Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1987. január 31., szombat Köztünk szólva Évekkel ezelőtt, még a régi Vászonfehérítő utcán, akadt valami dolgom. De' nem tudván ismerősöm címét, az utca elején érdeklődtem az ott ácsorgó gyerekektől. ök nemcsak eligazítottak, de készséggel el is kísértek a keresett házig .. . Máig nem felejtem a kellemes sétát, melynek során nemcgak az ott lakó emberekről, de még a kerítések mögül acsarkodó kutyák természetéről is pontos leírást kaptam közlékeny kalauzaimtól. Azóta nagyot változott itt is a világ! Az egykori kertes családi házak helyén emeletes bérházak magasodnak, az egykor hangulatos utca nyomvonalára már kevesen emlékeznek. Vásott gyerekek persze most is vannak, akik letépik a lépcsőházba függesztett lakónévjegyzéket, össze- firkáljá'k a falakat. .. Mivel nincs házfelügyelő, már negyedórája járom az egyik többemeletes ház folyosóit. Becsöngetek ide, becsöngetek oda: néma fejrázás a válasz. Már indulnék a másik házba, amikor, a liftből kilépve felém jön a keresett személy. Nem hiszik el: egyazon emeleten nem ismerték egy-, mást az emberek!... * Immár elcsépelt téma: a panelházakban élő családok zártsága. Ahol a lakás legfontosabb „kelléke" — a kulcs. Bár a falak vékonyak, de a kulcs, mellyel magukra zárják az ajtót, elszigeteli őkel a külvilágtól, a szomszédoktól. Korunk jelensége? Igen! Könyvtárat kitevő köteteket tesz ki az ide vonatkozó tanulmányok, felmérések száma. Egyes kutatók szerint társadalmi, gazdasági okok is közrejátszanak: az anyagiak hajszolása, a rohanó életmód. Az egymástól való elidegenedés hovatovább társadalmilag is veszélyessé válik: közönyhöz és közömbösséghez vezet. Föltételezem: aki közömbösen rázza a fejét, ha a szomszéd felől érdeklődnek, épp oly nemtörődömséggel szemléli a körülötte levő világot, a közösség ügyeit is. Felőle lehetnek koszosak, ragacsosak a lépcsőházi falak, őt nem zavarja, mert az ő lakása — belülről gondosan kulcsra zárva — tiszta ... Akad, aki a kezét nyújtja a szomszédnak és van, aki a partvis nyelét használja az „ismerkedés" céljára: ezzel püföli a falat, ha a másik lakásból zaj szűrődik át. De a bemutatkozásig még nem jutottak el. A közelmúltban bejárta a magyar sajtót egy, a fővárosból keltezett hír. Magányos, idős öregasszony hetek óta feküdt holtan a lakásban, míg végül a rendőrség feltörte az ajtót. A szomszédok — mindkét oldalon — addig semmit se vettek észre. „Meg kell tanulni az embereknek együtt élni, együtt lakni.— idézem Gulyás Mihály gondolatait — az új lakásba, bérházba költözőknek, de mondjuk inkább úgy: a végre saját főbérletbe költözőknek fontosabb a szőnyeg és — igen! —' a saját kulcs. Idő kell hozzá, amíg egy ilyen panelskatulya élni kezd ...” Van benne valami, hiszen a bérházaknak is megvan a saját magánéletük, a városban több helyütt lomkamrát, használaton kívüli helyiséget neveztek ki közösségi teremmé, ahol együtt játszanak a gyerekek, ahol megvitatják ügyes-bajos dolgaikat a felnőttek. Már ez is nagy dolog, a közeledés jele, és példák mutatják, kölcsönösen hasznos lehet egymásnak a villanyszerelő és a tanár, az orvosnő és a háziasszony anyuka... A „panel-kór” megszüntethető, feloldható, ha a másra várás helyett a témához, és egymáshoz belülről, kez- deményezően közéledünk, tudomásul véve, hogy a környezet, amelyben élünk — ránk vall. Ezért tehát már a puszta önbecsülés is azt kívánná, próbát kell tenni: tágítsuk ki otthonainkat, legyünk közösségi emberek az ajtón kívül, a bérházak folyosóin is.. Fogjunk kezet,. Hamar kiderül: a jó példa is lehet ragadós — nemcsak n falak J p A magasban szerelő # férfi válasza akár a spanyolviasz felfedezésének is vehető, de sajna ezt a viaszt valójában mindennap fel kell fedeznünk. És nem is mindig sikerül. Utaljunk a mostanság gyakorta tapasztalható jelenségre, miszerint gunyorosan szólnak azokról, akik az egykori, a valamikori „igazi” teleket emlegetik. Akik elmondják, hogy voltak telek régente is, nem is akármilyenek. Általában leesett a hó elég korán, hidegek is érkeztek és erre rendezkedtek be a népek. Szokás ezekről a régi telekről szólókat úgy emlegetni mostanság, mint akik nosztalgiáznak és a megszépítő messzeség szerint idézgetik az egykori igazi, nagy havakat, pedig ki tudja, voltak-e valójában. Voltak. Tényleg voltak, olvasható is ezekről a nagy telekről éppen az idei kapcsán, visz- szatekintve egykori feljegyzésekbe, meteorológiai iratokba. ámbár ezek sem olyan igazán régiek és nem is az ország égészét ölelik fel. Jómagam is emlékszem rá, hogy gyerekkoromban a tél elején igencsak gyakorta lehullott a nagy hó és megmaradt mindvégig. Ügyannyira nagy hó hullott, hogy apám is, miként a többi férfiember a kemencéhez használatos szénvonóval túrta le a havat a háztetőről, nehogy a tető a hó súlyától összeroppanjon. Ehhez a munkához persze előbb is a padlásra kellett felmenni, ott kiszedni annyi cserepet, hogy a szénvonóval együtt ki tudjon mászni a tetőre, majd onnan ügyes mozdulatokkal legórni a havat az udvarra. Onnan meg ellapátolni, elvinni. Azon a keskeny folyosón, mit már előbb kiástunk, lapátoltunk, sepertünk, hogy út legyen az ólakhoz, a szükséges helyekhez, picinyke terület legyen az aprójószágnak, a szomszéd be tudjon jönni, mi át 'tudjunk menni hozzá, meg persze mehessünk az útra, onnan a boltba, ide-oda. Kernén^, tiszta hidegek is élnek az emlékezetünkben — a csontjainkban —, melyek megre- pesztették, pattogtatták a fákat, meg tavaszok is, melyek idején a hóolvadástől megduzzadt patakocska elvitte a hidakat. Egyáltalán nem nosztalgiázás ez, semmi köze a megszépítő messzeséghez, csupán felelevenítése egykori teleknek. Melyekre persze alaposan fel kellett készülni a falvakban, különösen azokban, amelyekben még villany sem volt, így nem lehetett áramszünet, a busz sem akadt el, mivel egyáltalán nem is járt. Azért a falu létezett, élt. Az elején említett szerelő egyébként toronymagas vastraverzen dolgozott, a magasfeszültséget hozta rendbe, többedmagával. Szóval akkor tájt, régente, igenis voltak nagy telek idejében érkezett vastag hóval. kemény faggyal. Akkorra viszont már benn kellett lennie mindenfélének, mi télre való. A tél kibírásához. Fának, szénnek, élelemnek, az ólak deszkafalához illesztett kukoricaszárnak, hogy ily módon is melegebb legyen az ólban. Meg ott kellett lennie elkészítve a lapátnak, a söprűnek, a tüzelő behordására való kosárnak, a kamrában a savanyúságnak, a gödörben a krumplinak, az ólban a hízónak, meg ilyesmi. Az említett szerelő a toronymagas vastraverzen úgy mínusz húsz, vagy ennél mélyebb hidegben ténykedett, nem mérte, nem is figyelte, csak azt tudta, hogy igen hideg az idő, ráadásul a szél is fúj, talán éppen emiatt keletkezett kár a vezetékben. A falvakban persze a szánkókat is előkészítették. Azok, akiknek volt szánjuk, lovuk. Mivel a szán a hóban sokkalta ügyesebben, könnyedebben mozog, mint a szekér. A kazlakhoz vezető utakat is előkészítették, a kamókat, mármint a vonóhorgokat is odakészítették, hogy kéznél legyenek, az alomhúzáshoz, meg a vágó alkalmatosságokat is megélezték, kéz alá tették a szénakazlakhoz, lucerna, lóherekazlakhoz. Anélkül, hogy minderre bárki biztatta volna őket. Előkerültek a lóval húzható hóekék is, fából készültek ezek a hegyes szögben összefutó, rendkívül egyszerű, éppen ezért célszerű ^eszközök, a lovak vidáman húzták, könnyebb volt utá'nuk a járás. Amikor jött a tél. Mert jött bizony! De akkor még nem szennyezték a környezetet atombombák, a bioszférát nem telítette a széndioxid, nem hullott erdőt pusztító savaseső, a népek nemigen tudták mi a nitrátszennyeződés, a levegőt nem remegtették sugár- hajtású gépek, a patak vizéből szinte bárhol bárki ihatott veszély nélkül és éltek a források is, a levegőben nem keringett tonnaszámra a por, korom, ólom, mangán meg ilyesmi. Jött hát a tél és mindenki tudta, hogy most tél van. A szerelőtől egyébként nemrég kérdezte a televízió egyik munkatársa, hogy nem fázik-e ott fenn és egyáltalán. Nem — mondta a szerelő. — Nem fázok, mivel felkészültem a télre — mondta a szerelő valami ilyesformán ... Priska Tibor szereld zenele Egyre több információ, tájékoztatás, rendelet jelenik meg, mely a munka- időalap jobb kihasználására szólít fel. A párt- és állami intézkedések hátteréről több elemzést olvashatunk, mégsem mondható hogy mind szélesebb körben tudatosulna: saját sorsunkról, társadalmi és egyéni céljaink megvalósításának fontos feltételéről van szó. Természetesnek tartjuk, hogy az elmúlt években rövidült a törvényes munkaidő, nőtt a fizetett szabadság, a szociális, népesedéspolitikai szempontok alapján biztosított munkaidő-kedvezmény. Sajnos az is „természetes” több helyen, hogy nem nő a termelés hatékonysága, gyakori a szervezetlenség a munkaidő kihasználását sem a vezetés, sem a dolgozók nem szorgalmazzák, így nem nő a termelési érték, a nyereség. Ügy tűnik, a munka- időalap jobb kihasználását sok helyen csak kampánynak, egyszeri intézkedést igénylő feladatnak tekintik, ezért még most — a végrehajtás elején — minden területen tisztázni kell a pártszervezetekben éppúgy mint az állami és gazdálkodó szervezeteknél, hogy eredmény akkor várható, ha alapos, a társadalmi élet minden területére kiterjedő intézkedések születnek: tehát összetett feladatról van szó, mely szervezési, gazdálkodási, ösztönzési gyakorlatunk minden mozzanatát magába kell, hogy foglalja. Többféle statisztika forog közkézen a munkaidő- alap, a napi munkaidő-kiesésekről. Ezek 15—20 százalékos kihasználatlanságot mutatnak ki, természetes ebben üzemenként, intézményenként más és más rész terheli a vezetést, más a dolgozókat és megint más a különböző szerveket, amelyeknek törvényekben, rendeletekben előírt lehetősége van a dolgozók kikérésére. A fizetett egész napos távoliét az ossz kiesésen belül néhány százalékot tesz ki, de -ha ezt népgazdasági szinten számoljuk, nem kevés. Ide sorolható a különböző szervezetek által a munkahelyről való kikérés, köztük a párt- és tömegszervezetek tisztségviselőinek, aktivistáinak távolléte is. A párt- és a tömegszervezetek fontos, mással nem helyettesíthető feladatokat látnak el a társadalomban, ezért egyszerre kell biztosítani a társadalmi aktivitást, annak növelését, mind több dolgozó bevonását a közügyek intézésébe, (mely időt vesz igénybe), és a közéleti tevékenység racionalizálását, a közösségért végzett munkára való felkészítés és gyakorlat időigényének csökkentését. Éppen e feladat megoldására hozott határozatot újra a Politikai Bizottság 1986-ban, megjelölve a párt- és társadalmi rendezvények tartásának rendjét. Hol tart a határozat végrehajtása területünkön? A pártrendezvényeket mindenütt az előírások szerint és a lehető legész- szerűbben, a legkevesebb munkaidőalap igénybevételével szervezzük. Valamelyest csökkent a tanácskozások száma. A hatékonyságot úgy próbáljuk javítani, hogy kisebb csoportokban, tájegységenként szervezünk megbeszéléseket, igaz ez a városi szerveknek több munkát ad, de több konkrét kérdést tudunk ilyen módszerrel a végrehajtásban érdekeltekkel megbeszélni. A határozat végrehajtásához kikértük a pártbizottság tagjainak véleményét, javaslatát, számukra melyik időpont a legoptimálisabb a testületi ülés kezdéséhez, hogyan tudják megoldani a be- és a hazautazást, hogy a munkaidőből a lehető legkevesebb kiesés legyen. .A véleményeket, javaslatokat összegeztük és a testület elé terjesztettük. A 13.30 órai kezdés látszott a leg- optimálisabbnak — és úgy kell szervezni a munkát, hogy 17 óra körül befejezzük, mert több testületi tagnak nincs később lehetősége hazautazni. Ezért két napirendnél többet nem szabad tárgyalni, inkább gyakrabban kell testületi ülést tartani. A szervezeti intézkedések csak a kisebbik, köny- nyebbik részét képezik az idővel való takarékosságnak. Átgondolt, folyamatos feladatot jelent a politikai, vezetői munkát segítő, a feladatokat ismertető, magyarázó értekezletek előkészítése, lebonyolítása. A jól előkészített értekezletekre, megbeszélésekre, konferenciákra, előadásokra szükség van. Mindezek a feladatok megértetésének, az információáramlásnak igen lényeges útjai, módjai, a szemlélet- és személyiségformálásnak, a legjobb, legoptimálisabb megoldási módok kialakításának fontos színterei, a vezetés elengedhetetlen eszközei. Akkor beszélhetünk jól szervezett értekezletről, » tanácskozásról, ha annak minden percét hatékonyan kihasználjuk. Aki gyakran részese valamilyen rendezvénynek — mert a munkaköre, beosztása ezt követeli — egyre több, valóban a célnak és a követelményeknek megfelelő értekezleten vesz részt, de gyakori még az időpazarló, a munkát előre nem vivő tanácskozás is. A tervszerűen, tudatosan szervezett megbeszélés sem a szervezőknek, sem a résztvevőknek nem terhes. Az alkotó légkör, az őszinte eszmecsere, a hozzáértő vélemények révén tapasztalatokban, módszerekben, ismeretekben hasznosítható javaslatokban gazdagodik a résztvevő. A jó előkészítés kritériuma, hogy a megbeszélésre csak azokat hívjuk meg, akiknek arra szüksége van, akik érdemben hozzá tudnak járulni az értekezlet sikeréhez. Akik pedig testületi tagként vesznek részt az üléseken, biztosítjuk a vitában való részvételhez a színvonalas előterjesztést és az információt. így a résztvevők felkészülnek, felkészülhetnek a tanácskozásra, többségük röviden, de érdemben nyilvánít véleményt, tesz javaslatot, vagy kérdez. így az értekezletre fordított idő a célnak megfelelően hasznosul. Erre a városi pb- és vb-üléseink jó például szolgálnak. Sajnos előfordul még az olyan pártalapszervezeti testületi ülés, vagy értekezlet, amikor a vitában résztvevők egy része nincs tekintettel a hallgatóságra - — kiselőadást tart, néha hosszabbat mint az előadó —, vagy nem szorosan a témához kapcsolódik, de ha már szót kapott, minden tapasztalatát előadja. Gyakori típushibája az értekezleteknek az olyan felszólalás, amely tiszteletköröket tesz, másokat ismétel, semmi újat nem mond, csak az időt rabolja. Ezekben az esetekben még nem beszélhetünk átgondolt időgazdálkodásról, az idővel való takarékosságról. Ugyanakkor régóta hangoztatják egyes vezetők és beosztottak is, hogy „nincs időnk” sem erre, sem arra. így nemegyszer előfordul, hogy fontos információt, szakmai, politikai ismeretet nyújtó megbeszélésről távol maradnak, más résztvevőről nem gondoskodnak. Ez is fegyelem kérdése, hiszen a rendezvényt szervezők döntő része fontos feladatot akar megbeszélni, a távolmaradás ezt csonkává tesz;, újabb lehetőséget kell keresni a hiányzók tájékoztatására, ha viszont nem tesszük, egyes szervezetek, egységek kimaradnak a feladatok megbeszéléséből, végrehajtásából. Ilyen gondunk különösen a tömegszervezetek által rendezett, szervezett megbeszéléseknél van. Nagyobb felelősséggel kell tehát az értekezleteket szervezni és a meghívottaknak is részt venni. Mindannyiunk ideje: — a társadalom ideje. Az idő az a tényező, amivel gazdálkodni kell, mert parancsoló szükségszerűség, mely bár egyetemlegesen korlátlanul áll rendelkezésre, az egyén számára viszont nem tárolható, nem tartalékolható, vissza nem fordítható, nem sokszorosítható, mindig csak fogy és sohasem növekszik. Ezért nagyon figyelemre méltó a mondás: „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”. Azt az időt, amit ma elpazarolunk, holnap nem vehetjük elő. Ezért nem mindegy a népgazdaságnak, hogy 230 vagy 258 munkanapot dolgozunk ki becsülettel, vagy bár kimutatjuk, hogy bedolgoztuk, letudtuk a két ünnep közötti időt, de teljesít- •mény nincs mögötte. A társadalmi időalapból az értekezletek, tanácskozások egy kis részt tesznek ki. De a kis részekből tevődik össze az egész. Nem lehet ma senki számára közömbös, hogy egy üzem vagy intézmény munkaidőalapjából értekezletekre, továbbképzésre, tanfolyamokra hány dolgozó mennyi időt fordít. Ami tanácskozás szükséges, és jól szervezzük, annak közvetett hatása érződik a szervezet munkájában, mert ha minden dolgozó világosan tudja, mi az üzem feladata, célja, milyen feltételek vannak a munkához, milyen ösztönzési rendszerben dolgoznak, mit vihet haza a zsebében a becsületes munka után, akkor tudatosabban, lelkesebben vesz részt a tervek teljesítésében. A hatékony értekezletek, testületi ülések, taggyűlések szervezésében a pártszerveknek, alapszervezeteknek jelentős a felelősségük, jelentős a feladatuk. Mindenekelőtt az előírásoknak megfelelően, munkaidő után kell szervezni a pártós társadalmi rendezvényeket, közre kell működni a kormányhatározat végrehajtásában: üzemeken, intézményeken belüli teendők maradéktalan megoldásában és folyamatos napirenden tartásában. Siska András Encs Városi Pártbizottság első titkára
