Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-10 / 213. szám

1916. sieptamber 10., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Egészségesen élni Ha össze kellene foglal­nunk az egészséges élet tit­kát, tulajdonképpen két pa­rancsot, tanácsot adhatnánk. Nem szabad készakarva ron­gálni egészségünket, s ugyan­akkor mindent meg kell ten­nünk azért, hogy elkerüljük azokat a betegségeket, ame­lyek kivédése hatalmunkban van. Tehát: hogyan ne él­jünk? Milyen külső és belső veszélyeket vagyunk képesek elhárítani szervezetünktől? E kérdésekre egy körzeti orvos, dr. Szerencsi Iván válaszol, aki nap mint nap szembe kényszerül nézni az egészsé­gük romlásáért önmagukat felelőssé tehető embertársa­inkkal. — Sok betegemnek olyan az életvitele, hogy azzal ki­hívja maga ellen a sorsot. Talán unalmas már emleget­ni a közkeletű mérgeket, az alkoholt, a nikotint, amelyek élvezetébe sokan belemerül­nek. Van, akit az első in­farktusa után sem tudtam rá­venni, hogy hagyja abba a dohányzást. Se szeri, se szá­ma azoknak, akik ugyan nem alkoholisták, de annyit ittak már életükben, hogy károsodtak belső szerveik: májuk, szívük, veséjük. — Egyél, igyál, ne bánkód­jál! — mondjuk sokszor an­nak, akinek jót akarunk. S az orvosaink meg ezért bán­kódnak? — Az evés bizonyos embe­reknél ugyanolyan szenve­dély lehet, mint az ivás. A statisztikák szerint — de nem kell ehhez statisztikai zsebkönyv, elég kimenni az utcára és nézelődni — min­den harmadik ember el van hízva. Az elhízásnak is sok másodlagos hatása van. Fö­löslegesen terheljük a túl­súllyal a szívet, hajlamosak leszünk' a cukorbetegségre, nehezebben mozgunk, ezért kevesebbet is, emiatt még jobban elhízunk, s ördögi kör alakul ki. — S hogyan lehet ebből kitörni? — Nagyon nehéz. Ha va­lahol, itt aztán igazán érvé­nyes az a szabály, hogy sok­kal könnyebb megelőzni a bajt, mint gyógyítani. Gyak­ran már a terhes anya el­rontja a dolgot. Szükségtele­nül sokat, többek között sok cukrot eszik, ami a születen­dő magzat inzulin egyensú­lyát megbontja, s a gyermek cukorbetegséggel születhet. Gyermekkorban folytatódik a túltáplálás, kövér lesz a gye­rek, nem mozog, s máris to­vább adódott egy nemzedék­kel az elhízás. Ha mindenki csak a szükséges mennyisé­gű kalóriát venné magához, s nem dohányozna, inna — egyéb ártalmakat most ne is emlegessük —, már akkor is egészségesebb nemzedékek indulhatnának útnak. — Sokan mondják erre, hogy nagyapám is szerette a nagy evészeteket, ivászato- kat, ki nem esett a pipa a szájából, csak mikor meg­halt, mégis kilencven évet élt. — Akik ezzel érvelnek, né­hány dologról megfeledkez­nek. Például arról, hogy nagyapjuk kemény fizikai munkát végzett, esetleg ki­lencven évének minden nap­palát szabad ég alatt, jó le­vegőn töltötte. A fizikai ak­tivitás, a jó kondíció alkal­mas arra, hogy közömbösít­se az egészségrontó hatáso­kat. De ha ezek hiányoznak, s a táplálékfelvétel nem áll arányban a kalóriaszükség­lettel, bizony nem élhetünk meg ilyen nagy időt. A jól karbantartott szervezet még a rák ellen is tud védekez­ni egy olyan javító enzim révén, amely a rákot közvet­lenül előidéző génszakaszt ki­javítja. De, a példánál ma­radva, nem mindegy, hogy eggyel — a dohányzással — több rákkeltő tényező vesz körül bennünket manapság, vagy kevesebb. — Mindezek nagyon logi­kusak. Attól tartok azonban, hogy minderről sokan nem tudunk, sőt, azok, akik nap mint nap merényletet követ­nek el önmaguk ellen. De ahol tisztában vannak a ve­szélyekkel, sokszor azok sem tartják be az egészséges élet szabályait. Miért? — Mint már mondtam, a megelőző munkánk nem megfelelő. Szajkózzuk a tud­nivalókat, de nincsenek a felnövekvő generáció előtt pozitív példák. Én akkor szoktam le a dohányzásról, amikor egyik betegem meg­kérdezte tőlem: Ugyan már, hogy akar engem megagitál­ni a doktor úr, ha maga do­hányzik? Hallgatom a tanácstalan szülőket: ők elmondták gye­rekeiknek az intelmeket, s azok mégis rászoktak a ci­garettára. Aztán kiderül, mind a ketten dohányoznak. De ugyanígy van a dohányzó pedagógussal is: hiába papol az ártalmakról. Az ivásnak valóságos kultusza van. A minap a kamaszkorból alig kinőtt szabadságos katonák­kal utaztam egy vonaton két­száz kilométert. Némelyiket úgy kellett ölben levinni az állomáson. Két-három óra alatt a sárga földig leitták magukat. Aki abban nő fel, hogy az ivás, a dohányzás férfias dolog, bizony később már nem tud szabadulni et­től a magatartástól. — Az egészséges táplálko­zás ellen van egy közkeletű, s olykor nem is megalapozat­lan ellenvetés. Egészségtele­nül olcsón, egészségesen drá­gán lehet táplálkozni. — Nem élek a szintén ol­csó fordulattal, amely sze­rint ha az italra fordított milliárdokat a társadalom az egészséges táplálkozásra for­dítaná ... Azt hiszem, ha azt az összeget, amelyet a fölös­leges kalóriabevitelre köl­tünk, inkább zsírmentes, fe­hérje-, vitamin- és rostdús ételekre adnánk ki, nem ke­rülne többe az egészséges táplálkozás sem, mint a je­lenlegi. — Mi kell még az egész­séges élethez? — Nagyon fontosak a lel­ki tényezők is. Hogy harmo­nikusan, belső egyensúlyban, az életet megkeserítő gyűlöl- ségek nélkül éljünk, s ne hajszoljunk mindenáron az egészségnél százszor kevésbé fontos, vélt értékeket. Ezzel nemcsak a magunk, hanem embertársaink egészségesebb életét is elősegíthetjük. G. J. Fényerő-szabályozó Energiatakai'ékos, érintésre működő fényerő-szabályozó­kat is gyártanak a Kontakta ózdi gyáregységében. Az ilyen típusú kapcsolókkal a szük­séges fényerősségre lehet szabályozni a lámpatesteket. A tervek szerint év végéig 30 ezer- darab készül a prak­tikus szerkezetekből. — Segíts magadon, az is­ten is megsegít! E mondatot nemcsak mint közmondást ismerik és tartják számon a miskolci pamutfonodában, hanem a mondanivalóját te­kintve, a gyakorlatban is al­kalmazzák. Igen gyakran csak önmagukra, saját ötle­teikre számíthatnak, ha le­robban egy gép. ha sürgősen kellene egy alkatrész, ami — sokszor nincs. Nincs, mert nem kapható. Hiánycikk. Or­szágosan is az. Ilyen esetben mit tegye­nek? Leálljanak és magya­rázzák a bizonyítványt? Vár­janak, amíg sikerül valahon­nan előkeríteni az olykor nem is túl drága „kelléke­ket"? Nem! Ez nem kenye­rük a miskolciaknak, ahol ugyanúgy tudják cifrázni a szavakat, mint hasonló eset­ben bárhol, bármely munka­helyen. Ekkor jön a közmondás és a — tett. összedugják a fe­jüket, csűrik-csavarják az eshetőségeket és már csele­kednek is. Mindez addig rendben is van, amíg az al­katrész mellett nem szerepel ez a szó: speciális. Az ilyen akadályoknak az elhárítása már nem megy csak öntevé­kenységből. Éppen azért volt hihetetlenül nagy az örömük, amikor a hulladékfeldolgo­zóhoz idejében megérkeztek az idejekorán igényelt alkat­részek. Az egész gyárhoz mérve e kis munkahelyen hulladékból készítenek exportképes fona­lat. Abból a hulladékból, ami évekkel ezelőtt még értékte­len mellékterméknek számí­tott. Helyes és mindenképpen előrelátó döntés volt a köz­pont részéről, amikor mis­kolci telepítéssel létrehozták ezt az üzemet. Automata gé­pekkel készül itt a fonál, olyan berendezésekkel, ame­lyek Magyarországon sehol másutt nem találhatók. Az új alkatrész beszerelé­se még biztonságosabbá tette a termelést a hulladékfeldol­gozóban, amit a karbantar­tók főnöke, Ferenc József is örömmel nyugtázott. Nem, nyugodt viszont, ha az egész gyár alkatrésszel való ellá­tása kerül szóba. E tekintet­ben időnként elég sok a gu­banc, az akadály, amit a leg­jobban talán az fejez ki és igazol, hogy a raktárak a szükségeshez képest kevés alkatrészt őriznek. Pedig a A tisiagyulahöii üiemfcen gépek állapota nem tekint­hető minden vonatkozásban ideálisnak. Mindezek Okán jogos az igény és az önmaguk tá­masztotta követelmény: egy percre sem lankadó figye­lemmel törődni a gépekkel... Ennek alapja pedig a kar­bantartás. A fonodában ugyanis mindenki azt vallja: olyan fonalat kell gyártani, ami kifogástalan. Az igaz, hogy az alapanyaggal való ellátás lényegesen jobb, mint a korábbi években volt, de ebből is csak akkor lesz mi­nőségileg is jó termék, ha működőképesek a berendezé­sek és igyekvők, szorgalma­sak az emberek, akik ezeket működtetik. E tekintetben — leszámítva a gondokat — csak elismeréssel lehet szól­ni a gyár kollektívájáról és azokról, akik a fonoda vidé­ki üzemeiben, például Tisza­gyulaházán dolgoznak. Kihe­lyezett munkahely ez, ahol még kevés a gyakorlat, de annál több a lelkesedés. Igaz. hogy létszámgondokkal is küzdenek, de akik a gépek mellé állnak, nagy igyekezet­tel törekednek a szakma el­sajátítására. Az anyaüzemben is, a kül­ső munkahelyeken is min­denki igyekszik a maximu­mot nyújtani. S ami lénye­ges: megvan a lehetőség ar­ra, hogy a gyár jó évet zár­jon, s ne csak teljesítse azt a 8200 tonnát, amit a terv­feladat előír, hanem túl is szárnyalják azt. Ehhez nem­csak a jó minőségű alap­anyagot teremtik elő folya­matosan, fennakadás nélkül, hanem megteremtik a felté­teleit is a munkának. Rend­szeres időközökben összege­zik és elemzik a tapasztala­tokat, s a jó módszereket Fotó: Szabados Gy. késedelem nélkül a gyakor­latban is alkalmazzák. Ez is az egyik titka, forrása an­nak, hogy ebben az eszten­dőben lényegesen javult a termékek minősége, általá­ban egyenletesnek mondható a gyárban érzékelhető fejlő­dés. Ahol most erősebben nyomják egy kicsit a gombot a szokásosnál, az az export. Ami rajtuk múlik, mindent megtesznek annak érdeké­ben, hogy e tekintetben sem legyen megtorpanás, hiszen mint mondják, csak olyan anyag hagyja el a gyárat, hogy a vevő ne akarja visz- szaküldeni. Ha ugyanis nő az export, az a bérek alakulá­sában is kedvezően érezteti a hatását. Jól tudja ezt min­denki. Éppen ezért szigorúan ügyelnek a technológiai elő­írásokra és arra. hogy a mennyiség mellett a minőség is kifogástalan legyen. A legutóbbi műszaki kon­ferencián a központ képvise­lője felszólalásában így fo­galmazott: a miskolci gyár eredményei kiválóak. S Mis­kolcon azt akarják, hogy ez a vélemény a jövőben sem változzon meg. T. F. Anyagi ösztönzésről van szó természetesen, mi más­ról is lehetne? És máskép­pen hogyan is lehetne, csak­is egyféleképpen: több a pénz. Ösztönzésképpen több pénz jut. Ilyen, vagy olyan feladat elvégzéséért. Ilyen­olyan tennivaló akár minden­napos, rendszeres munka el­végzéséért. A környezetvédelmi tanács­kozáson az egyik felszólaló elmondja: az a baj, hogy az üzemek, vállalatok vezetői anyagilag nem érdekeltek személy szerint a környezet- védelmi feladatok ellátásá­ban. Igaz, bizonyos mérvű büntetést kirónak az üzem­re, a vállalatra levegőszeny- nyezésért, vízszennyezésért, ezért-azért, de soha nem az egység vezetőjére. Több pénzt pedig különösen nem kap azért, mert elvégeztetett egy többmilliós beruházást, vagy megvalósított akármily ki­csiny ötletet is, mely segíti valami mód’ a környezetvé­delmet. Több pénz ezért nem jár. Miskolcon pár hete nyolc­vannál több gazdálkodó egy­ség vezetője, képviselője hall­gatta az országosan elszapo­rodott tüzek kártételeiről szó­ló tájékoztatót, a megelőzés módjait. Ismeretes, hogy az utóbbi időkben malomtól für­dőig sok minden leégett, gyá­rakban keletkeztek sok kárt okozó tüzek. Erőteljesen fi­gyelmeztetve mindahányun- kat a megelőzés fokozottabb művelésére, az eddiginél jó­val nagyobb körültekintésre, megfelelő gondosságra. A miskolci tanácskozáson szó volt arról is, hogy a gazdál­kodó egységeket tulajdon­képpen semmi sem ösztönzi a megfelelő védekezésre, hi­szen a Biztosító majd fizet. Némely veszteséges helyen pedig még jól is jön egy kis tűz, sok mindent ró lehet fogni. Hihetnék: az ember léte­zése óta magától értetődő­nek tartja a tűz elleni vé­dekezést, hogy mindent megtegyen a kár elhárítá­sára. Anyagi ösztönzés hí­ján is. Döbbenetes olvasni is a fenti tanácskozáson el­hangzottakat, de ezek sze­rint mégis lehetséges ilyes­mi. Vállalati igazgató kesereg: sorozatban mennek el a jó szakemberek, mert egy kis­vállalkozás, vagy egy szö­vetkezet tizenöt-húsz fo­rinttal nagyobb órabért tud nekik felajánlani. Ez ellen az ösztönzés ellen pedig ő, a vállalat igazgatója nem tehet semmit, nincsenek meggyőző érvei. A meggyő­ző érv itt a csábításnál va­lamivel több forint lenne, de nincs. A törzsgárdát persze tisztelik, becsülik, amennyire ehhez adottak az anyagi lehetőségek. Szép, szép a sok évtizedes hely­ben dolgozás, de „röghöz- kötöttség” nincs, a 15—20 forintos plusz óránként túl erős érv. Példákat tudna viszont bárki arra is mondani: a szakember elment a válla­lattól egy másikhoz több pénzért, majd nem sok idő múltán visszatért saját vál­lalatához, ugyancsak kellő licitálás után. Hát a vissza­tértnek miért tudtak adni, ha előtte, mint maradónak nem? Másik vállalat igazgatója mondja: tőlük (nagyüzem) is sokan mennek el tsz-ek melléküzemágaiba, ilyen­olyan kisvállalkozásokba jó­val nagyobb pénzért, de időnként kiderül, hogy még­sem olyan szép a menyasz- szony. Kopogtatnak a ka­pun : visszajönnének ugyan­annyiért, amennyit koráb­ban kaptak. Viszont most már nem mindenki előtt nyitják meg a kaput. Ezt is tudomásul kell venni. Mint egyféle ösztönzést... Mert ösztönözni persze — ugyancsak többen el­mondták már — nem csu­pán a pluszpénz adásával lehet vagy lehetne, hanem elvonással, a fegyelmezés valamely formájával is. Nagyon is elképzelhető, hogy ha például a környe­zetvédelmi beruházás el­mulasztása személy szerint, anyagilag érinti a felelős vezetőt, akkor ennek na­gyobb az ösztönző hatása, mintha „csupán” a vállalat, az üzem egésze fizet. A tűz elleni védekezésnél nyilván ugyanez a helyzet. Lehetne fokozni az ösztönzést a vé­dekezés elmulasztójának fo­kozott bírságolásával is. Az ösztönzés azonban ná­lunk ma még leginkább a plusz juttatás fogalmával azonos. Pedig hát... (pri«k*>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents