Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

1987. február 21., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Az eredmény nem maradhat el

I

mmár nem szenzáció a párt és a kormány vezetőinek egy-egy megyei látogatása. Minden alkalom bizonyítja viszont többoldalú hasznosságát. A tájékozódás és a tájékoztatás csak két pólusa annak a többirányú kapcsolatrendszernek, amely e napok során kialakul egyrészt a különböző szinteken dolgozó vezetők, másrészt a vezetők és a dolgozó emberek között. A tömegkommunikációs eszközök naponta regiment információval szolgálnak a világról, az országról, környezetünkről. Ez az információáradat azonban nem pótolja azt a köz- • vétlenséget, amit az emberek egymás- közti eszmecseréje, a gondok, gondolatok, elképzelések megosztása jelent. A közvetlen emberi kontaktusok fontossága gépiesedő korunkban kiváltképpen megnövekszik. Ezért is nagy jelentőségűek az úgynevezett politikai bizottsági látogatások. Tudniillik: a testület .kötelezte tagjait egy-egy megye, nagyvállalat, munkásközösség rendszeres meglátogatására.

Egy héttel ezelőtt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke kereste fel megyénket. Programjáról részletesen tudósítottunk lapunk hasábjain. Mégis — úgy véljük, érdemes visszatérni a látogatás néhány tanulságára, vendégünk lényeges megállapításaira. Maróthy László mind a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjaival való találkozáskor, mind a Miskolc Városi Televíziónak adott nyilatkozatában utalt rá, hogy két esztendővel ezelőtt részt vett a megyei pártértekezleten. — Örömmel konstatáltam, hogy azok a gondok, amelyekről akkor beszéltünk, oldódtak vagy eltűntek; a feladatok, amelyekről akkor szóltunk, programmá formálódtak. Két évvel az értekezlet után nagy, több évre szóló feladatok megvalósításán dolgoznak — mondotta többek között a miniszterelnök-helyettes és külön is kiemelte: e programok nagy része olyan, amely országos gondokat érint. Visszaidézte, hogy a pártértekezleten a borsodi bányászok és kohászok még kérdő tekintettel várták a választ sorsuk alakulásáról. Most azt tapasztalta, hogy az Állami Tervbizottság döntése, az új fejlesztési koncepciók kidolgozása nyomán kezdenek megmutatkozni az első lépések eredményei. Az ózdi látogatáson például megelégedettséggel nyugtázta, hogy ütemesen láttak hozzá a legráfizetésesebb üzemrészek leállításához, a termelésen belül növekedett a korszerű termékek aránya és a vállalat gazdálkodásában kedvező folyamatok bontakoztak ki.

Megújulás, változás, gyorsítás, az adottságok jobb kihasználása — olyan fordulatok, amelyeket gyakran használnak napjainkban. Többször szóba kerültek a látogatás során is. Ezzel kapcsolatban a

Miskolci Rádióban elhangzott interjúban Maróthy László szólt arról a tapasztalatáról, hogy a megyei és a helyi vezetők széles körben gondolkodnak azon: mivel lehet még jobban hozzájárulni az országos gondok oldásához, egyben az itt élő lakosság életkörülményeinek javításához. Régi gyakorlati tapasztalat, hogy hamarabb odatalál a központi segítség is, ahol van akarat, tettrekészség és helyhez szabott jó koncepció. Ma már nem elégségesek az általános óhajok, konkrét és minél átütőbb erejű elképzelésre, célkitűzésre van szükség.

Tennivalónk bőven van a megyében és az országban is. Gondjaink nem úgy csökkennek, mint szeretnénk. Elszánásunk azonban kemény: megbirkózunk a kihívásokkal, kiküzdjük az eredményt. Nem vagyunk naiv bizakodók, tudatában vagyunk, hogy két nehéz év és kedvezőtlen feltételekkel indult évkezdet után kell a változást kicsikarnunk. — Alapvető feladatunk ebben az esztendőben — miként azt az idei terv is megfogalmazta —, hogy lefékezzük, megállítsuk azokat a kedvezőtlen irányzatokat, amelyek az elmúlt két év során bontakoztak ki és erősödtek fel. Látjuk, hogy a megállításukhoz nincs előttünk hosszú fékút, úgy kell tehát cselekednünk, hogy ez a lehető legrövidebb távon történjen — fogalmazta meg a miniszterelnök-helyettes az ózdi munkásgyűlésen. Ennek eléréséhez szükség van kormányzati és vállalati, közösségi és egyéni erőfeszítésekre egyaránt. Központi feladat, hogy „egyértelmű és kiszámítható, következetesen érvényesülő, a teljesítményeket kikényszerítő, egyszersmind az eredményes gazdálkodás számára biztonságos gazdasági környezetet teremtsünk”. Vállalati, üzemi feladat „annak szüntelen fürkészése, hogy mit és hogyan kell változtatni, jobbítani a termékeken, a technológiában, a munka szervezésében és a piaci munkában”.

Kétségtelen, hogy közvéleményünkben sok az aggodalom a gazdasági életben meglévő problémák miatt. Jó emberi adottságunk azonban, hogy inkább előre nézünk, mintsem a múlt „volt lehetőségein” rágódjunk. Gazdasági szempontból nehezen indul a jelenlegi év is, de több jel utal arra, hogy a megújulás mindinkább nemcsak szándék és óhaj, hanem formálódó gyakorlat is. Kívánatos, hogy ez még dinamikusabban hassa át egész látásunkat, tevékenységünket a kormányzati munkától kezdve a munkabrigádok helytállásáig bezárólag. A megyénkben járt miniszterelnök-helyettes is erről biztosított és erre serkentett bennünket. A párt és a kormány minden megnyilvánulásával a változást sürgeti, a közvélemény ugyancsak ezt kívánja, sőt követeli. Bízunk benne: az eredmény nem maradhat el.

Nagy Zoltán

Hogy véletlenül se mondja senki azt, illúziót keltek, leszögezem, e tsz éves produktuma összességében nem meghatározó tényező Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye mezőgazdasági termelésében. 830 hektár szántónak nevezett, zergejárta lejtőkön, 108 fős állományi létszámmal ezt várni egyébként is balgaság lenne. Sőt, ismerve a megye sok más üzemének körülményeit, helyzetét, bevallom őszintén, én egy cseppet sem csodálkoznék azon, ha ez az üzem is teljes mértékben rászorulna az „állami támogatásra”.

De nem!

S ugyan távol áll tőlem, hogy illúziót keltsek, de azt ugyanúgy, mint más esztendőkben (s ennek lassan több mint egy évtizede), a maximális dicséret gyanánt leírom: a rakacai Üj Dolgozó Tsz kollektívája mind a mai napig nem szorul „szociális gondozásra”.

„Kertjét” maga műveli, s ha szerényen is, de megél saját munkájából.

Ezt a tsz-t az illetékesek sokáig észre se vették. (Néhányon még ma sem). — Nekünk ez a jó — válaszolták erre az ^észrevételre a helyi vezetők —, mert ez azt jelenti, nincs velünk különösebb baj.

Való igaz, az illetékeseknek volt, van gondjuk elég. A pénzügyi és egyéb gondokkal küszködő gazdaságoknak se szeri, se száma. Rakaca viszont kiesett a látószögükből. Részben azért, mert kiemelkedőt produkálni — kedvezőtlen adottságaiknál fogva — képtelenek; részben azért, mert bár szegénység a jussuk, e tény megkeményítette, és sírás helyett afféle daccal annyit minden esztendőben produkáltak, hogy nem kellett a

kínlódó, a kátyúba ragadtak közé őket besorolni.

Írom, hogy annyit... Annyit? Ez az annyi, véleményem szerint, nagyon sok. Igazán szép tett. És ezt nem csupán én mondom. A közelmúltban a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya vezetőjével készített interjúban az osztályvezetőt arról faggattam: az 1986-os esztendő után tud-e pozitív példákat mondani megyénk mezőgazdaságából. És én akkor nem a hagyományosan jókra, Borsodszirákra, Szentistván- ra, Bőcsre, Hernádnémetire gondoltam. Meglepetésemre az osztályvezető így kezdte: „itt van Rakaca, ez a tsz a világ nyolcadik csodája. Az ember nézi a számaikat, s nem akar hinni a szemének, hogy ott (és ekkor mondott egy cifra mezőgazdász »szakszót«. amellyel jól jellemezte az ottani földeket) ilyesmikre képes az ember”. Az osztályvezető sokáig termelésben dolgozott, tehát nemcsak az íróasztal mellől ismeri a gazdálkodást, hinnem kell neki.

Persze, mi hajlamosak vagyunk arra, hogy egy ilyen kinyilatkoztatás után tényleg valami csodáról akarunk hallani. Rakacán nincs semmi csoda. Az emberek is épp olyanok, mint máshol, hibáktól, gyengeségektől sem mentesek. Talán ami előnyük, érdemük: érzék a reális mérce felállításához, s az akarat, a büszkeség, hogy annál alább pedig nem adják.

Rakacát — bár a mostani zárszámadás résztvevőinek összetétele „rangban” talán nem ezt igazolta — újabban egyre többen észreveszik. S józanul értékelik, hogy az itt hosszú évek óta képződő, szerény egy-két milliós évi nyereség valójában nem is kis dolog. S az országos nagy kalapba bizony jól jön a náluk megtermelt, s általuk értékesített (tavalyi adatok) 108 hízómarha, 307 háztáji növendék bika, 132 növendék üsző, összesen 732 ezer liter háztáji tej és még

Szabó Gábor igazgató

Ezen a szalagsoron készülnek a nadrágok

Még nem alakítjuk, csak követjük a divatot

A tágas, világos, tiszta üzemcsarnokban Richárd Clayderman halk zenéje szól a meglehetősen monoton munkát végző, szalagon dolgozó asszonyoknak. Ám, amíg ide eljutott a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár Encsi Gyáregysége, elég göröngyös utat kellett megtennie.

NEM MENNYISÉG - MINŐSÉG KELL

Az már hosszú évek óta biztos volt, hogy Encsre és a hozzátartozó hetvenhét településre valami olyan munkalehetőség kellene, amely legalább részben könnyíti a város és a környék foglalkoztatási gondjait. Hosszas tárgyalások után sikerült a város vezetődnek a Magyar Gyapjúfonóval szerződést kötni. A csarnok adott volt, így az üzemet fél év alatt sikerült beindítani.

Szabó Gábor, az alig harmincon túli fiatal szakemsorolhatnám. S aki ezeken a földeken például tavaly egy rettentő nagy, földet, tápanyagot lehordó, lemosó áprilisi felhőszakadás, majd pedig nyári aszály után 317 forintos önköltséggel 38 mázsás búzatermést képes betakarítani hektáronként, az azért valamennyire érti a szakmáját, s teszi a dolgát lankadatlan.

Itt, ha a tsz egy Rába traktort vásárol, az olyan esemény, mintha egy nagy helyen az egész traktorpar- kot, mondjuk FIAT márkájú erőgépekre cserélték volna ki. Az új gépműhelyük

— méreténél fogva — esetleg máshol szóra sem érdemes beruházás, ám nekik nagy dolog. Azért mondom mindezt, hogy a viszonyításról soha, egy percre ne feledkezzünk el!

Rafcacára, most az idei zárszámadásra menve, a Krasznokvajda felől vezető, úgynevezett jobb úton, végig felfagyott, kátyús bitumenen haladtunk. Asszociáció? Az ő útjuk és szekerük rázós. De aki azt megszokta

— miként ők —, valahogy megkeményedik, s vállalja a harcot. Tudom, Montecuccoli állítólag azt mondta: a háborúhoz három dolog szükségeltetik: pénz, pénz és pénz. Azért az a hősiesség, elszántság — amiből ők gazdagok —, azért az sem árt.

S ha még pénzük is lenne e harchoz!

Hajdú Imre

bér irányította már az építkezést is. Foglalkozása köny- nyűipari mérnök. Budapestről 1982-ben telepedett Borsodba. ö döntött arról is, hogy ki dolgozhat a hárommillió nyugatnémet márkába kerülő gépeken. Már a toborzásnál kiderült, hogy az itt levő szabad munkaerő nem jelent minőséget is. Az asszonyok, akik csak alkalmanként vállaltak eddig munkát a tsz varrodájában, nem voltak szakképzett munkások. Igaz, ehhez a szalagmunkához nem kifejezetten férfiszabókra van szükség, hanem olyan, pontos munkát végző varrónőkre, akik elsajátítják a rész- folyamatokat. Aki itt akar dolgozni, annak tanulnia kell. Megszervezték a hat hónapos szakmunkásképzést, és ősztől beindul Encsen a ruhaipari képzés is.

— Amikor megkezdtük a munkát, mindössze 15 szakképzett dolgozónk volt. Az ide jelentkező nők többnyire irodai munkát akartak vállalni, nem két műszakban a szalag mellett ülni. Tudnánk lakást, jó fizetést adni, de a hónapok óta megjelenő hirdetéseinkre még csak jelentkező sem volt: technológust, főmérnököt, adminisztratív vezetőt keresünk.

A PIAC DIKTÁL

Férfi konfekcióval kezdett a gyár, de ha a piac igényli, akkor női kosztümöket is varrnak majd. Olyan minőségű árut kell előállítaniuk, amellyel betörhetnek a nyugati piacra, hiszen a gépparkot és a gyártási módszert egy osztrák bankkonzorciumon keresztül vásárolták, a törlesztéseket — évente 19 millió forintot — nyugatnémet márkában kell visszafizetni. A termelés 80 százaléka bérmunka. A minőséggel eddig nem volt különösebb gond, hiszen az osztályos áruk aránya csak 0,8 százalék. Naponta 600 nadrágot és 300 zakót varrnak, ez évente 170—180 ezer

Rajtra készen áll a mezőgazdasági légiflotta, s amint az időjárás kedvezőre fordul, azonnal hozzálátnak az idei munkákhoz. A gépek zöme felújítva, kijavítva várja az új idény kezdetét. Azokon, amelyek majd csak a májusban kezdődő növényvédelmi munkába kapcsolódnak be, a budaörsi, a nyíregyházi és a kaposvári hangárakban most

nadrágot és 70—80 ezer zakót jelent, konstrukciótól függően, mintegy 50—150 millió forint termelési értékben.

Azoknak a nőknek volt könnyebb a helyzetük, akik már dolgoztak varrodában,, mert legalább ismerték a varrógépet, könnyebben tudták eleinte > teljesíteni a követelményeket. Nem keresnek rosszul az asszonyok, már a betanulási idő alatt is 3500 forintot kaptak, ma pedig megkeresik a 4500— 5000 forintot. Lehet, hogy ez nem tűnik soknak, de ezen a környéken az átlag- kereset 3000—3500 forint körül van, beleszámolva a férfiakét is. Az áru nagy része, 50—55 százaléka tőkés exportra megy, 30—35 százalék szocialista exportra, főként a Szovjetunióba, és 15—20 százaléka belföldre.

OTVEN KÖZSÉGBŐL - LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

Az itt dolgozó asszonyok 85 százalékát mindennap négy autóbusz hozza be ötven községből. Az első műszak reggel hatkor kezdődik. Harmadik műszakot is be tudnának indítani, hiszen a gépek kihasználtsága így lenne jobb, de azt nem vállalják az asszonyok, hiszen ezen a vidéken a férjek is ingáznak. A munkarend és a -fegyelem miatt mintegy százan váltak már meg e rövid idő alatt az üzemtől.

Az átlagéletkor 30 év. Az eltelt tíz hónap alatt akkora utat tettek meg, mint máshol 2—3 év alatt. A szociális ellátottság az alapkövetelményeknek megfelel, de még fejlesztésre vár. Az elsődleges szempont ugyanis a termelés beindítása volt, és csak ezután építenek a csarnok mellé egy másik épületet, amelyben helyet kap az üzemorvosi rendelő, ebédlő, tanműhely, elméleti tanterem és az iroda.

— Minden nem megy egyszerre, csak lépésről lépésre —, fejezi be a beszélgetést az igazgató — mérleget vonni ugyan még nem lehet igazán az eltelt rövid időről, de bízunk abban, hogy a nehéz kezdet után, az akadékoskodóknak is be tudjuk bizonyítani, hogy érdemes volt lehetőséget adni, bizalmat szavazni.

Orosz B. Erika

végzik a nagyjavításokat, az elkopott alkatrészek cseréjét.

A MÉM Repülőgépes Szolgálatának információja szerint kora tavasszal összesen 1,3 millió hektár őszi vetésű kalászos gabona nitrogénműtrágyázását kell elvégezniük. Egyelőre azonban várni kell, minthogy sok helyen még mindig hó borítja a földeket.

Indulásra várnak a mezőgazdasági repülik