Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-07 / 5. szám
1987. január 7. szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Nem történt semmi ?... (3.) Mi lesz a gyerekkel? „Ó, miszter alkohol . . Bevallom, mást vártam, rosszabbra számítottam. Erősen kételkdtem benne, hogy egyetlen válóperes tárgyalás meghallgatására is engedélyt kapok a bíróság földszint 14-es termében. Szerencsém volt; ezen a decemberi napon egyetlen peres fél sem kért zárt ajtók mögötti meghallgatást, sőt mindany- nyian hozzájárultak, hogy megromlott házasságuk történetét közzétegyük. Természetesen név nélkül. A tárgyalóteremben ezen a napon nem volt veszekedés, csillapíthatatlan zokogás, fé- kezhetetlen dühöngés. A válóperes felek visszafojtott indulatait, belső feszültségét arcuk sápadtsága, kezeik remegése, a nyögve-nyelősen kimondott gondolatok árulták el. Nem. egyáltalán nem egyszerű idegen emberek előtt beszélni az élet féltett titkairól, a kudarcok soroza-' tárói, a kacskaringós, vagy a talán túl egyenes útról, amely a tárgyalóteremig vezetett ... Az első pár az egyik Miskolc környéki nagyközségben él. A huszonéves fiatalember a Lenin Kohászati Művekben dolgozik, korához képest jó fizetésért. Az asszony — ő még húszesztendős sincs — pár hónapos csecsemőjüket gondozza odahaza. A bontókeresetet a kismama nyújtotta be, most elismétli indokait: — Azért hidegültünk el egymástól, mert a férjemnek fontosabbak a barátai, mint a családja. Nem érkezik haza pontosan. Egyébként pedig iszik, s akkor kötekedik, durva. Kérem, hogy a gyermeket nálam helyezze el a bíróság. Elhatározásom végleges. Férje álig várja, hogy szót kapjon: — Viszontkeresetet nyújtok be, tisztelt bíróság. A gyerek nevelésére szüleimmel együtt' én jobb körülményeket tudnék biztosítani, mint a feleségem. Nem igaz, hogy többet innék, mint bárki más. Valóban előfordult, hogy (Egykori sláger) később mentem haza. De ez azért volt, mert a feleségem nem tartotta rendben a lakást, a gyereket is elhanyagolta. — Maguk még olyan fiatalok — mondja a tanácsvezető bírónő, dr. Palágyi Éva. — Gondolják meg jól, valóban meggondolták szándékukat? Egyáltalán elbeszélgettek arról egymással, hogy változtatni kellene az életükön? A házasság nemcsak mézeshetekból, ünnepnapokból áll. A gyermeknevelést két keresetből sokkal köny- nyebben megoldhatják. Az ő sorsára nem gondoltak? Javaslom, várjuk ki a törvényben előírt harminc., napot, aztán újra beszélgetünk. Ennyiben maradunk. A fiatalok a vállukat vonogatják, hümmögnek, egymásra néznek. Lehet, azóta kibékültek. Szemüveges, piros arcú férfi lép be az ajtón. Ebben az ügyben ő a felperes. Nyugtalan, tekintete idegesen rebben a bírónőre, a népi ülnökökre, majd a padlóra szegezi szemeit. — Az alperes? — Mármint a feleségem? ö biztosan nem jön el a'tárgyalásra, kijelentette, hogy bármit csinálhatok, cigány-, kereket is hányhatok, őt nem érdekli az egész. — Ez asszonyoknál elég ritka — vág közbe a bírónő. — Bizonyítani is tudom, hogy részeges. Nem egyszer bizonytalan lábakon, dülöngélve ment az óvodába a gyerekért. Már a gyámhatóságra is behívatták emiatt és figyelmeztetésben részesítették. A munkahelyén is mindennap iszik. Állandóan „nyomás alatt vari”, a gyerekkel szemben türelmetlen, elhanyagolja á lakást. Természetesen kérem a bíróságtól, hogy nálam helyezze el a gyereket. — Miért hagyta, hogy idáig fajuljon a felesége iszákos- sága? Ha igaz, amit mond. akkor már beteg az asszony. Nem próbálta meg gyógyít- tatni? — Reménytelen eset ő már. Az előző férje mellett kapott rá az ivásra. A „tinta” miatt vált el, s a részegeskedésért vágták ki a másik munkahelyéről. Bár tudtam volna róla ezt korábban ... — Nézze, csak azt tanácsolhatom: beszélje meg a feleségével a problémáit. Ha véglegesen megromlott a házasság, nincs akadálya a felbontásának. De ha a felesége nem akar elválni, vagy ő is magának kéri a gyermeket, hosszú eljárásra kell számítani, sok tanút kell beidézni. Próbáljon meg segíteni a feleségén. Egy elvoriókúra biztosan segítene. — Rajta már nem. A harmadik eset jellemző példa a meggondolatlan, elsietett házasságkötésre. A fiú és a lány közös munkahelyükön, a megyei kórházban ismerkedett össze. Tavaly május 24-én mondták ki az igent az anyakönyvvezető előtt. A férj már akkor is katona volt. Most egy centimétert pörget idegesen az ujjai között. Ez év februárjában szerel le. ö nem akar elválni. — így akar bosszút állni — hadarja az asszonyka. — Igenis tudja, hogy közben találkoztam a régi szerelmemmel. és ezzel az akadékoskodással akarja megakadályozni a boldogságunkat. Különben meg,, ha elhúzza az eljárást, fütyülök rá, és a szerelmemhez költözök. Egyébként is a férjem már az esküvőnkön berúgott, később pedig a fejemhez vágta: rajta kívül senki sem vett volna el engem feleségül. Tehát nem szerelmi házasság volt. Szerintem ez éppen elegendő indok a házasság felbontására. — Én szeretem a feleségemet — mondja szárazon, faarccal a fiatalember. — Nem akarok válni. A következő tárgyalásig ők is kapnak harmincnapi gondolkodási időt. Az ő esetükben nem lesz nehéz dolga a bíróságnak. Nincs gyermekük, s házasságuk négy hónapja alatt közös vagyont sem gyűjtöttek. Udvardy József Ha sok a kárókatona... .... akkor tüzet, akár sörétes puskából is! Érdekes levelet kaptunk Simkó Józseftől, az Országos Kör-' nyezet- és Természetvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Felügyelőségének igazgatóhelyettesétől. Egy november végi riportunkban helyet adtunk dr. Demeter Józsefnek, a geleji halászati termelőszövetkezet elnökének, aki kijelentette, hogy a halastóban okozott kárért nem kis okban a kárókatonák a felelősek. Természetvédelemben kissé tájékozott olvasóink természetesen tudták, hogy egy halászma- dárról van szó, amely ha elszaporodik, akkor egy- egy halastó ponty-, s egyéb állományában hatalmas károkat tud okozni. Lényegében azt írtuk le, ha egy védett madár annyira elszaporodik, akkor túl kell jutni a bürokrácián, s engedni kell ne csak kar- bidágyúkkail, hanem más, hatásosabb fegyverekkel is a kárt okozó madár gyérítését. Legnagyobb meglepetésünkre a természetvédelmi hivatal nem protestált, sőt... Igazat adott dr. Demeter Józsefnek. És mást kért ki magának. A pontos tájékoztatást. Igazat adott a szövetkezet elnökének, hogy e madarak nagy kárt okozhatnak. Igazat adott abban is, hogy a gyérítésre nagy szükség van. Amiben viszont kételkedett, azt szeretnék pontosan közölni. Részlet a termelőszövetkezet elnökének írt leveléből: „A kárókatona országosan elszaporodott. Ezt a természetvédelemben dolgozó munkatársak nagyon jól tudják. Engedély nélkül lelőni valóban nem lehet a kárókatonát, mert az védett. Védi a természetvédelemről szóló 1982. évi 4. számú törvényerejű rendelet, a végrehajtásáról kiadott 8/1982. (III. 15.) MT számú rendelet, továbbá az 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezés idevonatkozó része. A védelmet kimondó határozat (R 43 paragrafusa) lehetőséget ad arra is, hogy az esetenként túlszaporodott védett állatfaj állományát gyéríteni, csökkenteni lehessen. A halászati termelőszövetkezel már 1985. április 2-án a geleji tóegység kárókatona gyérítésének engedélyezését kérte, amire a 810/1985. szám alatt 1985. május 22-én az engedélyt a természetvédelmi hatóság megadta. 1986. április 21-én a 228/1986. szám alatt újra kérelmezték az elszaporodott kárókatona apasztá- sát. Üj kérelmükre a 947/ 1986. szám alatt 1986. V. 13-án felügyelőségünk 1986. december 31-ig a geleji kapucsi, majd május 27-én a Hór-völgyi víztározókra is megadta a korlátlan gyérítési engedélyt. Ezek ellenére még mindig állít- , ja, hogy a „természetvédelem pedig az ujját sem hajlandó mozdítani” Önökért. Csupán arra tudok gondolni, hogy munkatársai nem tájékoztatták az engedélyekről.” Ezeknek a leveleknek fénymásolatait Simkó József szerkesztőségünknek beküldte,. így mindenkinek rendelkezésére állnak. És itt pontot is tehetnénk az egyszer karbidágyúkkal lőtt, máskor söréttel is irtható kárókatonák ügyére . -. * Bizonyos fokig rossz fényt vet egy szerkesztőségre — még önhibáján kívül is —, ha valótlant közöli. Ezt tettük, s ezért elnézést kérünk. Viszont szeretnénk arra is választ kapni, hogy a szövetkezetben kinek a hibájából tájékoztattak bennünket félre. Mert így a megnyugtató felelettel valaki adós marad... — ki — Korán reggel szállítják a tejet Miskolcon az óvodákba, bölcsődékbe. Képünkön: megérkezik a friss tej a belvárosi bölcsödébe. - Fotó: Laczó Fűben, fában — sportban van az orvosság! / Mozgással a testi-lelki egészségért Még akik olykor túlzottnak tartják is a sport társadalmi szerepének növekedését, illetve ennek hangsúlyozását, egy esetben azok is elismerik a testedzés vitathatatlan jelentőségét, nevezetesen gyermekeink, ifjúságunk életében. Ha létezik sokszorosan megerősített tapasztalat, akkor feltétlenül annak tekinthető az ősi igazság: sport nélkül nem lehet egészséges ifjúságot nevelni. E tény egyre nagyobb fontosságot kapott az újabb kedvezőtlen információk tükrében. Kiderült, hogy a felnőtt korosztályokat, illetve az egész társadalmat érintő egészségügyi gondok gyökere többek között a gyermek- és ifjúkorban, fiataljaink helytelen, inaktív életmódjában keresendő. A serdülő- és ifjúkorban a növekedés, érés természetes biológiai folyamatai még elfedik a bajokat. Ilyenkor, és különösen a serdülés befejezése után a teljesítőképesség vizsgálata deríti ki, hogy a fiatalok többségének teljesítménye — legyen szó fizikai, sportbeli teljesítményről, vagy az ezekkel is összefüggő élettani mutatókról (pulzusszám, vérnyomás stb.) — elmarad a normális értékektől. A mozgáshiány minden életkorban káros következményekkel jár, de különösen veszélyes — biológiai, de pszichikai és szociális szempontból is — a fiataloknál. Ma már a kor egészségügyi szemléletével lépést tartó orvos is azt mérlegeli, menynyi az a legrövidebb idő, ameddig okvetlenül ágynyugalomra van szüksége a betegnek. Az „ágynyugalom” szó elvesztette pozitív csengését. Már két hét ágyban fekvés, csökkent aktivitás kimutathatóan sorvasztja az izomzatot, gyengíti a szívizom erejét, megzavarja a szervezet belső egyensúlyát. Fiataljaink pedig, ha életformájuk nem aktív, ha nem végeznek rendszeresen, hetente minél többször, megfelelő mennyiségű és intenzitású testedzést, elmaradnak a biológiai lehetőségeik mögött. Egyszerűen fogalmazva : a növekedés, érés folyamata igényli a fizikai aktivitást. Ma, amikor az orvostudomány fejlődése révén azok az újszülöttek is megszületnek, azok a csecsemők és kisgyermekek is megmaradnak, akik számára korábban nem lehetett volna az egészséges élet lehetőségét nyújtani, még fontosabb az egészséges életmód, benne a fizikai aktivitás, mint korábban. Hiszen nem elég megteremteni az egészséges élet lehetőségét a gyengébbek, a segítségre szorulók számára, arról is gondoskodni kell, hogy élni is tudjanak a lehetőséggel. Ez pedig már terhelést vállaló, tudatos életvezetést jelent, amely sajnos ma nem eléggé vonzó a fiatalok számára. Ha csak a biológiai ösz- szefüggéseket vizsgáljuk — pedig sokkal többről van szó —, akkor is nyilvánvaló, hogy a gyermek- és ifjúkorban elmulasztott testedzés következtében nem eléggé fejlett és edzett szervezet ki van téve a felnőttkorban megdöbbentően szaporodó szív-vérkeringési, légzési, allergiás, neurotikus és egyéb betegségeknek. Persze, ez túlzott egyszerűsítés, hiszen a felsorolt, úgynevezett civilizációs ártalmak soktényezős kórképek. De e tényezők között szerepel az inaktivitás, a mozgáshiány is. Ebben az összefüggésben a gyermekek, serdülők és ifjak sportjának fejlesztése társadalmi méretekben szolgálhatja a betegségek megelőzésének, a társadalom egészségszintje javításának az ügyét. Jegyezzük meg, hogy bár az ifjúságnál különösen alapvétőéit a biológiai összefüggések — ezért sem késlekedhetünk a tanulóifjúság sportjának fejlesztésével —, mégis többről van szó: igen lényegesek a pszichikai és szociális tényezők is. A sport célja nemcsak a testi egészséget fejleszteni, hanem formálja a fiatalok személyiségét, előkészíti, neveli őket a társadalmi, közösségi életre. Sehol nem kapnak olyan reális visszajelentést a fiatalok teljesítményükről, mint a sportban, sehol nem élik át olyan mélyen a közösségi élet örömeit és buktatóit, nem tanulhatják mefe elviselni a sikert és a kudarcot. Ha jelentős késéssel, de nálunk is végre széles körben elfogadottá vált a felismerés, ha csoda nem is várható a sporttól, ha önmagában a fizikai aktivitás nem is oldhatja meg az. életmóddal kapcsolatos gondokat, de különösen a fiatalok intenzívebb bekapcsolódása a testedzésbe, sportba, rövid távon is, hosszú távon pedig bizonyosan, jelentősen javíthat kedvezőtlen egészségügyi statisztikai adatainkon. Ezt bizonyítják a külföldi példák, azon országok példái, amelyek a hatvanas években nemcsak felismerték a veszélyt, hanem tettek is ellene, és 15—20 éves távlatban már kimutatható a javulás az egymást követő korosztályok fizikai és egészségi állapotában. Hiba lenne most, amikor végre úgy látszik, nálunk is valóban megmozdult valami, túlzott jelentőséget tulajdonítani szervezeti kérdéseknek, de sajnos, nem egy példa mutatta a múltban is, hogy helyes felismerések és intézkedések hatékonyságát csökkentették a nem kellően megfontolt szervezeti lépések. Mindenesetre itt csak megemlítjük: mennyire örvendetes, hogy állami és társadalmi szervek egyaránt látják teendőiket, és készek is tenni a tanulóifjúság sportjáért, a diáksportért, annyira joggal támaszt kételyeket, hogy az ügynek ismét két gazdája van, ha az „elvi" alapok’’ tisztázottak is. Az elvi alap: a tanórai testnevelés a Művelődési Minisztérium, a tanórán kívüli iskolai sportélet az Állami Ifjúsági és Sporthivatalhoz tartozó, megalakulás előtt álló Magyar Diáksport Szövetség ügye. Bízzunk abban, hogy nemcsak a koordináció lesz kiváló, hanem a két főhatóság jól tudja majd mozgósítani a közös ügyért a társadalmi szerveket, főként a KISZ-t, s a szakszervezetet, a Hazafias Népfrontot, de a szülőket és a pedagógusokat is. Végre vannak igazi tervek. Tiszteletre méltó tervek. Bennük jól ötvöződik a realitás és az igény, a központilag megoldandó feladatok és az egyéni kezdeményezések. Mindez olyan időszakban, amikor az új oktatási törvény amúgy is friss szelet kell jelentsen, valljuk be, nem túl korszerű oktatási rendszerünkben. A pillanat tehát még akkor is alkalmas — túl a kényszeren —, ha sokan előszeretettel hivatkoznak anyagi nehézségekre. Joggal remélnek és várnak az ifjúsági sport hívei a következő években jelentős központi anyagi támogatást, de most sem elsősorban az anyagiak hiánya miatt fejletlen annyira a diáksportélet, és most is több van a jelenlegi rendszerben is, mint ami eddig kijött belőle az érdektelenség, a más irányú motivációk miatt. Gyakori hibánk, hogy szeretjük szembeállítani az ösz- szetartozó dolgokat, így sajnálatosan dívik ma diáksport és versenysport szem- beállítása. Pedig a diáksport fejlesztése új perspektíva az utánpótlásgondokkal küzdő versenysport számára is, a versenysport fejlődése pedig — azon túl, hogy ha több fiatalt fogadnak be, ezzel is segítik a népegészségügyi célokat is — vonzóbbá teheti a diáksportot. A befektetett energia tehát — okos irányítással — többszörösen megtérül. Dr. Frcnkl Róbert
