Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. december 6., szombat Vasas Károly: Népek barátsága Miskolci A Miskolci Galéria decemberi kiállításai mindig felhívják magukra a figyelmet. A páratlan években az országos grafikai biennálé úgy is felénk fordítja az érdeklődés pász- táját, hogy Miskolc, a város mennyiben és hogyan őrzi „felnevelő” funkcióját, feladatait? Azaz, őrzi-e a miskolci művésztelep azt a meghatározó szerepkörét, amelyet felvállalt harminc évvel ezelőtt. A páros években a Miskolci Téli Tárlat váltja ki ezt az érdeklődést. Napjainkban is, noha — és erről még nem szűntek meg vitázni a szakemberek — vonzása már korántsem terjed ki a hazai képzőművészet egészére. A megszaporodott országos tárlatok egyben azt is jelentették, hogy váltásra volt szükség; így lett ez a kiállítás az utóbbi időkben az Észak-Magyarorszá- gon élő alkotók bemutatkozó-felmérő lehetősége, s azoké, akik születésük, munkájuk nyomán valamivel erőteljesebben kötőd- ' nek e régióhoz. Ebből adódik viszont, hogy semmiféleképpen nem léphetünk fel e kiállításon valamiféle teljes kereszt- metszet igényével, a napjainkban vitális művészeti törekvések és irányzatok inkább töredékes-jelzéssze- rűséggel vannak csak jelen. önmagában ez nem baj. Hiszen az sem kis dolog, ha csak az itt élők művészi ars poeticáját fel tudja mutatni a maga teljességével. Erre határozott törekvések vannak. Tulajdonképpen ezért nyitottak a rendezők, megteremtve a bemutatkozás lehetőségét az amatőr képzőművészeti mozgalom legjobbjainak. Abból indultak (indulhattak) ki, hogy a művészi érték az egyedüli mérce, az eligazító jelzés. Túl azon, hogy egy ilyen rangos tárlaton való bemutatkozás ösztönzőleg hathat az amatőr alkotóra, egy egészséges „versengés" is kialakulhat, s nem utolsósorban a „profi” művészet is tágíthatja horizontját. Tapasztalatunk szerint a zsűri válogatási szempontjait is ez vezérelte, s az ismert amatőrök közül is a valóban arra érdemesek kaptak meghívást. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt úgy érezzük, hogy akárcsak az elmúlt években annyiszor, most sem sikerült igazán a régió művészeti arcának sokszínű karakterisztikus jegyeit felmutatni. A néző számára tulajdonképpen csak a látottak, a láthatóak a fontosak. De aligha lehet észrevétlenül hagyni, hogy sok a hiányzó név. Akkor is így van ez, ha a díjazott alkotások és alkotók valóban értékes munkákkal jelentkeztek. Tóth Imre, Wiest József, Kunt Ernő, Feledy Gyula, Pető János, Vasas Károly, Csik- szentmihályi Róbert, Bo- bály Attila nevét kell elsősorban említeni (ők az idei tárlat díjazottjai). De Máger Ágnes, Mezey István, Szanyi Péter vagy Varga Éva neve is ide kívánkozik a sorba. A felsorolásból is kitűnik, hogy a plasztikai anyag kiemelkedik a „mezőnyből”, egységesebbnek, erőteljesebbnek tűnik, az irányzatok sokféleségében is hangsúlyosnak. A festmény és a grafika inkább számbeli fölényben van, nagyon sok bizonytalanság, utánérzés kísért általuk. Néha még olyan érzése is van a látogatónak, mintha a kötelező penzum, s nem a művészi mondanivaló vezette volna az alkotó kezét. Az említettek munkáin kívül kevés az olyan mű, amely igazán, eredetiségével tud hatni. Nyilvánvaló, hogy a rendezők tiszte végiggondolni a tárlat művészi kiteljesítésének útjait, de az aligha kérdőjelezhető meg, hogy ezt az utat (utakat) végig kell járni. A Miskolci Téli Tárlat már' csak múltja és hagyományai miatt sem engedheti meg magának, hogy a közhelyek, s a középszerű művek átlagos kiállításává degradálódjon. Meglehet, kemény szavak ezek, de azon vagyunk, hogy nemcsak a résztvevők neve adhat rangot, hanem — s igazából — maguk a kiállított művek. Maga a Miskolci Téli Tárlat is az útkeresés, a megújulás jegyeit- jeleit mutatja. Reménykedhetünk, hogy meg is találja azokat a belső rendezőformákat, amelyek meghozhatják újbóli felfelé emelkedését. Második alkalommal rendezték meg Mezőkövesden a zeneiskolai tanárok megyei kamarazene-találkozóját. A házigazdák mindenre kiterjedő figyelemmel és szeretettel készültek föl a résztvevők fogadására. Az I. László Gimnázium és Szak- középiskola vörös brokáttal Ékesített dísztermében november 22-én reggel 10 órától — a rövid ebédszünettől eltekintve — megszakítás nélkül váltották egymást a kamaracsoportok. Az egész város szívügyének tekinti a találkozók sikeres megszervezését. Az idelátogató zenetanárok nem csupán szakmai találkozónak érzik ezt az eseményt. Barátságok szövődnek, érezhetően a maguk örömére is játszanak. A sikeres szereplés érdekében szabad perceiket gyakorlással töltik, nemritkán a családtól vonják el magukat, régen várt hétvégi programokat áldoznak föl az együttmuzsikálás kedvéért. Megszállottan lemezeket hallgatnak, kottatárakat bújnak, volt tanáraikat is gyakran fölkeresik hasznos tanácsaikért. * Drotár Gabriella, a mezőkövesdi zeneiskola igazgatója fáradhatatlanul irányítja a rendező kollégákat és tanítványokat. „Terülj asztalkám” várja az érkezőket az előcsarnokban, friss és forró a kávé. Az ízléses kiállítású programfüzet zenei csemegéket kínál. Amíg a „zsűri” érkezik, beszélgethetünk. „Inspirálni szeretnénk a nehezebben kimozduló kollégákat. ' Ha mi csináljuk, ők is kedvet kaphatnak” — mondja Dro- tár Gabriella. „Mezőkövesden igen népszerű a házimuzsikálás, öt éve rendszeresen műveljük. 1984-ben keletkezett az ötlet: kétévenként kamarazene-találkozókat rendezni Mezőkövesden. Ennek a műfajnak a mi városunkban szépszámú és lelkes közönsége van. A zeneiskolában 290—300 gyerekkel dolgozunk, mindany- nyiukhoz közel áll a társaszene. A közeljövőben szeretnénk megkapni a 120. számú szakmunkásképző rési épületét, melyben 14—15 tanterem kialakítása is lehetséges volna.” A beszélgetés itt félbeszakadt. megérkezett a zsűri : Tözsér Dániel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának igazgatója, dr. Pataky Istvánná, az OPI íőmunkaHárom érdekes könyvet adott közre a minap a Zeneműkiadó. Az egyik minden bizonnyal igen széles olvasóréteghez szól, a másik kettő a zene géniuszai, a zenetörténet iránt intenzívebben érdeklődők igényeit elégíti ki. Nótakedv elöknek a címe Leszler József nagyszabású, valójában a magyar nóta és műdal témaköréhez tartozó ismereteket, s főleg azok művelőinek bemutatását kínáló lexikonszerű kötetnek. A négyszáz oldalas kötet közel ötszáz dalszöveget is közread, a fő mondandója azonban nem ez, hanem a különböző fogalmak tisztázása és azoknak részletes bemutatása, akik akár zeneszerzőként, akár szövegíróként, előadóként — ide értve- a kiemelkedő cigányprímásokat, egyes hangszereken kiemelkedő cigányzenészeket is —, vagy kutatóként istápolták, illetve napjainkban is népszerűsítik ezt a sokak által kedvelt zenei ágazatot. Szűke bb pátriánkat harmincnégyen képviselik ebben a lexikonban, köztársa és Varasdy Frigyes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti tanárképző tagozatának tanára * A hivatalos megnyitón dr. Szabó Endre, a Mezőkövesdi Városi Tanács V. B. osztályvezetője köszöntötte a zenetanárokat és közönségüket, mondta el „bátorító” szavait. A vendéglátók két hangversenyt szerveztek. Ózd, Leninváros, Kazincbarcika, Sátoraljaújhely, Mezőkövesd és Miskolc szépszámú küldöttséggel képviseltette magát. Gördülékenyen követik egymást a prőtiukciók. Lisztműveket ad elő Kóródy Mariann és Állná Szabó Klára, az Egressy Béni Zeneiskola tanárai. A miskolci pedagógusok ritkán hallható Liszt-műveket tűztek műsorukra, ihletett tolmácsolással. Haydn: G-dúr trióját stílusosan és összedolgozott előadásban halljuk Zs. Nagy Mária (zongora), dr. Schultz Györgyné (fuvola) és G. Barna Katalin (cselló) interpretációjában. Ök hárman a 6. Számú Általános Iskola zenetanárai. Produkciójukat a jól megválasztott tempók, valamint a lassú tétel gyönyörű frazírozása tette emlékezetessé. A Schubert: Variációk előadásakor ismét a pódiumon látjuk Zs. Nagy Máriát, partnere ezúttal Sza- bóné Tóth Ágnes. Éneklő hang, érzékenység a színekre és fényekre, ezentúl a schuberti rezignáció és melankólia is kifejeződik játékukban. Emlékezetes volt Apró László fuvolajátéka a Beethoven-szerenádban, Bálint Béla klarinétjátéka a Beethoveh-trióban. A Giuli- ani-szonátában Juhász László remekelt, partnere Kriston Katalin volt. A Vámos-házaspár a nyomtatott műsortól eltérően Bach: c-moll kettős versenyének sorrendben II—I. tételét játszotta. A fúvósok a későbbiekben is „fölényben” maradtak. tűk olyan nagyságok, mint Déryné, Egressy Béni, La- votta János, Lévay József, Reményi Ede. De nagy számban találhatók szövegírók, énekesek, részben korunkból is, valamint ismert cigány- prímások, mint Pertis Jenő és Pertis Pali, vagy a mezőkövesdi származású, s nagyrészt ott is élt Suha Balog család több nemzedéke, köztük Suha Balog Kálmán, a mostani világjáró prímás, aki itthoni tartózkodása idején a budapesti Royal Szállóban muzsikál. A kötet címe találó. Bizonyára sok nótakedvelő fogja érdeklődéssel böngészni. Liszt Ferenc Magyarországon 1874—1886 a címe Legény Dezső kötetének, amely szerves folytatása, de önálló műként is élvezhető része a szerző korábban megjelent Liszt Ferenc Magyarországon 1869—1873 című könyvének. E kötet a nagy zeneszerző életének utolsó másfél évtizedét igyekszik az ingatag feltevések, koholmányoktól terhes memoárok ködéből kibontani és megmutatni Liszt és MagyarKiemelkedik közülük Kari- káné Hubay Éva oboa- és Gecse István klarinétjátéka. Dr. Iieógerné Varga Mária a Weber Concertino és a Boz- za-fantázia rendkívül kényes zongoraszólamát nagyszerűen oldotta meg. Szép pillanatokat szerzett számunkra Nagy Marianna csellójátéka is, akit Drotár Gabriella kísért. Képviseltette magát a modern zene is. Ezen. alkotások közül kiemelkedett Ujj Viktor Géza: Diverti- mentójának előadása. A darab fúvósötösre készült, tisztán és érthetően szólalt meg a Sátoraljaújhelyi Fúvósötös tolmácsolásában. Jelen volt a szerző is, aki itt hallotta először saját művét. * A vonós-kamarazene legszebb és legklasszikusabb alkotásai — a vonóstriók és ^vonósnégyesek — sajnos nem szerepeltek a találkozó koncertjein. Ezt főleg azért sajnáljuk, mert sok jó felkészültségű vonóstanár működik a megye zeneiskoláiban. A következő elgondolkodtató sorokat Doráti Antal visszaemlékezéseiből idézzük: „Nagyapám a Magyar Államvasutak alkalmazottja volt, de ez csak a megélhetését biztosította. Igazi elhivatottsága a hegedü- lés lett. .. Otthona Budapest zenei életének egyik központja volt. Nála játszott Joachim József vonósnégyeseket ővele együtt, valahányszor csak Pesten megfordult: a »házi vonósnégyes-« csellistája Popper Dávid volt. . . Külön Haydn- üléseket rendeztünk, alkalmanként 3—4 vonósnégyest játszottunk el... Hogy ez az élmény mit jelentett számomra, az csak évtizedekkel később derült ki.” Mezőkövesd két év múlva ismét várja a kamarazene művelőit és barátait, hagyományt teremtve ezzel Matyóföld szívében az igényes zenekultúra számára.- Beethoven ország, Budapest kapcsolatait. Ez újabb ismeretek nélkül Magyarország és Európa zenei és általános művelődéstörténete meglehetősen hézagos maradna. Beethoven a címe és témája a Grove monográfiák sorozatában megjelent kötetnek. Az angol Grove- lexikon húsz kötete a maga nemében minden eddiginél nagyobb, értékesebb és hasznosabb teljesítmény. Kismo- nográfiányi zeneszerző-címszavait most valódi könyvek sorozataként adja közre az angol szerkesztőség és nyomában a magyar Zeneműkiadó, hogy legalább ezeket hozzáférhetővé tegye a zenekedvelők számára, akik a lexikon egészét még legnagyobb könyvtáraink közül is csak kevésben találják meg. A csaknem 200 oldalas kötet tehát gyakorlatilag egyetlen lexikon-címszó „különkiadása”. Beethoven tisztelői bizonyára nagy örömmel fogadják. (b) Csutorás Annamária Csikszentmihályi Róbert két plasztikája Gergely Péter Könyvböngésző Nótakedvelők lexikona - Liszt
