Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1986. október 4., szombat Foglalkozása: nyugdíjas?! Napjainkban sajnos nem ritkaság, hogy tapintatlanul, türelmetlenül bánnak az idősekkel a hivatalokban, orvosi rendelőkben, de másutt is, amire ők a dolog természeténél fogva gyakrabban .rászorulnak. Bántó az a szemlélet, hogy a nyugdíjas várjon: ráér, „nincs semmi dolga”, „amúgy sem csinál semmit”. Talán formaságnak tűnik, de a nyugdíjasokkal szembeni ilyen bánásmódban véleményem szerint, szerepet játszik a „nyugdíjas” megjelölés is. Mit jelent egyáltalában az, hogy „nyugdíjas”? Azt a dolgozót, aki nyugdíjat kap, nyugdíjasnak nevezik. Igen ám, de akkor mindazokat, akik állásban vannak és bérért vagy fizetésért dolgoznak, „fizeté- ses”-nek kellene mondanunk. Abszurdumnak látszik ez? Kétségtelenül. De ugyanilyen abszurdum az is, hogy valakinek a megjelölésére kizárólag az szolgáljon, hogy ezt az összeget amiből él, a nép államától fizetés vagy nyugdíj formájában kapja-e! Vajon az, aki .nyugalomba vonult, az most már megszűnt bármi lenni? A tanár többé nem tanár, a villanyszerelő nem villany- szerelő, mindketten — akárcsak a nyugalomba vonult orvos, lakatos, mérnök vagy miniszter — most már mind egyformán nyugdíjasok? Különös. Hát talán elfelejti az ember azt, amit tudott, azon a napon, amelyen nyugdíjba vonul? A lakatos — aki nem jár be a gyárba — már nem tud megjavítani egy gépet? A tanár — aki nem tanít az iskolában, mint korábban — nem tud megmagyarázni “valamit egy gyereknek vagy akár felnőttnek? Az orvos — ha már nem megy naponta a rendelőbe vagy a kórházba — nem tud segíteni, ha történetesen az utcán eszméletlenül fekvő emberre bukkan? Ezek a kérdések olyanok, amelyeket a retorikában szónoki kérdésnek neveznek, vagyis amelyekben eleve benne van a válasz. Ez pedig: nem! A „nyugdíjas”, ha nem is maradt az, aki volt, de megmaradt annak, ami volt. Kézenfekvő az ellenvetés, hogy vajon a nem dolgozók közt is fenn akar- juk-e hát tartani a különbségeket, amelyek megvoltak köztük életük munkás szakaszában? Aki így érvel, az csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem érti az egyenlőség fogalmát. Ez ugyanis a szocializmusban sem jelent egyformaságot. Mindnyájan egyenlőek és egyenjogúak vagyunk — ám nem egyforma az, amit a társadalomnak nyújtunk, és ez az ember igazi mércéje a társadalomban. Különösen az igazságos társadalomban. A beosztást, képzettséget kifejező szavak, Je- hát az is, hogy valaki szakmunkás-e vagy mérnök. tisztviselő vagy igazgató, esetleg orvos — és sorolhatók vég nélkül a példák —, nos, ezek nem egyenlőtlenséget fejeznek ki, ami ellen valóban okkal ágaskodik az ember igazságérzete, hanem azt, hogy az illetőre milyen munkát bíztak „aktív” korában, illetve milyen képesítést, dudást volt képes megszerezni magának, Azt pedig, hogy ez különböző embereknél más és más, nemhogy nem ítélhetjük el: ez nagyon is szükséges működtetője a társadalomnak. Idézőjelben említettük fenntebb azt, hogy valaki életének „aktív” szakaszában mit csinált. Nos, ez az idézőjel kétkedést és gúnyt volt hivatva éreztetni. Hiszen hány olyan, immár nyugdíjban levő embert ismerünk, aki dolgozik és tevékenysége mind aktivitását, mind színvonalát tekintve megszégyeníthetne sok nem nyugdíjast! Nem kerülgetem a kását és kimondom mi az, amit a bevezetőben formaságnak nevezett „nyugdíjas” kifejezéssel kapcsolatban javasolnék, mégpedig azzal a céllal és abban a reményben, hogy ez a változtatás hozzájárulhat egy egészségesebb, emberségesebb szemlélet kialakításához is. A javaslat ennyi: aki nyugállományba megy — vagyis a jövőben nem korábbi munkahelyétől kapja a fizetését, hanem a Nyugdíj- folyósító Igazgatóságtól —, az nem veszíti el foglalkozása, beosztása megjelölését, hanem még kap hozzá valamit — egy „ny” betűt. Tehát a lakatos és a művezető, a tanár és a műszerész, az orvos és az igazgató, de akár egy egyetemi tanár vagy a miniszter „foglalkozása” ne legyen többé „nyugdíjas”, hanem ny. művezető, ny. lakatos, ny. tanár és így tovább. Vagyis ne arra helyezzük a hangsúlyt, hogy valaki munkaviszonyban végzi-e munkáját, vagy csak alkalmanként, netán egyáltalában nem, mert kora, egészsége nem engedi meg neki, vagy — uram bocsa’ nem akarja •— (amihez joga van), hanem ha éppen megkérdezzük a mesterségét, akkor azt mondjuk, amit tanult, amit elért. „Mi volt a foglalkozásuk” — írtam majdnem, de nem írtam le, mert éppen ez ellen lázadok minden gondolatommal, minden érzésemmel: hogy embereket „leírjanak”, hogy „volt”-tá tegyék őket, mert már nem dolgoznak teljes munkaidőben. Olvastam egyszer egy közgazdasági tanulmányt arról, hogy a nyugdíjas — szemben a közfelfogással — nem azt „kapja visz- sza”, amit élete aktív éveiben megtermelt, hiszen azt a társadalom akkor felhasználta, elfogyasztotta, nem rakta félre. Tudom, hogy a tudós szerzőnek voltaképpen igaza volt. Mégsem vagyok képes elfogadni azt a látásmódot, hogy aki már nem dolgozik, az a társadalom eltartott tagja, majdhogynem élősdi, here, aki csak fogyaszt. Nem, ezt az embertelen szemléletet egy pillanatig sem szabad elfogadni, és éppen most, amikor társadalmunknak húsz százaléka nyugdíjas (és ez az arány még növekedni is fog) — éppen most kell érvekkel, ész- és érzelmi érvekkel, de adminisztratív intézkedésekkel is szembeszállnunk minden megnyilvánulásával! Talán apróság ebből a szempontból ez a minden hivatalos iratnál alkalmazandó írásmód, amit a foglalkozás előtt álló „ny” jelent, de kifejezné azt, hogy társadalmunk, államunk intézkedései mellett a közvélemény sem hajlandó eltűrni a nyugalomba, sokszor tevékeny nyugalomba vonult emberek másodrendű állampolgárként való kezelését. Az emberi egyenlőség védelme, megvalósítása és kiteljesedése követeli ezt tőlünk. Pető Gábor Pál n fehér csend titkai Kazah SZSZK. A Zailij- szki Alatau hegység csúcsait óriási fehér gleccsertakarók borítják. Közülük legmegközelíthetőbbnek tűnik a Tujukszu-gleccser. A Kazah SZSZK Tudományos Akadémiája Földrajzi Intézetének gleccserkutatói már hosszú évek óta nemcsak megfigyeléseket végeznek, hanem a gleccser életét is gondosan tanulmányozzák. Tényeket gyűjtenek a gleccser múltjából és jelenéből, gondosan meghallgatják a jégár pulzusát, vizsgálják a gleccser „agyát”, hogy nem történik-e csuszamlás. A gleccser tudományos megfigyelése 1902-ben kezdődött. Harminc évvel ezelőtt pedig a hegy lábánál megtelepedett a Zailijszki- gleccserexpedíció, amely az év minden napján megfigyeléseket végez. A tudósoknak a Tujukszu-gleccser iránti figyelme a gleccser nagy népgazdasági jelentőségével magyarázható. Itt, a tengerszint feletti 3500 méteres. magasságban édesvíz konzerválódott. A természet a gleccsert a tartós nedvesség alapjává változtatta. Ésszerű felhasználása közvetlen befolyást gyakorol a gleccserpatak alsó folyása mentén elterülő gabona- és zöldségültetvények terméshozamára. Az idén a Tujukszu- gleccser a moszkvai, al- ma-atai, leningrádi és tomszki laboratóriumokban készült új berendezések kipróbálásának kísérleti telepévé vált. Ennek köszönhetően lehetővé vált, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és a Kazah SZSZK Tudományos Akadémiája tudományos intézeteinek a részvételével komplex hid- rometeorológiai vizsgálatokat végezzenek. Horváth Gyula Holtak járnak a földön Véresre rívom a két szememet; holtak járnak a földön, félek elaludni, mert sírköveknek álmodnám a házakat, mindenki alszik; álmok járnak a házban, ágy, ágy mellett, gyerek, gyerek mellett, lábak, karok csüngenek a dunnák alól, büdösség van! vérem meleg dzsungelerdőjében oroszlánidegek üvöltenek, nagy lázamban vizes ruhának kívánlak magamra Erzsébet, Istenem, melyik bolygón élsz? űzd messze a testünkbe harapó kctyasorsot, olvaszd fel az árvák szívére fagyott jégmostohaságot. Cigánytelep Ezek a földházak olyanok, mint a temetők, az anyák szirénázó sírására figyeljetek ti faluk, városok, istállótestemben megkötött csikószívem, nagyot rúg. Már két hete nem ríttam. Mint cigánylányok, úgy ülnek körül a bokrok, táncba viszi őket a vándorlegény-szél, vesszőhajuk szétbomlik, mint a sorsunk. Első alkalommal 1980- ban mutatták be a Táncművészet című körképet, akkor mint a Budapesti Művészeti Hetek részét, most pedig — szeptember 26-tól október 6-ig — immár harmadszor kerül sorra, önálló eseménysorként. A Táncművészet ’86 célja szerint a tánc gyűjteményes kiállítása, ahol hivatásos balett- és néptánc- együttesek, szólisták és koreográfusok mutatják be utóbbi éveik legjava termését. A színhelyek: az Operaház, a Fővárosi Operett Színház, a Budai Vigadó, és az Arany János Színház. A táncélet nálunk úgy ^ egy évtizede kezdett újjáéledni. Elsőként tartottuk meg a nemzetközi Inter - balettet 1978-ban, amelyen kiváló bel- és külföldi táncosok-együttesek mérték össze tudásukat, cserélték ki tapasztalataikat, szőttek gyümölcsöző, új barátságokat. Ekkor már szerveződött a tánc új fóruma, s 1981 januárjában átadták az újjáalakított Budai Vigadót, benne a korszerű nézőterű és szín- padú Táncfórumot, amely nevéhez híven bemutatkozási lehetőséget adott — s ad mindmáig — a különböző irányzatú, hovatarto- zású táncosoknak: együtteseknek, szólistáknak,' néptáncnak, balettnek, fővárosiaknak, vidékieknek, hivatásosoknak, amatőröknek, s portrét rajzol egy- egy koreográfusunkról. Ám a háromszáz fős nézőtér és az apró színpad csak kamaratánc-előadásoknak elegendő. Máig hiányzik a hasonló feladatkört betölteni képes, nagyobbmére- tű, állandó otthont adó befogadószínház. Az időnkénti átfogó bemutatók, mint az InterbaJelenet az Operaház Budapesti Kamara Balett együttesének Albioni-Fodor: Pás de deux című műsorából. lett, a Táncművészet — szemléltetik táncművészetünk útkeresését, megújulási képességét, bel- és külföldi sikereit. Néhány aktuális példát! Nemrég érkezett meg olasz—spanyol turnéjáról az Operaház ifjú táncosaiból alakult Budapesti Kamara Balett. Vezető-koreográfusuk, Fodor Antal elmondta, mily’ meglepő sikert arattak olyan előadások is, mint Ravel Bolerójának magyar koreográfiája — Spanyolországban. Egy hegytetői monstre színházat, a circus maximus méretű Theater Grecót is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők; kétezer-ötszázán! Ezt a produkciójukat most mutatják be Budapesten első alkalommal, öt másik művel együtt. A Táncművészet ’86 legfőbb igyekezete, hogy az egyeztetési nehézségek ellenére átfogó képet nyújtson táncművészetünk helyzetéről, törekvéseiről. Seregi László-koreográfiával szerepel az Operaház Balett Együttese. Shakespeare—Prokofjev Rómeó és Júliájának az opera százéves jubileumára készült feldolgozása méltón reprezentálja külföldön is a legkiválóbb magyar koreográfusként számon tartott Seregi művészetét. Gluck-zenére készült táncjátékkal szerepel a Pécsi Balett: Eck Imre koreográfiájának címe: Don Juan bolondjai, szeretői voltunk, s elgondolása szerint a kétszáz éves zenére táncoló Don Jüant XX. századi jelképek nélkül is kortársunknak érezzük. E művet is most mutatják be először a fővárosban. A néptáncműsorban a Magyar Állami Népi Együttes legközelebbi USA-beli turnéjához készített — kalocsai, kalotaszegi, palóc — táncbetéteiből állított ösz- sze ez alkalomra szóló estet. Viszonylag ritkán szerepel a nagyközönség előtt a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese. Üj vezetőjük van; megújulási akaratról beszél Tükörcserepek című műsoruk is. A Kodály Kamara Tánc- együttes a Hagyományaink című programja napjaink szürkeségét állítja szembe a régi parasztkultúra sokszínűségével. A Hungária Kamara Táncegyüttes jellegzetes tájegységeink táncait sorakoztatja fel. A Népszínház Táncegyüttese a néptáncfogalom kitágítását tűzte ki céljául; ifjú — s a műfajban is új — zeneszerzőket kért fel, hogy friss látásmódot hozzon e műfajba. Egy szemléletes cím: Das wohltemperiertes Komputer. Sor kerül az Állami Balett Intézet növendékeinek estjére, lesz japán, holland, svájci vendégszereplője is a Táncművészet ’86-nak.
