Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-21 / 68. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1987. március 21., szombat Mondhatná szebben... A nagyüzemek környezetszennyezőek F. L. felv. Mindennapi környezetvédelem Sokba kerülnek a „régi bűnök" Életünk alapvető feltétele a tiszta levegő, a szintén tiszta víz, és a termőföld. A technika századában sajnos a veszély árnyéka borul a természet e nélkülözhetetlen kincseire. Gondoljunk a csernobili katasztrófára, vagy a Rajna élővilágának szomorú sorsára. Hazai példa is kínálkozott a 'közelmúltban: olajjal szennyeződött a Duna dél-magyarországi szakasza. Szerencsére a vízügyi hatóságok azonnal intézkedtek, így a valószínűleg valamelyik hajóról származó olajszennyeződés következménye csak egy napig tartó helyi ivóvíz-korlátozás volt. Hogy mennyire komoly a helyzet, azt bizonyítja: nem sikerült teljesíteni népgazdaságunk VI. ötéves tervének azt a célkitűzését, amely fontos feladatként határozta meg, hogy megállítsuk a környezet állapotának romlását. A VII. ötéves tervben az anyagi lehetőségek reális számbavétele után célul tűzték a környezetünk további romlása ütemének csökkentését, 1990-ig. A cél elérése érdekében kiemelt feladat egyrészt a levegő tisztaságának védelme, a szennyeződés csökkentése, másrészt pedig a különleges kezelést igénylő, úgynevezett veszélyes hulladékok keletkezésének csökkentése, megfelelő elhelyezésük, és ártalmatlanná tételük. A harmadik fontos teendő a felszíni és a felszín alatti vízbázisok védelme. A levegő szennyezői közül az országos átlagban az iparé az „előkelő” első helyezés, bár a VI. ötéves terv során 33 százalékkal (évi 170 ezer tonnával) csökkent a levegőbe juttatott szilárd szennyező anyag mennyisége. Ám a kéndiD>tidír nitro- génoxid, szénmonpxid, fluo- ridok és egyéb károsító anyagok ma is veszélyesen szennyezik a levegőt, savas esők és üledék formájában visszahullanaik az élővilágra, de még a műemlék épületeknek is ártanak. Az ország területének 7,9 százaléka felett a megengedett, határértéket átlépi a levegő szennyeződése, és e területen él a lakosság 38 százaléka. Az egészségre káros hatás csökkentése érdekében több ágazat összehangolt akciója indul harcba a VII. ötéves terv során. Nemzetközi egyezmény is kötelez arra, hogy az 1980-as állapothoz képest 1993-ig 30 százalékkal csökkenteni kell a levegőt szennyező kéndioxidok arányát. Csaknem 70 üzemben keresik a műszaki, pénzügyi megoldást Jeválasz- tókkal, káros hatású technológiák megszüntetésével, egyes üzemek rekonstrukciójával. Szigorodnak a szabályok is. 1987. január 1. előtt 7-faj- ta légszennyező anyagra szabtak ki bírságot, jelenleg 22 ez a szám, de az idei év végére 125 lesz. (A fejlett, nyugati országokban többszáz fajta levegőszennyező anyagot bírságolnak. A szocialista országok között, nálunk a legjobb a környezet- védelem helyzete. A környezet állapotát tekintve a nyugati országokhoz képest is kedvezőek viszonyaink.) Javában tart már a környezet tisztasága érdekében indított másik akció is. Az említett 70 üzemen kívül is felmérés készült minden olyan üzemről, amely amegengedett határérték felett szennyezi a levegőt, a vizet, zavarja a csöndet. Az illetékes főhatóságok minden érintett üzemtől rövid, közép- és hosszú távú intézkedési terveket kértek a környezetszennyezés megszüntetése érdekében. A tapasztalat az, hogy a „régi bűnök” felszámolása drága és hosz- szadalmas, érdemi előrelépés inkább az új fejlesztéseknél, rekonstrukciónál van. Érzékelhető javulás tapasztalható 1981 óta az úgynevezett veszélyes hulladékok kezelésében. További előrelépést hoz az e témában elindított ágazatközi akcióprogram, melynek keretében 3 égetőmű, 6 lerakóhely, és. 19 megyei átmeneti tároló létesítését tervezik, illetve például Heves megyében már elkészült az átmeneti tároló, Dorogon épül az első égetőmű. Nemzeti vagyonunk 20 százalékát jelenti a termőföld, természeti erőforrásainknak 40 százalékát teszi ki. Nyilvánvaló, hogy ezt a kincset meg kell becsülnünk, jó gazdaként megőrizni a föld termőerejét. A környezetvédelem szempontjából nagy ellentmondás, hogy a mezőgazdaság termelési eredmnéyeit a műtrágyával lehet fokozni, de ha ezt nem a legszakszerűbben végzik, árt a talajnak, például .siavasodást okoz. A mezőgazdasági művelés alatt, álló területnek hazánkban 50 százalékán csökkent a talaj kémhatása, (ph-értéke). vagyis a káros folyamatokat semlegesítő hatás. A talaj elsavanyodásában ludasak n savas esők is. A MÉM növényvédelmi szakemberei háromévenként megvizsgálnak, minden egyes táblát, és meghatározzák, milyen és mennyi műtrágya és növényvédő szer szükséges az optimális termeléshez. A savast tó hatást egyensúlyozza például a kalcium, ezért 1987. január 1-től a talaj- meszezésre támogatást ad a MÉM. Különböző módszerekkel is kímélni lehet a talajt, továbbá a helyesen alkalmazott melioráció is szolgálja a környezetvédelmet. Ésszerűen fel kell használni a szerves trágya kínálta lehetőségeket is. Igen fontos a növényvédő szerek megfelelő használata, a kiskertekben is sokat árt a túlzott mennyiség, és fontos az előrejelzett időpontokra „időzített” támadás a kártevők ellen. A szelektív növényvédő szerekből kis mennyiség is elég, persze csak akkor, ha például nem szeles időben szórják ki. Ahol mód van rá, a kapálás a legártalmatlanabb gyomirtás. De hogy tudományosabb módszerről beszéljünk: a biotechnológia forradalmasítani fogja a mező- gazdaságot, a korábbi éveknél jobban kímélve a környezetet. A mezőgazdaságban is számos módja van annak, hogy a természet kincseit megőrizve hatékonyan termeljenek. Sok múlik az embereken, szükség van a jó ügy propagandájára, a meggyőzésre, a számos kiváló agrár szakember megnyerésére a környezetvédelem ügyének. I. E. A' nemzetközi nőnap köszöntőit hallgatva (és mondva) került újra meg újra gondolataim középpontjába ugyanaz a téma: hogyan beszélünk velük és előttük, meghatározza-e beszédmagatartásunkat a nők jelenléte. A szociológus és a pszichológus tudná pontosan felmérni és értékelni, hogy az egyenjogúság kivívása milyen változásokat hozott a két nem viszonyában. Megnyíltak a nők előtt a pályák (a közgazdászok kimutatásai szerint a gyengébben fizetők), megadattak a politikai jogok, nőttek a nyilvános véleménymondás és döntés lehetőségei: ezeket írhatjuk a számvetés egyik oldalára. A nagyobb társadalmi tehervállalás ténye, a kapcsolatok bővülése viszont csökkentette a nők egyes rétegeinek védettségét. Míg egyfelől természetesebbek ma a kapcsolatok, másfelől feledésbe mennek megőrzésre érdemes formák. Ma nem mondhatjuk Madáchcsal: „A nő csak játék, drága csecsebecs”, viszont aligha kérhetjük Tóth Árpáddal: „Maradj, míg lehet, váró révem, virágos menedékem”. Prózáján szólva: megváltoztak a szerepek, s velük együtt más lett a beszéd magatartás. A leginkább szembetűnő változás a tegeződés térhódítása. A lányok és fiúk együttnevelése a családon kívüli színterekre is kiterjedt, az óvodai csoportoktól az egyetemi tanulókörökig. E fejlemény pedagógiai előnyeit senki sem vitathatja, hiszen ez igy természetes a harmonikus személyiségfejlődés szempontjából, ha a nevelőhatások a két nem kapcsolatának tudatos és humánus alakítására is kiterjednek. A tegeződés a munkahelyeken is terjedőben van, elsősorban a nemzedéktársak között, de a mozgalmi hagyományok révén is. Ezért egyik fő feladatunknak azt tekinthetjük, hogy e kötetlenebb érintkezési mód keretei között tanítsuk és tanuljuk meg az illendő változatokat, fokozatokat. A tegeződés közelebbi ismeretséget, személyes, hivatásbeli vagy társadalmi kapcsolatot feltételez. Közvetlenebb közlésmóddal jár együtt, a közvetlenség azonban nem jelenthet korlátlanságot. Jó, ha ezt gyermekkorban, a családtagok viszonylatában megtanuljuk; tegeződve is másként szóljon a gyerek a testvéréhez, mint nagyszüleihez. A baj ott kezdődik, amikor elfelejtünk különbséget tenni. Amikor az álszenteskedés elkerülésének ürügyén a tiszteletről is megfeledkezünk. Amikor nem vagyunk tekintettel mások érzékenységére, lelki beállítottságára, szemérmességére. Amikor a nyíltság durvaságba fordul. Vannak talán olyan témák és kifejezések, amelyeket tabuként kerülni kell? Igen, vannak. A kommunikációs kapcsolatok egyik tiszteletben tartandó alapelve, hogy előre fel kell mérnünk szavaink hatását. Ami a másik belső, reám nem tartozó magánügye, abba nem illik beavatkoznom. Az eszközöket — a nyelvieket is — úgy kell mindig megválasztanunk, hogy használatukkal kárt ne tegyünk. Márpedig vannak eszközök, amelyek sebesíteni, sérteni, ölni tudnak, ha figyelmetlenek vagyunk. Gyakran tapasztaljuk, hogy nők jelenlétében sem fegyelmezik magukat férfitársaink. Néha meg is magyarázzák: egyenrangúnak tekintik őket, ezért nem tesznek különbséget szóhasználatukban. Az egyenrangúsí- tás itt egyszerűen a beszédmód eldurvulását, tehát színvonalcsökkenést jelent, holott az egyenrangúság akkor ér valamit, ha az egyik félnek a másikhoz való fölemelését eredményezi. Férfi- asítsuk a nőket úgy, hogy válogatás nélkül mondjuk el előttük is káromlásainkat és trágár vicceinket? Hogy úgy szellemeskedünk velük, úgy szólítjuk és szóljuk le őket, mint a férfitár sakat? Nem, ne ezt tegyük! Éljünk a tiszteletadásnak azokkal a hétköznapi módozataival, amelyek nyelvkészletünkben rendelkezésre állnak! Nemcsak azért, mert a nők — lám, a nőnapi köszöntőkben hányszor kifejezésre juttattuk ezt — megérdemlik a tiszteletünket. Hanem azért is, mert mint egyenjogú embertársunk mindenki joggal várhatja el, hogy gondolatainkat fegyelmezve adjuk tovább. A fejlődés iránya tehát ne a férfiasítás, hanem a humanizálás, az emberhez méltó hangnem terjesztése legyen! A nők jelenlétében és férfi- társaságban is. Ha ez terjedne el az általános beszédkultúrában, akkor érnénk el egy magasabb szintű, társadalmi céljainkhoz méltó, minden embertársunk megbecsülésén alapuló egyenrangúságot. Kováts Dániel Szunnyadó parázs A miskolci olvasónak nem kell különösebben bemutatni Sárközi Andornét. Az Apáczai Csere János díjjal kitüntetett pedagógus, a Kossuth Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola immár két éve nyugalmazott igazgatójának keze alól harmincöt év alatt ezer és ezer érett és képzett gyerek került ki, s szintúgy ezer és ezer szülővel állt kapcsolatban. Ismert és elismert volt mint közéleti személyiség is. Ezt a munkáját jutalmazták — jószerével még az elsők között — 1976. december 3-án a Szocialista Miskolcért kitüntetéssel. Ma sem tétlen. Vezető tisztséget tölt be a TIT-ben. Ez az örökké mosolygó, lényéből végtelen nyugalmat árasztó, de magában folyton töprengő, tervezgető, szervező asszony oly sok év után élvezi-e valójában a nyugalmat? — Unatkozom. Rettenetesen unatkozom ... Tenném fel az ilyen esetekben szokványos kérdéseket. De ő, a lélektan diplomás tanára, belelát az újságíróba. A szakma nem áll tőle messze. Hiszen tisztelt nevű kolléga, szerkesztő felesége volt. Kérdés nélkül is válaszol. — Időtöltésnek olvasás? Én aktív koromban is rengeteget olvastam. Hobbim nincs. A kiskert csak menekülés. Én a szobában zöldet hajtó pálmának is éppúgy tudok örülni .. . Mondom, unatkozom és morfondírozok. Mindezt hallván, magam se tehetek másképpen. Magasra rúg azoknak az értelmiségieknek a száma, akik az utóbbi években vonultak nyugdíjba. S a tétlenséget bizonyára sokan kárhoztatják ugyanúgy, mint Sárközi Andorné. Heverő szellemi tőke, amelyre előbb-utóbb rátelepszik a belenyugvás pókhálója. Nem luxus ez egy olyan városban, amelyet másfél évtizeddel ezelőtt még hivatalos fórumon is tespedtséggel illettek? Mit lehetne tenni? — Mozgatni, sokkal tudatosabban mozgatni őket — mondja Sárközi Andorné. — Lehet ez a városnak egyfajta igénye, az egész életét pedig szenvedéllyel átdolgozott értelmiséginek minden bizonnyal belső kényszerűsége. Igen, de hát hol ez a mozgató erő? — Megvannak a fórumai. Többek között a TIT. Én azonban másra is gondolok. Mondjuk, sajátos önmozgatásra. Olyan kisebbfajta klubokra, amelyekben időnként összejönne tíz, tizenöt, húsz értelmiségi és az élet aktuális kérdéseiről beszélgetnének. Azaz, a kisebb létszámnak éppen az volna az előnye, hogy nagyobb lehetőség volna a vitatkozásra. Erre ott, ahol sok az ember, mondjuk egy gyűlésen, kisebb a lehetőség. Bizonyára hasznosak volnának ezek a klubok. De hol vannak, hol lehetnek ilyenek? — Nem megoldhatatlan. Ne nézzünk mindig mindent az anyagi oldaláról. Lehetne ilyeneket szervezni szőkébb meghívásos alapon hol itt, hol ott. Elvárni azokat, akikről tudjuk, hogy szükségét érzik a beszélgetésnek, vitatkozásnak. Mit mondjak, tudja, hogy ez a szoba, ahol vagyunk, ezek a fotelok, amelyekben ülünk, hányszor, de hányszor voltak tanúi ilyen találkozásoknak? Ha beszélni tudna ez a szoba, ezek a fotelok ... Kérdezhetném most, mi haszna volna ebből a városnak, a város szellemi életének? Az ötletek, a megítélések az ilyen zárt körökből hogyan sugároznának ki a város szellemi életébe? — Nagyon egyszerű. Ki mondta, hogy ezeken csak nyugdíjas értelmiségiek vegyenek részt! Sőt! És nemcsak azonos foglalkozásúakra gondolok. Minél másabbalk a résztvevők, annál érdekesebbek lennének a viták és a konklúziók. Nem biztos, hogy a dolgot ugyanúgy látja a matematikus, mint az orvos. Én például kíváncsi volnék, miként reagálnának Benedek István Toronyóra vitáira a fiatalok. De témáért nem kell messze menni. Adja maga a város is. Bőven. És ezekről a dolgokról nem öncélúan beszélgetnénk. Nagyon is azzal a céllal, hogy a nézet, a vélemény eljusson tágabb körökbe is. De már egyöntetűbb, csiszoltabb, letisztultabb formában, esetleg ötletadóan. Alkalmat teremtenének ezek a beszélgetések a mérlegkészítésre, netán a — félre ne értsen — számonkérésre. Egy példát. A Szocialista Miskolcért kitüntetést az első alkalomtól, 1973. április 4-től sokan megkaptuk. Akkor nyilvánvalóan tudtuk, miért adták. Ám ezzel vége a dolognak? Azóta egyszer sem hívtak össze bennünket, megkérdézni: no és azóta csináltok-e valamit, vagy csak ültök a babérokon? Másik példa. A nyugállományba vonult, vezetői tisztséget évtizedekig betöltött emberekben hatalmas tapasztalat halmozódott fel. A sikerek, a kudarcok tanulságaiból menynyit, de mennyit lehetne meríteni... Nos, ilyesfélékre gondolok. Én meg arra: néha rá kellene fújni a szunnyadó parázsra, hadd lobbanjon fel. Nem állunk olyan jól, hogy veszni hagyjunk értékes szellemi erőket. Akár így, akár úgy, de mindenképpen mozgatni kellene. Nem hoz értéktöbbletet az a tőke, amelyet nem fektetnek be. Csala László FérlíasitsÉ 9 nőket?'