Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. január 3., szombat Milyen legyen a Kossuth arca? A középfokú oktatási intézményeknek 1987. szeptembere végéig kell elkészíteniük működési szabályzatukat. Gyakorlatilag tehát ebben a most folyó tanévben kell végiggondolniuk, hogy az új oktatási törvény végrehajtásához miként alakítják ki saját működési rendjüket, amely tulajdonképpen a jogi kerete az iskoa tevékenységének. Ami egyszersmind azt is jelenti, hogy nem az iskola pedagógiai munkájának a terve, jóllehet az iskola működési szabályzatának elkészítésénél feltétlenül a fejlesztési programokból, a közoktatás különböző távú feladataiból kell kiindulni. Kétségtelen továbbá, hogy a működési szabályzat életre hívása és megteremtése — kialakítása és megfogalmazása, jóváhagyása — része annak a folyamatnak, amely az új oktatási törvénnyel új lendületet vett az iskola demokratizálódásának folyamatában. A régi rendtartás helyett a működési szabályzat életre hívása nem egyszerűen elnevezésváltozás, az iskola és közösségei arra kapnak lehetőséget, hogy az általánosán érvényes követelmények és előírások mellett kialakíthassák azokat a sajátos formákat, amelyek a legjobban — a számukra leghatékonyabban — segíthetik a pedagógiai programok végrehajtását. Hol tartanak a működé-' si szabályzat elkészítésében, hogyan próbálják kialakítani azt — tulajdonképpen erre kerestük a választ a miskolci Kossuth Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában Kovács Lajosnéval, az iskola igazgatónőjével, aki mindenekelőtt azt fogalmazta meg. hogy a működési szabályzat elkészítése része annak a folyamatnak, amely az iskola tartalmi és formai megújulását jelenti. Egy megkezdett megújulási folyamat részese az iskola. Az elmúlt tanévben a tartalmi megújulás volt a pedagógiai közös gondolkodás sarkköve, idén a formai elemek hozzáigazítása a cél, noha természetes, hogy az iskolában — az iskola megújulási folyamatában — nem lehet csak egyik vagy másik elemet kiemelni, kihangsúlyozni. Az előbb elmondottakból következik, hogy nemcsak a hangoztatott demokratizmus miatt, a valódi, közös gondolkodást tartották nagyon fontosnak. A nevelési értekezletük témájául is azért választották, hogy minél részletesebben, alaposabban járják körül, formálják azokat a kereteket, amelyek a jövőben saját munkájuk szabályozói lesznek és lehetnek. Az igazgatónő ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem alapjaiban kell megváltoztatni az iskola működését — a korábbi gyakorlatból sok minden tovább él és élhet a törvény és a rendelet szellemében. Azonkívül a törvény és a rendelet sok mindent beszabályoz. A beszélgetésnek, a közös gondolkodásnak tehát elsősorban azokat a témákat kell körüljárnia, amelyekben a döntés az iskola kezében van. Így a tantestület helyzetét és feladatait, a munkaközösségek szerepét és lehetőségeit, a tanulói önkormányzat fejlesztését vitatták meg elsősorban. Noha ezek csak egy részét — bár nagyon fontos részét teszik ki — a munkának, viszonylag sok a bizonytalanság. A tanári önállóság értelmezése ugyanis pédául mindaddig nem lehet igazi, amíg a felsőfokú iskolák felvételi anyaga olyannyira elüt a gimnáziumi tantervtől. De ez csak egy a sok „ok” közül. Túlságosan sok külső hatást is ki kell védenie ma még az iskolának, példa rá a tanóra (nem új!) „szentségének” a védelme, hiszen a különböző szervezetek gyakran tanítási szorgalmi időben szervezik értekezleteiket, megbeszéléseiket. Tapasztalható sokszor a felettes szervek olykor bürokratikus „beavatkozása” is, a különböző osztályok és fakultációs csoportok szervezésének engedélyeztetése sok buktatót rejt magában. Ismételten nem kapták meg például az engedélyt arra, hogy fakultatív tárgyként nevelési ismereteket tanítsanak diákjaiknak, noha felméréseik szerint végzett tanulóik nagy számban kerülnek pedagógiai felsőfokú intézetekbe. Igaz, van óvónői szakközépiskolai osztályuk, de hosszú távon kérdéses a léte — az óvónői álláshelyek ma betöltötték. Egyfajta specializálódáshoz — mondotta az igazgatónő — szükség volna arra is, hogy egy-egy iskola sajátos, csak rá jellemző ismereteket is nyújthasson. Ez olyan szempontból is szükséges lenne, hogy vonzóvá tegyék az intézményt a tehetséges, a sajátos pályákra készülők számára. Mindenesetre ebben a fakultációs rendszer igen fontos kiindulópont lehetne, bár el kell mondani, hogy ebben az iskolában is sokan megkérdőjelezik a kötelező fakultáció eredményességét. Talán ha nem lenne kötelező, akkor a pedagógus is jobban igazíthatná munkáját a gyermekek felkészültségéhez, képességéhez, érdeklődési köréhez. Viszont igaz — és ezt azon az említett nevelési értekezleten többen is megfogalmazták —, hogy a tanári önállósághoz fel kell nőni. Így megTiő(het) a munkaközösségek szerepe, amelyek feladatait a már emltíett miniszteri rendelet is kibővíti. Mindenekelőtt az oktatás tartalmi színvonalának emelését kell elősegíteniük ezeknek a munkaközösségeknek, beleértve a kezdő pedagógusok segítését, a tehetséges gyermekek kiválogatását, a tantárgy elosztást. S ha már a tehetséggondozást említettük, aligha hagyhatók ki a különböző szakkörök, diáktevékenységi formák, amelyeknek a maguk működésének kialakításában ugyancsak nagyobb beleszólási jogot biztosít az új működési szabályzat. Túlzás lenne azt állíta- .ni, hogy a kossuthosok már a végére értek a működési szabályzat elkészítésének. Erre nem is törekedtek még. Az év végéig (a tanév végéig) még van idejük a részletek kimunkálására. Az idő fontos tényező. Egyrészt azért, mert nagyon sok az újszerű feladat, és szokatlan is a döntési jogkör ilyen kiszélesítése. A pedagógusokban is élnek még a régi szokások görcsei. A feladat nagysága mellett arra is gondolniuk kell, hogy bár a működési szabályzatot most készítik elő, de az tulajdonképpen a jövőnek szól. Kell tehát valamiféle előrelátás, rugalmasság, amely a mai feltételek ismeretében és a jövő ígéretében fogja keretbe a munkát. Azaz, meghagyja a lehetőséget egy későbbi korrigálásra is. Ez különösen fontos a Kossuthban — mondta az igazgatónő —, hiszen az iskola működésének objektív feltételei most nem a legkedvezőbbek. És gondolni kell arra is, hogy a majdan megalakítandó iskolatanács működéséhez is meg kell teremteni a kielégítő feltételeket. Csutorás Annamária Tópart Mezey István rajza Közös gondolkodás a működési szabályzatról Televíziós (nagyon)vegyestál Annyi mindenféle kísérlet után, amivel az elmúlt harminc szilveszteren (1957-ben kezdődött a rendszeres adás, tehát a minapi már a 10. szilveszter volt!) a Magyar Televízió kísérletezett, hogy az ország többségének óévbúcsúztató szórakozását egységesítse, most újabb ötlettel lepte meg a teljes or- szágnyinak tekinthető nézőtábort: két napra tágította ki a búcsúztatást, meg az új esztendő köszöntését, a másfél éve divatos Hétvége mintájára Évvége—Üjév néven szervezett megállíthatatlan műsorfolyammal próbálta a képernyők elé láncolni a nézőket és o legkülönbözőbb műfajú és értékű műsorokkal és műsortöredékekkel kitölteni az időt, amikor éppen nem reklámot sugároztak, vagy nem olyan adás ment, ami nem (X)-es reklám volt, hanem az egyik nagy áruházvállalat által finanszírozott valami. Mint például az utolsó áruházi vásárló 3348,40 forintos számlájának elengedése — vajon mit csinál ez az állítólagos tanár, aki saját szavai szerint ennyit naponta megkeres, és vajon miként sikerült volna ez a reklámfogás, ha az utolsó vásárló történetesen húsz deka párizsit vásárol? —, vagy autó ajándékozása. Még az éjféli, új esztendőt köszöntő him- nuszos áhítatba is az áruház képe lengett bele. Alighanem okkal tekinthetjük ezt a szilvesztert a Magyar Televízió, meg az áruházvállalat közös produkciójának. Nem tudhatom, hogy a váratlanul tavasziasra fordult vakítóan napfényes szilveszteri napon milyen tömegek ültek a képernyők elé, hogy a délelőtti műsorokat, vagy a kora délutániakat megnézzék. Én kora délutántól Jávor Pali Hej ripityomjáig igyekeztem két készüléken nyomon követni a két műsorra elosztott szórakoztató szándékot, illetve annak megvalósulását; a Kaliforniai lakosztályt ismerem a moziból, csütörtököt, január elsejét meg már kívül hagyom a méltatáson. Érzésem szerint a nagy- közönség véleménye megosztó lesz. Magam úgy érzem. ez a szórakoztató ezzel- azzal dúsan rakott vegyestál, amit két asztalon, illetve két csatornán kaptunk, nagyon is vegyes összetételű volt. Remek ízek mellett ge- nerálszószos típusfalatok sorjáztak, egyik-másik megismételt és várt fogásnak nem sikerült ízekben utolérni elődjeit; egyes témák túlságosan lerágott csontokat idéztek emlékezetünkbe, sok volt a két műsoron belül a néhány órával korábbiak ismétlése. Űj dolog volt és szerintem jó, hogy nem voltak nagyobb összefüggő blokkok, a játékfilmet leszámítva, negyven percnél hosz- szabb rész inem adódott, így a néző szabadon válogathatott, beszélgethetett, vacsorázhatott, vagy egyebet csinált, a képernyő nem kötötte annyira maga elé. Mintha most sikerült volna leginkább elérni az eddigi szilveszterek során a televíziónak, hogy ne főszereplője, az egész ország szórakozásának meghatározója, hanem kínálatával az egyéni szórakozás kiegészítője legyem Mi az, ami szerintem alatta maradt a várakozásnak? Például a Szuperbola. Pedig Gálvölgyi János soksok alakban mindig szórakoztató, Isaurának meg szinte tökéletes volt, de az ő átváltozó képességén túli sa- va-borsa a műsornak hiányzott. Isaura egyébként szinte annyit szerepelt a műsorfolyamban, mint a sponsor- ként fellépő áruház, amely éjfélkor még friss malacpecsenyét is szervírozott. Nem tölt be ez a brazil színésznő túl nagy szerepet a magyar tömegkommunikációban, nincsen más témánk szilveszteri tréfálkozásra? Üjszerű volt a férfitáncosok közvetítése, sokféle dolgot asszociált; a kilónyi virsli, meg az üveg pezsgő ajándékozása az összetalált pároknak szin tén eszünkbe juttathatott egyet s mást, amit most nem írok le itt. A két színpad — Vidám Színpad, Mikroszkóp Színpad — is némi csalódást okozott. Nem volt eléggé mértéktartó a két színész-igazgató önreklám ja, és különösképpen nem volt éppen ízléses Sas József részéről elődje múltjának ilyen felemlegetése, mert ebben az is benne volt, hogy neki ilyen múlt hiányában mennyivel nehezebb a dolga, de ő mégis ... Természetesen a paródia uralta a műsorokat. Jó volt Vitray Tamás összeállítása, a Felesport, a fórum, amit kétszer is láthattunk-hallhaí- tunk, Nagy Bandó András magánszáma. Kitűnő volt a gyurmafilm, a Sztárparádé; a sokféle tölteléknek ható műsorban is akadtak nagyszerű pillanatok, az Ablak is jó dolgokkal jeleskedett. Horvát János és Endrei Judit, meg részben Berkes Zsuzsa is nagyszerűen állta a sarat még csütörtökön is. pedig nem lehetett könnyű a sok helyszín, a sok kon- zervműsor rendszerbe fogása, csevegő vezetése. Déri János neve is megemlítendő sokféle sikeres előfordulásáért. A közbeiktatott angol film, a Koporsót a menyasszonynak nem rontotta a színvonalat. Sok mindent meg lehetne még említeni dicsérően és elmarasztalóan. De egy vegyestálban természetesen az értékek is vegyesek. Ez volt. Így láttam... Benedek Miklós Szilveszter a rádió mellett Mondják az ismerőseim, hogy — Hofi kedvéért — többen átpártoltak a tévétől a rádióhoz. Pedig tavaly (hja, hol van már a tavalyi hó, akarom mondani a régi Hofi?) nem H mester volt az est fénypontja, de erről majd később. Az est, amolyan kedvcsinálóként a rádió szellemes öngúnyával kezdődött. Jó tudni és hallani —, csak egyet emeljek ki a fricskák közül, pl. a beszédhibás, rosszul hangsúlyozó (énekelve, pipiskedve, negédeskedve stb.) bemondók, riporterek paródiáját —, hogy a rádió is ismeri a hibáit, fogyatékosságait. Az est — nevezzük így — vacsora utáni szakasza is több részből állt, de mindvégig Verebes István tartotta a kezében, mint konfe- ransz. Üdítőnek, jó ötletnek tartom, hogy a mikrofonnal kimozdultak a iBródy utcából (Eötvös klub, Államigazgatási Főiskola), de azt már kicsit kedvetlenebből hallgattam, hogy a szórakoztató, a humoripar megint egy máshol „bedobott” fogalmat rágicsál a csontig. Igen, a „nagy” nemzedékről, illetve erről a nemzedékesdi játékról beszélek. Kitűnő ötlet volt meghívni és megszólaltatni a már „befutott” (az egyik azóta már miniszter lett!) fiúkat, de éppen ez a névsor jelzi, árulja el, hogy ez a nemzedékesdi milyen szűk kört is' érint. Ha jól értettem, a megszólaltatottak osztály-, vagy iskolatársak voltak, s csak egy vidéki fiú került' be a szilveszteri csapatba! Ügy kell nekem, mondhatná erre Verebes, miért kell szilveszterkor ilyesmire figyelni, ezt.észrevenni. Nos, a válaszom nagyon egyszerű: mert én (és még nyolcmillióan) itt: vidéken hallgatom a rádiót. Értem én a fő- és belvárosi humort is, de már évek óta sérti a fülem az a fölényeskedő, lebecsülő hangnem, amellyel, ahogyan a vidékiről, s általában a dolgozó emberről szólnak. Ne legyünk igazságtalanok se: ebben a műsorban már kevesebb volt, s kevésbé bántóan, de volt. Csak utalok itt Boncz Géza építkezési naplójára, s Hofira, aki sajnos egyre humortalanabbul „vezeti elő” a közönséget, tehát minket froclizó poénjait. Nem lehet egy rádiórecenzió feladata értekezni a humor mibenlétéről (a minap a tudós irodalomtörténész is belebonyolódott a Stúdió ’86-ban ...), de azt elfogadhatjuk, hogy lényeges különbség van az egészséges népi humor és a viccelődés között. Visszatérve még egy mondat erejéig a nemzedékesdihez: a feszültség, a konfliktusok mindig a minőségi különbségekből adódnak, s nem az életkorból. Ezt azért tartom fontosnak még az év elején elmondani, hogy ne építsünk légvárakat, ne azért várjunk csodát ettől, vagy attól a vezetőtől, mert fiatal (abb). Vannak szellemileg friss, ugyanakkor bölcs öregek, s bezápult, korlátolt, szűk látókörű fiatalok is ... Példákat ki-ki talál a környezetében. Még egy megjegyzés ide kívánkozik azonban a humorról, s természetesen a rádióműsorról. A humor és benne a rádiókabaré is, mindenkor szondaértékű, mert jelzi a demokráciánk állapotát is. Nem feltétlenül fontos, hogy tegező viszonyban legyünk a miniszterrel, igazgatóval, vezérőrnaggyal, de az igen, hogy szót érthessünk vele. Másképpen fogalmazva: a demokrácia feltétele, ismérve a nyilvánosság, s itt már nem (csak) a kabaréra gondolok. Nincs rövidlátóbb szemlélet, mint a gondokat, problémákat a szőnyeg alá söprő erőltetett optimizmus. Szerencsére túl vagyunk ezen, s nem azért (ebben téved Verebes), mert a kabaré évek óta szóvá tette, teszi a gondokat. Sőt! Ha van gondom ezzel a humoriparral, akkor éppen ez, hogy kicsit belterjes és (a belvárosra már utaltam) latin szóval partikuláris. Sajátos módon — s most látszólag önmagomnak mondok ellent — tükröz egyfajta zűrzavart is. De erről már igazság szerint aligha a kabaré tehet. Azt, hogy nehéz helyzetben vagyunk, már Hofi anyósa is tudja. Furcsamód mégis azt kell mondanom, hogy éppen Hofi humorkodása tükrözi a tegnapi szemléletet. Mire is gondolok? Arra a „majd mi kitaláljuk, s ti végrehajtjátok1’ „kézivezérlési” vezetési stílusra, amelyről éppen a műsor elején mondta el a „nagy generáció”, hogy ennek a stílusnak lejárt az ideje. A nép, azaz mi, se nem buta, se nem lusta, nehezen viseli el ma már, ha az anyósviccek színvonalán szólnak hozzá. horpácsi
