Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-07 / 5. szám
1987. január 7. szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 ló start a Miskolci Vasipari Szövetkezetben Egy évvel ezelőtt, amikor a Miskolci Vasipari Szövetkezet vezetősége számot adott a tagságnak az előző évben végzett munkáról, a mérleg adataiból egyértelművé vált, hogy sikeres gazdasági évet zártak. A szövetkezet egyaránt növelte rubel-, valamint dollárelszámolású exportját, s ennek köszönhetően tizenhárommillió forinttal emelkedett az előirányzott árbevétel, amely így meghaladta a 160 milliót. A nyereségre sem lehetett panasz, hiszen az eredeti tervben szereplő tizennyolcmillió forintot csaknem ötmillióval meghaladta. A szövetkezet tehát teljesítette a hatodik ötéves terv utolsó esztendejére előirányzott termelési, gazdasági feladatokat, így azután jó alapokról kezdhetett hozzá a hetedik ötéves középtávú terv céljainak valóra váltásához. Hogy milyen eredménnyel járt a szövetkezeti tagság múlt évi gazdálkodása, arról Fehér Miklós elnökkel váltottunk szót 1987 első napjaiban. — A gyakran változó piaci helyzethez igazítottuk termelésünket, amely — nem végleges adatok alapján — az 1985. évhez hasonlóan tavaly is 160 millió forint körül alakult —• mondta bevezetőként az elnök. — Az árbevételnek körülbelül az egyharmadai szocialista exportból származott. 1986 elején 42 millió forint értékű nem rubelelszámolású kivitellel számoltunk, de hát evés közben jön meg az étvágy, így hát menet közben még tizen- négymillió pluszt vállaltunk, aminek természetesen eleget tettünk. Jól jött a szövetkezetnek, hogy bővíteni tudtuk a külföldi kooperációnkat. A Kelet-szlovákiai Kohászati Kombinát után kapcsolatot teremtettünk az osztrawai és más csehszlovák kohászati üzemekkel is, ahová — összesen mintegy 46—47 millió forint értékben — külfönfé- le speciális berendezéseket, mint például üst-acélszerkezeteket, ' függesztett üsteme- ilő horgokat szállítottunk. — 'Hosszú évek óta gyárt a Miskolci Vasipari Szövetkezet hagyományos csomagolóedényeket, azaz ónozott lemezből készült dobozokat hazai felhasználóknak. Milyen volt ez a gyártási profil az elmúlt esztendőben? — A hagyományos profilú csomagolóedényzet gyártása évről' évre emelkedett a mátrabányai telepünkön, amely tavaly is nyolcvan- millió forint értékű terméket szállított a nagy hazai felhasználóknak, mindenekelőtt a Tiszai Vegyi Kombinát festékgyárának és a Bu- dalakknak. Árbevételünk még nagyobb is lehetett volna, ha a TVK több dobozra tartott volna igényt, de hát az utolsó negyedévben nem érkezett megrendelés Leninvárosból. — De azért nem estek kétségbe? — .Azt kár lenne 'tagadni, hogy az eset nem hatott gazdálkodásunkra, hiszen a magas készlet lényegesen nagyobb terheket jelent számunkra. Ennek ellenére a szövetkezet eredménye a várakozásnak megfelelően alakult: múlt évi munkánk alapján 25 millió forint körüli nyereségre számítunk. — Minek köszönhető mindez? — Mondjam azt, hogy rugalmasan alkalmazkodtunk az igényekhez, a piac változásaihoz. Persze, másképpen nem is tudtuk volna vevőinket megtartani, hiszen a mai világgazdasági helyzetben igen nagy a konkurencia. A szövetkezet múlt évi nyereségéhez az is hözzájárult, hogy megfelelő piaci munkával sikerült a jövedelmezőbb termékekből többet vállalni, ugyanakkor a veszteséges gyártmányaink előállítását mérsékeltük. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy tovább korszerűsítették belső érdekeltségi rendszerünket. — Szó esett már róla, hogy a piac szüntelenül változik, s ehhez kell igazítani a gazdálkodást. Vajon, 1987- ben módosul a szállítások iránya? — A hazai festékgyárak termelésére továbbra is szüksége van a népgazdaságnak, tehát értelemszerűen szükség van csomagolóedényekre is. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a mátrabányai üzemünk, ahol a dobozok készülnek, az első fél évre elegendő megbízással rendelkezik. Folytatódik természetesen a csehszlovák kohászati üzemekkel kialakult gyártási kooperáció is, de nem olyan nagyságrendben, mint az elmúlt esztendőben. A tavalyi negyven- hatmillió forinttal szemben az idén mindössze 20 millió forint értékű csehszlovák exportmegrendelést kapunk a központi keretből. — Tehát törhetik a fejüket, hová szállítsák a különbözeiéi, azaz huszonhatmillió forint értékű terméket? — Nem marad más hátra, tőkés piacot kell keresni, oda kell többet gyártanunk. Ez viszont nem könnyű manapság. Ügy tervezzük, hogy 1987-ben mintegy negyven- millió forint értékű nem rubelelszámolású kivitelt teljesítünk. Erre jó esélyünk is van. Exportunk egy részét a korábban tőkés relációban szállított berendezésekhez szükséges tartalék alkatrészek teszik ki, de gyártunk különféle erőművi berendezésekei nyugatnémet megrendelőknek. Lovas Lajos Vegyesvállalati klub alakult A Magyar Kereskedelmi Kamarában Joint Venture Club néven megalakult a külföldi részvétellel Magyar- országon működő vállalatok érdekképviseleti szervezete. A klub a Kamara szervezetén belül önállóan működik, saját alapszabállyal rendelkezik. Gondoskodik arról, hogy a vegyesvállalatokat érintő, előkészületben levő, illetve már megjelent jogszabályokról és intézkedésekről a tagok megfelelő tájékoztatást kapjanak. Találkozókat szervez más típusú gazdálkodó szervezetek vezetőivel, illetve a gazdaságirányítás képviselőivel, hogy minden olyan kérdést megvitassanak, amely a vegyesvállalatok működését érinti. Lehetőség van arra is, hogy a vegyesvállalatok működését nehezítő gondok orvoslására javaslatokat dolgozzanak ki, s azokat a Kamara segítségével az illetékes minisztériumokhoz, illetve főhatóságokhoz továbbíthatják. A klub ülésein rendszeresen részt vesznek a Pénzügyminisztérium és a Magyar Külkereskedelmi Bank képviselői is. A klub tagjai a magyarországi székhelyű, külföldi részvétellel működő gazdasági társulások éá egyéb, külföldi tulajdonú, önálló jogi személyiségű szervezetek, valamint külföldiek Magyarországon létesített közvetlen képviseletei lehetnek. A tagok — amellett, hogy működésükhöz szakmai se- gtíséget kaphatnak hozzájutnak a Kamara összes kiadványához is. Az alakuló ülésen a klub elnökének Menyhárt Józsefet, a Sphero —Évig, az első termelő vegyesvállalat igazgatóját választották meg. Kevesebb anyaggal - több ésszel A nemzetközi összehasonlítások szerint legfontosabb hazai iparágaink átlagosan 30—60 százalékkal több anyagot, energiát és még ennél is több élőmunkát fektetnek be termékeikbe, mint a fejlett országokban. Több-kevesebb eltéréssel nemcsak a magyar, hanem a hasonló profilú tőkés vállalatokra is jellemző ez a megállapítás. Bármilyen szomorú ránk nézve az, hogy nálunk a termelékenység általában 60—70 százalékkal alacsonyabb, mint a fejlett országokban, ezen nem siránkoznunk, hanem tennünk kell ellene. Mindaddig, amíg vállalataink csupán a saját korábbi mutatóikhoz, a bázishoz mérik magukat, s nem a nemzetközi élvonalhoz, addig ez a különbség inkább növekszik, mint fogy. Hiába látja be már sok száz gazdasági vezető, hogy az exportképesség fokozása a gyorsabb műszaki fejlesztéstől és radikális önköltségcsökkentéstől függ, megvalósítani, elérni saját vállalatánál egymagában csak sziszifuszi küzdelem árán tudná. Elméletileg ugyanis igaz az, hogy aki kevesebb ráfordítással, hatékonyabban termel, az nagyobb nyereséget realizált, de gyakorlatilag a gazdaságirányítás és ösztönzés felemás szabályozói sokszor éppen ez ellen a kívánatos irányzat ellen hatnak. Az akadozó anyagellátás, a megbízhatatlan kooperáció körülményei között, a kényszerűségből torzult és kapkodó munkaerő-gazdálkodás, valamint kereskedelempolitika amúgy is halomra döntene minden hatékonyságra vezető, önköltségcsökkentést célzó törekvést. Akkor pedig nem tehetünk semmit a ráfordítások nyomasztó növekedése elllen? Oe igen, s ennek már több helyen biztató eredményei is jelentkeznek. A példák azt bizonyítják, hogy nem pusztán az anyag, az energia és a létszám takarékosabb fel- használásával, hanem a műszaki feltételek, a kereskedelmi piackutatás előkészítésével, a termelési folyamatok pontosabb megtervezésével kell kezdeni. Vagyis a termelés fejlettebb fokán törvényszerűen megnövekszik a szellemi ráfordítás részaránya, s olykor — gondoljunk csak a vegyipar, a számítástechnika, a mezőgazdaság világszínvonalú eredményeire — a dologi tényezőknél is nagyobb jelentőségre tesz szert. Gazdaságpolitikai szóhasználattal élve: a tudomány termelőerővé válik. Az is nyilvánvaló, hogy a nem indokolt, pazarló anyagi ráfordításainkat a világpiac nem ismeri el. A nemzetközi árucsere-forgalomban az egyre növekvő cserearányromlás ebből fakad. S ezt a folyamatot megállítani, sőt megfordítani csak akkor lehet, ha a jövőben kevesebb anyaggal, energiával és több ésszel dolgozunk. Vagyis, immár észrevehetően növeljük a szellemi ráfordítás részarányát. Az olyan szellemi ráfordításokét, amit a világpiac is elismer. Zs. Cs. A1 ÉSíok-magyaror$iági Vízügyi Igazgatóság Sajá-parti gépüzemének kovácsműhelyében Szedlák József a kotrógépekhez készít szerszámokat és láncokat. Fotó; laczó József A kockázat nagy, de a tét sem kevés ország ötödik helyen Elfelejtkezni nyolcmillió forintos jövedelemadó befizetéséről? A kérdést sokan megmosolyogták. No, próbálja csak meg valaki. Utána pedig nézze meg magát! Amikor elárultuk, hogy 'tényleg van egy lehetőség, amely felmenti az üzemeket a befizetési kötelezettség alól, a szakemberek nagy tanakodásba kezdtek. Lényegében csak egy megoldást találtak — törvénybe nem ütközőt —, de azt szerintük a mi megyénkben nem lehet megvalósítani. Ugyanis van egy rendelet, amely kimondja, ha egy termelőszövetkezet nagymértékben növeli állatállományát — így forgóeszközkészletét —, miközben jövedelmezősége nem romlik, akkor a jövedelem- adója meghatározott mértékben csökkenthető. De, s ez meghatározó véleménye volt mindenkinek, a kockázat túl nagy, mert az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági ágazatok között jelenleg a legrosszabb, s az is köztudott, hogy az állomány növelése termelés- csökkenéssel jár. így a jövedelmezőség romlani fog, vagyis az adót mindenképpen meg kell fizetni. MEGLÓDUL A SZEKÉR? A Mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezetben mégis vállalták ezt a kockázatot. Dánfi Dezső, a közös gazdaság elnöke: — A tét is nagy. Ha meg tudunk takarítani a jövedelemadó befizetésén nyolcmillió forintot, akkor eny- nyivel több juthat fejlesztésre, végre meglódulhat a szekér, gyorsabban tudunk előrelépni. Csak arra kellet vigyázni, hogy a telepeken" az eredmények ne romoljanak, mert akkor nem érhettük volna el célunkat, az év végi tizennyolc- millió forintos nyerséget, s akkor e kedvezménytől is elesünk. Tehát a döntés megszületett. Viharos gyorsasággal követték egymást az események. Pár hónap alatt az ország egyik legnagyobb juhállománya alakult itt ki. — Kiléptünk a Mezőségi Sertéshizlaló Kombinátból, de nem a pénzünket, kértük vissza, hanem a Dél-borsodi Állami Gazdaság tőkerészesedésünkért adott egy négyezer férőhelyes korszerű telepet, amelyhez területcserével megszereztük a legelőt is. Először gazdasági társulás keretében próbáltuk üzemeltetni az így „vásárolt” juhászától, de végül is magunkra maradtunk. Mivel az elmúlt évben javult a bárány világpiaci ára, további vételre határoztuk el magunkat, így például Szirmabe- senyőről is vásároltunk 1200 birkát Ma már 18 000 juh, bárány legel határunkban.. — De tavasszal ugyancsak kellemetlen pillanatokat éltek át! — Igen. Külpiaci értékesítési gondok miatt.. Mintegy háromezer bárányunk „ragadt be”. Több hónapon át feleslegesen hizlaltuk a bárányokat, nem egynek a súlya karácsonykor meghaladta a hatvan-hetven kilogrammot. Ez nagy ráfizetés. De ennek ellenére a juhászati ágazat hétmillió forintos jövedelemmel zárta az évet. (Általános költségek nélkül.) Hogy ez minek köszönhető? A szákmai munkának, hiszen erről árulkod- íiak a termelés számai. A szaporulat 150 százalék felett lesz, s egy anyáról az állomány felduzzasztása — vagyis minőségromlása — ellenére öt kilogramm gyapjút nyírtak. Az ország ötödik legnagyobb törzstenyészetével rendelkeznek. A legutóbbi kiállításon is nyert egy első, s különdíjat egy tenyészállatuk. Tehát az első menetet egy nagy pofon ellenére — elnézést a sportzsargonért — megnyerte a közös gazdaság. — Ki kell hangsúlyozni, bizonyos fokig a szerencse is mellénk állt. Négy évvel ezelőtt még 650 tehenet tartottunk. Akkor megszűnt a tejtermelés fokozására adott állami ösztönző, a fejés válságba került, gazdaságosan nem tudtuk fenntartani az ágazat működését. Csökkentettük a létszámot, a legjobban termelő négyszáz tehenet tartottuk meg. Mivel szinte' mindenhol ugyanígy határoztak, változott a szabályozó rendszer, újabban literenként 30 fillérrel megint többet kapunk, a telepi rekonstrukcióra ötvenszázalékos állami támogatást adnak, így nöpelhettük „büntetlenül” a létszámot.. Most már 550 tehenet fejünk. KEGYELEM A BAROMFINAK Érdekes szerződés kerül elő. Állományuk negyven tehenét egy vállalkozónak bérbe adták. Látszólag nagy engedménnyel, hiszen, a borjakat kétezer forintért visz- szavásárolják, ugyanakkor a fejt tejért akár egy forint prémiumot is kaphat. Ha eléri a négyezer litert. — Ha kevesebbet termel, akkor a különbséget, mármint értékét be kell fizetnie a szövetkezet pénztárába. Nem árulunk zsákba macskát. A mi állományunkból a háztájiba kihelyezett állatok „tudják” ezt a szintet. Ha a gazda nem figyel oda, rosz- szul dolgozik, akkor a kárát ne a tsz, hanem ő fizesse meg. — Valószínű, hogy ilyen feltételek mellett nem volt sok jelentkező. — Ez így igaz. Mindössze egy. Qe neki negyven tehenet adtunk bérbe, s biztosak vagyunk abban, hogy nem csapjuk be egymást. A baromfi felett már-már pálcát törtek. De végül a tyúkok is kegyelemet kaptak. Pedig már elkészültek a tervek az istálló ipari célú átalakítására. — Az elképzelések papíron. a tojóállomány pedig az istállóban maradt. A következő évtized elejéig a piaci előrejelzések tartós keresletet ígérnek, így a tenyész- tojóállományunkat nem szüntettük meg. A tojás ötforint feletti átlagára egyelőre döntésünket igazolja. Más. Mivel ez az épületünk csak félig volt kihasználva, megpróbálkoztunk törzsállomány-előneveléssel. A számításainkat is meghazudtoló sikerrel. ÉPULETKERESÖ A fegyelmezett munkának, a bevált technológiának köszönhetően az itt nevelt állományra — mert előneveléssel is foglalkoznak — akkora a piac, hogy az igényeket nem tudják kielégíteni. Az óriási kereslet hatalmas dicséret, hiszen bebizonyosodott, hogy az itt nevelt szülőpárokból kialakított törzsállomány gazdaságos termelése nem kérdőjelezhető meg! Az elnök hozzáfűzi: — A gödöllői kisállattenyésztő és kutatóintézettől kezdve, a hálmaji szövetkezetig már állandó megrendelőink vannak. Üj igényeket már nem nagyon tudunk figyelembe venni, ahhoz olyan épületet kellene találni szövetkezetünkben , amelyet ilyen célra berendezhetünk. Sajnos, ilyen már nincs ... Van viszont három nyereséget termelő állattenyésztési ágazat. Ritka kivételként egy olyan megyében, ahol az ilyen hozamok — amelyek nyereséget is hoznak — ritkaságnak számítanak. Itt csak a tét volt nagy. A kockázat pedig ezzel ellentétesen kicsi? Szép volna ezt így befejezni, de nem szabad elhallgatni, hogy a mezőkeresztesiek: tavalyi eredménye évek, sőt évtizedek munkájának gyümölcse. A szabályozó rendszer itt csak segített, az alapot a szövetkezet állattenyésztői, mérnökei rakták le. (kármán) A kovács
