Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
1986. december 6., szombat ÉS7.AK-MAGYARORSZÁG 3 I Irta: Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője Ünnepi nap a mai, még ha nem is jelzi piros betű a naptárban. Hatvannyolc esztendővel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első hazai kommunista orgánum, a Vörös Űjság. Kiadását a nem sokkal előtte megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága határozta el azzal a szándékkal, hogy az újság a magyar munkásosztályt a kizsákmányolás elleni harcra, a munkáshatalom kivívására szervezze és mozgósítsa. Az újság első szerkesztői és szerzői között voltak Kun Béla, Rudas László, Révai József és Szamuely Tibor. A lap példányszáma rövidesen tízezerre emelkedett, a Tanácsköztársaság ideje alatt mindvégig meghatározó szerepe volt a tömegek tájékoztatásában és mozgósításában, tettekre serkentésében. Az ellenforradalmi rendszer súlyos csapást mért a forradalmi sajtóra is. Vállaljuk és megőrizzük azok örökségét, akik a baloldal legális vagy illegális sajtójában, a bécsi, vagy a moszkvai emigráció kiadványaiban a szocialista eszmék, a haladás hirdetői voltak a legkilátástalanabb, vészterhes időkben is. Tiszteljük azokat, akik — a Népszavától az 1942-ben megjelent illegális Szabad Népig — szószólói és bátor harcosai voltak a népfront eszméinek, az antifasiszta küzdelemnek, népünk szabadságának, hazánk függetlenségének. Emlékezünk mártírjainkra: Somogyi Béla, Bacsó Béla, Bálint György, Rózsa Ferenc, Ság- vári Endre, és mások már nem érhették meg a fel- szabadulás napját. Az ember számára a legdrágábbat, életüket áldozták az egyenlőtlen küzdelemben. Az azóta eltelt több mint négy évtizedben a magyar sajtó népünk felemelkedésének, szocialista társadalmi rendünk fejlődésének tevékeny részese lehetett. A szocialista sajtó, a tömegtájékoztatás minden eszköze sokban segítette építőmunkánk meggyorsítását, a társadalom- és művelődéspolitikai feladatok végrehajtását. Hozzájárult a testvéri szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítéséhez. Tekintélyes, rangos félként vett részt a békéért, a társadalmi haladásért folyó nemzetközi küzdelem, a békés egymás mellett élés gyakran bonyolult kérdéseinek megvilágításában. A tájékoztatás eszközeinek valamelyike, vagy éppen több formája is otthon van — kedves hozzátartozóként — minden magyar családnál. A rádiózás elterjedése hazánkban csaknem teljesnek mondható, a becslések szerint — mert erre már csak ez a mérési lehetőség van — 6 millió rádiókészülék van a lakosság tulajdonában. Napjainkban mintegy hárommillió családhoz jut el tv- műsor. A televízió a két fő- és körzeti adásaiban hetente már csaknem száz órán át sugároz műsort. Terjed a városi kábeltelevíziózás. Közel harminc helyen jelentkezik már rendszeresen a városi tv helyi stúdiója. Az év végére egymillió emberhez jut el a városi kábeltelevízió műsora, s ez-a szám gyorsan növekszik. A Magyar Rádió három központi és öt regionális programját heti 540 órás műsoridőben közvetíti. Jelenleg több mint 1700 időszaki lap jelenik meg nálunk, ezek mintegy 1 milliárd 500 millió példányban jutnak el az olvasókhoz. Nemcsak sajtónk szerkezetének, de egész társadalmunk demokratizmusának tükre az, hogy a pártlapokon kívül igen keresetlek a szakszervezetek lapjai, folyóiratai. Közkedveltek a Hazafias Népfront, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, valamint a Magyar Nők Országos Tanácsának kiadványai. Saját lapjuk van a Magyar- országon élő nemzetiségiek szövetségeinek. Valamennyi egyház és felekezet is saját újságokat jelentet meg, melyek — ideológiai különbségeink ellenére — hozzájárulnak a vallásos és nem vallásos emberek együttműködésének továbbfejlesztéséhez. Az évtizedek során a központi és a megyei napilapok a legolvasottabb tömeglapokká váltak. Együttes példányszámuk meghaladja a napi hárommilliót. Vegyünk például egy átlagos megyei lapot, amely 80—100 ezer példányban közvetíti a napi friss információkat, híreket példányszámánál legalább háromszor több helyi olvasóhoz. Nemegyszer olyanokhoz, akiknek a megyei napilap az egyetlen írott információforrás. A szocialista társadalom építése, a szocialista demokrácia fejlesztése, a népi-nemzeti egység, a köz- megegyezés állandó erősítése magas színvonalú munkát követel a televíziótól, a rádiótól, a sajtótól. Ennek szellemében országgyűlésünk ez év március 20-án törvényt alkotott a sajtóról, a tájékoztatásról. ' Ez a szocialista törvény szerves folytatása az 1848. évi első magyar sajtótörvénynek. A Tanácsköztársaság valósította meg történelmünk során először a munkásosztály sajtójának szabadságát. A két világháború között — az ellen- forradalom szolgálatába állítva a sajtót — már az 1914. évi sajtótörvénynek is számos rendelkezését hatályon kívül helyezték, illetve többször is módosították, keményítették, szigorították. A felszabadulást követően a sajtóval kapcsolatos jogszabályok a demokratikus, majd a szocialista átalakulás igényeit szolgálták. A szocialista sajtószabadság elvét 1949. évi alkotmányunk is kinyilvánította. A Magyar Szocialista Munkáspárt, hosszú távú tájékoztatáspolitikájának megfelelően — felszámolva a sajtó területén is kialakult torzulásokat — 1957- től folyamatosan igyekszik megújítani a tömegtájékoztatás tartalmát és szervezeti kereteit. Ez a rövid történelmi, áttekintés is illusztrálja, hogy az Ország- gyűlés legjobb hagyományaink szellemében alkotta meg szocialista sajtótörvényünket. Mi a sajtótörvény legfőbb jellemzője? A törvény a sajtó feladatát az állampolgároknak a tájékozódáshoz való jogához kapcsolva határozza meg. Ezzel egyidejűleg megfogalmazza a tájékoztatók jogát és felelősségét is. Kifejeződik a törvényben, hogy a hazai és nemzetközi információkhoz jutást a nép, a lakosság természetes jogának tartjuk. Ennek érdekében a sajtóval szemben alapvető követelmény, hogy hiteles képet nyújtson hazánk politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életéről. Adjon ti írt a nemzetközi élet eseményeiről, segítse elő a különböző országok és népek jobb megismerését, a kölcsönös megértést. Mutassa be a béke, a biztonság megóvása, valamint a társadalmi haladás érdekében kifejtett erőfeszítéseket. Nyilvánvaló, hogy a sajtó csak akkor tud megfelelni hivatásának, ha hozzájut a feladatai ellátásához szükséges információkhoz. Szükséges tehát, hogy az állami és társadalmi szervezetek, az egyesületek, a vállalatok és intézmények folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt a közérdekű kérdésekről. Kiindulópontunk az, hogy a tájékoztatás nem szívesség, nem valamiféle kegy gyakorlása. S ez az újságírókra éppúgy vonatkozik, mint az információt adókra. Nincsen olyan fontos kérdés — akár hazai dolgainkat, akár a nemzetközi eseményeket illetően —, amelyekről hallgatni kellene, vagy a késleltetett tájékoztatás indokolt lenne. Nem véletlen, hogy az MSZMP XIII. kongresszusa is kiemelte a tájékoztatás felelősségét, a hiteles, gyors, pontos informálás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben, években országépítő politikánk hitelét az is erősítette, hogy az MSZMP őszintén szólt — az eredmények megemlítése mellett — a problémákról, a mind nagyobb követelményekről is. Az őszinteség, a nyíltság bizalmat. kell az emberekben. A bizalom pedig energiahordozó: a nyilvánosság az értékképző munka, a közéleti aktivitás, a szocialista demokrácia és a nemzeti egység javításának egyik hajtóereje. A sajtónak fontos szerepe van a közvélemény tükrözésében és formálásában. Nehezen beszélhetünk jól tájékozott közvélemény nélkül köz- megegyezésről, nélküle elképzelhetetlen, hogy a társadalomban meglévő szándékok, erők egy irányba hassanak. Ez az önmagunkkal való szembenézés jellemezte pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülését is. A Központi Bizottság határozatának lényege az, hogy a népgazdaságot — az irányítástól a végrehajtásig terjedően — a XIII. kongresszuson elhatározott növekedés* pályára állítsuk. Ez azt jelenti, hogy prioritást kell adnunk a szelektív élénkítésnek, az egyensúly erősítésének, az életszínvonal stabilitásától a társadalmi teljesítmények növeléséig. Hazánkban a legfontosabb feladat az elfogadott gazdaságpolitikai célok megvalósítását szolgáló szemléleti és cselekvési egység megteremtése, a társadalmi aktivitás kibontakoztatása. A sajtó, a tömegtájékoztatás dolgozóinak tennivalója, hogy mindennapi munkájukkal szolgálják társadalmi, gazdásági programunk végrehajtását, hogy a valóság hiteles, pontos bemutatásával, a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel a társadalmi haladásért, országépítő céljaink megvalósításáért munkálkodjanak. A magyar tömegtájékoztatás egységes, közös elhatározással ma szinte „ébresztőt” fúj. Hangsúlyozza: talpra, tettre, emberek, munkára fel, magyarok! Sorsunk jobbítása, magunk és szeretteink jobb sorsa, szebb, tartalmasabb élete azon múlik, növelni tud- juk-e az egyén, s rajta keresztül a társadalom összteljesítményét. Hogy legyen mit elosztani a szocializmust építő népnek. Kádár János fogadta Franz Josef Strausst Kádár János, az MSZMP főtitkára, az Elnöki Tanács tagja pénteken délelőtt a Parlamentben, fogadta Franz Josef Strauss bajor miniszterelnököt, az NSZK-beli Keresztényszociális Unió elnökét, aki magánlátogatáson tartózkodik hazánkban. Nádasdi siker Időarányosan teljesítette tervét a Borsodnádasdi Lemezgyár. Az itt dolgozók mintegy 1 milliárd 400 millió forint termelési értéket állítottak elő, a hónap végéig pedig a cél még 150 millió forint értékű, elsősorban lemez előállítása. Uj magyar találmány: a Soliton A televízió-műsorok könnyebb, és za- 9 vartalanabb vételére Hanny Gábor rádió- és televizió-technikus (a képen) feltalálta az úgynevezett Soliton antennát, melyet az idén nagy sikerrel bemutatott az Észak-budai Munkás Áfész a Vision '86 híradástechnikai újdonságok kiállításon, Stockholmban. Az antenna lényege — a világszerte alkalmazott jogi (cső) antennákkal szemben —, hogy az időjárástól függetlenül állandó, jó és biztos vételt nyújt az elektromágneses hatás következtében. Programozható a televízió egyes és kettes adására, valamint alkalmas nagyobb távolságok vételére is. Az Észak-budai Munkás Áfész az idén mintegy kétezer darabot svéd exportra is szállít. Az új antenna várhatóan jövőre megjelenik a hazai üzletekben is. V állalati gmk-ról készített felmérést a közelmúltban a miskolci kábeltelevízió. Egyazon üzemen belül hangzottak el vélemények pro és kontra. Anélkül, hogy igazságosztásra vállalkoznék, nem tudom magamban tartani azt a véleményemet, hogy rendre azok kételkedtek a vgmk-k szükségességében, ha úgy tetszik, hasznosságában, akik általában nem dolgoznak ezekben a jól összeválogatott közösségekben. A „partvonalon” állók hangoskodása mit sem változtat azon, hogy a korrektül végzett gmk-s munkára az üzemnek, a munkáért járó bérre pedig a dolgozónak van szüksége. Ifjúsággal foglalkozó értekezleten vettem részt a minap. Elhangzott a kritikai és önkritikái elemekkel tűzdelt beszámoló, a valóságot érzékenyen vázolva azokat a gondokat, amelyek felismerhetők az úttörőmozgalomban. Nem esett szó a szükségesnél gyakrabban a tegnapról, miként nem tűnt fantáziát futtató gyakorlópályának a holnap megrajzolása sem. Ahogy mondani szoktuk: a kép közelített a realitáshoz. Azután következtek a felszólalások. Az elvégzett munka tényszerűen sorjázott, így azokat nehéz lett volna megkérdőjelezni — a jövő kapcsán azonban egymást követték azok a megjegyzések, amelyekből kiérződött olyanfajta kételkedés, amely /nem erőt ad, hanem leszerel. Hogy egyértelmű legyen mondandóm, szeretném ismételten aláhúzni: a kételkedés nem rózsaszínű álomvilágot kergető elképzelések iránt nyilvánult meg, hanem a hétköznapi gondok ésszerű megoldását, vágyak és lehetőségek összhangjának szükséges megteremtését kérdőjelezte meg. Be kell vallani, hogy az inkább hangulati érzelemre, mint érvelő értelemre ható szóvirágoknak hellyel-közzel nagyobb volt a sikere, mint a buzdító, a gondokat nemcsak felismerő, hanem a jobbítás eszmeiségét hordozó felszólalásoknak. Ércesen zengett a taps, amikor olyan szavak hangzottak el, mint például: „jobban meg kellene gondolni, nem biztos, hogy sikerrel jár, ne siessük el, nagy a kockázat, miért pont mi kezdjük” és így tovább. Való igaz; az új törekvéseket mindig meg lehet kérdőjelezni. A tegnap bevált gyakorlat folytatása pedig biztosabb. Csakhogy ami tegnap siker volt, az ma már könnyen lehet a középszerűség alternatívája, holnap pedig a visszafogás magatartás- formája. Manapság mégsem ritka az olyan értekezlet, melyen a „túlexponáltság” állapotába kerül a kételkedés. Néha úgy érzi az ember, mintha sikk volna kételkedni. Mondom ezt azért, mert nem ritka, hogy tapsot kap az, aki kételkedik, és néma csend követi a cselekvésbuzdítást. Tudom, kételkedni köny- nyebb és sajnos néha népszerűbb is, mint vállalkozni. Vállalni a bizonytalant, vállalni a kockázatot. Sarjadhat ez abból, hogy a kételkedés egy ponton innen és túl nagyon is közelít a megelégedettséghez, miközben a racionalitás olyan nyugtalanságot hordoz, amelyen átsüt a jobbító szándék, a cselekvésre ösztönzés és a cselekvés vállalása. Egyszersmind a realitásokkal bíró kezdeményezőkészség. Nehezen mondom ki, de érzésem szerint a kételkedő ember a legnemesebb tulajdonságokat, a hitet, a reménykedést, a bizodalmát, a jobbító szándékot, a változást. és a változtatási készséget kérdőjelezi meg. Fékezi a cselekvést és visszafogja a gondolkodást. A napokban a Szikszói Állami Gazdaságban az igazgató őszintén beszélt a hónapokig tartó aszály okozta gondokról. De lendületbe jött, amikor azt kezdte vázolni, mit is tesznek, hogy a természet szűkmarkúságát feledtessék, akarással, cselekvéssel, emberi tartással. Aztán eszembe jutott a kukoricát betakarító kombájnos. Nem örült annak, hogy a szárazságtól már júniusban „furulyázott” a kukorica, és bizony nagy területen be kellett silózni a silány termést. De alighogy leszállt a betakarító kombájnról, máris elkezdte a szántást, majd elvetette az őszi árpát, mert ő nem engedheti meg magának, hogy kételkedjen az időjárásban, a jövő évi termésben. Mert aki a földet műveli, azt az embert próbáló kemény foglalatosság tanította meg arra, hogy kételkedés helyett bízzon a jövőben — higgye a holnapokat. Mert, ha most ősszel nem hiszi el, hogy érdemes elvetni a magot, jövő nyáron nem lesz mit learatni. Ez egyébként alapvető különbség az értekezleteken hitetlenkedő, a presszókban nagy hangosan vitázó „kávéházi Konrádok” és az alkotó munkában bízó magatartásforma között. Anélkül, hogy folytatnám a példálózást, egy közelmúltban hallott megjegyzés kívánkozik ide, mindenfajta erőltetett csattanó helyett. A Diósgyőri Gépgyár vezér- igazgatóját megkérdeztem: teljesíthető-e a felemelt terv, hiszen nagyrészt kapun kívüli tényezők miatt tetemes lemaradás jött össze a negyedik negyedévre. A válaszból mégsem az önigazolás érződött ki, hogy valóban sok a gond, hanem az, hogy a terv teljesítéséhez meg kell teremteni a feltételeket, kapun kívül és kapun belül. Gyanítom, hogy ebben az esetben az energiát nem a bizonyítvány magyarázására fordítják, hanem az értékteremtő munkára. Engem ez figyelmeztet arra, hogy kételkedjek a kételkedgsi divat térhódításában. Paulovits Ágoston
