Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. szeptember 6., szombat Helytörténet — ipartörténet Országjárás ri m. kit Vas- és A vaskohászat mai válságában gyakran hallunk a vállalati munkaerő-megtartó képességről, a pályaválasztó fiatalok különféle, soha nem tapasztalt kedvezményekkel való szerződtetéséről. Mert a kohászat munkaerőhiánnyal küzd. A régi megbízható törzsgárda fokozatos nyugalomba vonulásával, a középkorú jó szakemberek elvándorlásával a munkaerőhelyzet egyáltalán nem nevezhető megnyugtatónak szükebb pátriánk kohászati vállalatánál. A bányászat és a kohászat ugyanis két rokon, hősies helytállást igénylő iparág. Mindkettőt igen kell szeretni, ezernyi szállal kell kötődni hozzá, hogy művelői kitartsanak mellette. Mindkét sajátos alapiparágban a. vezetők felismerték, hogy sem a bányászatot, sem a kohászatot nem lehet szedett-vedett munkaerőgárdával űzni, hanem jól képzett, fegyelmezett „hadra fogható” reguláris hadsereghez hasonló munkásállománnyal. A 216 éves diósgyőri kohászat alapítója, Fazola Henrik és munkásságának folytatója: Fazola Frigyes is megválogatta munkásait. A kiegyezés után jelenlegi helyére telepített diósgyőri vasgyár bölcs vezetői, köztük a széles vezetési skálán játszó Técsey Ferenc, sokat tettek egy megbízható ütőképes szakember-törzsgárda kialakításáért, és azok megtartásáért. A helybéli és a messzi környékről Diósgyőrbe telepített kitűnő szakmunkásokat különféle szociális juttatásokkal, többek között: olcsó bérű gyári lakások, kiskertek kiutalásával. filléres utazást biztosító vasúti kedvezményekkel, vasgyári konzumban hitelek folyósításával és számos munkásjóléti intézmények felállításával, működtetésével igyekeztek sok-sok szállal kötni a kohászat nagy családjához, nem is sikertelenül, mert ez idő tájt alakultak ki az apáról fiúra szálló foglalkozási ágak, az olvasztár-, a martinász-, a hengerészdinasztiák, melyekre a mindenkori gyárvezetés bizton számíthatott. Akkoriban a diósgyőri vasgyárban dolgozni megtiszteltetés volt és biztos megélhetést jelentett. Tekintélye volt a vasgyári munkásnak, számukra szívesen adtak hitelt a miskolci takarékpénztárak és magánkereskedők. Akkor, a vasgyári munkás büszke volt és szinte lenézték a kis műhelyekben küszködő társaikat, mert a munkanélküliség réme sem fenyegette oly mértékben az állami gyárak munkásait, mint a nem állami üzemekben dolgozókat. A biztosabb megélhetés tudata, a sok jóléti intézmény — mely Diósgyőrön kívül sehol másutt nem volt található — tartózkodóvá tette őket még a munkásmozgalom terén is és csak az első világháború közepétől váltak harcos fellépésű munkásokká. Az elmondottak illusztrálására az alábbiakban szemelvényeket idézünk egy 1928-ban megjelentetett, Budapesten megjelent, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. által készített ,,A Diósgyőri m. kir. Vas- és Acélgyár munkásjóléti és kulturális intézményei” című füzetéből. „Magyarországnak egyik legnagyobb és legtekintélyesebb vasipari vállalata a »Magyar kir. állami vas-, acél- és gépgyárak«, melynek Budapesten székelő igazgatósága alá két hatalmas gyártelep tartozik és pedig a »Budapesti m. kir. állami gépgyár« és a »Diósgyőri m. kir. vas- és acélgyár«. Ez utóbbinak kiegészítő részei a perecesi, ormospusztai és múcsonyi barnaszénbányák és a feltárás alatt levő tor- naszentandrási vasércbánya. A diósgyőri m. kir. vas- és acélgyár a borsodi szénmedence középpontjában, Miskolc és a történemi nevezetességű Diósgyőr község között, a Szinva-paták völgyében épült. Eredete a XVIII. század hatvanas éveire és a Garadna vize által hajtott vaskohókra vezethető vissza, melyeket az államkincstár megvásárolt és fokozatosan fejlesztett. A mostani hatalmas gyár építését a magyar kormány kezdte meg 1868-ban az akkori nagymérvű vasúti építkezések sínszükségletének fedezése céljából. Úgy ezek a tényezők, mint az ország vasipari fogyasztó piaca részéről támasztott különféle kívánalmak, azonkívül pedig a gyár termékeinek kiválóságáról tanúskodó külföldi megrendelések idériAk elő az üzemek nagymérvű kifejlődését és a gyárnak igen számottevő termelőképességét. A gyár üzemei jelenleg több mint 5000 munkást foglalkoztatnak, a bányamunkások száma megközelíti az 1200-at. Munkásjóléti és kulturális intézmények: A munkáslakótelepek.' A társpénztár. Kórházak, tüdőbeteggondozó. Fürdők. (Gőz- és kádfürdő, uszoda, strandfürdő.) Az élelmezési üzemek. (Pékműhely, mészárszék, hentesműhely, lóhúsüzem, baromfi- telep, kertészet.) A vasgyári vendéglő. Vendégszobák. A fogyasztási szövetkezet. (Árudák, tejcsarnok, kávécsarnok, szódavízgyártás.) A Közhasznú Kiskert Egyesület. Templomok. Iskolák és kisdedóvó. Ipari előkészítő iskola. Szakirányú iparostanonciskola. Ifjúsági egyesület. Cserkészcsapat. Levente egyesület. Zenetanfolyam. Anya- és csecsemővédő intézetek. Szövőtelep, ruha- és fehérnemű varróműhely. Vasgyári és bányatelepi zenekarok és zeneiskola. Alkalmazottak olvasóköre. Tisztviselők dal- és műkedvelő egylete. Turán-egyesület. Jószerencse dal- és önképzőkör. Jószerencse betegsegélyező és temetkezési egylet. Bányamécs dal- és műkedvelő egylet. Sporttelep. Korcsolyapálya. Tenisztér. Diósgyőrvasgyári Atjüetikai Club. Diósgyőrvasgyári Torna- Klub. Perecesi Torna-Klub. Tisztviselők temetkezési egylete. Kétfilléres asztaltársaság. Vöröskereszt fiók-egylet. Hadi rokkantak diósgyőrvas- gyári fiókja. Művezetők szövetségének Xl-ik kerüLete, A tűzoltótestület temetkezési és önsegélyező egylete. Karácsonyi gyermekfelruházás. Nyaraltatási akciók. Ismeretterjesztő és szakelőadások. A felsorolt intézmények közül kétségtelenül a legjelentősebb volt a munkáslakótelepek és a társpénztár. A munkáslakótelep a legrégibb munkásjóléti intézménye a vasgyárnak, keletkezése az 1868. évig nyúlik vissza, lényegesebb fejlődésnek azonban csak 1878-ban indult, amikor az acélsínek gyártásának bevezetésével a gyár fejlesztése nagyobb lendületet vett. Ekkor épült a Szinva balparti részén 48 kettős munkáslakóház. Ettől kezdve tízes-húszas házcsoportokkal majdnem évenként bővült a lakótelep, melyen 1892-ben egyszerre ismét 72 kettős munkáslakóházat építettek. 1906-ig a telep kizárólag a Szinva balpartjára terjedt ki, azonban az 1907-ben épült 100 db négyes lakással a Szinva jobbpartjára nyúlt át. A munkáslakások részben kettős, részben négyes osz- tásúak és mindegyikhez megfelelő nagyságú kert tartozik. A társpénztár, az ipartelepeken századok óta ismeretes Társláda- (Bruderlade) intézmény, a diósgyőri vasgyárnál annak már 1779-ben történt hámori alapításakor létesült, az államkincstár által, a munkásoknak nyújtott betegsegélyezési és nyug- bérjárandóságok kiegészítésére. Amikor a vasgyárat 1868—69-ben a mai helyére áthelyezték és kiépítették, ezzel együtt a Társládát is átszervezték és mint »Diósgyőri Bányatárspénztár« rohamos fejlődésnek indult. A Diósgyőri Társpénztár önkormányzattal bíró intézmény, mely munkástagjainak betegsegélyezésére, baleseti sérültek ellátására és a rokkantbiztosítással járó teendők lebonyolítására létesült, anyagi eszközeit a tagok járulékaiból és a gyár hozzájárulásából meríti. Tagjává válik a gyárnak és hozzátartozó telepeinek minden 45 éven aluli és 15 éven felüli munkása. A társpénztár fölötti felügyeletet a m. kir. állami vas-, acél- és gépgyárak igazgatósága, végső fokon pedig a m. kir. kereskedelemügyi és a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztériumok együttesen gyakorolják. A kulturális intézmények közül a legnagyobb fontosságú az 1893-ban alakult »Jószerencse« Dal- és Önképzőkör, mely a vasgyári tisztviselők vezetésével a vasgyári munkástársadalom legélénkebb életet élő egyesületévé nőtte ki magát 1400 tagjával, 70 tagú munkásdalárdájával, 4000 kötetes könyvtárával. Ez a patinás intézmény méltán töltötte be az összetartószerepet a diósgyőri kohászok családjában. A legtöbb egylet nem hagyta ki programjából a rászorultak segélyezését, mint például a népszerű »Kétfilléres Asztaltársaság«, mely 1905-ben vasgyári művezetőkből és szakmunkásokból alakult a társasélet fokozása és főleg jótékony segélyezés céljából. A tagdíjakból, mulatságok rendezéséből befolyt összegből, és önkéntes adományokból segélyezte betegség esetén tagjait, elhalálozás esetén pedig a hátramaradottakat. Különösen a háború alatt fejtett ki élénk tevékenységet a hadbavonultak családjai segélyezésével.” A teljesség igénye nélküli elmondottakból is kitűnik, hogy Diósgyőrvasgyárban az összességért és az egyénért való gondoskodás mesz- sze kiterjedt a gyár kapuin kívül is a mindennapi élet szükségleteire, az általános művelődésre, a nemesebb érzelmek ápolására és a testi kultúra fejlesztésére. Kiterjedt gyermekre és felnőttre, betegre és elaggottra, egyénre és családra egyaránt. Közreadja: Kriston Béla Bányagépek - barokk palotában Látogatás a Központi Bányászati Múzeumban Sopron nevezetes műemléki belvárosa a közelmúltban új látnivalóval gazdagodott. Néhány lépésnyire a Stor- nó-háztól, a Kecske-templomtól, a Templom utca 2. szám alatti egykori Est.er- házy-palotában újra megnyílt a Központi Bányászati Múzeum. A MAGYARORSZÁGI SZÉNBÁNYÁSZAT BÖLCSŐJÉNÉL Sopronnak két fontos kapcsolata van a bányászattal. Itt, a közeli Brennberg völgyében ringott a magyar szénbányászat bölcsője: 1753- ban nyitották meg a Felvidék első, iparszerűen termelő szénbányáját. Másrészt a város 1919 után negyven évig adott otthont a bányászati felsőoktatásnak: a Selmecbányái akadémia települt ide, és innen került Miskolcra. Annak idején a közlekedés és a mezőgazdaság a millennium ünnepségeire összegyűjtött anyagot központi múzeumba helyezte el, a bányászat azonban elmulasztotta ezt a lehetőséget. A két világháború közt sem sokat tettek ennek pótlására, a felszabadulás után Hangulatos múzeumudvar pedig sokáig az újjáépítés és nem a régi emlékek gyűjtése, megőrzése volt a feladat. Úttörő jelentősége volt ezért dr. Faller Jenőnek, a soproni egyetem docensének, aki 1952-ben a Bányászati Lapokban cikket írt a műszaki emlékek védelméről, és javasolta, hogy Sopronban gyűjtsék össze ezeket. 1955- ben a Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága döntött a Központi Bányászati Múzeum létesítéséről. A Soproni Városi Tanács a Nehézipari Minisztériumnak adta a volt Esterházy- palotát, amelyet múzeumként 1957-ben nyitottak meg. A mintegy 420 négyzetméteres kiállítási területen modelleket, maketteket, térképeket mutattak be. ÚJJÁÉPÜLT A RÉGI HÁZ Tizenhárom évi nyitva tartás után — mivel az épület állaga megromlott és a gyűjtött anyag is kinőtte a raktárakat — becsukták a múzeumot: a helyreállításra, bővítésre a soproni belváros átfogó műemléki rekonstrukciójának keretében nyílt lehetőség. A terveket és a kivitelezést az Országos Műemléki Felügyelőség, a költségeket a magyarországi bányászati vállalatok állták. Az épület alapjait az 1400- as években rakták le, most az 1700-as esztendőknek megfelelő állapotban állították helyre. A palota, amely hátsó falaival és kertjével a régi soproni várbástyának támaszkodik, az Esterházyak városi háza volt, és két zenetörténeti nevezetessége is van. Az 1790 körül épült és a most helyreállított kerti pavilonban minden jel szerint Haydn is játszott, az 1600-as évek elején itt lakott Rauch András zeneszerző, neves soproni orgonista. A rekonstrukció előtt az első emelet néhány értékes traktusa a szomszédos épüEgy tüzgép a 18 század elejéről (modell) lethez tartozott, most ez is a múzeumot gazdagítja. Feltárták a korábban betemetett pincerészt. Ezekkel és a tetőtér-beépítésekkel együtt a hasznosítható terület 1500 négyzetméterre nőtt. Ennek mintegy felét kiállítás foglalja el, a többit könyvtár, iroda, restaurátorműhely és fotólabor, olvasóterem, kutató- és vendégszobák. SKANZEN FERTŐRÁKOSON A Központi Bányászati Múzeum a magyarországi érc-, szén-, olaj-, földgáz- és víZt bányászat történetét, technikájának fejlődését mutatja be. Loggiás udvar, előterében a múzeumalapító Faller Jenő szobrával. A leghelyesebb a nézelődést az első emeleten kezdeni, ahol a kibányászott érceket láthatjuk, majd régi és új gépek makettjei, modelljei szemléltetik a bányászati technika fejlődését. A földszinten „A bányászat a képzőművészetben” című kiállítást rendezték be. Számos érdekesség mellett Feszty Árpád 1885-ben készült Bányászszerencsétlenség című olajképére érdemes külön felfigyelni és a Meniere műhelyéből kikerült Kőbányász című szoborra. A városi tanács a múzeum rendelkezésére bocsátotta a fertőrákosi kőfejtő mintegy ezer négyzetméteres föld alatti terét, amelyben fokozatosan berendezik a magyar bányagépek skanzenjét. TUDOMÁNYOS MUNKA Az országban több helyen működik kisebb-nagyobb bányászati múzeum, helytörténeti gyűjtemény, ezek kutató és gyűjtő munkájának összehangolása is a soproni múzeum feladata. Nemrég határozat született arról is, hogy központi kutatóhellyé fejlesztik a soproni intézményt. Máris a világ sok hasonló múzeumával van kapcsolatuk: magyar dokumentumokat tárnak fel külföldi levéltárakban, könyvtárakban és hazai adatokkal segítik a környező és távolabbi országok kutatóinak munkáját.
