Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-28 / 280. szám

HBPHOL HBPRH NAPRÓL NAPRA WnPROL NAPRÓL NAPRA HAPRÖL NBPRB NAPRÓL NAPRA Keleti micsoda M ár megint betört hozzánk valami! Az a keleti harci micsoda. Amit a Kék fényben bemutattak nekünk. Körítve, persze, komoly szakismertetővel. Hogy a né­pek legyenek tájékozottak, hogy tudják, mivel támadnak meg rendőrt. Meg hogy tudjuk: bizony ezzel a micsodával akár életet is kiolthatnak védekezésre berendezkedett (felsze­relt) „jó emberek” ... Mert szegény betörő. Ugyan miféle fegyverrel járhat-kel- het éjnek évadján? Mikor öt „munka” közben meglepik, ugyan mivel védekezzék? . . . Talán egy fél téglával? Aztán azt is megtudhattuk a keleti harcok, harci eszkö­zök tudójától, hogy ezeknek a micsodáknak a használatát az Egyesült Államokban már törvényekkel is tiltják. És a „biztató” jövőről is szó esett. A szakértő megjegyezte, hogy az adásban szereplő bírónő bizony fog még találkozni olyan ügyekkel, melyekben ez a micsoda főszereplő lesz.. . To­vábbá, hogy a mozikban mostanában vetítenek olyan fil­meket, melyekben ennek a micsodának az alkalmazásáról, fogásairól szakszerű gyakorlati módszereket sajátíthatunk el. Ennyi. Elég is ez. Még sok is ... (mészáros) — Az MSZMP Miskolc Vá­rosi Bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen Dudla Jó­zsef első titkár tájékoztatta a testületet a Központi Bi­zottság november 19-i ülésé­ről. Ezután Kovács József, a pártbizottság titkára adott tájékoztatást a megyeszék­hely és környéke politikai helyzetéről, közhangulatáról. KÖZLEMÉNY Dr. Tömöri Zsuzsanna ideg­elme szakorvos magánrendelő­jét Miskolc, Bocskai u. 6. sz. alól Bem u. 3. sz. alá helyez­te át. Rendelési idő: szombat !)—13 óráig. Bejelentkezés a Cl-867-es telefonszámon. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1986. november 28-án (pénteken) 15.30- tól' 1986. december 1-én (hétfőn) reggel 7.30-ig ügyeletes dr. Gön­czi Károly körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Szebeni u. 8. sz. Telefon: 68-805. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. — Elveszett 25-én este, a Ván­dor S. úti Szárnyas ételbár elől egy kilenc hónapos, fekete-sár­ga németjuhász szuka kutyám. Kérem a megtalálót magas ju­talom ellenében a> Vándor Sán­dor u. 5. sz. X/7. Nagyváradi Lászlóhoz visszajuttatni, vagy értesíteni. Ismertetőjele: a nya­kán sárga bőrszíj. — Egészségügyi KISZ-tit- károk VI. megyei tanácsko­zását rendezi meg november 28-án és 29-én Tokajban a KISZ megyei bizottsága Ér­telmiségi Fiatalok Tanácsa és az ifjúsági szövetség Mis­kolci Egészségügyi Bizottsá­ga. A résztvevők előadásokat hallgatnak az időszerű bél­és külpolitikai kérdésekről és megbeszélik az egészség­ügyben dolgozó fiatalok moz­galmi munkájának felada­tait. — A Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola előkészí­tő tagozata felvételt hirdet az 1987/88-as tanévre zon­gora, hegedű, gordonka szakra, olyan tehetséges gyermekek részére, akik 8. életévüket betöltötték, és az általános iskola 8. osztályát még nem kezdték meg. Je­lentkezési határidő: 1987. január 31. A felvételi vizs­gák márciusban lesznek. Je­lentkezési lap igényelhető a főiskola tanulmányi osztá­lyán: Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8. A Posta kéri ; ünnepi küldeményeit idejében és pontos címzéssel (utca, házszám.emelet.ajtó és irányitószám) adja fel! Eszak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahi­vatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben dß a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — I960., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655 ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WlRTH LAJOS. Naptár ____ 1 986. NOVEMBER 28., PÉNTEK A nap kelte 7.06, nyugta 15.58 órakor A hold kelte 2.45, nyugta 13.59 órakor Névnap: Stefánia Százöt éve született Stefan Zweig (1881—1942) osztrák elbeszélő, esszéíró és költő. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Általában kevés felhő várha­tó. Átmenetileg megélénkül, néhol megerősödik az észak- nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között várható. Ingyenes szolgáltatás A környezetért a Shellnél Bizonyára sokan emlékez­nek még, hogy október 25- én Miskolcon, a Shell ben­zinkútnál különféle ingye­nes méréseket végeztek az autósoknak. Akkor 242 jár­művet tudtak fogadni, ám ennél jóval nagyobb volt_ az érdeklődés. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy ezt az ak­ciót megismétlik. A környezetbarát-mozga­lom keretében november 29-én, december 6-án, 13-án, 20-án a levegő és a környe­zet tisztaságának érdekében különféle méréseket — így CO-mérést, fagyállósűrűség-, akkumulátorsav-mérést és egyéb ellenőrzéseket — vé­geznek. Ugyanezeken a na­pokon autósbörzét is ren­deznek, melyen autósfelsze­relési tárgyakat, különféle tisztító- és autóápoló szere­ket árusítanak. Kétmilliós visszaélés Zöldséggel üzérkedett Különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmé­nyek ügyében kezdett tár­gyalást a közelmúltban a Borsod Megyei Bíróság dr. Nehrer Péter vezette bünte­tőtanácsa. A kétmilliós visz- szaéléssorozatot Varga Imre követte el, akinek a Békés megyei Gyula városában van állandó lakása, de aki 1985. január elejétől 1985. szeptem­ber végéig a békéscsabai TSZKER miskolci nagykeres­kedelmi egységét vezette. Az első tárgyalási napon a Bor­sod Megyei Főügyészség kép­viselője ismertette a vádira­tot. A gyanúsított kilenc hó­napos, miskolci működése során súlyosan visszaélve a bizalommal, a szabálytalan­ságok sorozatát követte el, s saját vagyonát a közösből igyekezett gyarapítani. A vádirat szerint Varga Imre csak nagykereskedelmi tevékenységet folytathatott volna. Feladatai közé tarto­zott például, hogy a zöldsé­get és gyümölcsöt kisterme­lőktől fölvásárolja, s az árut nagyfogyasztókhoz, élelmi­szer-kereskedelmi és vendég­látó vállalatokhoz juttassa el. Egysége kiskereskedelmi en­gedéllyel nem rendelkezett, ám ő alkalmazottaival és családtagjaival a Búza léri piacon rendszeresen kínálta az általa felvásárolt zöldsé- get-gyümölcsöt, s az egység­hez szabálytalanul beszállí­tott saját terményeit. A bi­zonylatolás elmulasztása miatt a területi központ rendszeresen elmarasztalta a vádlottat. Ezért ő az elmúlt év nyarán elhatározta, hogy egységével 1985. októberétől átszerződik a tiszaladányi „Magyar Róna” Termelőszö­vetkezethez. A manőverhez alaptőkére volt szüksége. En­nek érdekében részben ha­mis felvásárlójegyeket ké­szített, vagy pedig a valódi tételeket tartalmazó jegyekre — utólag — fiktív mennyisé­geket jegyzett be. A hamis tételek ellenértékét felvette — így tett szert több mint 300 ezer forintra. A gyanúsított hanyag, nem­törődöm módon bánt a rábí­zott értékekkel. A gyorsan romlandó zöldséget-gyümöl- csöt garázsban, magánházak­ban, s egyéb raktározásra al­kalmatlan helyeken tárolta, azért, hogy az üzletmenet az ellenőrök számára átláthatat­lan legyen, s saját haszná­ra kereskedhessen. Az el­múlt év telén azonban meg­romlott több mint 400 ezer forint értékű áruja. A hiány pótlására, illetve saját hasz­nára külön, önálló hálózatot épített ki. Furfangos, ám ké­sőbb mégis leleplezett hami­sításokkal, fiktív és utólag kijavított felvásárlójegyekkel manipulált. Olyan ügyesen, hogy az említett 8 hónap alatt több mint 1,1 millió forinttal sikerült becsapnia a TSZKER-t, megkárosítania a társadalmi tulajdont. Továb­bi 376 ezer forintra pedig úgy tett szert, hogy a szá­mára kiszállított földimogyo­rót nem a meghatározott áron, hanem csomagonként 3—4 forinttal drágábban ér­tékesítette. A fentiek és más bűncse­lekmények alapján a fő­ügyészség Varga Imrét külö­nösen nagy kárt okozó csalás­sal, magánokirat-hamisítás­sal, árdrágítással és üzérke­déssel vádolja. Vele együtt a vádlottak padjára került há­rom társa, akik segítettek neki üzeimeinek lebonyolítá­sában. Szerdán kezdődött meg annak a benzinkútnak a műszaki átadása és üzembe helyezése, me­lyet a füzérkomlós! Fel­sőhegyköz Termelőszö­vetkezet épített. Ponto­sabban, egy régi üzem­anyagtöltő állomást bő­vített, korszerűsített. December elsejétől kezdik meg az autósok kiszolgálását, s ettől az időponttól nem kell már a környéken lakó gép­kocsi-tulajdonosoknak 25—30 kilométert autóz­ni a benzinért. A ter­melőszövetkezet önerő­ből. I millió 400 ezer fo­rint ráfordítással építet­te, illetve bővítette az állomást. A jobb megközelítés érdekében egy utat is felújítottak, szintén saját pénzükből. Az új benzinkút megépí­tésével nagyban hozzá­járult a termelőszövet­kezet a környéken la­kók és a Feisöhegyköz- be látogatók ellátásához.

Next

/
Thumbnails
Contents