Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-26 / 48. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. február 26., csütörtök Mától látható a Fogadjunk! című olasz filmvigjáték is, a fősze­repben Adriano Celentanóval Miskolc, Tampere, Antwerpen 0 Galéria töiö kapcsolata MŰSOROK Gyarmathy Lívia filmje, a Vakvilágban, a tavalyi Kar­lovy Vary-i nemzetközi film- fesztiválon a zsűri különdí- ját nyerte. A minap zárult XIX. magyar játékfilmszem­lén nem szerepelt a díjazot­tak között. Ennek mezőnyé­ben másképpen hatott. Ér­tékein, milyenségén azon­ban mitsem változtat ez a körülmény. Két, egymástól teljesen függetlennek látszó szálon fut a film, gyakorlatilag kél történetet látunk az egymást szinte ritmikusan váltó kép­sorokban, hogy aztán a leg­végén a két szál egy-egy fő­szereplője véletlenül össze­találkozzék és valami jóvá­tehetetlen történjen. Egy­mástól, független a két tör­ténet, mégis van bennük valami közös. Nemcsak az, hogy napjainkban játszódik, szereplői mindennapi embe­rek, hanem, hogy azoknak életében szinte egy időben adódik valami rendkívüli, ami kizökkenti őket meg­szokott életvitelükből és el­indítja a tragikus végkifej­let felé. Nyugodtabb, szebb életre vágyó emberek, kü­lönösebben nagy igények nélkül, életük mégsem fel­hőtlen, kisebb-nagyobb bo­rús árnyak lengik körül őket. Egy gumigyári munkás­brigád története az egyik szál. Újításukért valami pénzhez jutnak, vidámak és estére közös brigádvacsorái terveznek. Összejönnek a családtagok, még a műhely­írnok leányzó is velük tart, de valahogy ez a vacsora sem felszabadult. Eléggé ko­pott vendéglőben üldögélnek, s noha tréfálkoznak, táncol­nak, nem tudnak feloldódni, bár egyikükben az ital már erősen munkál. A másik történeti szálnak három fő­szereplője van: egy fiatal férfi, aki szerelmesével tát­rai kirándulásról tér haza öreg autóján, a harmadik a férfi anyja, aki majpmsze- retettel ragaszkodik fiához és tiltakozik annak tervezett házassága ellen, sőt mindent megtesz, hogy a fiatalokat — ha kell, becstelen módon is — szétválassza, de azok kitartanak egymás mellett. A két történeti szál pedig úgy találkozik össze, hogy az egyik brigádtagot, aki ittasan elvált a társaságtól, egy mulatóban megsérti, sőt inzultálja egy pökhendi fér­fiú, s órák múlva, amikor az ébredező város utcáin bolyong még mindig mámo­rosán, fehér nyaksálja miatt a másik történetbeli fiatal­emberben — aki éppen sze­relmesét kísérte a metróhoz — véli felismerni mulatóbeli támadóját és olyan szeren­csétlenül üti le azt, hogy rögtön a halálát is okozza. Kettős tragédiával zárul hát a Vakvilágban: egy tel­jesen ártatlan fiatalember életét veszti egy megbántott, italos ember feltörő indulatai miatt, az meg évekre bör­tönbe kerül, holott megelő­zőleg csendes, soha törvény­be ütköző dolgot el nem kö­vető embernek ismerték. Vakvilágban élt mindkettő. Egyiket az anyai majomsze­retet és a fiát „elvenni” akaró nő elleni feneketlen gyűlölködés tartotta abban, a másikat a mindennapos monotónia, a szerény, ám tisztes élet szürkesége, fan­táziát gátló ismétlődése, a dolgozó ember vélt, vagy va­lóságos lenézése. „Nem a mi hibánk, hogy úgy nézünk ki, mint aki kettőig sem tud számolni”, mondja az étter­mi pincérnek, aki vaskosan be akarja csapni őket a számlázásnál, s feltör belőle a lenézett ember — itallal is felszított — dühe. De valóban vakvilágban élnek-e, vagy egyszerűen nem tudnak mindennapos kis szorításaikon, vagy át- törhetetlennek hitt korlát­jaikon túllépni? Erre nem ad választ Marosi Gyula forgatókönyve, s ezért adós marad vele Gyarmathy ren­dezése is. Mintha a törté­net kicsit erőszakoltan csi­nált lenne. Mai felnőtt ér­telmiségi férfiú ennyire függ a mamájától? (Érdekes, ugyanez a motívum jelent­kezik a szemle egy másik filmjében, a Laurában is. amit Gyarmathy Lívia fér­je, Böszörményi Géza ren­dezett.) Valószínűsíthető, de nehezen hihető. A brigádva­csora nagyszámú résztvevői — köztük a tanárnő foglal­kozású feleség —, vajon hagyhatják-e, hogy látható­an alaposan berúgott társuk egyetlen fiatal kísérővel ne­kivágjon az éjszakai loká­loknak, elengedhetik-e. Ez is valószínűsíthető, de nehe­zen hihető. Ha így van, úgy embertelen a környezet, nemcsak megkeseredett. Mert keserűségben aztán nincsen hiány egyik történe­ti szálban sem... Élő, mai e filmnek minden szereplő­je, minden mozzanata való­dinak tűnik, az egész még­sem igaznak, hanem mű­vinek érződik, a rendező nagyszerű színészvezetése, Pap Ferenc operatőr kitűnő fényképezése és a főbb sze­replők — Lukáts Andor, Dörner György, Temessy Hédi, Sir Kati, Meszléry Ju­dit, Szabó Lajos, Esztergá­lyos Cecília és mások — megragadó játéka ellenére is. Benedek Miklós A grafikai biennálé dol­gai még csak a rendezőket foglalkoztatják, de az már most biztos, hogy hosszú életű lesz a tárlat. A Mis­kolci Galériából Tamperébe megy az anyag, onnan pe­dig Antwerpenbe. Tulajdon­képpen a tamperei kapcsolat is friss még — két évvel ezelőtt a biennáléhoz kap­csolódva, a Herman Ottó Múzeumban állítottak ki az ottani művészek —, de az antwerpeni egészen új. Azl a két évvel ezelőtti bienná- lét látta a városi múzeum egyik munkatársa; tetszését jelzi a meghívás. A levélben, amelyet a múzeum igaz­gatója írt, .arról is szó van, hogy szeretnék rendszeressé tenni a kapcsolatot. Nékik egy felújított, gótikus ház szolgál keretül a kiállítás­hoz, a miskolci anyagot a 600 négyzetméteres padlás­téri kiállítóteremben mutat­ják be. A minisztérium elvi aka­dályt nem gördített a kap­csolatfelvétel elé, így hát alighanem hallunk még er­ről a „kinyújtózásról”. Du- sza Árpádnéval, a Miskolci Galéria igazgatónőjével nem véletlenül a külföldi kapcso­latokat vettük először szám­ba. Idén decemberben — csak. hogy folytassuk a sort — a rivai (olaszországi) mű­vészek anyagát láthatják majd a miskolciak a szoká­sos vendégtárlaton. Az elő­ző biennálék nagydíjasainak munkáiból készült váloga­tást tavaly nyáron mutatták be az olasz városban — nagy sikerrel. Az ottani nemzetközi grafikai kiállítás kritikusai és résztvevői egy­aránt elismerőleg méltatták. Természetesen régi part­nereikkel is őrzik a barát­ságot, illetve a kapcsolato­kat. Májusban láthatjuk a Miskolci Galériában a kas­sai művészek tárlatát, ezt megelőzően — március 6-án — Feledy Gyulának nyílik A hagyományokhoz híven ünnepélyes keretek közöti nyitják meg a magyar nyelv hete megyei rendezvényeit Az idén a Miskolci Akadé­miai Bizottság székházában március 2-án, délután 3 óra­kor Kun László a párt me­gyei bizottságának titkára nyitja meg. Előadást tart Lőrincze Lajos címzetes egyetemi tanár A nyelv ze­néje címmel. Kodályné Pé- czely Sarolta Kodály-dalo- kat énekel. Az idei mottó, tematika: A nyelvhasználat változásai. Mintegy 145 témát kínálnak fel előadásra. A tervék sze­rint, mintegy 350—400 elő­adást tartanak meg a me­gyében. A helyi előadók A KISZ Központi Bizott­sága a Művelődési Minisz­tériummal, a .Népművelési Intézettel és ,a (Népi Iparmű­vészeti Tanáccsal közösen pályázatot hirdet ;a Népmű- vészet I'fjlú Mestere cím el­nyerésére. A pályázat cél­ja, ‘hogy elősegítse az ifjú­ság körében a népművészeti alkotó és előadói tevékeny­séget, a nemzeti hagyomá­nyok ápolását és továbbfej­lesztését. A feltételek: min­den kategóriában pályázhat­nak legyének és alkotó cso­portok (maximum hat fő). A pályázatra 30 éves korig kiállítása Kassán. Szeptem­berben a tamperei művészek jönnek hozzánk képeikkel. Persze nemcsak kiállítás­cserékről van szó. A leg­több kapcsolat alkotó cserék­re is lehetőséget ad. Idén — viszonozva a mieink tava­lyi látogatását — négy vo- logdai művész tölt egy hó­napot a miskolci alkotóház­ban. De dolgoznak itt finn művészek is — Tamperéből érkeznek ketten — és ugyan­csak kél alkotót várnak Ri­va del Gardából. Ez a csere egyébként azt jelenti, hogy természetesen a mi művé­szeink is utazhatnak. Feledy Gyula a Riva melletti ten- nói művésztelepen dolgozhat Kéri Imrével, s Tamperé­be. a miskolci csoport ki­állításával párhuzamosan ugyancsak két alkotót vár­nak. Ha hozzátesszük, hogy a katowicei régi kapcsolat is éledőben van, azt kell mon­danunk, a miskolci kiállító- hely és a művészek kapcso­lata, a nemzetközi képző- művészettel — erős. S ez kamatozódik a képzőművé­szet barátainál is. A csere­kiállítások révén ugyanis időről időre módunk és le­hetőségünk lesz megismer­kedni a külföldi művészeti irányzatokkal, törekvésekkel. A kapcsolatok — mint már jeleztük — ugyanis előt­tünk elsősorban, mint kiál­lítások jelennek meg. Idén három külföldi anyag be­mutatása szerepel a prog­ramban. Láthatjuk ezenkí­vül a szentendrei művészek kiállítását, a fiatal képző­művészek stúdiójának anya­gát. Júliusban Váradi Sán­dor, októberben Szanyi Péter szobrászművész, ugyancsak októberben Mazzag István festőművész anyagát láthat­juk. Az idei tervekben sze­repel még egy múzeumi ki­állítás is. mellett neves professzorok, szakemberek is ellátogatnak hozzánk. (Deme László, Ben- ezédy József stb.) Anyanyelvi fórumot ren­deznek március 4-én dél­előtt 10 órától Miskolcon a TIT Kazinczy Klubjában. Ezen Deme László, Lőrincze Lajos és Wacha Imre vála­szol általános iskolai taná­rok kérdéseire. Vetélkedőket rendeznek négy kategóriában (gimnazistáknak, szakmun- ká.stanulóknaik, szakközép­iskolásoknak és általános is­kolásoknak.) Március 12-én 3 órától Hegedűs Géza tart előadást a Kazinczy Klub­ban Arcképvázlatok a ma­gyar irodalomból címmel. lehet nevezni az előadómű­vész kategóriában, s 35 éves korig a tárgyi alkotóművé­szet kategóriáiban. Beküldé­si határidő: a nagyméretű tárgyak, tárgyegyütfesek ka­tegóriában április 15., az elő- ladóművészeti és a tárgyi népművészeti kategóriáiban május 5—0. Cím: KISZ Központi Művészegyüttes székháza, Vili. Rotteníbiller utca 16—02. Az érdeklődők a részletes pályázati kiírást a megyei művelődési köz­pontoktól, valamint a me­gyei KISZ-bizottságoktól kap­hatják meg. (MTI) rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Apró lépések. — 8.30: Nathan Mils- tein hegedül. — 9.14: Huszka Jenő daljátékaiból. — 10.05: Zenei fogalom — zenei élmény. — 10.35: Labirihtus. — 10.50: Fúvósátiratok. — 11.11: Nóták. — 11.33: Cserebogár, sárga cse­rebogár. . . — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: In­termikrofon. — 13.00: Lortzing operáiból. — 13.40: Favágók. — 14.06: Műsorismertetés. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Zenei tükör. — 15.00: Kedves csirkefogók. — 15.55: Műsorajánlat. — 16.05: Révka­lauz. — 17.00: Könyvszemle. — 17.30: „Régi szokás szerint...” — 18.05: A Stúdió 11 játszik. — 18.12: Hol volt, hol nem volt... — 18.2»: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiószínház. — 21.23: Babos Károly nótáiból. — 21.30: Do­kumentumműsor a nagy októ­beri szocialista forradalom előz­ményeiről. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Julian Bream Dowland-műveket ját­szik lanton. — 22.50: Jegyzet. — 23.00: Zenekari muzsika. — O.lö: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: A „Kormorán folk and roll” című nagylemez­ről. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Pal- csó Sándor operettdalokat éne­kel. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Román népda­lok, néptáncok. — 13.05: Nosz­talgiahullám. — 14.00: Párbe­széd a versmondásról. — 14.50: Aki hallja, adja át... —15.05: Tudományos könyvespolc. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Talál­kozás a stúdióban. — 17.08: Bolgár dzsesszfel vételekből. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Slá­gerlista. — 19.05: Operettkedve­lőknek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.10: Kabarécsü­törtök. — 22.20: Ráadás Elvis Presley összes felvételeihez. — 23.20: Verbunkosok, nóták. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.12: Elisabeth Schwarzkopf Mozart-operaáriákat énekel. — 8.30: A Budapest Ragtime Band játszik. — 9.00: Magyarán szól­va. — 9.15: Kamarazene. —9.49: Felhívjuk a figyelmet! — 9.54: Händel: Jephta — oratórium. — Közben: 11.00: Zene. — 11.05: Az oratórium közvetítésének folytatása. — 13. Oö: Hírek, ér­vek, vélemények. — 13.35: Ro­bert Holl két Schubert-hang- versenyc. — 14.55: Pophullám. — 15.37: Megtervezett véletle­nek. — 16.00: Balettzene ope­rákból. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: Csajkovszkij: Francesca da Rimini — szimfonikus fan­tázia. — 17.55: Fúvós fórum. — 18.30: Román nyelvű nemzetisé­gi műsor. — 19.05: Rádióhang­versenyekről. — 19.35: Vers. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kong­resszusi termét. — Közben : 20.25: Külföldi tudósoké a szó. — 20.40: Litánia. — 20.45: A hangverseny­közvetítés folytatása. — 21.30: Hangszerszó<lók. — 22.05: Nap­jaink zenéje. MISKOLCI STÜDIÖ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8 a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 6.20—6.30-ig és 7.20—7.30-ig : Reggeli körkép. — Hírek, tudó­sítások. információk, szolgálta­tások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.3S: A Tiszától a Dunáig. Zenés magazin. — Köz­ben: 18.00—18.15: Észak-magyar­országi Krónika. — 18.25—18.30: Lap- és müsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 9.05: Tévétorna.— 9.10: Teledoktor. — 9.20: Európa bölcsője: Hellasz. NSZK doku­mentumfilm. — 10.15: Farsangi éj. Svájci tévéfilm. — 11.35: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Reklám. — 17.05: Noé bár­kája. Spanyol rövidfilm. —17.30: Toronyóra. — 17.55: Reklám. — 18.05: Tévébörze. — 18.15: Tele­sport. — 18.40: Képújság. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti me­se. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó 1. — 20.00: Reklám. — 20.05: Mentők. Csehszlovák té­véfilmsorozat. — 21.05: Hírhát­tér. — 21.50: Unokáink sem fog­ják látni. — 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.55: Képújság. — 18.00: Pannon Krónika. — 19.00: Tévétorna. — 19.05: A Vayne Chorter Quartet a Pori Jazz 1986. fesztiválon. — 19.45: öt évszázad festészete. — 20.00: Rácz Aladár cimbalomverseny. Gála. — 21.05: Híradó 2. —21.20: Betüreklám. — 21.25: Római kar­nevál. Katarzis két részben. (14 éven felülieknek!) — 22.50: ösz- szefoglaló a Téli Universiádé- ról. — 23.20: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.20: Csillagporos úton. Tévéjáték. — 10.20: Azi­mut. — 11.00: Orvosi tanácsok. — 11.10: A XVII. pártkongresz- szus határozatai. — 11.40: A Te­levízió diszpécserszolgálata. 12.10: Hírek. — 13.00: Szünidei matiné. — 16.10: Hírek. — 16.15: Iskolatévé. — 16.30: Szakmunkás- tanulók műsora. — 17.00: Hihe­tetlen tények. Szovjet kisfilm. — 17.40: Vigyázz, tűz van! Riportműsor. — 18.00: Tudó­sítóink jelentik... — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH-kocsi- val. — 19.10: Gazdasági jegyze­tek. — 19.20: Időjárás-jelentés.— 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Életet, könnyeket, szerelmet. Szovjet film. — 21.40: Halászszindikátus Dokumentumfilm. — 22.20: Ta­lálkozás szovjet művészekkel. 2. MŰSOR: 16.25: Hírek. — 16.30: Kicsinyek műsora. —17.10: Óvodások oktatómüsora. — 17.30: Válaszúton. NDK film. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fény­képész. Musical. — 21.05: Űr­fegyverkezés. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás­jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Téli Univer- siáde. — 22.45: Ramon y Cajal. Spanyol tévéfilmsorozat. mozi BÉKE: Aranyoskám. Mb. szí­nes amerikai vígjáték.- Kiemelt és I. helyár! 14 év! Kezdés: nio és fl2 órakor. — Vakvilágban. Színes magyar film. 14 év! Kez­dés: í3 és Í5 órakori — Fogad­junk! Színes olasz vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: f7 és f9 órakor. — BÉKE PREMIER VIDEÓ: Hét csodálatos harc. Színes feliratos hongkongi ak­ciófilm. Kezdés: 9, 11, f4, f6 és f8 órakor. — KOSSUTH: (A Va­sas Művelődési Központban), Nincs kettő, négy nélkül. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt és I. helyár! Kezdés: f4, f6 és f8 órakor. — TÁNCSICS: Újra Donaldék! Színes amerikai rajz­film. Kezdés: f4 órakor. — Bo­risz I—II. Mb. színes bolgár tör­ténelmi dráma. Dupla helyár! Kezdés: Í6 órakor. — TÁNCSICS VIDEÓ: Drakula grófnő. Színes feliratos angol kalandfilm. Kez­dés: 9, 11, f3, f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Broad­way, Danny Rose. Színes ame­rikai film. Kezdés: f5 és f7 óra­kor. — SZIKRA: A Jedi vissza­tér. Színes amerikai tud.-fantasz­tikus film. Kiemelt és I. hely- ár! Kezdés: f5 órakor. — A bál. Színes olasz, szöveg nélküli, ze­nés film. Felemelt helyár! Kez­dés: f7 órakor. — FAKLYA: Fantom az éjszakában. Mb. szí­nes amerikai film. 16 év! Ki­emelt és I. helyár! Kezdés: 4. 6 és 8 órakor. — FÁKLYA VIDEÓ- MOZI: Egy csirkefogó halála. Színes francia film. Kezdés: f3 és f7 órakor. — MISKOLC, FÁK­LYA KAMARA: Az előadások át­alakítás miatt szünetelnek! MISKOLC, PETŐFI: Szamurájok és banditák I—II. Színes japán kalandfilm. 16 év! Dupla és fel­emelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — TOKAJ VIDEÓMOZI: Tom­boló ököl. Színes feliratos hong­kongi, kung-fu film. Kez­dés: f6 és 11 órakor. — NEHÉZ­IPARI MŰSZAKI EGYETEM: Queen. Színes magyar zenés film. Kiemelt és II. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Gyilkosság a nemzeti szenátusban. Mb. szí­nes argentin film. 16 év! Kez­dés : 5 és 7 órakor. — MIS­KOLC-HÁMOR, BÜKK: Mi lenne ha! Szovjet film. 14 év! Kez­dés: fö órakor. — MISKOLC- PERECES, BÁNYÁSZ: Kovbojok I—II. Magyar dokumentumfilm. Dupla helyár! Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Gyilkos robotok. Mb. színes amerikai film. Kiemelt és II. helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LEN INV ÁROS, DERKOVITS: Ezüstálarcos. Mb. színes román kalandfilm. Kezdés: f6 órakor. — Agyúgolyófutam. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt és I. helyár! Kezdés: f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Break II. Színes amerikai zenés film. Kiemelt és I. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK. 'ItAKÓCZI: Az asszony és az idegen. Színes NDK-beli film. Kezdés: f5 órakor. — Annie. Színes amerikai zenés film. Fel­emelt helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, .BÉKE: Elvarázsolt dollár. Színes ma­gyar film. Felemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — Ez, igen! Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt és I. helyér! 14 év! Kezdés: 7 órakor. — ÓZD. BÉKE: Fekete nyíl. Mb. színes szovjet kalandfilm. Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS, RÁ­KÓCZI: Törvényes esküvő. Mb. színes szovjet film. 14 év! Kez­dés: 6 órakor. — EDELÉNY. MÁJUS 1.: Akii Miklós. Színes magyar film. Kezdés: f6 óra­kor. — ENCS: Gengszterek klub­ja. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt és I. helyár! Kez­dés: 6 órakor. — TOKAJ, PE­TŐFI: Szemünk fénye. Mb. szí­nes olasz film. Felemelt hely­ár! Kezdés: 6 órakor. A müsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk ! RÓNAI VIDEOMOZI A sokk Színes francia krimi Fősz. Alain Delon, Chaterine Deneuve 16 éven felül! Kezdés: f5 és f7 óra színház 26., csütörtök Mária főhadnagy Bérletszünet (7) K AM ARASZINH AZ: Nyolc nő (7) (cs. a.) A magyar nyelv bete Filmlevél Vakvilágban & ^ J.-. -.w.-xsbb Deiner György és Temessy Hédi a film egyik kockáján Népművészet Ifjú Mestere-páiyázat

Next

/
Thumbnails
Contents