Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. február 7., szombat Borsodi téli táj Laczó J. {elv. A gyógyító kert Télből érkeztünk valamennyien. Talán százan voltunk? Vagy többen? A terem mindenesetre tele volt, de talán nem ez a meghatározó, mérvadó. A lényeg a homogenitáson van, az arra az egy-másfél órára összejöttek érzelmi azonosulásán. Mert eljöttek a hír hallatára mindazok, akiknek szeme a városi hó szürke mocskától sem vált még ingerszegénnyé, sőt mindinkább éhesek a szépre. S ezen az estén nemcsak a szem, de a fül, a lélek is kapott medicinát. A melegség, a harmónia biztos orvosság, öregnek, ifjúnak egyaránt használ; fájdalom, méreg, gyűlölet, bűn, megalázottság megannyi kórját képes, ha csak rövid időre is fel-, s kioldani az emberi énből, az emberi belsőből. Mintha csak mássá tett volna bennünket a szó, a kép, a zene, a gondolat együttes tartalma. Reálissá, szerénnyé, s lelkesülővé. A természet — mert ez az előbbiek tartalma — megtanít mértékre, becsülésre. Miközben Vivaldi-dallamok szárnyaltak, s a vetítővásznon megjelent az annyira remélt tavasz menyasszonyi ruhába öltözött cseresznyefája, ott, a tele teremben egy gondolat nem volt az intrikáé, a háborúé, de még csak a közönyé sem. S közben a trillák már a fényt dicsőítették, a lilás-rózsaszín barackvirág és a liliom Velyhei azt kérdezték: észreveszitek ti, emberek mindig a szépet? Az előadó orvos, sebész. A gondolatait — melyeket meditációnak nevez — így kezdte: Pity ma Ilik . . . Mintha verset hallottunk volna, lélekhez szólót. Lám, nemcsak a szikével lehet gyógyítani. S megelevenedett egy miskolci kert. Egy kert, mely városi magasházak közé szorult, de haszna éppen ezért hatványozott. Akik betonban, beton közt élnek, azoknak egytől egyig értékelni, becsülni kellene a természet utolsó négyzetmétereit. S lám, de sokszor nem tudjuk, mit cselekszünk. Ő a test orvosa, doktora, mégis — vagy éppen ezért? — ő tudja azt is: a lélek, a szubjektum nem lehet meg sajátos vitaminok nélkül. — Ragaszkodom a nagymama öreg lócájához, a fodormenta, a bazsalikom illatához, s az ablakpárkányon a muskátli pirosát sem tudom nélkülözni — ilyesféléket is mondott, s mi tagadás, bizony be kell vallanunk, a mi igényünk sem más. Legfeljebb a cselekvés késik. Igen, késik. Meddig? Színes diókon megelevenedett tavasz, nyár, ősz. A kert évszakjai. Villódz- tak fények, szirmok, illatok, formák. Odakint a tél hideg, szürke. Hava mocskos, városi tél. Ni csak, az is városi tél, ott a képen! Micsoda különbség! Cinke szalonnázott a madáretetőnél, s kékes fenyők vigyázták a kert hihetetlenül fehér hava alatt szuny- nyadó tavaszát. Ö, a gazda tudja: krókusz búvik ott a hóbunda alatt, meg gyöngyvirág, erdei pajzsi- ka . . . Mindig más. Mindig újat ad a kert. Sőt, mindig meglepetést, s neki mintha egész évbersi születésnapja volna. Lám, aki a természetből telítődik (erkölccsel, mértékkel, fantáziával), az hihetetlenül gazdag ember. S ennek a gazdagságnak akad prózai előnye is: ezert nem irigylik egymást az emberek. Egy-másfél órát utaztunk, át egy esztendőt, folyton növekvő vággyal. Vágyva egy kertbe, a sajátunkba, hol magunk is majd ismerjük kertünk minden füvét, bokrát, a kert költészetét. A doktor úr azon az estén is sikerrel operált, meggyógyított egyszerre több mint száz emert. (E gondolatok dr. Boros Attila sebész-adjunktus Meditáció a kertemben című, Miskolcon, az SZMT- székházban megtartott vetítettképes előadásának hatása alatt születtek.) (hajdú i.) Butábbak a mai gyerekek? Az általános iskola hatékonysága Kiosztották a félévi értesítőket az általános és a középiskolákban. Van, akinek kellemes (netalán hasznos is) emléké ez, de gyanítom, többen vannak olyanok, akik erre a hétre úgy emlékeznek majd vissza, mint kellemetlenségre, amit legjobb lenne valamiképpen kitörölni az emlékezetből. A Tv-híradó kedd esti riporterének — gondolom — nem kellett direkt keresgélnie ahhoz, hogy csupa olyan gyereket szólaltasson meg, akik ezek közé az utóbbiak közé tartoznak. Szomorú, de tényhelyzet: az iskolások többsége a közepes szinten képes, tud megfelelni csak a tantervi követelményeknek. A helyzet súlyosságára figyelmeztet az is, hogy változatlanul igen magas (10 százalék körűid) a bukásók száma, ami akkor is elgondolkodtató, ha a félévi érdemjegyek mindössze értesítő (tájékoztató) jellegűek, azaz súlyosabb következményei még nincsenek, s nem is a bizonyítványba, hanem csak az ellenőrző füzetbe kerülnek. Az oktatással, az oktatáspolitikával foglalkozó szakmai körökben nem véletlenül látszik újra feléledni a vita az iskoláról, az oktatás jövőjéről. Ha ugyanis köntörfalazás nélkül akapunk fogalmazni, akkor úgy kell(ene) kérdeznünk: igaz-e, hogy a mai gyerekek butábbak, mint a régiek? Hát nem! Sőt! Ha a magunk gyermekkorára, saját ismereteinkre próbálunk elfogulatlanul visszaemlékezni, akkor azt kell mondanunk: mi voltunk a kevésbé tájékozottak, a kevesebb ismerettel rendelkezők, mór csak objektív helyzetünk miatt is, hiszen minket még nem „bombáztak” ennyire a tömegkommunikáció, főleg pedig a televízió tudományos „A VII. ötéves terv első esztendejében azt a feladatot tűztük ki, hogy megalapozzuk a tervciklus egészének munkáját. Noha célkitűzéseink reálisak és megalapozottak voltak, nem sikerült csak részben teljesíteni." — Így foglalja össze dr. Csorba Csaba megyei levéltárigazgató az elmúlt esztendei levéltári munka értékelését. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltárban tervezett raktárépítések elmaradása eleve meghatározza az egész intézmény tevékenységét. Amennyiben az iratok begyűjtése férőhely hiányában lényegében leáll, az 1986-os esztendő tanúsága szerint, csökken az eredményesség. S ha még tudományos dolgozók utánpótlásával is gondok adódnak, ami meghatározója a belső levéltári munkának, úgy az egyéb munkaágazatok kiemelkedő teljesítménye, egyik-másiknak ugrásszerű fejlődése sem képes azt ellensúlyozni. így van ez akkor is, ha a levéltár dolgozói sok-sok nehézség és munkaerő-kiesés mellett is becsülettel álltak helyt és egészében előrelépés a jellemző a munkára. iNem érdektelen a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár — elmúlt esztendőkben igen dinamikusan fejlődő — munkájának néhány vonulatát áttekinteni, miben is volt előrelépés, mik jelentették a hátráltató tényezőket. Már az előbb szó esett a raktárépítések elmaradásáról. Az, hogy ez nem teljesült és az anyaggyarapítási terv ' sem valósult meg maradéktalanul, egyértelműen az anyagiak hiányára vezethető vissza; a megindult fejlesztés lelassult és ezt ellentételezni sem belső átcsoismeretterjesztő adásai, kevesebb volt a hozzáférhető könyv, nem segítettek a legkülönbözőbb technikai eszközök. Igaz, mindezzel szembeállítható, hogy az általános iskolai tankötelezettségi törvényt is a jelenlegi alatt teljesítette az oktatás. Nem biztos, hogy az az igazán eredményes módszer, ha mindenekfelett a történelmi összehasonlítás eredményességére helyezzük a hangsúlyt. Abszolút számokban valóban igaz, hogy ma összehasonlíthatatlanul többen végzik el az általános iskolát, mint akár a hatvanas évek elején. De ezzel csak elfedjük a másik oldalt, nevezetesen, hogy önmagához és lehetőségeihez képest ma kevesebbet teljesít az általános iskola. Mindent beleértve igaz ez, azaz beleértve a túlzsúfoltságot, a képesítés nélküliék számának enyhe emelkedését (még mindig nem igazán vonzó a pedagógus pálya). Az elmúlt év végén például a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő pedagógiai bizottság foglalkozott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a tankötelezettségi törvény végrehajtását vizsgáló utófelmérésével. (öt évvel ezelőtt országos vizsgálat folyt ebben a témában.) Az utóvizsgálat adatai egyértelműen megkérdőjelezték az általános iskolai oktatás hatékonyságát. A felmérés szerint „a tananyagot átlagos ráfordítással a tanulók 8-10 százaléka, nagy erőfeszítéssel és minimális eredményességgel a gyerekek 40-50 százaléka isajátítja el. A fennmaradó 40 százalék megengedhetetlenül alacsony tudással kerül ki az alapfokú képzésből.” Mielőtt túlságosan túlzónak kiáltanánk ki ezeket a számadatokat, engedtessék, meg pontosítással, sem saját pénzeszközök átcsoportosításával nem lehetett. Röviden arról van itt szó, hogy a négy legfontosabb fejlesztési feladat — raktárépítés befejezése Mezőcsáton és Sátoraljaújhelyen; a miskolci pinceraktárak megszüntetése és azok iratanyagának Mezőcsátra szállítása; miskolci raktárak födémjének burkolása és a Fazekas utcai épületben újabb alagsori helyiségek igénybevétele — még részben sem teljesülhetett. Ugyanakkor viszont igen nagyarányú volt a technikai fejlesztés, a különféle nyomdai felszerelések beszerzése; a sok nehézség ellenére is előrelépés mutatkozik a műhelyek szerszám- és anyagellátásában és munkájában, bár ■nagy hiányosság, hogy a legtöbb anyag Miskolcon nem szerezhető be, a fővárosba kell érte utazgatni. Az év során betegségek, egyéb okok miatt sok volt a személyi kiesés; egy újabb státust kapott a levéltár, ami a középkáder-állományt erősítheti, tudományos . munkatársra viszont még szükség van. A gyűjtőterület felügyelete keretében olyan szerveknél, ahol az utóbbi három-öt évben nem jártak, 150 esetben végeztek ellenőrzéseket: 50 miskolci, 30 a zempléni körzetbe tartozó és 70 egyéb vidéki helyen. E munka igen fontos eredménye, hogy a levéltár gyűjtőterületéhez tartozó intézmények és gaz^ dasági szervek mindegyike emlékeztetni arra, hogy két esztendővel ezelőtt — ugyancsak a népi ellenőrök felmérése — a szakmunkástanulók körében 25-30 százalékos funkcionális analfabétizmust állapított meg. Ezt egyébként a szakmunkásképző intézetek pedagógusai régóta jelzik: a „ketteskékkel-hár- maskákkal” hozzájuk kerülő gyerekek a szó szoros értelmében verejtékezve olvasnak, s így a szövegmegértés (nem beszélve a megtanulásról) majdnem leküzdhetetlen akadály számukra. Akkor ismét a már feltett kérdés: butábbak a mai gyerekek? Űjra csak nemmel válaszolhatunk, mert a nagy számok törvényei alapján is ki kell zárnunk egy esetleges! igenlő választ. A gondokkal és a helyzettel viszont inkább előbb, mint utóbb szembe kell néznünk. Ügy is, hogy az Oktatásnak a meglévő nehézségek ellenére is meg kell kapnia a társadalomtól azt az anyagi, támogatást, amelyre korszerűsödéséhez szüksége van, feltételeinek javítása elodázhatatlanná tesz. De úgy is, hogy az Oktatási törvény keretei között megpróbálja megkeresni hatékonyabb működésének lehetőségeit. A már említett számadatok talán elégséges bizonyítékul szolgálnak ahhoz, hogy a hatékonyság felemlegetése nem a divat (napjaink egyik legtöbbet használt szava), hanem a szükség következménye. Már csak azért is, mert másféle megközelítésből és vizsgálódásokból többé-ke- vésbé tudjuk: csak 2,3 százalék a szélsőségesen rossz képességű gyerekanyag. (Ugyanilyen arányú a kivételesen jó képességű gyerek is!) Az általános értelmessé- gi mérések szerint (nálunk legalább egy alkalommal már végzett selejtezést és irattárrendezést, de legtöbb helyen rendszeres a selejtezés. Két hely kivételével sikerült eddig a megszűnt járási tanácsok iratanyagának selejtezését elvégeztetni. Az anyaggyarapítás — a már többször említett raktárhiány miatt — erősen korlátozott volt. A meglevő iratanyag védelmében történtek jelentős intézkedések a Fazekas utcai raktárban, ugyancsak igen jelentős volt a restaurátori tevékenység, a könyvkötői és nyomdai munka. A raktári rendezéseket is korlátozta a férőhely bővülésének elmaradása, de az elvégzett rendezések között igen nagy figyelmet érdemel a miskolci minorita rendház anyaga különleges történeti értékeinél fogva. A levéltári munkának, természetesen vannak olyan ágazatai, amelyek nem a legszélesebb nagyközönség előtt folynak, ezekről igen kevesen tudnak. Érdemes azonban e belső jellegű munkák közül megemlíteni, hogy jó ütemben folynak anyagkigyűjtések, amelyek a miskolci belvárosi rekonstrucióhoz igen fontosak. A kutatómunka, azaz a kívülálló kutatóknak a levéltári anyagban való búvárkodása némileg visszaesett. Igazán sajnálatos, hogy nemcsak az egyes iskolák történelemtanárai fordulnak meg ritkán kutatási szándékkal a levéltárban, hanem a hivatásszerűen kutatással foglalkozó megyei a Binel-féle IQ tesztekkel végzik) a népesség 68,2 százaléka átlagos intelligenciával rendelkezik. S bár az intelligencia és a tudásszint nem egy és ugyanaz, ebben az összehasonlításban különösen szembetűnő az általános iskola rossz végeredménye. Aminek természetesen számtalan egyéb külső oka is lehet, hiszen nem zárható ki a rossz családi háttér, a gyerek felelőtlensége, lustasága sem. De úgy gondoljuk, nem lehet csak erre írni mindent, át kellene például gondolni, hogy az újbóli és újbóli tananyagcsökkentések miért eredményezték mégis a tantervi követelmények növekedését, hogy a sikertelenségek mögött milyen pedagógiai szemlélet és gyakorlat húzódik meg. Különösen fontos lenne most, amikor végre a lefelé nivelláló, egyenlősítő pedagógiai szemléletből kilépve, végre a tehetséggondozás fontosságáról is súlyának megfelelően kezdünk beszélni. E sorok írójának régi vesz- szőparipája a téhetséggondo- zás súlyán való kezelése. Egy nemzet jövője szempontjából meghatározó lehet, ha idejekorán felkarolja tehetségeit, segíti kibontakozásukat. De ugyanakkor tapasztalható az is, és erről is beszélni kell, hogy félő: divatot csinálunk a tehetséggondozásból is, mint ahogyan annyi másbójl azt csináltunk. Az iskolák többsége ma verseng azért, hogy tagozatos osztályt indíthasson, valamilyen speciális fakultációt szervezhessen, amivel kitűnik a többiek köj- zül. Amitől más lesz, mint a szomszéd iskola. A veszély ott van, ha ez a törekvéjs nem a reális lehetőségekkel, a gyerekek tényleges képességeivel számol. S ha a tét hetséggondozást úgy állítjuk előtérbe, hogy elfeledkezünk a halmozottan hátrányos, a közepes képességű gyerekekkel való foglalkozásiról. Gondoljunk csak bele: azt a rossz hatásfokot akkor produkálta az általános iskola, amikor a felzárkóztatás volt a vallott és gyakorlott pedagógiai elv. És nekünk nemcsak a tehetségekre van égetően szükségünk, hanem egy biztos fedezetű középmezőnyre is. Csutorás Annamária szakemberek is, ami bizonyára kihat a megye történelmi kutatásának minőségére is. Számos újabb kiadvány áll most előkészítés alatt. Közfigyelem előtt folyik azonban az intézmény közművelődési munkája. Például a TIT-tel közösen Miskolcon és Sátoraljaújhelyen rendezett középiskolai történelembaráti körök találkozója, vagy a Sátoraljaújhely 725 éves jubileuma alkalmából rendezett tudományos ülés. Ugyancsak a közfigyelem reflektorfényében folytak az időszakos kiállítások, az ismeretterjesztő előadások, a levéltári támogatással folyó szakköri munkák, valamint nagy az érdeklődés — és a vásárlási kedv — egyes levéltári kiadványok iránt. Számos ilyen áll most is készítés alatt. Ezek közül a már megjelenteket többségben bemutattuk a lapban megjelenésük idején és a továbbiakat is ismertetni fogjuk, amint arra mód lesz. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár 1986-os számvetése szigorú, önkritikus, tárgyszerű. Szinte többet mond az objektív nehézségek miatt bekövetkezett negatívumokról, mint számos eredményéről, mert az anyagiak hiánya miatt meg nem valósult raktári fejlesztések, meg a tudományos munkaerő hiánya az egyéb területen elért eredményeket is bef elhozni látszónak tűnik. Ám azokat egészében nem takarhatja el. (bcnedek) Levéltári eredménvek - némi árnyékkal
