Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1986. október 4., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Ari A világ leghosszabb asztalának elkészítésére vállalkozik a Földközi-tenger partján fekvő Sitges városka lakossága. A fantasztikus filmek október elején rendezendő fesztiválja alkalmából 2400 métert meghaladó hosszúságú asztal felállítását tervezi! A Barcelonától 35 kilométerre délre fekvő Sitges, az egykori mediterrán halásztelepülés napjainkban színházi és filmfesztiváljairól, kiváló pihenést nyújtó hoteljeiről és nagyszerű éttermeiről híres. A helyi idegenforgalmi hivattál kezdeményezésére most elhatározták, megdöntik a Svédországban felállított asztal hosszúsági rekordját. A skandináv állam Hudiksvall településén 1982:-ben 1000 méternél valamivel hosszabb asztalnál négyezer vendég — köztük a svéd uralkodó — foglalt helyet. Sitges lelkes asztalosai és szakácsai összefogásával a városka romantikus tengerparti sétányán október 4-én 2400 méter hosz- szú asztal felállítására készülnek. Az óriás asztal állítólag hatezer vendég egyidejű étkeztetését teszi majd lehetővé. Az asztal túloldalára tíz, e célra épített felüljárón jutnak majd át a vendégek. Az idő szépítő hatásának ellenére három évszázad múltán újra feltépődnek a nemzet török megszállás okozta sebei. Budának és az országnak a felszabadulására való visszaemlékezés során megjelent irodalmi művek, sajtócikkek, elemzései? a nagy nemzetközi összefogást méltatják, kevésbé emlékeznek meg a török hódoltság százötven éve alatt sokat szenvedett lakosságról, az elpusztult falvakról, a rabságba hurcolt magyarok százezreiről, az ozmán birodalom rabszolgapiacainak emberáruiról, a gyermekadóból nevelt kegyetlen janicsárokról, a börtönökben sínylődő szabadulásukban reménykedő rabok keserves sorsáról. Az 1600-as évek közepén mindjobban divatba jött, hogy a törökök foglyaikat az országban hagyták és szabadságukat bizonyos összegű váltságdíj, sarc (pénz, prém) lefizetésétől tették függővé. Erre azonban a rabnak kevés reménye volt, inkább vállalta, hogy a sarcát összegyűjti és addig is, míg azzal nem végez, rabtársa felel életével érte. Ilyen esetben kettőjük váltságdíját kellett összekoldulnia. Az útnak induló rab (olykor kezén vas-karpereccel, ez volt az ún. vasasrab) előre megíratott kéregetőlevéllel elment lakóhelyére, családja, rokonai körébe, hogy a váltságdíjat összeszedje. írtjában megbízatásokat vállalt el; levelet, üzenetet fogadott el néhány forint díj ellenében. Ezek voltak a rabposták, vagy postarabok. Az alábbi kéregetőlevél Zemplén megye levéltárában volt található: „Megszabadulásom után való alázatos szolgálatomat ajánlván nagyságtoknak és kegyelmeteknek... Az elmúlt vilmányi rabláskor, mikor a pogány török ellenség Vilmányt és azzal határos falukat rablotta én Felső-czéczén szolgástul két paripámmal útjok- ba álván — Istennek bűneimért méltán rám bocsátott ítéletéből — én is több keresztyén atyámfia között az sanyarú rabságban estem. Ahol a számtalan kalodázásokat, éjjel- nappa-li kínzásokat, veréseket megunván kényszeríttettem török uraimmal ötszáz tallérban és három pár nyusztokban megsarcolnom, melyek megfizetésére én magam elégtelen vagyok, ha más keresztyén uraimék nem segítenek. Többi között az nagyságtok és kegyelmetek gráciájához is bizalommal folyamodtam, könyörögvén az élő Istenért is nagyságtoknak és kegyelmeteknek ilyen nyomorult és gyámoltalan rabságomat kegyes atyai tekintetbe venni és hozzám való részvétből szokott irgalmassága szerint segíteni méltóztassék. Kiért Isten is nagyságtokat s kegyelmeteket bőséges javaival meg áldgya, én is pedig Isten megszabadítván eb- beni jóságát nagyságtok- . nak és kegyelmeteknek alázatosan szolgálni igyekszem. Nagyságtoknak és kegyelmeteknek szegény alázatos rab szolgája. Kelt: 1658. február 12-én Egry Pál.” Az eredeti levél alján olvasható a tett intézkedés: „Az 1658. február 12- én Zemplén vármegyének Zemplén mezővárosában tartott közgyűlés, felebaráti segedelemképpen a jelenlevő esedezőnek a vármegye megszavazott 36 magyar forintot, melyet adott nyugtára vegye át vármegyénk szolgabírájá- tól Tussay Gergelytől. Cserney Pál sk. jegyző.” A Budán raboskodó nemes származású rajkai Tolnay János ugyanezen év októberében fordul koldulólevéllel Zemplén vármegyéhez: „Méltóságom főtisztelendő, tisztelendő, tekintetes, nagyságos és nemzetes, vitézlő nemes uraim, legkegyelmesebb pártfogóim és jótevőim! Sok ideig való súlyos rabságomnak és pogány keze miatt szerencsétlen esetemnek kemény volta, abbul kétezerkétszáz tallér készpénz sarcom által való kiszabadításom, kénysze- rített nagyságtokhoz és kegyelmetekhez, mint kegyelmes és bizodalmas uraimhoz, szegény rabok segítőihez alázatosan folyamodnom, tekintvém hazám mellett igaz hitemért és sok keresztény lelkek szabadulásáért életem veszedelmével felvett hívséges szolgálatimat s készpénzbeli nehéz szabadulásomat, méltóztassék nagyságtok és kegyelmetek rabokhoz való jó akaratjukat, én hozzám is szegény rabhoz nyújtani és segítséggel lenni. Istentől vesz jutalmat bő áldását és minden dolgaiban szerencsés kimenetelét. Éltesse Isten nagyságtokat és kegyelmeteket békességes jó egészségben oltalmazván a rabságtól sok esztendeig. Kegyelmes választ várván. Ugyanazon című uraság- toknak legalázatosabb szolgája Joannes Tolnay de Rayka mp, Captivus Bu- densis. Elintézés: Az Ürnak 1658. évében, október 8-án Gálszécs mezővárosban tartott közgyűlésnek a helyén és napján a belül megírt kéregetőnek a nemes vármegye kifizetendőül határozott ötven forintot Tussay Gergely szolgabírónál. Bancsy Zsig- mond, Zemplén vármegye alispánja.” A rabposták járásának gyakoriságára lehet következtetni Miskolc város számadáskönyvének 1679. évi bejegyzéseiből: „— Június 16. Egri posta rabnak Tarcalra men- vén az ott elesett törököt akarván elhozni kiadtam kenyér 3, székhús 3, bor 1 itce = 15, összesen 21 dénárt. — Július 16. Constanti- nápolyból szabadult 4 magyar rabnak kiadtam kenyeret a városéból, hagyma 2, székhús 12, kitesz 14. — Július 21. Két magyar rabnak és egy postarabnak kiadtam kenyeret a városéból. székhúst 6, bort 1 itcét = 15, ossz. 21. — Július 23. Két posta török rabnak a táborra menvén kiadtam útra hat kenyér, négye per 12 dénár, ketteje 9 pénzes, sajt 9, útiköltség == 48, kitesz 1 forint 23 dénárt. — Július 28, Egri posta rabnak a széna felől való parancsolatot hozván ellátásra kenyér 3, székhús 3, vacsorára kenyér 6, székhús 3, bor 2 itce = 30, kitesz 45 dénárt. — Szeptember 2. Egré menő emberséges emberek a pénz szerzésben munkálkodván kiadtam kenyér a városéból, székhús 12, bor 5 itce = 18, kitesz 1 fi. 02 dénárt.” Nem árt, ha a visszaemlékezések során az átélt szenvedésekre is emlékezünk, mert csak így teljes felszabadulásunk jelentőségének értékelése. Dr. Kamody Miklós Sziráky Ede, akkor már két éve élt állandó szerződés nélkül. Alkalmi feladatokból, amolyan „szabadúszó” módjára tengett a színészi pályán. Kis szerepeket játszott a filmnél, a tv-ben. rádióban és egy brigádműsorral járta az országot. Közben több színháznál ajánlkozott sikertelenül. Utoljára a Nagy Színház igazgatójának írt, ezért hát nagyon kapóra jött a találkozás Perc Adorjánnal. A híres Perc Adorjánnal, a Nagy Színház vezető színészével, akivel jó néhány évvel ezelőtt osztálytársak voltak a főiskolán. Nemcsak osztálytársak, de barátok is. Sok emlék derengett át közös múltjuk egyre halványabbra kopó díszletei mögül. Egy presszóban találkoztak. Sziráky már fizetett, és éppen menni készült, amikor feltűnt az ajtóban Perc Adorján. Fehér teddi- bundát viselt, talán a februári latyak ellensúlyozására, és inkognitóját védve a kandi rajongóktól — napszemüveget. Ahogy észrevette Szirá- kyt, úgy robogott felé kitárt karral, mintha csak tegnap váltak volna el. Sőt úgy. mintha egy rangos külföldi filmfesztiválról hazaérkezett Szirákyt üdvözölne, aki elnyerte a legjobb színészi alakítás dí- iát. és most elsőnek sietne hozzá gratulálni. — öregem — döngette a hátát —. te drága, ősz, öreg bölény! Te vén ordas, te csavargó! így kellett összetalálkoznunk, ilyen véletlenül, ilyen esetlegesen?!... Hát már elfelejtetted, a sírig hű Perc Adorjánt?!... Soha eg., telefon, soha egy bekukkan- tás a Nagy Színházba? Szégyelld magad! Sziráky csak dünnyögni tudott valamit a szózuha- tagra, azt is csak azért, hogy meghatottságát leplezze, mert ilyen találkozásra álmában sem számított. Ez a Perc Adorján megmaradt a régi, jó fiúnak. Semmi nagyképűség, semmi lekezelés, csak a lí megszokott harsányság. És Tóth-Máthé Miklós: —, mégis hányán fúrják! Na persze, az irigyei. Perc Adorján ekkor már letelepedett Sziráky mellé. Kigombolta a bundáját, meglazította a sálját, és a napszemüveget letette az üres kávéscsésze mellé. — Csak egy pillanatra ülök le — nézte elérzéke- nyülve a másikat —, mert sajnos várnak a filmgyárban. De mit bánom én! Dűljön össze az egész rohadt kóceráj, ha én veled találkozhatom. Úristen, mikor is találkoztunk mi utoljára? — Nagyon régen — mondta Sziráky, és gyorsan két konyakot rendelt. Ingre dugta el ugyan az ötszáz forintot a levéltárcájába, a zálogcédulák mögé, de mit számít ilyenkor egy ing! A rajta lévő inget is eladná azért, hogy tisztességesen megvendégelje ezt a kedves régi barátot. — Csak a kedvedért — emelte a poharat Perc Adorján, amikor eléjük tették a konyakot —, mert sajnos vezetek. De hát bánom is én most, ha elkapnak a zsaruk, ha nekimegyek egy hirdetöoszlop- nak, ha a világ összedűl... Semmit se bánok!... Az a fontos, hogy látlak végre, te hűtlen bitang, te... Most pedig beszélj magadról! És Sziráky beszélt. Boldog önfeledtséggel. szinte gyónva mondott el mindent Perc Adorjánnak, azzal a régi főiskolás őszinteséggel. ahogy valamikor a Bástya étteremben két pohár sör és egy feltét nélküli babfőzelék mellett tárgyalták meg pillanatnyi helyzetüket. Természetesen kitért arra is, hogy írt a Nagy Színház igazgatójának. — Ha esetleg — nyögte —, szólnál néhány szót az érdekemben.. . hiszen ismersz. .. tisztában vagy a képességeimmel... Perc Adorján szigorúan leintette. — Elég! Ne többet! Ezt kérned is felesleges! Neked már régen Pesten lenne a helyed. Olyan tehetséggel, amilyen neked adanem azért mondom, csak nagyon elkeserítő... Várj, hadd térjek magamhoz! — Még egy konyakot?... kockáztatta meg Sziráky, mire Perc elkeseredve legyintett. — Nem bánom. Annyira megdöbbentett az állapotott, megdöbbentő, hogy ilyen szemét módon gazdálkodtak. De te vagy a hibás, már régen szólhattál volna!... Úristen, bele- zöldülök, hogy te szerződés nélkül, amíg körülöttem, az a temérdek marhahólyag...! De sajnos, öregem, az élet más, mint az iskola. Itt el is kell tudni adni az árut, és te sosem voltál vigéc. Erről természetesen nem tehetsz, Meiey István rajza tód, hogy most egyszerűen muszáj inni. Igen, muszáj! Ezt másképpen nem lehet elviselni. Szegény öregem, hát ez... ez valami rettenetes. .. De most már vége! A hónod alá nyúlok, és a megérdemelt helyre teszlek. Vedd úgy, hogy már a zsebedben a szerződés! Szirákyval aznap fel lehetett volna súroltatni az egész várost, és összesö- pörtetni az eldóbált borítékos sorsjegyeket. Áldotta a percet, melyben összetalálkozott Perc Adorjánnal. Szégyellte, hogy sokszor karrieristának tartotta, és hajlott azok véleményére, akik nagy patkánynak jellemezték. Most legalább saját maga győződhetett meg minden rágalom valótlanságáról. És Perc Adorján csakugyan szavának állt. Már másnap beszélt az igazgatóval. — Dirikém, kezdte —, tudod, hogy nem szeretek személyes problémákkal előhozakodni, de most kénytelen? vagyok. Múltkor ugyanis elkapott egy Sziráky nevű kollégám, és azóta nincs nyugtom ettől a fickótól. Állandóan rágja a fülem, hogy beszéljek az érdekében. — Ki az a Sziráky? — Színész. Amolyan jámbor mesterember a pályán. És most azt vette a fejébe, hogy ide szerződik. .. Állítólag írt is neked... Sziráky!... Várj csak... igen, igen Ede... Sziráky Ede... — Ja, most már tudom — bólintott az igazgató —, rémlik, hogy írt egy ilyen nevű színész. — Gondolhatod — ráncolta a homlokát Perc —, nekem milyen kellemetlen. Valamikor évfolyamtársak voltunk a főiskolán, és persze ez elég jogcím, sajnos, hogy belecsimpaszkodjanak az emberbe... De mit tehetek?... Miképpen magyarázzam meg egy fellegekben járó szerencsétlen kis flótásnak. hogy a Nagy Színház végül is nem szeretetotthon, ide nem lehet csak úgy bekéredzkedni?!... Még azt találná hinni, hogy féltékeny vagyok. ..! — Mit akarsz ebből kihozni? — nézett rá az igazgató. — Ide venni úgysem tudnám, hiszen arra a két helyre, ami az átszer- ződtetések miatt felszabadul. sejtheted, hogy nem ő jön számításba... — Ide vénüli? Ugyan! — tiltakozott megrökönyödve Perc Adorján. — Eszembe se jutott, hogy erre kérjelek. .. De szeretném, ha valahogy finoman... emberségesen. .. igen, ez a jó szó... emberségesen utasítanád el... Esetleg írd meg neki, hogy tisztában vagy a képességeivel, és nagyon sajnálod, amiért státus-nehézségek miatt... stb. . . stb... mert kérlek, mégiscsak az osztálytársam volt! És alapjában véve nagyon rendes gyerek, akit csak sajnálni tudok, hogy ennyire nincs tisztában a realitásokkal. Az igazgató megígérte, hogy emberségesen utasítja el, és Perc Adorján megnyugodva harsoghatott a telefonba, amikor megállapodásuk szerint, néhány nap múlva felhívta Sziráky: — Megnyomtam a dolgot, öregem! A fickó lelkére csomóztam, hogy nekünk úgy kell egy Sziráky. akár a levegővétel. Kifejtettem a buggyantagyúnak, hogy ordító gazság tehetséges embereket kallódni hagyni akkor, amikor egy csomó kontár, mint a szú rágja, percegteti a színfalakat! Szóval én mindent elkövettem, öregem, most már csak azon a bazaltfejűn múlik... De agyoncsapom, ha nem szerződtetnek ! Esküszöm, hogy agyoncsapom! — Kösz, öregem, hebegte Sziráky a könnyeivel küszködve —, és én még azt hittem... Nagyon köszönöm, és nem is tudom, mivel hálálhatom meg ezt a... — Örült vagy! — dör- rent Perc Adorján. — Gaz- , ember lennék, ha nem tennék meg érted mindent! De most már ne haragudj, rohannom kell a rádióba! És fel a fejjel! Jövőre már ott leszel te is nálunk. Szó van róla, hogy újra kihozzuk a Bánkot. Megpróbálom elintézni, hogy te légy Petur! Nem, nem, inkább Tiborc. Sokkal hálásabb szerep! Sziráky sokáig bámulta a visszaakasztott telefon- kagylót, és úgy támolygott ki a fülkéből, hogy még a visszapottyantott pénzt sem tette zsebre. Ennyi jóság teljesen levette a lábáról. És szívében újra hit és remény ébredt az emberek iránt.
