Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1987. február 28., szombat H olnaptól nem dohányzóm!... Ez volt az utolsó cigaretta, amit elszívtam!... Űj életet kezdek, füst nélküli életet!... Többé nem gyújtóik rá!.. . Ugye ismerősek ezek a szavak, az elhatározások, a fogadalmak? Mondjuk ezt magunknak, halljuk családtagjainktól, munkatársainktól. Aztán eltelik néhány nap — esetleg pár óra — és az elhatározásból semmi nem lesz, a szavak elszállnak, mint a füstkarikák. Akadnak persze olyanok, akik komolyan gondolják és végérvényesen leszoknak a dohányzásról. Ez utóbbiak tábora azonban sajnos nagyon nehezen gyarapodik. Annak ellenére, hogy a dohányzás káros hatásait, következményeit ecsetelő propaganda- hadjárat egyre szervezettebb kereteket ölt és a riasztó adatok mind nagyobb döbbenetét váltanak ki az emberek körében. A dohányzás ellen olykor megszállottan küzdőkkel a legtöbben egyetértenek. L/apunk eme oldalát mi is abban a reményben állítottuk össze, hogy az egészséges életmóDohányosok és nemdohányzók „Egy kis cigaretta nye nagy valószínűséggel jellemző képet ad a többi munkahely dohányosairól és nem dohányosairól. A kérdéseket a legkülönbözőbb módon fogadták. Egyesek értetlenül néztek rám, mit is akarok valójában, kezemben a cigarettával? ... Volt, aki válaszra sem méltatta a kérdést és volt aki tömören csak annyit mondott: csak! És máris távozott dolgára, íme a megkérdezették közül néhány: hányzóktól arra engedélyt, hozzájárulást nem kértünk és kaptunk! 2. Ne fújjuk a füstöt a körülöttünk levők arcába, ruhájára! A dohányfüst a ruhába is beivódik és később is kellemetlen lehet annak, aki nem dohányzik. 3. Ne dohányozzunk terhesek, csecsemők, kisgyermekek és betegek jelenlétében, még akkor sem, ha azok eltűrik azt, és nem szólnak ellene! 4. Ne Okozzunk a dohányzással rendetlenséget, szemetelést! Használjuk a kijelölt dohányzóhelyeken a hamutartókat és ne okozzunk tűzveszélyt ! . 5. Égő cigarettával ne lépjünk be a lakásba, irodába, hivatalba, üzletekbe, semmilyen helyiségbe! Ne dohányozzunk ott, ahol az általában tiltva van! (i. Ne dohányozzunk zsúfolt munkahelyeken, közlekedési eszközökön, értekezleteken, tanácskozásokon, gyűléseken, az utcán sem. 7. Jól nevelt ember nem beszél cigarettával a szájában ! 8. Ne kínáljuk cigarettával azt, aki nem dohányzik és főleg a leszokni akarót ne tegyük próbára, hogy elég erős-e az akaratereje és ellent tud-e állni a csábításnak! 9. Nagyfokú neveletlenség étkezés közben rágyújtani, ha mások még nem fejezték be az evést! 10. Ne vigyük a dohányzást túlzásba! Aki az egyik cigarettáról a másikra gyújt és azt mohón szívja, rabjává vált szenvedélyének. Az ilyen nikotinista rendszerint kórosan sovány, bőre ráncos, sárga, gyakran köhög, különösen reggelenként rohamokban. Ujjai, fogai sárgák, lehelete, de ruhája, bőre is a nikotin kellemetlen szagát árasztja. És még egy tudnivaló. A kolléganő, alig túl a negyvenen. Vékony alkatú, íróasztalán jószerivel állandóan füstöl a megszokott Symphonia. Hamutartója rendszerint csutkáig szívott csikkekkel teli. (Szerencséje van, szobatársa úgyszintén „táborbeli”.) — Huszonkét éves koromtól szívom. Sokat, nagyon sokat. — Hogy miért nem hagyom abba? Mert nincs akaratom. Egyébként a férjem is dohányzik — nevetve teszi hozzá —, arra vár, hogy én szokjam le előbb ... A dohányzás sokszor fegyelmezetlenség! És a fegyelem lazulását vonja maga után. Ugyanis gyakran a pihenéssel, a lazítással, a munka felfüggesztésével jár. Munka közben „cigarettaszünetet”, a tanácskozásokon „dohányzási szünetet” szoktak tartani. A dohányzás összefonódik a pihenéssel, lazítással, a szórakozással. Fegyelmezetlenség a dohányzás ott, ahol tiltva van. Pedig azt igen gyakran és könnyen megtesszük. A szabályok áthágása, a tilalmak megszegése a dohányzás terén gyakran csak kezdet, és más szabályok, tilalmak megszegését is maga után vonhatja. Adatokkal bizonyítható, hogy a dohányos ember a legtöbb munkahelyen kevesebbet dolgozik nemdohányzó társainál. Egy műszak alatt 10 cigaretta, óránként alig több, mint egy darab, 10-szer 10 perc kiesés, az 100 percet jelent, tehát több mint egy és fél óra kiesést. Megengedhetjük-e ezt magunknak? Ma, amikor a munkafegyelem megszilárdításáról annyi szó esik?... Hogyan is kezdődött? A dohányzást, amely Amerikából terjedt át Európába, ’ kezdetben megdöbbenés és csodálkozás fogadta, mégis rövid idő alatt egyesek szokásává vált, amely egyúttal másokban kialakította a dohányzás iránti ellenszenvet is. Szokásait főleg a katonaság terjesztette el. Magyar- országra az ezerhatszázas években jutott el. A 19. századiban még nem öltött olyan mértéket, hogy általános tilalmat kelljen hozni ellene. Annak dacára, hogy az orvostudomány már a kezdet kezdetén felismerte a dohányzásban rejlő káros hatásokat. A 20. század elejére már felismerték a megelőzés elveit az orvostudományban, amelyet igyekeztek kiterjeszteni a dohányzásra is. Tiltották az iskolákban és nem kedvezték a dohányzás terjedésének a szigorú erkölcsi szabályok sem. A század második felében a dohányzási szokás úgymond „‘támadásba” lendült a férfiak és a nők körében egyaránt. Napjainkban, amikor a lakosságnak több, mint a fele dohányzik, és a felnövekvő új generáció ezt a számot feltehetően még tovább „gyarapítja”, már másként vetődik fel a kérdés. Nemcsak dohányzás elleni társaságok alakulnak, hanem állami rendeletek jelennek meg. amelyek korlátozzák a dohányzást bizonyos helyeken és időszakokban. ílskolákban, gyógyító intézmé- nyékben, értekezleteken, közlekedési eszközökön, üzletekben, vendéglátóipari egységekben, hogy csupán néhányat említsünk.) Mindez igazolja, minél nagyobb méreteket ölt a dohányzás szokása, annál szigorúbb intézkedéseket kell hozni a nemdohányzók érdekeinek és egészségének ' Védelmére, egész társadalmunk érdekében. A rendeletéknek próbálnak érvényt szerezni a dohányzás ellen küzdő társaságok tagjai is. Ma már egyre többet halljuk, hogy a dohányzás elleni küzdelmet tömegmozgalommá kell fejleszteni. E munkában a legjobb partnereknek bizonyulnak azok, akik régebben erős dohányosok voltak, ám saját kárukon tanulva, leszoktak szenvedélyükről, és azon igyekeznek, hogy másokat is segítsenek ezen az úton. Miskolcon 1975. augusztus 15-én alakult meg a Dohányzás Ellen Küzdők Társasága azzal a céllal, hogy szervezett formában történjen a felvilágosító-nevelő, agitációs munka. Különösen az ifjúság körében, hiszen a káros szenvedély napról napra erőteljesebben terjed a tanulók körében. Akciók, rendezvények, plakátkiállífá- sok, előadások sora igazolja a társaság tagjainak fáradhatatlan munkálkodását a nemes cél érdekében. A kórházakban, gyógyintézetekben, a szanatóriumokban ugyancsak hosszú ideig tart látogatások után a füsttel megtelt folyósok kiszellőztetése. A rövidke ott-tartóz- kodás, látható nyomot hagy a levegőben, sőt a rendre, a tisztaságra, a higiénés körülményekre nem ügyelőknek „köszönhetően” gyakorta a mellékhelyiségekben is. Nem ritka, hogy a gyógyulásra váró betegek — olyanok is, akik egyébként dohányoznak, — panaszkodnak: miért nem lehet az Győzelem csata nélkül A honfoglalásról Kelet felől, korábbi szállásterületük, Etelköz irányából érkezve, a magyarok 896-ban lépték át a Kárpátok hágóit, s ezzel kezdetét vette a Kárpát-medence birtokbavétele, a honfoglalás. A honfoglalás tényleges menetéről nincs megbízható forrásunk. Igaz, hogy több mint három évszázaddal, az események után keletkezett egy latin nyelvű történeti alkotás, P. mesternek, a rejtélyes kilétű Anonymusnak (Névtelen) Gesta Hungaro- rum (A magyarok története) című műve, amely nagyrészt a magyar honfoglalásnak szentelte a tárgyát. Béla király jegyzője úgy tűnik mátravidéki, talán éppen Borsod vármegyei ember lehetett, mert Magyar- ország egy vidékét sem írta le olyan pontosan és részletesen, mint éppen Borsod vármegyét. Árpád vezér, amikor bevezette a magyarokat a Duna—Tisza közére, a mai megyénk területén Salán vezér uralkodott. Árpád ekkor Hung várában (mai Munkács környéke) tartózkodott, s ide várta Tas és Szabolcs vezér csapatait, akik a Mén —Marót elleni hadjáratból tértek vissza a dorogmai réven átkelve a Tiszán. A két vezér beszámolója alapján — mely a vidéket gazdag, termékeny földnek tartotta — a magyarok elhatározták, hogy megszerzik ezt a területet. „Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog folyó közé esik, Ugocsáig minden lakójával együtt elfoglalta ... Salán vezér katonáit... bilincsbe verve Hung várába vezette. Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam, s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették.” — írja a honfoglalás kezdetéről Anonymus. Salán vezér a csatából megmenekült katonái révén szerzett tudomást a fenyegető veszedelemről. Ősi szokás szerint követeket küldött Árpád udvarába, s azok gúnyosan felszólították a fejedelmet, hogy a Bodrog folyón át ne merjen kelni. Árpád, meghallgatva a dölyfös Salán követelését, így válaszolt: „Az én ősapámé, a nagyhatalmú Attila királyé volt a Duna—Tisza közén elterülő föld, egészen a bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én ... nem azért, mintha félnék ... Sa- lánnak a barátsága kedvéért kérek a magam jussából egy részecskét... a Sajó fo- lyóig elterülő földet.” A kővetőket gazdagon megjutalmazta és elbocsátotta őket. Nemsokára ő is követeket küldött Salán vezér udvarába. A követség küldetése — melynek Ond, Ke- tel és Tárcái vezérek voltak a tagjai — sikerrel járt. Salán félt a magyarokkal újból csatába szállni, inkább a békességre törekedett. A Zagyva folyóig terjedő földet átengedte Árpád hadainak. Alig érkeztek meg a követek Salántól — meghozva az örömhírt — a derékhaddal Árpád is útra kelt, s Zemplénen keresztül beözönlött a népe a mai megyénk területére. Anonymus írja le az eseményt: „...miután Árpád vezér seregével elhagyta Szerencset, átkelt a Sajón ott, ahol a Hernád vize beomlik, s tábort vert a Hejő vize mellett. A tábor nagy volt, Ernődig és a Tiszáig nyúlt. A vezér ott Bors apjának, Böngérnek adományozta a Tapolca vizétől a Sajó folyóig terjedő földet, amely területnek Miskolc a neve, valamint azt a várat, amelyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia, Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette.” Anonymus azonban itt tévedett. A vármegyerendszer kialakulása csak István király idejére tehető, tehát a honfoglalás korában vármegyékről még nem beszélhetünk. A Hejő melléki táborozás leírásakor szerepel először Miskolc (Miskoucy) és Diós (Győr/Geuru) neve. A történelemtudomány tudja Anony- musról, hogy írásában sok helyen összekeveri az eseményeket és saját kora állapotait is szerepelteti a honfoglalás korába, de számunkra az a fontos, hogy ő írta le először az általunk jól ismert neveiket: Tapolca, Miskolc, Győr. A honfoglaláskor a vármegye területén — az elpusztított szláv földvárakat nem számítva — Borsod várán kívül nem volt más vár, erődítmény. Bors ispán —, aki a megye első ispánja volt a X—XI. század fordulóján — építtette ezt a várat, melynek romjai Ede- lény határában találhatóik. Anonymus így ír: „Midőn pedig meggyökereztek vala, ekkor köztanácsból és minden lakosok javaslatára Borsut, Böngér fiát erős haddal kiküldték a lengyelek földje felé, hogy az ország széleit tekintse meg a Turtul (Tátra) hegységig és alkalmas helyen építsen várat az ország őrizete végett.” Anonymus elbeszéléséből annyit valóságnak vehetünk, hogy Borsod vára mindjárt a honfoglalás kezdetén központja lett annak az uradalomnak, melyből később István király Borsod vármegyét szervezte. Borsod vára egyébként az 1241-es tatárjárás során pusztult el véglegesen. Egyébként a honfoglaláskori események szereplőinek emlékét Borsod megyében sok helyen megtalálhatjuk. A „Drugmai rév”-re utal a Tiszadorogma község neve, a vezérek, nemzetségfők egy részének nevei egy,-egy település nevében élnek tovább — Tiszakeszi, Tisza- tarján, Hejőkürt, Nyéklád- háza, Sajóörös, Kács, Miskolc stb. — De Anonymus szerint a kémkedésre kiküldött Tárcái vezér nevéről kapta Tárcái község is a nevét. A címben az szerepel: Győzelem csata nélkül. S valóban a honfoglalás idején — kisebb összetűzésektől eltekintve — megyénk területén békésen zajlott le az őseink letelepedése. Molnár István dot nagymértékben károsító dohányzás elleni propagandánk egyszer talán nyitott fülekre talál, s az értelemre hat az írott szó. Körkérdés — tanulsáaokkal „A dohányzásról nagyon egyszerűen lehet leszokni. Úgy, hogy az ember nem gyújt rá!” — mondotta a minap dr. Illés Béla egészségügyi miniszterhelyettes a televízió híradójának egyik riportjában, amely egy újabb i eményekkel kecsegtető „csodaszerről”, a Nicorette elnevezésű rágógumiról készült. Elhangzása után azon töprengtem, vajon milyen hatást váltott ki a két tábor körében? Bizonyára szép számban akadtak, akik csak lemondóan legyintettek, váltig hangoztatván: ugyan- ugyan! Én már annyi mindent megpróbáltam, mégsem tudtam abbahagyni. Mások talán annyit jegyeztek meg: nem kellenek a csodaszerek. Akarat és elhatározás kérdése az egész. És minden bizonnyal voltak olyanok, akik bizakodva hallgatták a leszokás időszakát megsegítő rágógumiról szóló híradást. Másnap, a munkahelyemen rögtönzött felmérést végeztem, amelynek eredméA dohányzás illemszabálya ..., mely mindazoknak szól, akik a dohányzás rabságában szenvednek: 1. Ne gyújtsunk rá, mielőtt a környezetünkben levőktől, különösen a nemdoLátogatás füst nélkül egy-másfél órát dohányzás nélkül kibírni? Miért kell annak káros hatását elviselni a hosszú hetekig bent fekvőknek? A miskolci Semmelweis Kórházban igazgatósági döntés született a közelmúltban, a látogatás alatti dohányzásról, illetőleg annak tiltásáról. Kérik ehhez a lakosság megértő támogatását, hiszen céljuk bizonyára közös: minden eszközzel segíteni a mielőbbi gyógyulást. Monos Márta
