Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1987. február 21., szombat

Búvárok a TVK-ban

■«SMmHNMH

Víz alatti kamerával megörökítve ér$ zékletesebben adhatnám vissza mindazt, amit a közelmúltban a Tiszai Vegyi Kombinát iparivíz-tisztító telepén láttam. A legkorszerűbb karbantartási feladatok ellátásával bízták meg a Vertikum Kisszövetkezet ipari búvárait, akik a folyamatos vízellátás biztosítása mellett vállalták a több mint húsz éve nem mozdított tolózárak cseréjét. Vagyis a víz alá merüléshez nem éppen kedvező téli időszakban öt-hat méter mélységben, meglehetősen nehéz fizikai munkával szerelik le az elhasználódott berendezéseket.

— Volt már ehhez hasonlóan nehéz munkájuk? — kérdezem Peterdi Zoltán búvármestert, aki egyelőre még a felszínen irányítja a munkát.

— Bennünket csak ilyen nehéz munkára hívnak. Ezelőtt hat évvel például a Nyéki- tóból emeltünk ki egy kaviccsal teli, kétszáz tonnás, elsüllyedt uszályt, méghozzá 11 méter mélységből.

— Fürdőzéshez nemigen lenne most kedve az átlagembernek, milyen kedvvel ereszkedik le a víz alá ilyenkor a búvár?

— Azt is mondhatnám, hogy megszok- • tűk, de a tíz-tizenkét fokos vízben még a

védőruhában is hamar átfagynak a végtagok. A leghosszabb idő, amit ebben az időben lent maradhatunk, csupán egy fél óra. Öt-öt és fél méter vízoszlopnyomás alatt dolgozunk, s van egy kevés vízáramlás is Jártunk már itt a közelben a Tiszánál többször is, ahol az etilénvezetéket ellenőriztük.

— Ez a mostani munka inkább összetettsége miatt érdemel figyelmet — magyarázza Horváth János, a kisszövetkezet ágazatvezetője —, mert igen szűk helyen kell elvégezni a bontást és a szerelést.

— Megbízunk az ipari búvárok munkájában — mondja Kelemen Lajos gépészeti főosztályvezető —, minden évben az olefingyári nagyjavításon számítunk rájuk. Most az a lényeg, hogy a víztisztító tolózárait úgy cseréljük ki, hogy közben biztosítsuk a TVK folyamatos vízellátását. A csere viszont már nem várhatott tovább, mivel a kombinát első üzemének megalakulása óta nem került sor felújításukra.

— Már csak hat csavar van hátra — jelenti a telefonösszeköttetést tartó Szekeres Gyula búvár. Társa, Soós Mihály is fentről irányít most. Gulyás József már húsz perce lent a mélyben készíti elő a tolózár emelését. Munkájának nyomát a felszínre törő buborékok jelzik. A várakozás feszült perceiben Csorvási Imre vízüzemvezető lát el némi műszaki útmutatással :

— Három darab, ezres tolózárat kell most kicserélni, az újak itt várnak már a szerelésre. De menjünk kissé távolabb, mert nemsokára emelni fogunk!

A daru kötelei megfeszülnek, gyors, pontos vezényszavak hangzanak el. Még várnunk kell néhány percet, mondja a mélyben dolgozó búvár, mert nehezen mozdulnak a berozsdásodott csavarok. Addig a felszínen dolgozókat faggatom sportbúvár- kodási terveikről.

— Hogyan kapcsolódik ki a búvár szabadidejében?

— Kevés a szabadidőnk, mert azok a munkák, amiket ránk bíznak, mindig nagyon sürgősek, és nehezek. De ilyenkor télen, szívesen megyünk a balatoni jég alá, mert most még szebb a víz alatti világ, mint nyáron. De figyeljünk, mert társam rögtön a felszínre jön!

Mindannyian a vaslétrára szegezzük tekintetünket. Előbb a szerszám, aztán a búvár jelenik meg, elnehezült léptekkel lassan a létrafok végére ér. Társai nyúlnak felé, kibontják a méregdrága felszerelésből. Az arcát figyelem. Pontos tükre az mindannak, amit 35 perc alatt a víz alatt a tolózár csavarjainak feszülve átélt. Néhány perc múlva némileg erőre kapva már ő is ■ munkája eredményére kíváncsi, velünk együtt, akik átfagyva várjuk az emelést. Lassan előbukik a tolózár felsőteste, majd méltóságteljesen — mint valami, évek óta víz alatt heverő hajó — megjelenik maga a tolózár. Algás testén hamarosan megkezdik a szakemberek a vizsgálatot. Oda fektetik, az újonnan fénylők mellé, a sorba. Hamarosan elölről kezdődik minden, amikor az újak a régiek helyére kerülnek majd. Újabb- lemerülés, bontás, emelés, szerelés, és új feszültség ...

Vadas Zsuzsa Fotó: Kovács Endrcnc

A

z, ázsiai folklór jellegzetes, magyaros változatát ismerheti meg az a bátor turista, aki gyalogosan merészkedik a diósgyőri vár közelébe. A város felől a Táncsics térig rendezett, szép kertvároson juthat keresztül, s ha itt csak jobbra néz, a paneltelep szürke, de rendezett kígyóvonalát szemlélheti. De ha balra is figyel — márpedig ha a várhoz igyekszik, csak balra figyelhet —, eléje tárul egy sajátos műemlékegyüttes. Műemlék, hiszen több épület is a hajdani koronauradalom részeként épült, és sajátos, hiszen lakói többnyire nem olyanok, akiket ilyen épületbe képzel az ember.

Aki — némi érthető szorongással — nekivág a Blaha Lujza utcának, s látja a lakottan is lakatlannak tűnő, pedig nagyon is népes, félig romba dőlt házakat, alig hiheti, hogy a huszadik század végén, az ország második városában jár. A tégla- és üvegtörmelék, a kitört ablakot helyettesítő mocskos pokróc, a fal tövében háborítatlanul gyarapodó emberi és állati ürülék, az udvarokon térdig érő sár azt a képzetet kelti, hogy egy olyan telepen járunk, melynek régen megkezdték a bontását, csak valamilyen okból félbehagyták. A sivárságot, a szennyet, s nyáron a bűzt is, csak kiemeli az a néhány épület — a könyvtár, az iskola —, amely renoválva, rendesen takarítva, szinte tévedésből áll a többi „épület” között.

De aztán néhány lépés, és a vár felé fordulva, ismét más kép tárul elénk. A Vár utca nagyon szép gesztenyesora próbálja feledtetni az imént látottakat. Igaz, a Blaha Lujza utca bal oldala mögött, a Szinva-parti házak egy része, s lakói sem keltenek túlságosan sok bizalmat a látogatóban. De ha mégis továbbsétálunk a vár felé, már oldódik a hangulatunk. Paloták itt sem állnak, de legalább tiszták, rendesek a házak, s maga a vár arra az időre, míg a turista ott tartózkodik, feledtet minden rossz érzést. Nyáron meg, ha a strandra is betéved, az ország egyik legszebb környezetű fürdőjében hűsítheti magát.

Most viszont arra kérem az olvasót, hogy felejtsen el mindent, amit eddig leírtam, s képzelje maga elé a következőket. Ugyancsak gyalog induljon el a Táncsics térről a vár felé. Az Árpád és Blaha Lujza utcák által határolt, a szakemberek szerint' szilvamag alakú területen előbb szép családi házakat láthat. De üzletek is sorjáznak rendben, s itt van még a már ismert könyvtár és az iskola — kibővített — épülete is. A „szilvamag” túlsó végében egy 500 férőhelyes mozi áll. De az is lehet, hogy az iskolabővítés helyett egy kisebb sportcsarnok áll az Árpád út szélén. 'Netán! egy kisebb szálloda is elfér itt? Örömmel láthatjuk, hogy

írtam. Tudom, most az következnék, hogy azt is eláruljam, hogy mindez mikor válik valósággá. Sajnos, ezt nem tartalmazza a füzet.

A város vezetői a közelmúltban végigsétáltak ezen a területen, kezükben és szívükben a tervekkel. A szakemberek el is magyarázták, mit, hogyan képzelnek el. Kiderült, hogy egy az egyben egyik pályamű sem fog megvalósulni. Az Északterv építészei viszont dolgoznak azon, hogy ezeket egy végleges tervvé gyúrják össze, mindegyikből megtartva a leginkább használható ötleteket. így biztosan lesz majd itt sok új épület, szálló és fogadóhely, üzlet és bazár, hiszen az eredeti cél, egy luristacsalogató kirándulóközpont kialakítása, megmarad. Ismerjük viszont mindazt a sok gondot, amely egy ilyen nagy város jellemzője, hogy mégis csak legfontosabb napjainkban a lakásépítés, hogy a város számos más pontján vannak még neuralgikus gócok, többek között épp a belvárosban is. Tudjuk, hogy sokfelé kell majd csatornázni még, s egyes peremkerületek ellátása nem sokkal jobb az aprófalvakénál (csak innen könnyebb bejutni a városba).

Szóval a feladat sok, a péríz meg kevés. Egyelőre nem nagyon lehet mást remélni, mint hogy valahogy elrejtsük a turisták szeme elől a diósgyőri „folklór” nem épp fényképezőgép lencséje elé való maradványait. Meg azt, hogy bírsággal, kényszerrel, ha szép szóval nem megy, eltüntetjük a szemetet, a bűzös dombokat, a „tájjellegű” illatokat. Egyébre — most úgy tűnik — még több évig nem számíthatunk.

Jogos lehet a kérdés — bevallom, én is feltettem magamban —, hogy akkor mi szükség van ezekre a tervekre, miért kellett tíz- és százezreket fizetni értük? Hiszen feltehető, hogy ha ennyi ideig várni kell az építkezésekkel, addigra nagyjából elavulnak ezek az elképzelések. Az akkori idők ízléséhez és persze pénztárcájához igazítva a terveket, mi marad ezekből? Mégis, úgy gondolom, hogy fel kell készülnünk azokra az időkre. Ha megteremtődnek az anyagi és tárgyi feltételei a változásoknak, legyen elképzelésünk, koncepciónk, hogy mit is akarunk.

Mi, akik itt lakunk a városban, netán éppen Diósgyőrben, a vár környékén, szeretnénk, hogy még a mi életünkben megszépüljön ez a városrész. Ügy érezzük, hogy miénk, és elsősorban a miénk a vár, s ha eltűrjük, elszenvedjük, hogy most csak a „lekvár” az, ami mellett élünk, elvárhatjuk, hogy egyszer tényleg végigsétálhassunk a Szinva partján., hogy ezen a környéken valóban csak a mesterségek utcája jelentse a megmentett folklórt.

Szatmári Lajos

Társadalomtudományi alapítvány

A KISZ Központi Bizottsága az egyetemi hallgatók és főiskolai ifjúság társadalomtudományi tevékenységének ösztönzésére 1987. évben ismételten meghirdeti pályázatát társadalomtudományi alapítványára.

Az alapítvány társadalom- elméleti, politikai, gazdasági és kulturális kérdések elméleti igényű vizsgálatával foglalkozó egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve csoporFelhívás

tok tevékenységének elismerésére, munkájuk anyagi feltételednek biztosítására szolgál.

Az alapítvány felhasználható: elemző munkák, javaslatok további kidolgozásához szükséges anyagi, technikai feltételek biztosítására; az alapítványt elnyert személy, vagy csoport új

témakörben végzendő vizsgálatához, kutatásaihoz (szükséges feltételek megteremtésére, és publikációs tevékenység finanszírozására.

Az alapítvány — évenként több részre is felosztható — összege 100 ezer forint.

Az alapítvány pályázat útján nyerhető el. Odaítéléséről — a benyújtott pályázatok alapján — bírálóbizottság dönt.

Pályázhatnak: egyetemi és főiskolai hallgatók egyénileg ; KISZ-szervezetek és alapszervezetek; tudományos diákkörök; szakkollégiumok; oktatók és hallgatók közös munkáján alapuló stúdió- mok résztvevői, és öntevékeny hallgatói csoportok.

Pályázni lehet: bármely társadalomtudományi témakörben kidolgozott tanulmánnyal, részletes tanulmánytervvel; kutatóisi hipotézist és vizsgálati programot tartalmazó tervvel; konkrét társadalmi kérdés vizsgálatával foglalkozó előtanulmánnyal és publikációs programmal; tudományos diákköri konferenciára is szánt dolgozattal, és más dokumentálható és értékelhető munkával.

Pályázni csak még nem publikált munkával lehet. A pályázat tartalmazza az alapítvány esetleges elnyerése esetére annak felhasználására vonatkozó elképzelést is, A pályázó (személy, vagy csoport) nevét és címét kérjük a pályázaton pontosan feltüntetni. A pályázatot gépelve, 3 példányban kell elkészíteni.

Beküldési határidő: 1987. március 15.

Cím: KISZ Központi Bizottsága Egyetemi és Főiskolai Tanács Titkársága Budapest, PL: 72. 1388 A bírálóbizottság döntéséről és annak indoklásáról az érintettek 1987. május 15-tig kapnak tájékoztatást. A bírálóbizottság javaslata alapján, az arra érdemes munkák publikálásának teendőit — a szerzők egyetértésével — a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsa vállalja magára.

KISZ Központi Bizottsága Egyetemi és Főiskolai Tanács

a Vár utca szép gesztenye sora megmaradt, sőt ki tiltották innen a gépkocsi kát, sétálóutcán érhetjü el a várat. Aki pedig ko csival jön, nem kell na gyot kerülnie, új utca nyí lőtt, párhuzamosan a Vá utcával, ott járhatnak a autók. De még más váltó zások is vannak ám! A új utca mentén szállód, és panzió áll, körben pe dig úgynevezett kulcsoshá zak szolgálják az idegen forgalmat. Több üzlet, ső bazársor is található itt, e vezet ahhoz a tágas par kólóhoz, amely a strand hoz, sőt lám, a melléji épült fedett uszodához ve zet. De ha valaki előbl körbe akarja járni a várat s betéved a Bodrogi Zsig mond utcába, ott is szé] élményben; llesz része.

Itt alakították ki ugyani: a mesterségek utcáját, t- hajdan, szintén a korona uradalomhoz tartozó épü letekben most egy-egi ősi mesterség reprezentatn képviselője Lakik, s űzi turistacsalogató látványosság ként is kézműves foglalatosságát. Van itt szűcs é: fazekas, bognár és szíjgyártó, asztalos és varga tímár és takács, kékfestc és mézeskalácsos. Ha aztán továbbmegyünk, láthatjuk az új vendégházakat, s egészen a vár mögött a skanzen hívogai ezernyi látnivalójával. Attól följebb már csak néhány alkotóház búvik meg az erdőszélen, a lombok között.

Ha netán elfáradtak a sétában, megannyi cukrászda, presszó, hangulatos kisvendéglő nyújt menedéket, kínál felüdülést. Visszafelé menet pedig bátran sétáljanak végig a Szinva partján. A sóderral leszórt sétány illatozik — no, nem amire gondolnak — a pompás virágoktól, s a szépen kitisztított, karbantartott patakmeder alján tiszta víz csordogál.

Tudom, aki idáig jutott az olvasásban, lemondóan legyint — megbolondult szegény, gondolják rólam —, ugyan jól elszaladt ennek is a fantáziája. Gyorsan ide kell hát írnom, hogy ezeket nem kitaláltam, hanem egyszerűen kimásoltam abból a füzetből, amely a diósgyőri vár és környéke rendezését szolgáló, elfogadott, pályadíjakkal jutalmazott terveit tartalmazza. Az 1985-ben kiírt pályázatra hét alkotás érkezett, ebből négyet jutalmaztak, s ezek a tervek tartalmazzák azt a sok szép mindent — meg még többet is —, amit fent le-