Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1986. október 4., szombat I Városkép , — lakókörnyezet Személyes hangvételű — mégis közérdekű megnyilatkozást hallottam a minap Kozák Imre tanszék- vezető egyetemi tanártól — ■ aki mellesleg a Miskolci Városszépítő Egyesület elnöke. Nem a két tevékenységi kör minősítése, vagy valamiféle rangsorolása az oka, hogy ezúttal az utóbbi, tehát a város- szépítés eszmeisége foglalkoztat. Emlékszem 10—15 évvel ezelőtt baráti és hivatalos eszmecseréken egyaránt •nem arról beszélgettünk, hogy miként is építsünk, hanem hogy mennyit építsünk. Adódhatott ez abból is, hogy a lakásépítéssel és a szociális létesítmények megvalósításával tömeg- ; igényeket kellett kielégíteni. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ez a bizonyos tömegigény nem feltétlenül mond ellent a tetszetős, esztétikus városképnek. így azután a nyolcvanas évek elején a j miskolciak egyre gyakrab- i ban szót ejtettek a lakój környezet szépítéséről és a városkép formálásáról. Érzésem szerint termé- j szetes következmény, hogy i a várost féltők hangjának i erősödése magával hozta e hangok értő és jó szándéké ; összefogásának, esetenként továbbításának azt a tár- j sadalmi szerepét, melyet , | manapság csak úgy emle- i getünk: városszépítők. j Ez a lelkes kis csapat I nem törekedett látványos] Ságokra — mégis látható; vá váltak azok az elképt zelések, amelyek megvaló> sítását már az alakulás | perceiben felvállalták. A i tiszteletet parancsoló célí kitűzések között szerepel a i szebb, tisztább, kulturáltabb város megteremtése. Tudom, hogy a városszépítő mozgalomnak e hár! más cél kitűzése alkalmasint általánosságnak tűnhet, de máris sajátosan miskolci jegyeket kap, ha kiegészítjük olyan fogal- [ makkal, mint e nagy múltú í város történelmi és természeti értékeinek megóvása J és ápolása, a város építészeti kultúrájának fokozá1 sa, a városban lakók és a í városban lévő vállalatok és intézmények felelőssége, | értékteremtő és értéktiszI telő magatartása, avagy a városhoz tartozás érzésé- ' 1 nek és vállalásának erősí| tése — hogy csak néhányat említsek a szép küldetés célkitűzései közül, i i Következésképpen magától értődik, hogy' azok vállaltak részt az ;ménti elképzelések megvalósításából, akik magukénak érzik szűkebb pátriájukat — és szívügyüknek tekintik tágabb otthonuk, a város széppé, talán megengedhető a kifejezés, lakályossá tételét. És itt máris bővül a városszépítők köre, a ,| döntési joggal felruházott vezetőkkel, tervező és kivitelező szakemberekkel éppen úgy, mint a városát szerető, féltő, annak holI napjáért felelősséget érző, tenni akaró és tenni képes sok ezer városlakóval. Hogy még tényszerűbb legyen a Városszépítő Egye- ; sülét munkája, engedtessék meg teljességre való í 1 törekvés nélkül egy vázla' 'i tos felsorolás: ők kezdej ményezték, a Magyar Építőművészek Területi Szer- . vezetével együttműködve a Koós-ház megvásárlását és közösségi célú hasznosítását. Ebben az építészeti szempontból is rendkívül értékes kedves épületben, mely a Felszabadítók útja 32. szám alatt van, kívánják megnyitni és működtetni az országosan is úttörő kezdeményezésnek számító Városépítészet-történeti kiállítást. A folyamatosan karbantartott gyűjteménnyel szeretnék az ifjúság, a felnőtt lakosság és a városba látogatók ismereteit gyarapítani épített emberi környezetünk múltjáról, értékeiről, és a fejlődés elképzeléseiről. Ez az épület egyébként végleges otthont adhat a Városszépítő Egyesületnek és az Építőművészeti Szövetség Területi Szervezetének is. De említésre érdemes az is, hogy az egyesület támogatta és szorgalmazta a „Fejezetek Miskolc történetéből” című füzet kiadását, megszerkesztette a „Városi élet ABC”-je című gyermekek számára készülő és a városi élethez tanácsokkal szolgáló kiadványt. Az is dicséretes, hogy egy-egy épület múltját, a benne lejátszódott nevezetes eseményeket megörökítő táblák elhelyezésével igyekszik átmenteni a holnapba. Véleményezték az ivókutak és a köztéri szobrok elhelyezési terveit, valamint az utcaberendezési tárgyak kirakását. Ezeknek az eredményeknek sorjázása ad hitelt az elképzeléseknek. Ebben szó van a lakóterületi bázisok erősítéséről és a lakóterületet szépítő érték- megőrző mozgalmak szervezéséről, ezen belül olyan társadalmi munkaakciókról, amelyek a további környezetszépítést célozzák. Tervezik a környezet- alakító építészi műveltség alapjainak kiszélesítését, nyitást az ifjúság felé, gyermekfotó- és rajzpályázat kiírását a városi értékekről és városszépítő nyári diáktáborok működtetését. Egy-egy nevezetesebb épületen a benne lezajlott fontosabb eseményekre is utaló „nacioná- lét” akarnak elhelyezni a felújítások során. Ezt az „utcára írt” városi történelmet kisebb plakettek és képek is kiegészíthetik. Máris úgy tűnik, hogy jelentős területe lehet az akciónak a rehabilitálandó belváros és több tanácsi határozattal városképileg védett épület, — hogy csak néhányat említsek a városszépítők a várost szellemi és fizikai értelemben szépítő törekvései közül. Mondom ezt azzal a zárójeles megjegyzéssel, hogy nem dicsérni és még kevésbé minősíteni akartam a városszépítők már-már hivatásszerű szép munkáját, ha úgy tetszik, nemes törekvéseit. Ha mégis sikerült kedvező képet, színesen gazdag vázlatot rajzolni elképzeléseikről és a megvalósulást segítő cselekedeteikről, az nem újságírói bravúr, hanem a Miskolci Városszépítő Egyesület munkájának tényszerű számbavétele. Márpedig a tények nagyon makacs dolgok, különösen ha városunk képéről, egyszóval a lakókörnyezetünkről van szó. Paulovits Ágoston resszns Az osztrák főváros néhány napra a magyar tudományos élet székhelye lett: szeptemberben ugyanis a bécsi egyetemen ülésezett a második nemzetközi hungarológiai kongresszus. A magyar tudományosság és a • nemzetközi kulturális együttműködés történetében egyaránt jelentékeny találkozót a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság hívta össze. E mind nagyobb tekintélyt kivívó tudományos társaság 1977- ben alakult, s a „hungarológiai” tudományok — elsősorban a magyar nyelvészet, irodalomtörténetírás és néprajztudomány — művelését, illetve nemzetközi szerepének növelését tűzte célul. Első kongresszusát 1981-ben Budapesten rendezte, akkor a magyar nyelv és kultúra oktatásának nemzetközi helyzetéről, illetve a magyar vers történetéről folyt sokoldalú eszmecsere. A mostani kongresszus érdeklődési körét a következő pontosan fogalmazott meghatározás jelölte meg: „A magyar nyelv, irodalom, történelem és néprajz a Duna-völgyi népek kultúrájával kölcsönhatásban, különös tekintettel a 18—19. század és a 19 —20. század fordulójára.” A kongresszus megrendezését a bécsi egyetem Finnugor Intézete és az Osztrák Kelet- és Délkelet-európai Intézet vállalta magára, s mindkét intézmény — . a Budapesten székelő Nemzetközi Magyar Filológiai Társasággal karöltve — igen sokat tett azért, hogy a nagy tudományos összejövetel, amelyen kétszáz magyarországi vendég mellett vagy százötven külföldi tudós vett részt, sikeresen végezze munkáját. Az osztrák rendeÁ sátoraljaújhelyi temetőben helyezték örök nyugalomra Nemes Lampérth Józsefnek, a XX. századi magyar művészet egyik nagy hatású mesterének tetemét. Mindössze 33 évet élt. Sorsa csupa küzdelem, heroikus fellángolás és bukás: erre késztette kora, az első világháború, melynek szenvedő hőse és az 1918— 19-es forradalom, melynek egyik művészeti exponense volt, továbbá a bukás és az emigráció kiábrándult atmoszférája. Mint életrajzírója, Mezei Ottó feljegyezte: „fiatalon nem vette körül olyan miliő, amely a műveltség könnyen szerzett kincseivel megajándékozhatta volna, gyerekkorából csak a küzdelmes megélhetés nyomasztó emlékeit hozhatta magával. 6—7 évesen átélte a családi jólét szétfoszló illúzióját, kivertség és a roko- ” nők közti hányódás leverő tapasztalatait”. Volt lakatosinas, majd az iparrajziskolán tanult. Ezután az, Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. A nála néhány évvel idősebb Uitz Bélával, akire hamarosan nagy hatással volt. 20 éves korában már kiállító művész volt, akire felfigyeltek az újjáformálódó. új utakat kereső magyar művészet úttörői. Czóbel, Berény és a Nyolcak művészcsoport többi alkotója ebben az időben már szakított a nagybányai természetfestés harmonikus világával és a zaklatott kor feszülő erejének kifejezésére új, expresszi vebb formákat keresett. Nem a látvány hangulatteli tolmácsolása foglalkoztatja őket, hanem egy olyan, a világot újrateremteni akaró erő kialakítása, amely nemcsak a természeti látványt stilizálja szerkezetessé, hanem távolabbi célként az emberi társadalom megújítására is kísérletet akar tenni. A Nyolcak expresszív világa a valamivel fiatalabb Uitz, Kmetty és főleg Nemes Lampérth művészetében a tettre kész forradalmi indulat kifejezési formájává vált. A művészettörténet ezt az irányzatot akti- vizmusnak. nevezi, vagyis ző szervek vendégszeretetét jelezte, hogy a tanácskozások ünnepélyes megnyitóján Franz Vranitzky szövetségi kancellár és Heinz Fischer tudomány- és kutatásügyi miniszter is meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket. Ezekre a beszédekre a magyar kormány nevében Csehák Judit miniszterelnök-helyettes válaszolt. Az ünnepélyes megnyitó után nyomban megkezdődött az érdemi munka: a délelőtti plenáris ülések foglalták össze a kongresszus általánosabb témaköreit, a délutáni szekcióülések pedig a nem kevésbé fontos részletkérdések vizsgálatában mélyedtek el. így Csáky Móric, a grazi egyetem tanára a 18—19. század fordulójának osztrák —magyar történelmi és irodalmi kapcsolataival, Bíró Ferenc a 18. század végének nemzet-, nyelv- és irodalomfogalmával, Balassa Iván és Gunda Béla a magyarországi népkultúrával, Benkő Lo- ránd a magyar felvilágosodás nyelvelméleti' törekvéseivel, Ferdinandy Mihály a magyar irodalomtörténet rendszerezési kérdéseivel, Horst Haselsteiner a dualizmus korának magyarországi iskolaügyével, Fried István a Duna-táj népeinek kulturális kapcsolataival foglalkozott. Az összejövetel hét szekcióra tagolódott, talán nem lesz felesleges röviden jelezni ezeknek a szekcióknak az érdeklődési, foglalkozási körét. Az első szekció a Duna- völgyi népek kultúrájánál^ egy olyan kísérletnek, amely a művészetet a korábbi gyönyörködtetés helyett tettekre kész társadalmat alakító tevékenységnek kívánta felfogni. Az aktivizmus vezéralakja a képzőművészetben otthonos Kassák Lajos volt. Nemes Lampérth hamarosan az egyik vezéregyénisége lett az aktivizmusnak. 21 éves korában már teljesen egyéni festői világot épített ki. Ennek a kifejezési formának alapeleme a látvány szerkezetét kutató és megmutató rajz. Számára a vonal a természetben fellelhető foltok, síkok és egymással konfrontáló formák együttesének megismerésére és megmutatására szolgál. A vonalnak újfajta funkciója lett. Ebben azt várták el tőle, hogy közvetítse az alkotó indulatait és a nézőt a mű elkészülési folyamatának részesévé tegye. Nemes Lampérth érdeme, hogy ezt a fajta ábrázolási lehetőséget olyan magas fokra fejlesztette, hogy ennek következtében a grafika már nem számított „alantas” előkészítő műfajnak, hanem önálló, szuverén kifejezési eszközzé nemesedett., Nemes Lampérth grafikai stílusának hatása nemcsak kortársait, Uitz Bélát, Sző- nyi Istvánt, Aba-Novák Vilmost és Korb Erzsébetet inspirálta, de kimutatható még. Kondor Béla művészetében is. művelődési kérdéseit, illetve Bécs és Budapest kultúraszervező munkáját, a második a nemzeti kérdés irodalmi és irodalomtudományi vonatkozásait, a harmadik a Duna-völgyi „paraszti polgárosodás” folyamatát, a népi kultúra fellendülését és hanyatlását, a negyedik a népművészetnek a nemzeti kultúra fejlődésében betöltött szerepét, az ötödik a 18—19., illetve a 19—20. század fordulójának irodalmi-művészeti irányzatait, a hatodik a nyelvtudománynak a nemzeti kultúra fejlődésében betöltött szerepét, végül a hetedik szekció általában művelődéstörténeti kérdéseket tárgyalt és vitatott~meg. A szekcióelőadások enciklopédikus képet rajzoltak a magyar kultúra utolsó másfél évszázadának fontosabb törekvéseiről és Duna-völgyi kapcsolatairól. A kongresszus igen gazdag és tartalmas programot adott — összesen vagy száz- nyolcvan előadás, kutatási beszámoló hangzott el —, s nemcsak tudományos színvonalát tekintve marad emlékezetes esemény, hanem a nagy nemzetközi tudományos találkozó sikeres megrendezése következtében is. Magas fokú elismeréssel szólott erről Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, aki zárszót mondott a második nemzetközi hungarológiai kongresszuson. Ezt már csak a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tisztújító közA rajz nála önálló kifejezési forma lett, mely egyenrangú értékű a festészettel. Különösen áll ez nagyméretű tusfestményeire, amelyeket néha barnás és narancsos tónusokkal gazdagít. 1912-ben festette főművét, amely a ravatalon fekvő apját ábrázolja. A fekete háttériből - elővillogó színek dinamizmusát fokozza egy sajátos bordázott — vonal- kázó festésmód, mely Van Gogh képeinek felületeire emlékeztet. Ez a rögtönzésszerű festésmód kiküszöböli a téri mélységet, és or- namentális jellegű dinamikát hoz létre. A festmény egyedülálló remekmű: nem sorolható sem az expresz- szionizmus kategóriájába, sem a konstruktivista felfogásba. Monumentális látomás, egy soha el nem készült falkép részleteként értékelhető. Ez a kép azt bizonyítja, hogy zseniális fiatal alkotója a monumentális művek festésére hivatott. Hasonló benyomásokat kaphatunk nagyméretű aktfestményeiről, melyék a magyar aktivizmus kiemelkedő teljesítményei. Az első világháború kitörése előtt egy évet tölthe- tett Párizsban, de a kortárs francia törekvések megismerése semmit nem változtatott stílusán. Mint annyi más avantgardista művész életpályáját, az övét is tragikusan gyűlése követte, amely megerősítette elnöki megbízatásában a finn Bo Wickmant, főtitkári tisztében Klaniczay Tibort, a korán elhunyt Bé- ládi Miklós főtitkárhelyettes utódjának pedig Jankovics Józsefet választotta meg. Az ünnepélyes záróülésen osztották ki a kiváló svédországi-amerikai magyar nyelvtudósról, Lotz Jánosról elnevezett emlékplakettet is, amelyet ezúttal a kolozsvári Faragó József néprajztudós, a bécsi Karlhein Mack professzor, a kongresszus titkárságának vezetője, a párizsi Jean-Luc Moreau nyelvész és műfordító, az észt Paula Palmeus, a tartui egyetem tanára, és az amerikai Albert Tezla, nyugalmazott egyetemi tanár kapott ; valamennyien szorgos és értékes munkát végeztek a hungarológiai tudományok felvirágoztatásában. A bécsi tudományos találkozó, mondjuk így: egy virtuális „kerekasztal” köré ültette a hungarológiai tudományok — a magyar nyelvészet, irodalom- és művelődéstörténet, valamint néprajz képviselőit. Minden remény megvan arra, hogy ennek a „kerekasztal-beszélge- tésnek” az eredményei tovább fognak gazdagodni a következő években, s a nemzetközi tudományos együttműködés meg fogja erősíteni a nemzeti kultúránknak az egyetemes művelődésben elfoglalt helyzetét. I’omogáts Béla befolyásolta az I. világháború. Két évet töltött a fronton, melynek élménye oly mértékben felzaklatta, hogy ettől kezdve ideggyógyászati kezelésre szorult. 1916-ban leszerelték és állapota átmenetileg megjavult. 1918-ban lelkesen üdvözölte a forradalmat, kinevezték a proletár művészeti tanműhely tanárává. A Tanácsköztársaság iránti ro- konszenvét fejezte ki Kmetty Jánossal együtt készített „Be a vöröshadseregbe” című plakátja. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba ment, rövid időt töltött Stockholmban, egy gazdag műgyűjtő vendégeként. A forradalom tragikus bukása miatti megrázkódtatás és az idegen környezethez való alkalmazkodni nem tudás együttesen részes abban, hogy idegbetegsége kiújult. Hazatért Magyarországra és barátai segítségével a Hárshegyi Elmegyógyintézetbe került. Ekkor még volt ereje az alkotáshoz, néhány megrázó erejű rajzot készített. Megfelelő támogatók hiányában elbocsátották az ideggyógyintézetből és áthelyezték Sátoraljaújhelyre, az elmeosztályra. Egészsége rohamosan gyengült: csonthártyagyulladás támadta meg, tüdőbaja kiújult, lel=. ki egyensúlya megbomlott. Barátai kísérletet tettek arra, hogy visszahozzák Budapestre,, de ezzel a szándékukkal már elkéstek, 1924. május 19-én tbc-ben meghalt. Jeltelen sírját a művész jelentőségét felismerő Sátoraljaújhely városa exhu- máltatta, szakértői vizsgálat alapján földi maradványait összegyűjtötték és díszsírhelyet jelöltek ki számára. Pál Mihály szobrásszal elkészíttették a művész síremlékét, melyet október 3- án avattak fel. Ebből az alkalomból tudományos ülést is rendeztek, melyen Nemes Lampérth korának legjobb ismerői tartottak előadást. Az ünnepségsorozat befejezéseképpen a Herman Ottó Múzeum kiállítást rendezett a Sátoraljaújhelyi Városi Galériában: „Magyar grafika Nemes Lampérth-től Derkovits-ig” címmel. Végvári Lajos
