Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-04 / 53. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1987. március 4., szerda Az ipar műszaki-fejlesztési törekvéseiről Az ipar műszaki fejlődését gyorsító központi és ágazati fejlesztési programok céljáról és finanszírozási lehetőségeiről kedden sajtótájékoztatót tartottak az Ipari Minisztériumban. Az ipar 19.90-,ig szóló középtávú fejlesztési terve és a hozzá kapcsolódó kutatás- fejlesztési programok öt fő területre koncentrálódnak. A természeti kincsek jobb hasznosítására, az energia gazdaságosabb felhasználására és az anyagkultúra emelésére; az agrárgazdaság ipari hátterének korszerű kiépítésére — ezen belül a biotechnológia fejlesztésére és elterjesztésére —, az elektronika térhódítására, valamint a feldolgozóipar versenyképességének fokozására. Ezeket a célokat szolgálják a központi fejlesztési programok, a tároaprogra- mok és az országos középtávú kutatás-fejlesztési tervek is. A megvalósításukhoz szükséges pénzügyi alapok egy részét az Ipari Minisztérium rendelkezésére álló műszaki-fejlesztési alap idei 2.8 milliárd forintos összege biztosítja. Az ez évi keret felosztásáról a minisztérium vezetői már döntöttek. Mintegy 2 milliárd forintot fordítanak a kiemelt központi és tároaprogramok vállalati megvalósítására, a többi pénzt olyan fontos célokra költik, amelyek nem szerepelnek önálló fejlesztési programként, például a számítógépes tervezési módszerek alkalmazásának támogatására, az információs rendszerek kiépítésére és az ipari oktatástechnika fejlesztésére, korszerűsítésére. A jövőben nagyobb szerephez kívánják juttatni az Ipari Minisztérium Technová Bankját, amely pályázati rendszerben pénzügyi eszközökkel segíti a vállalatok műszaki-fejlesztési munkáját. Az a cél, hogy az idén már minden, ezekhez a programokhoz kapcsolódó finanszírozási ügyletet a Technová Bank lásson el, erősítve az iparvállalatok vállalkozókészségét, s egyúttal ellenőrizve a programok megvalósulását. A különböző programok megvalósításában az Ipari Minisztérium támaszkodik az akadémiai intézetekre, a szövetkezeti mozgalomra, a kisvállalkozásokra is, mindenkire, aki hasznosítható ötletekkel áll elő. Sorra jönnek létre az innovációs parkok, ezek a központok egy- egy ágazat, fejlesztési részterület teljes innovációját összefogják, koordinálják. Így Szegeden már épül az új laboratóriumokkal felszerelt biotechnológiai innovációs park. Debrecenben a helyi intézetek és vállalatok összefogásával az alkalmazott fizika és. a méréstechnika fejlesztését tűzték ki célul, Budapesten rövidesen megalakul a gépipar elektronizálását segítő innovációs park a BME bevonásával, Veszprémben pedig a finom- vegyipar kutatásfejlesztési munkáira, az új eredmények hasznosítására fog össze több vállalkozó. Tervezik innovációs parkok kialakítását Pakson és Miskolcon is. Ezek a kezdeményezések, valamint a különböző programok egyaránt az iparszerkezet átalakítását hivatottak gyorsítani. A három tavaszi ünnepen Memlctezéset megyénkben (Folytatás az 1. oldalról) Együttes táncjátékának bemutatója után az ünneplők fáklyásmenete halad végig azon az útvonalon, amelyen az 1848-hoz kötődő legfontosabb emlékhelyek, szobrok és táblák találhatók. Megyénk, városunk párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek képviselői koszorút helyeznek el a Pa- lóczy-emlékműnél, Szemere Bertalan sírjánál, Kossuth Lajos szobránál, a Petőfi- emléktáblánál, Szemere Bertalan és Deák Ferenc szobránál, a Batthyány-emléktáb- lánál és Petőfi Sándor szobránál. A hála és kegyelet virágait a következő útvonalon haladva helyezik el a kijelölt helyeken; múzeum — Felszabadítók útja — MSZB tér — Papszer út — Szabadság tér — Tanácsház tér — Palóczy utca — Batthyány utca — Kazinczy utca és Petőfi tér. Az ünnepség résztvevőit valamennyi helyen a diákok forradalmi őrsége várja. Március 21-én, szombaton, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 68. évfordulója alkalmából és a KISZ zászló- bontásának 30. évfordulója tiszteletére ünnepi nagygyűlést tartanak Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban. A művelődési központ ad otthont „A KISZ 30 éve” elnevezésű megyei kiállításnak és itt nyitják meg azt az egész napos gálaműsort, amely este hét órakor ifjúsági bállal zárul, a KISZ Miskolc Városi Bizottságának rendezvényeként, a Hámor étteremben. A forradalmi ifjúsági napok megyei rendezvénysorozatának ünnepélyes zárása április 4-én, Mezőkövesden lesz. A városban koszorúzással kötik össze a hazánk felszabadulásának 42. évfordulója alkalmából rendezendő megyei nagygyűlést. A március 15-től április 4-ig tartó forradalmi ifjúsági napokat megyénk valamennyi városában és községében méltó módon köszöntik fiataljaink. Tudományos konferencia Magyar—szovjet tudományos konferenciát rendeznek Puskin halálának 150. évfordulója alkalmából március 9-én, hétfőn, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Két szekcióban 14 előadást tartanak a pécsi, szegedi, esztergomi és zsámbéki tanárképző főiskolák oktatói, az MTA Irodalomtudományi Intézetének, az Országos Pedagógiai Intézetnek és a Puskin Orosz Nyelvi Intézet budapesti kihelyezett tagozatának munkatársai. Csökkent az üzemi balesetek száma (Folytatás az 1. oldalról) •kakörülmények sem mindenütt fcielégítőek. Legrosz- szabb körülményeket a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat Borsodi Ércelőkészítő Művében találtak. Ezek nagy részét anyagi okokkal, rossz gazdálkodási feltételekkel, a vezetés hanyagságával magyarázták. A vezetésben időközben — 1985-ben — váltás történt. Hatása csakhamar érezhető volt a munka- védelemben is; csökkent a balesetek száma, jobb lett a dolgozók munkahelyi közérzete. A szakemberek vizsgálata kiterjedt a VII. ötéves munkavédelmi tervezésre. Ebből kitűnt, hogy a megye gazdálkodó szervezeteinek csak egy részében, a vasiparban, a vegyiparban, energiaiparban és a szénbányászatban értették meg az Országos Munkavédelmi Felügyelőség és a SZOT 1985-ben született irányelveinek lényegét, miszerint: készítsék el a műszeres vizsgálatokon alapuló, a tényleges veszélyek és ártalmak felszámolására irányuló terveket. Jóllehet, az alkoholos állapotban való munkavégzés visszaszorítására a gazdálkodó szervezeteknek nagy részében már megtették a szükséges intézkedéseket, ennek ellenére a munkavédelmi tervezés módszereiben hiányosságok vannak. Mindezek ellenére, a megye gazdálkodó szervezeteiben, intézményeiben összességében javult a munkavédelmi tevékenység, eredményesebben munkálkodtak a balesetek megelőzésében. Ennek bizonysága, hogy 1986- ban a megyében 9,2 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek, 13,3 százalékkal pedig a halálos balesetek száma. Uj élelmiszer-áruház a Skála Csarnok Ismét megnyílik — március 27-én — a Klauzál téri vásárcsarnok, immár Skála Csarnok néven, s a korábbiaktól eltérően nem piac, hanem a főváros harmadik legnagyobb élelmiszer-áruháza lesz — jelentették be a Ská- la-Coop keddi sajtótájékoztatóján. A patinás csarnoképület csaknem kilencven esztendeig kiszolgálta a környező kerületek lakosságát. Az épületet — amelyet a Műemlék- felügyelőség védettnek nyilvánított — a Skála-Coop több mint 86 millió forintért újította fel. A tulajdonos, a VII. kerületi tanács kétmillió forintos évi bérért bocsátotta a Skála rendelkezésére a csarnokot. A kétezer négyzetméter alapterületű csarnok több mint egyharmada elárusító- hely lesz, s elsősorban élelmiszereket forgalmaznak majd. A kenyér-, tej-, húsfélék, hidegkonyhai készítmények, mirelit áruk választéka hasonlóan bőséges lesz, mint a Skála Metróban. A tejipar termékeiből például 300, a sütőipar kenyereiből 25-félét találhatnak majd egyidejűleg a polcokon a vevők. Igyekeznék kielégíteni a diétázók, fogyókúrázók igényeit, s gondoltak arra is, hogy a kispénzű vevők — különösen a kerület nyugdíjasai — folyamatosan hozzájuthassanak az ólcsóbb készítményekhez. Az áruház húsvét előtt nyit, s már ■most ígérik: a tojás olcsóbb lesz itt, mint másutt a városban. A vásárlási körülményeket azzal szándékoznak kedvezőbbé tenni, hogy — akárcsak a Batthyány téri csarnokban — két irányban lehet a pénztárakhoz jutni, illetve távozni a vásárlás után. [Műszaki cikkeket mintegy 300 négyzetméteren árusítanak, elsősorban híradástechnikai árukat és háztartási gépeket. A csarnok szolgáltatásai: házhoz szállítás, OTP-ügy intézés, előjegyzés felvétele és csomagküldés. A fedett udvaron, illetve a bejárati előtérben nyolc helyütt őstermelők kínálják majd portékáikat, főként gyümölcsöt és zöldséget. A Skála Csarnokot szeretnék vasárnap is üzemeltetni — a hét végi napokra nyugdíjasokat is alkalmaznának — a szakszervezet azonban ehhez még nem adta hozzájárulását. Adósok és hitelezők Tíz nap telt el azóta, hogy a fejlődő világ legeladóso- dottabb országa, Brazília bejelentette: átmenetileg nem tudja törleszteni a külföldi magánbankokkal szembeni tartozásainak kamatát. A hír vihart kavart, elsősorban az Egyesült Államok nagy bankházai aggodalmaskodnak, hiszen több mint húszmilliárd dollárral érdekeltek Brazíliában. A megtorlás azonban elmaradt, sőt a jelentések szerint mindazok az adós államok, amelyek most folytatnak tárgyalásokat külföldi tartozásaikról, kedvezőbb feltételekben reménykedhetnek a brazil döntés után. A tét ugyanis túlságosan is nagy. A Világbank most közzétett adatai szerint 1986- ban a fejlődő országok együttes tartozása túlhaladta az ezermilliárd dollárt, pontosan 1035 milliárdra növekedett. Ha egyszerre mindenki megtagadná az adósságszolgáltatást, úgy összeomolna a nemzetközi pénzügyi rendszer. Ebben viszont maguk a fejlődő országok sem érdekeltek, amelyeknek gazdasági fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van újabb hitelekre és normális kereskedelmi kapcsolatokra a fejlett világgal. Az adósságbomba első ízben 1982 őszén robbant Mexikó fizetésképtelenségének bejelentésével. Azóta a meg-meg- újuló veszély mindkét felet — az adósokat és a hitelezőket is — józanságra, megfontoltságra ösztönzi. A válságot persze egy gyors műtéttel orvosolni nem lehet, hosszas tárgyalásokra, s ezen belül olyan új feltételek kialakítására van szükség, amely figyelembe veszi a fejlődő országok növekedési szükségleteit. Éppen Brazília példája tanúsítja, hogy a jelenlegi gyakorlat nem folytatható. Ez az egyébként iparilag gyorsan fejlődő ország csupán 1980 óta a kamatok törlesztésére 55 milliárd dollárt fordított, miközben a tőke- tartozása nemhogy csökkent, hanem tovább növekedett, s jelenleg 108 milliárd dollárt ér el. A latin-amerikai adós országok az utóbbi három évben összesen immár száz- milliárd dollárral több tőkét utaltak át a fejlett államokba, mint amennyi új hitelt kaptak. Raul Prebisch, neves argentin közgazdász, ezt a tőkekiáramlást azon beteg esetéhez hasonlította, akinek vérátömlesztésre lenne szüksége az életben maradáshoz, helyette azonban csak vért vesznek tőle. A brazil döntés most, mondhatni utolsó figyelmeztetés volt a fejlett világ számára : keressenek gyorsabban hatékony megoldást közösen, különben az adósság- lavina feltartóztathatatlanul megindul. Latin-Amerika és a világ más gyengén fejlett térségei sem áldozhatják fel jövőjüket, gazdasági növekedésüket az adósságválság oltárán. Bővülő vegyicikk-export A vegyipar idei exportkilátásairól tájékoztatták kedden az újságírókat a Che- molimpex Külkereskedelmi Vállalat vezetői. Elmondták, hogy az év első felében a korábbiaknál némileg jobb árakon összességében több vegyi termék értékesítésére számítanak a külpiacokon. Főként nitrogén és a komplex műtrágyákból, illetve a hazai vegyipar egyik újdonságából, a lineáris polietilénből fokozható nagyobb mértékben a kivitel. A külkereskedelmi vállalat a kedvezőbb exportszerkezet kialakítása érdekében az idén is ad fejlesztési kölcsönöket a gyártóknak. A Chemolimpex új kezdeményezése, hogy a külföldi igények előzetes felmérése után javaslatokat tesz a vállalatoknak olyan termékek gyártásának fejlesztésére, amelyek eladási lehetőségei hosszú távon is biztosítottak, egy vagy több külföldi cég konkrét igényei alapján. It gépkocsinyeremÉnv-liEtétkönvvek gyorslistája a gépkocsinyeremény-bctét:- könyvek 1987. február 27-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétköny- vek 103. sorsolását február 27- én, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1986. október 31-ig váltottak és 1987. január 31-én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdé-* kelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsinyere- mény-betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt egy- gyel több nulla van, mint amennyi a jegyzéken szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. A jegyzékben szereplő rövidítések a következők: Dacia Combi D Dacia 1310 L Trabant Lim. Spec. T 'Trabant Combi C Polski Fiat 126 P Wartburg Spec. w Wartburg Spec. II. X 10 000 forintos betétkönyvek 4 049436 D 4 081106 D 4 113083 P 4 132725 T 4 143131 W 4 055778 C 4 081974 T 4 117376 w 4 133605 P 4 143660 T 4 063154 W 4 096356 W 4 119491 T 4 134246 X 4 147156 T 4 068164 X 4 106448 P 4 129975 W 4 137698 C 4 149171 P 4 077762 c 4 108933 C 4 132369 c 4 138482 W 4 4 156186 159114 X c 4 080621 w 4 110360 P 4 132618 X 4 141633 X 4 160816 X 5000 Ft-os betétkönyvek 4 521424 X 4 800443 W 4 884198 p 4 942040 c 4 988744 D 4 555164 w 4 805777 P 4 892613 p 4 952740 c 4 989379 W 4 566408 T 4 811304 P 4 899853 c 4 958641 p 4 990206 X 4 629178 W 4 824450 T 4 908471 D 4 961575 D 4 990278 T 4 688069 X 4 832254 P 4 908983 X 4 963021 X 4 688459 c 4 834083 T 4 918681 C 4 974570 w 4 996202 W 4 704764 p 4 835133 C 4 921739 X 4 976616 T 4 996449 ’ c 4 730659 T 4 842159 D 4 922338 c 4 980556 P 4 1000074 p 4 737701 c 4 852124 P 4 928803 T 4 768033 T 4 859439 X 4 931239 P 4 985964 T 4 1007641 T 4 799286 X 4 875238 C 4 934706 X 4 988142 P 4 1009607 T A gyorslista közvetlenül a ban, postahivatalokban és tahúzás után készült, ezer! az karékszövetkezetekben. A nyeresetleges számhibákért nem tes betétkönyvet vagy az azt vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a március 5-én megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokhelyettesítő „Igazolás”-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál, vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. FEL NEM VETT GÉPKOCSIN YEREMÉNYEK JEGYZÉKE A jegyzék azon gépkocsi- nyeremény-betétkönyvek számait tartalmazza, amelyeket 1986. novemberig (102. sorsolásig) kisorsoltak, a tulajdonosok azonban a nyereményigényt 1987. február 25-ig nem jelentették be. A nyertesek a kisorsolt személygépkocsi hivatalosan megállapított fogyasztói árára tarthatnak igényt. A kisorsolt betétkönyvvel vagy az ezt helyettesítő „Iga- zolás”-sal további ügyintézésre a betétkönyvet kiállító helyhez kell fordulni. A betétkönyvszámok azonosításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat nem kell figyelembe venni. 10 000 forintos betétkönyvek 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 038933 4 061088 4 092637 4 111177 4 117805 043218 4 064818 4 092993 4 111351 4 130698 049787 4 070879 4 099159 4 114830 050203 4 073480 4 102720 4 116452 4 137316 054738 4 082044 4 104547 4 116799 4 148585 5000 forintos betétkönyvek 536597 4 646588 4 736506 4 841828 4 891076 549700 4 659424 4 741663 4 855235 4 897260 554011 4 681971 4 743491 4 863787 4 907629 557671 4 699794 4 762205 4 867365 4 910174 572905 4 717763 4 790839 4 875234 4 914721 584817 4 725506 4 797144 4 878204 4 923992 626672 4 730567 4 827543 4 880822 4 925192 639973 4 731256 4 835278 4 886581 4 932508 644821 4 731708 4 838331 4 887269 4 933957 VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK FIGYELMÉBE! A Hajdúnánási Állami Gazdaság CSEREÜDÜLTETÉSHEZ PARTNEREKET KERES Elsősorban reumatikus és nőgyógyászati megbetegedések gyógyitására alkalmas strandfürdő szomszédságában lévő üdülőnket ajánljuk. Bármilyen csere érdekel bennünket. Levélcím: 4085 Tedej, Fő út 9. Telex: 72-460 A BORSODI ÉLELMISZER-KERESKEDELMI VÁLLALAT felajánlja bontásra Miskolc, Győri kapu 149. szám alatti 618 és 277 légköbméterü épületeit. Megegyezés esetén a vállalkozót illeti meg a bontott anyag. Bővebb felvilágosítás a vállalat műszaki osztályán.