Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
1986. október 7., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Miért Ml veszélyliE a tervteljesités? Vezetők és dolgozók a termelésről Az éves terv készítésekor 660 millió forintban állapították meg az Autóvillamossági Felszerelési Gyára mezőkövesdi gyáregységének idei termelési előirányzatát. A fenti kötelezettség teljesítésének természetesen feltételei vannak. Az egyik ilyen feltétel, hogy van-e elég alapanyag, illetve alkatrész, s az időben a gyártó rendelkezésére áll-e? Az év elején úgy tűnt, nem lesz gond sem az import alapanyaggal, sem az alkatrészellátással. Közben történt egy s más. Például megszigorították a tőkés importot, ami érzékenyen érintette a gyáregységet is, hiszen több 10 millió forint értékű behozataltól esett el. Fél évkor pedig bekövetkezett, amitől tartottak. Fülöp Lajos termelési osztályvezető : — Kezdetben még bíztunk benne, hogy csak átmeneti nehézséggel van dolgunk. Ahogy múltak a hetek, hónapok, megrendelőink egyre türelmetlenebbé váltak: a Rába, az Ikarus, hogy csak a legnagyobb hazai vevőinket említsem, enyhén szólva idegeskedtek, mert késtünk a megrendelések teljesítésével. Persze nekik is igazuk volt, hiszen őket meg a külföldi vevők szorongatják, ha nem tesznek eleget időben exportkö- telettségüknek. — Nagy mennyiségű importról volt szó? — Mintegy 30 millió forint értékű tőkés behozatalra kértünk engedélyt az első fél évben — tájékoztatott Szabó Ferenc gyáregységi igazgató. — Sajnos, az elvi hozzájárulást hosszú huzavona után csak augusztus végén hozták tudomásunkra. Ez viszont még nem jelentette, hogy rögtön megkapjuk, ugyanis legalább két-három hónapot kell várnunk, amíg az engedélyből anyag lesz. — lÉs addig? — Talán nem érdektelen arról szót ejteni, mi mindent kellett elkövetnünk azért, hogy a megrendelők igényeit kielégítsük — vette a szót ismét Fülöp Lajos. — Először is elő kellett keresnünk azokat a régebbi önindítókat, amelyeknek a gyártását már abbahagytuk. Á Magyar Vagon- és Gépgyárnak, továbbá az Ikarusnak teljes egészében ezeket az ön indítókat voltunk kénytelenek szállítani, olyanokat, amelyekhez lényegesen kevesebb importanyag szükséges. Természetesen ennek ára volt, egyrészről nagyobb garanciát kellett vállalnunk a szóban forgó autóvillamossági termékekre. S akkor még nem ' beszéltünk a gyártó presztízséről, hiszen egy korszerűbb termékről kellett egyelőre lemondania, vállalva a régi típus előállításával járó kockázatot. Tulajdonképpen egy régi gyártmányt kellett a korszerű termékkel megegyező műszaki- technikai színvonalon előállítani. — A kényszerhelyzet egyéb gondokat is szült? — Nem titok, több munkahelyen elég gyakran kényszerültünk munkaerő-, illetve feladat-átcsopörtosításra — jegyezte meg Köteles József, a forgácsolóüzem és öntöde vezetője. — A különleges helyzet különleges feladatokat rótt ránk. S nem akadt az üzemben olyan dolgozó, aki ne érezte volna saját bőrén is a gondokat. A gyakori feladatmódosítást még tetézte a többlet túlóra, amit a megváltozott gyártási program miatt a dolgozóknak teljesíteniük kellett. — Nem okozott feszültséget a váratlanul előállt helyzet? — Nem repestünk túlságosan az örömtől, amikor szinte naponként módosítani kellett a gyártási programot — mondta Pázmándi Antal, a forgácsolóüzem gép- beállítója. — Én például hét gépért felelek, gondolhatja, mennyi munkám akadt az elmúlt hónapokban. Tizenöt éve dolgozok az Autóvillben, de ilyen feszített munkatempót eddig még nem tapasztaltam. Egy hónap alatt legalább 40 túlórát kellett teljesítenem, hogy valamennyi gépen zavartalanul , dolgozhassanak.. Még szerencse, hogy a műszakiak igen nagy részt vállaltak a változó gyártási program előkészítésében. Nekik különösen sokat köszönhetünk, hogy eddig sikerült átvészelnünk a termelésben bekövetkezett nehéz időszakot. Murányi József, a szereidé üzemvezetője: — Nődolgozóink — ugyanis ők vannak többségben — fegyelmezetten vették tudomásul, hogy a termelésben előállott nehézségek leküzdése nagyrészt az ő munkájukon múlik. Még a kisgyermekes anyákra is számíthattunk, amikor arra kértük, vállaljanak túlmunkát. Budainé Sugár Erzsébet szereldeüzemi dolgozó: — Mindannyian éreztük, hogyha valaha szükség volt az itt dolgozók helytállására, most ez kétszeresen fontos. Mindez persze jelentős többletmunkát jelentett számunkra, mivel a szerelde kapacitását csak pluszmunkával lehetett bővíteni, másrészről a váltó műszakot, is be kellett vezetni annak érdekében, hogy a készáru időben eljusson a megrendelőhöz. A többletmunkát még mindig szívesebben vállaljuk, mint például egy olyan kényszer- helyzetet, hogy megrendelés hiányában csökkenteni kellene a termelést. — Ma1 még nem tudjuk pontosan felmérni, milyen kihatással van az importban eddig bekövetkezett kiesés a gyáregység éves termelésére — mondja a gyáregység igazgatója. — Főként ^jkölj;- ségoldalról érhet bennünket veszteség, hiszen egy régebbi terméktípus gyártása többletráfordítást igényel, ám abban sem vagyunk biztosak, hogy a tervezett nyereséget elérjük. Ebben a helyzetben nagyon lényegesnek tartom azt, hogy dolgozóink, megértve az átmeneti nehézségeket, igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Számításaink szerint a negyedik negyedévben még mintegy 3000 darab önindí- tót kell legyártanunk a régebbi, egyszer már félretett típusból. Nagyon bízunk benne, hogy az év végére megszűnnek anyag- és alkatrészellátási gondjaink, és összességében teljesítjük idei termelési feladatainkat. Lovas Lajos A perkupái mezögazda- • sági termelőszövetkezet egyik legsikeresebb melléküzemága a targoncajavitó- mühely. Az ott dolgozók a bolgár gyártmányú emelőszerkezetek karbantartásával foglalkoznak, s a jól felszerelt egység szakemberei mind magasabb színvonalon látják el feladatukat. A melléküzemágban tevékenykedők nemcsak a termelőszövetkezetek számára, hanem ipari üzemeknek is vállalnak bérmunkát. Fotó: Csákó Az ENSZ Emberi Települések Bizottsága (Habitat) Kelet-európai Információs Irodájának rendezésében hétfőn a Habitat Világnap alkalmából településfejlesztési konferenciát tartottak a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában. Szabó János akadémikus, a társaság elnöke emlékezett meg a csaknem egy évtizede alakult ENSZ-bizottság munkájáról, amelyben hazánkkal együtt 56 tagország vesz részt. Elmondotta, hogy a szervezet a nemzetközi tapasztalatok összegyűjtésével és közreadásával elsősorban a fejlődő országoknak nyújt segítséget városaik és falvaik tervszerű fejlesztéséhez. A Habitat munkájához nyújtott magyar segítség elismeréseként két alkalommal is egy-egy évig magyar szakember töltötte be e nemzetközi szervezet alelnöki tisztét. A konferencián Somogyi László építésügyi és város- fejlesztési miniszter a társadalom és a településfejlesztés összefüggéseiről tartott előadást. Gazdálkodnak, gazdagodnak az Azt hiszem, kevesen tudnák megmondani, hogy a Szerencsi Édesipari Vállalat termékei közül melyik készült a cég diósgyőri gyárában. Talán egy édességet neveznének meg a fogyasztók: a diabetikus táblás csokoládét. Egyébként valóban ez a leghíresebb terméke a gyárnak, de amíg ennek a piacra dobására sor kerülhetett, hosszú utat járt be a miskolci kollektíva. Huszonnégy évvel ezelőtt, 1962-ben dőlt el véglegesen, hogy a Szerencsi Csokoládégyár telephelyet létesít Miskolcon. A számtalan indok közül az volt a legmeggyőzőbb, amelyik a Szerencsi termékek mennyiségének növelése mellett voksolt, illetve munkahelyet kívánt teremteni a miskolci nők számára. Tétovák voltak a kezdeti lépések, hiszen a 200 nő többségét csak idénymunkára szerződtették. Akkoriban nugát- és a gyorsan népszerűvé vált ostyaszeletek jelentették a termésszerkezetet”. Egy évvel később már az úgynevezett üreges csokoládék — Télapók, nyulak — is lekerültek a gyártósorról, bár akkoriban még kézzel festették és csomagolták a figurákat. A dolgozók többsége továbbra is csak idénymunkásként járt el a gyárba, hiszen évente alig 3—4 vagon édesség készült a telephelyen. Az elkövetkezendő évek bebizonyították, hogy érdemes felfuttatni az üreges csokoládégyártást, mert a kereskedelmi cégek jelzései a fogyasztók érdeklődésének növekedését tükrözték. A hetvenes évek elejétől egyre inkább a figurák gyártására tért át a kisüzem, s amikor 1978-ban az ország más édesipari vállalatai vették át az ostyagyártást, a miskolci gyár termékeinek túlnyomó többségét a Télapók és más üreges csokoládék tették ki. Változást hozott a gyár életében, amikor 1983-ban elvállalták a diabetikus termékek gyártását. Nem az üzleti szellem vezérelte a vállalat vezetését, amikor a táblás csokoládék gyártása mellett döntött, hiszen haszon alig van ezeken a cikkeken. Humanitás? Importkiváltás? Az új utak keresése? Valószínűleg mindegyik szempont fontos volt a döntés megszületésekor. Mindenesetre a vállalat sikeres elhatározásai közé tartozik a diabetikus csokoládék melletti voksolás, ugyanis mar a gyártás első évében BNV- nagydíjas lett a termék. Az egész országban teríteni kellett az áruból, mivel csak Diósgyőrben készül ez az édesség, amely a fogyasztók szerint ízben, minőségben alig különbözik a valódi csokoládétól. Nagyon ügyeltek a kiváló minőségre Diósgyőrben, bár az igazsághoz tartozik, hogy az importból származó alapanyag is sokat javított a termékek ízén. Közben rekonstrukció kezdődött a gyárban, amelynek során mindenekelőtt a minőség javítására figyeltek a legjobban. Csokoládémasz- sza-gyártó gépeket vásároltak, s ma már olyan finomságok kerülnek dobozba és fóliába, hogy a tőkés partnerek elégedettek az itteni munkával. Lassan a hazai fogyasztók körében is népszerűvé váltak az 5vdekás ét- és tejcsokoládék, már csak az áruk miatt is. Üj termékkel is jelentkeztek a piacon, a tejszínes táblás csokoládéval. Ebben . az évben pedig valószínűleg sláger lesz a decemberi ünnepek alatt az a Télapó-család, amely öt termékből áll, a 3 dkg-tól a 20 dkg-ig, különböző csomagolásban és ízesítéssel kapható. Nem titkolják Diósgyőrben: a november elején kezdődő termékbővítéssel a figurás csokoládét kedvelők táborát kívánják növelni. Mire jövő évben elérik fennállásuknak negyedszázados évfordulóját, gazdagabbak és korszerűbbek lesznek, mint valaha. Akkorra ugyanis megépül az a másfél ezer négyzetméter alap- területű készáru raktár, amely talán végleg megoldja a több évtizedes raktározási gondokat. Emellett persze jelentős költségmegtakarítást jelent és egyenletesebbé teszi a kereskedelmi cégek áruellátását. Fónagy István Mint a sajtó már hírül adta, az Elnöki Tanács nemrég módosította az 1978-as belkereskedelmi törvényt, és az 1982-ben alkotott, a magánkereskedelemről szóló törvényerejű rendeletet. A jogszabályok módosítását, kiegészítését a gazdasági életben bekövetkezett változások tették szükségessé, hiszen — hogy csak a legjelentősebb tényekre emlékeztessünk — időközben terjedt el az üzletek szerződéses üzemeltetése, a jövedelemérdekeltségi rendszer a kereskedelemben és a vendéglátásban, korszerűsödött a vállalatok irányítási rendszere. A két jogszabály szövegének elemzésekor érzékelhető, hogy a gazdaságirányítás mind kevésbé tesz különbséget a szocialista és a magánszektor között, s a kereskedelmet mindinkább mint egységes egészet kezeli. Erre utal egyebek között az is, hogy a magánkereskedőknek hasonló -jogokat biztosít és kötelezettségeket ír elő, mint amilyenek az állami vállalatokra és a szövetkezetekre vonatkoznak. Korábban például a helyi tanács csupán az állami és a szövetkezeti boltoknak írhatta elő bizonyos termékek kötelező forgalmazását, így a tej és a kenyér árusítását; ezután ezt — szükség esetén — magánkereskedőkre is elrendelheti. A gyakorlatban valószínűleg nagyobb súlya lesz az egységesítés egy másik vonásának, amely szerint a tanács nem csupán az állami és a szövetkezeti, hanem a magánüzletek nyitvatartási idejét is megszabhatja. Tapasztalhattuk, hogy a maszekok gyakran akkor húzzák le a redőnyt, amikor saját érdekük diktálja — például szombatonként, minek következtében már többször támadt zavar a lakosság kenyérellátásában. De nem ritka az sem, hogy a maszek, aki úgy ítéli, hogy már eleget keresett, s mondjuk nem kíván magasabb adósávba kerülni, egész nyáron át zárva tartja üzletét, ami szintén ellentétbe kerülhet a fogyasztók érdekeivel. A Balatonnál és más turisztikai területeken viszont azt figyelhettük meg, hogy az elő- és az utószezonban kevés a működő üzlet; sokan csak a csúcsszezonban hajlandók árusítani, minek következtében a májusban, a szeptemberben üdülők nehezebben vásárolnak. Ezután a helyi tanácsoknak jogukban áll az ilyen bajokat megelőzni, és nyitvatartási — függetlenül attól, kié a bolt — a fogyasztói érdekekhez igazítani. Köztudott, hogy a kistelepülések jobb áruellátása érdekében a gazdaságirányítás bizonyos kedvezményeket nyújtott és nyújt az aprófalvakban, a tanyákon működő áfészeknek. Ezentúl az 1500 lélekszámúnál kisebb településeken a magánkereskedők is élveznek kedvezményt: egyszerre több szakmát is gyakorolhatnak, sőt, szükség esetén egyidejűleg kisipari tevékenységet is folytathatnak. Persze, a maszekok egyenjogúsítása nem korlátlan; továbbra is csak kiskereskedéssel foglalkozhatnak, a nagybani árusításhoz nincs joguk. Viszont az egységesítésre utal, hogy a jogszabály mindenkire, aki belkereskedelmi tevékenységet folytat, bevezette a kereskedő megjelölést, ami egyúttal a kereskedői foglalkozás gazdasági és társadalmi szerepének erősödését is tükrözi. Bizonyos adminisztratív kötöttségek feloldása szintén egységesen vonatkozik minden kereskedőre. A termelők például ezután minden külön engedély nélkül kereskedhetnek, ami egyaránt vonatkozik a gyárakra, az ipar- vállalatokra, amelyek már több száz boltot nyitottak az országban, és a mezőgazda- sági kistermelőkre, akik árujukat minden külön engedély nélkül forgalmazhatják. Visszatérve a főfoglalkozású magánkereskedőkre, nem hagyhatjuk szó nélkül a törvényerejű rendeletnek azt a kitételét sem, miszerint a magánkereskedőnek személyesen is részt kell vennie az üzlet munkájában. Aki nem jártas a maszek világ rejtelmeiben, aligha érti ennek a döntésnek a célját, az értelmét. Ha nem is sokan, de vannak olyan ügyeskedők, akik maguk és családtagjaik nevére több üzlet fenntartásához szereznek működési engedélyt. Az első, a második üzleten szerzett pénzből berendezik, áruval ellátják a harmadikat, a hatodikat is, de a munkát — a valódi üzemeltetést — átengedik más személyeknek, akik őket az üzleti haszonból részesítik. Az ilyen manipulációkat megfékezendő mondja ki a módosított jogszabály, hogy a magánkereskedői tevékenységet csak az folytathatja, akinek nevére a magánkereskedői igazolványt kiadták — ellenkező esetben a szakigazgatási szerv köteles a magánkereskedői igazolványt visszavonni. Amikor a két jogszabálymódosítási javaslat az Elnöki Tanács elé került, vita alakult ki az előterjesztés egy pontja felett. Eszerint ugyanis — eltekintve az in- dolkolt kivételektől — kötelező az üzleteket magyar névre keresztelni. A javaslat természetesen a magyar ember számára érthetetlen és kiejthetetlen üzletelnevezések ellen irányult, ami ellen korábban egy képviselő is interpellációt intézett a belkereskedelmi miniszterhez. Ám az Elnöki Tanács tagjai közül ketten is felvetették: mi legyen akkor a nemzetiségek lakta településeken működő üzletekkel, amelyek a magyar mellett szerb, szlovák vagy más nyelvű neveket is viselnek? A vita során született meg a döntés, miszerint ilyen esetekben a kettős elnevezés indokolt. A jogszabálymódosítások legintenzívebben bizonyára a magánkereskedőket foglalkoztatják, akik gyakran ag godalmaskodva vizsgálják, miként értékeli, segíti vagy csak tűri tevékenységüket a gazdaságirányítás. A társadalom nem jelentéktelen rétegéről van szó: a magánke reskedők száma az elmúlt négy évben megkétszerező dött, és ma már meghaladja a 30 ezret. A forgalomba kerülő áruknak, szolgáltatásoknak mintegy 6 százalékát már ők juttatják el lakossághoz, akik nemcsak boltokat, vendéglátóhelyeket működtetnek, hanem újab ban kempingeket, penziókat, sportpályákat is. ök azt ol vashatják ki a módosított szövegből, hogy bár tevékenységük csupán kiegészf tője az állami, a szövetkezeti kereskedelemnek, de kormányzat számít és épít rájuk, méghozzá nem átmenetileg, hanem hosszú távon, tartósan. Bátorítja a módosított jogszabály az összes kereskedőt — most már használhatjuk ezt a megnevezést egységesen mindenkire, aki a belkereskedelemben tevékenykedik — arra, hogy ru- kalmasabban végezze dolgát: termeltesse, vagy akár termelje meg maga azt az árut, amire igény van, határozottabban képviselje a fogyasz-; tói érdekeket az iparral! szemben, és általában a szói eredeti, legjobb értelmében! vett kereskedést folytasson.' S mit mondanak a módo sított jogszabályok a fogyasztónak? Azt jelzik, hogvj a kormányzat a korábbinál is nagyobb figyelmet szentel az áruellátásnak, amit a jog eszközeivel is igyekszik javítani, gazdagítani. G. Zs. 1
