél — ahol csak bedobott zsinórunk megfeszítésénél ' hajtjuk a kart — megmarad a kereplőszerkezet is. Az ilyen orsók az úgynevezett többcélúak kategóriájába tartoznak. Ezek az orsók hazánkban is kaphatók. Ilyenek az üzleteinkben leggyakrabban kínált — és viszonylag nem túl drága — Silstar orsók nagyobb része is. Ezek közül is kiemelhető — igaz, borsosabb áron kínált — Silstar DX 2760, valamint a GX .2800-as sorozatú grafitházas — és valóban technikai csúcsot képviselő — orsó is. Az utóbbi években az orsók fékberendezését is hátul állíthatjuk a zsinór .szakítóerejének megfelelően. A fékberendezés ezeknél a típusoknál több fokozatban állítható, és külön fékberregővei van ellátva. Ennek hangja eltér a visz- szafutásgátlóétól, ám ha néma pergetésünk közben a fék „racsnija” szólal meg hirtelen, az már azt jelzi. hogy szép zsákmány kapaszkodott horgunkra. Ez viszont már igazán szép muzsika a horgászfülnek. Összeállította: Szarvas Dezső és Bodó István Fotó: Laczó József
