Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-07 / 5. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. január 7. szerda Az új művelődési ház 840 négyzetméter alap- területű, könyvtár, színházterem, ifjúsági klub, szakköri helyiség található benne. Háttérben a templomtorony. A 17 500 kötetes könyvtár a társközségeket — (Bódvarákó, Komjáti, Tornabarakony, Tornaná- daska, Tornaszentandrás) is ellátja. Közös erővel, a közösség javára Öt évvel ezelőtt bizony lehangoló képet mutatott kívül- belül a művelődés háza Bódvaszilason. Öt év múltán, azaz ma, e szép fekvésű és mindig gyarapodó községben elsőként vonja magára a tekintetet az az épület, amely Bódvaszilas (és társközségei) művelődési otthonául szolgál. A két dátum között sok minden történt, az építés útja nem volt „portalanított”. Gulyás Károly, a pántvezetőség titkára: — A korábbi helyzeten mindenképpen változtatni akartunk. Felmerült -abban az időben, hogy a pártbizottságnak is kéne egy megfelelő épület, s akkor született az az elhatározás, hogy a régi művelődési ház lebontása után hozzunk létre egy olyan épületegyüttest, amely mindkét gon- duníkat megáldja. Össze kell tehát fogni, ez volt az első szándék. A megyei pártbizottság is támogatta elképzelésünket és jelentős, több mint kétmillió forintos ösz- szeget ajánlott fel az építkezésihez. A terv — társadalmi munkában — elkészült, megfelelőnek látszott. Elkezdődött a munka, aztán rövidesen kiderült, hogy a tervezésben alábecsülték a kivitelezés költségeit. Ilyen módon többször meg kellett állnunk, új erőt gyűjteni. Emelkedtek közben az építőanyagok árai is. Azt hiszem, jól érzékeltetik a nehézségeket a puszta számok is. Azt mondja: „Tervezett bekerülési költség 1982-ben: 4,5 millió forint”. „Tényleges bekerülési költség 1986-ban: 8,4 millió forint”. — Nehéz, nagyon nehéz volt — mondja Gulyás Károly. — A megyei pártbizottságtól kapott 2 millió 280 ezer forinthoz tanácsunk fejlesztési alapjából 3 millió 148 ezret biztosítottunk és az elvégzett társadalmi munka értéke megközelíti a 2 milliót! Végül kaptunk a Művelődési Minisztériumtól is 1 milliót, a befejező munkához, a berendezések beszerzéséhez. — Belevágnának még egyszer? — Könnyű volna azt felelnem, hogy természetesen, de az igazság az, hogy ismerve ennek az építkezésnek a tortúráit, nagyon meggondolandó lenne a dolog. Mi a terv ismeretében, a tervezett költségek tudatában kezdtünk hozzá 1982. szeptemberében ehhez a munkához. Nlagy szükségét éreztük annak, hogy az itt és a társközségeikben élők számára normális művelődési lehetőséget teremtsünk, az igényeknek megfelelő épületet biztosítsunk. És ilyen alapon most is hozzá kellene fogni. Ebbői az építkezésből a lakosság minden rétege nagyon derekasan és becsületesen kivette a részét, a plébánostól az iskolás gyerekekig. Ha nem így lett volna, ha nincs ez a szép közösségi akarat, nem hiszem, hogy megvalósulhatott volna az elképzelés. Olyan összefogás volt (még hadd említsem iitt a torna- szentamdrási mészkőbányát, a tornanádoskai kisegítő iskolát), amely ritkaságszámba megy. A közösség fogott össze, hogy a közösségnek felépítse ezt, a házat. És vegye számba azt is, hogy ezzel párhuzamosan a községi közös tanács Bódvaszilason és Komjátiban egészséges, vezetékes ivóvízhez juttatta a lakosokat, természetesen a családok jelentős anyagi hozzájárulásával. Tehát arra sem számíthattunk, hogy a társadalmi munka mellett majd még anyagiakkal is segítik az itt élő emberek az építkezést. —• Végül is az elmúlt év decemberében, a felszabadulás ünnepén a község és a társközségek lakói birtokba vehették a szép művelődési házat. Marádt még gond? — Ügy is fogalmazhatnék, hogy a nehezén már túl vagyunk. És most jön még a neheze. Vagyis, most már „életet” kell lehelni ebbe az épületbe, olyan tartalommal megtölteni, amely azt a célt szolgálja, hogy a községeinkben élők hasznos és kellemes szórakozást, művelődési alkalmiakat találjanak itt — mondja Gulyás Károly. * Három hölgy „nyalkáiba szíalkad” majd a szakmai munka végzése: a művelődési ház vezetője dr. Jakabné Barta Mária arra biztat, látogassunk ed egy év múlva újba; a könyvtárosoknak — Galicza Józsefné és Simon Izabella — könnyebb dolguk lesz, hiszen ez a „terep” jóval bejántabb. Az elmúlt években néha magam is aggodalommal figyeltem ennek a bódvaszi- lasi építkezésnek a sorsát. Azért drukkoltam, hogy ez a nagy vállalkozás, ez a szép és nemes akarat nehogy a „szorító külső körülmények” csapdájába essen. Az összefogás és a szívós akarat győzelmének is mondhatnám most, hogy felépült végül is a ház. De most nem a nagy szavakra van szükség. Megint a tetteken a sor. (tcnagy—fojtán) A szép színházterem, ahol a székek még nem az „igaziak". S talán a fűtés sem véglegesen megoldott. Totovici A Kassai Állami Színház vendégjátéka Miskolcon A miskolci és a kassai színház közötti cserekapcsolat keretében hétfőn este a miskolci Kamaraszínházban vendégszerepeit a kassai társulat és bemutatta Örkény István immár világsikerű és húsz éve állandóan színpadon lévő tragikomédiáját, a Tótékat, amelynek ott — lévén az előadás szlovák nyelvű — Tótovici a címe. Ennek a kassai Totóknak számunkra kiemelkedő érdekessége, hogy rendezője Csiszár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, aki korábban Miskolcon is megrendezte e mű előadását, ugyancsak ő tervezte — akárcsak itthon — a díszleteket, a jelmezeket ugyanaz a Szakács Györgyi, aki itthon. Az előadás szlovák nyelven folyt, s mert meglehetősen ismert a mű, tolmácsolás nélkül, de így is teljesen érthetően. Két évtizednyi pályafutás után Örkény István tragikomédiája már kevés méltatást igényel. Igaz, a nézőtéren elég nagy számban ültek olyan fiatalok, akik jóval a mű megírása és első bemutatása után születtek, s akiknek valóban csak messzi történelmi esemény a második világháborús itthoni epizód, amelyben egy mátrai falucskában, Tót Lajos tűzoltó családjának vendégük adódik a fronton lévő fiuk, Gyula őrnagyi rangú parancsnokának személyében, s ez a tébolyultnak látszó figura, a katonának nevelt fasisztoid, feudális hajlamokkal is megvert Horthy-tisztikar jellegzetes példája, aki természetesnek tartja, hogy ő a társadalom fölött áll, hogy ő mindenkinek diktál, neki mindenki engedelmeskedik. A darabban ugyan csak egy háromtagú család végletes kiszolgáltatottságát, meg komikusnak tűnő és elsősorban kialvatlanságban megnyilvánuló szenvedéseit látjuk, a valóságban azonban ennek sokkal szélesebb körű értelme van. Ezt tükrözi a záró jelenet is, amikor a mindaddig a bambaságig szelíd Tót tudja, miként kell fellázadnia a zsarnokság ellen, s tudja, mit kell tennie. Ezt az értelmezést tükrözte Csiszár Imre miskolci rendezése, és ez olvasható ki a kassai előadásból is, amely — ez szinte természetes — az itthonival azonos hullámhosszon közvetíti Örkény mondandóját, egy-két rövidebb húzással, s természetesen egyes szereplők alkatától függően, némi figura megfogalmazási elmozdulással. A játék alapvetően két szereplőn nyugszik: az őrnagyon és Tóton. A kassai őrnagy — Jozef tJradnik — alakja, játéka minduntalan azt juttatta eszembe, hogy ez a színész bizonyára látta Chaplin világhírű filmjét, A diktátort, és annak őrült fasiszta diktátoralakját belefogalmazta az őrnagyba, s ezzel még inkább előtérbe került az a gondolat, hogy ezt a Tóték-beli őrnagyot valamiféle mini Hitlernek, a második világháború legnagyobb őrültjének qs pusztító szellemének lássuk. A Tótot formáló Peter Gazo hatalmas termetű, robusztus személyiség, egy kicsit valamiféle mesebeli „gyáva oroszlán” az őrjöngő, kis termetű őrnagy mellett, s így kettősük valami különös, keserű humorral elegyített ízt adott a játéknak. A harmadik legjelentősebb figura, a postás — Lubos Zahon — szerepfelfogása jócskán eltért az itthon ismert értelmezésektől. Egészében az együttes, az említett kisebb eltérések ellenére is, a darabnak azt az értelmezését nyújtotta, amit Csiszár miskolci rendezése után vártunk. Nem volt érdektelen látni egy világsikerű magyar drámai mű szomszéd országbeli előadását, hazai rendező munkájaként. A darab mondandója árnyalataiban bizonyára más lett volna, ha nem magyar a rendező. De ez persze találgatás. Amit láttunk, szívesen őrizzük meg jó színházi emlékeink között. Benedek Miklós Fogyatkozó dohányosok Születő csillag A világ nagy, irányítható rádiótávcsöveit használó csillagászok úgy vélik, hogy rábukkantak egy éppen születő csillagra. Kicsiny, meleg, sötét felhőt fedeztek fel, amely gyors összeomlásban van. A csillagok .mindig olyan gáz- és porfelhőkben születnek, amelyeknek belső térségei a gravitáció hatására összeomlanak. Amint ez a kollapszus előrehalad, a felhő fokozatosan darabokra szakad szét, ezek a töredékek azután egymástól függetlenül tovább zsugorodnak, egészen addig, amíg belső hőmérsékletük a nukleáris reakciók megkezdéséhez szükséges értéket el nem éri. A csillag tulajdonképpen akkor születik meg, amikor a nukleáris folyamatok révén termelődő energia fel nem tartóztatja a korábbi összeroskadást. Az effelsbergi (NSZK) obszervatórium csillagászai az Orion gázfelhőit vizsgálták, és találtak egy sötét felhőt, amelynek hőmérséklete 220 Kelvin-fok — jóval több, mint a szokásos hőmérséklet. Ezt a gázt tehát valami fűti, talán a kollapszus okozta kompresszió, össze- sajtolódás. A különös objektum szokatlanul kicsi, mindössze hússzor nagyobb naprendszerünknél. & ha a sűrűségre vonatkozó számítások helyesek, tömege csupán háromszor nagyobb a mi Napunkénál. Országos szólótáncfesztivál Huszonnyolc együttes 61 táncosa vesz részt a hét végén Békéscsabán a 8. országos szólótánc-fesztiválon. A „népi magántánc” hagyományos csabai szemléjét kétévente tartják meg, a fesztiválon az ország legjobb néptáncosai versengenek' az „arangyöngyös” és az „aranysarkantyús” táncos címért. A békéscsabai ifiházban január 9-én, pénteken délután lesz a kötelező próba, s szombaton reggeltől estig tart a verseny, amely táncházzal fejeződik be. 11-én, vasárnap délelőtt kerül sor a szakmai értékelésre, délután .pedig eredményhirdetéssel, s a legjobbak gálájával zárul a 8. országos szólótáncfesztivál, amelyen az ország legjobb népzenei együttesei közül 17 húzza majd a talpalávalót. Egy 1984. évi adatfelvétel szerint a felnőtt osztrákoknak már csak a 27 százaléka dohányzik. A dohányosok arányának az utóbbi években bekövetkezett folyamatos csökkenése megegyezik a nemzetközi irányzattal. Azok közül, akik dohányoznak, az egészségügyi minisztérium felmérése szerint 59 százalék elégedetlen önmagával : ebből 26 százalék le szeretne szokni róla, de ehhez eddig még nem volt meg a kellő akaratereje, 31 százalék csökkenteni szándékozik eddigi dohányzásának mértékét, míg 1 százalék legalább könnyebb cigarettafajtára szeretne váltani. Amiről a Kubik mesél < ll t ; w''*' 4 /v'V + ' \ ,<* r% * * Pál István könyvét böngészgetve Pál István, a miskolci vasutasélet történetének szorgos kutatója, a helyi vasúttörténetem egyes fejezeteinek megörökítő] e, aki már több, figyelmet érdemlő kiadvánnyal, valamint egyéb dolgozattal gazdagította az egyetemes miskolci helytörténeti kutatást, most újabb könyvet tett le az érdeklődő olvasók asztalára. A 230 oldalas kötet címe: Amiről a Kubik mesél, az alcíme pedig: 75 éves a Miskolci Vasutas Sport Club. Az elmúlt év, 1986. december 9-én ünnepelte a miskolci vasutasok nagy múltú sportegye&ülete, az MVSC megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból született ez a jubileumi kötet, amely részben átfogóan az MVSC 75 esztendős életét mutatja be, részben pedig ezt a történetet szakosztályokra bontja, és azok fejlődését, vagy éppen megtorpanását elemzi a háromnegyed évszázadra visszamenően. Mindez tulajdonképpen egy nagy létszámú sportegyesület és szurkolóinak érdeklődésére tarthatna számot, ám Pál István nem egyszerűen az MVSC történetére fordította a figyelmét, hanem mindenkor részletesen kitért azokra a körülményekre, amelyek az MVSC, illetve egyes szakosztályai életének fordulatait befolyásolták, meghatározták. így válik ez a sporttörténeti emlékezés részben a miskolci vasutasélet, részben pedig az egyetemes várostörténet értékes adalékokkal gazdag részévé. A Kubik elnevezést szinte a fél város ismeri, vagy talán az egész, s nem érdektelen, ha e könyből megtudjuk — illetve megtudják azok, akik eddig nem tudták —, hogy a vasutas sporttelep a kubikmunkáról kapta a nevét. E könyvből igen részletes leírásban ismerkedhetünk meg a mai sporttelep helyéről kitermelt föld felhasználásával — például abból magasították a mai ipszilonhíd négy feljáróját —, megismerhetjük a sporttelep fejlődésének sok-sok akadállyal tarka történetét, a Sajó-parti sporttelep fejlődését, s egyebeket. Mindezekből bevezetőként magának a Kubiknak a fejlődése tűnik ki. A könyv első fejezete az MVSC 75 éves történetének átfogása pedig a vasutas sportélet fejlődése kapcsán olyan említéseket tesz a város egyéb sportéletéről, amelyek Pál István írását a szűk szakmai történetírás fölébe emeli. Igen értékesek a hivatkozási jegyzetek, amelyek részletes további információkkal, háttéranyagokkal szolgálnak, tovább bővítve a kitekintést a város egészére. Hasonlóan él az egyes szakosztályok történetének leírásakor is a jegyzetanyagokkal a szerző. Egyébként a szakosztályokat betűsorrendben mutatja be, meglehetős részletességgel jegyezve fel minden fontosabb eseményt. Pál István könyve érdekes olvasmány azoknak is, akik nem elkötelezett sportbarátok, de a város történetét mind részletesebben szeretnék megismerni. (mb)
