Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1986. szeptember 27., szombat Újhelyi jubileumi ünnepségek A délutáni órákban a város művelődési központjának színháztér mében tartottak ünnepséget. (Folytatás az 1. oldalról) bizottság első titkára, Juhár Zoltán, belkereskedelmi miniszter is. Az egybegyűlteket Skapinyecz Gyula, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Ka- zsimérszki Ferenc, a városi tanács elnöke tartott beszédet, megemlékezve a város néhány fontosabb eseményéről, mely V. István király által adományozott vá- rosalapitó levél aláírása óta eltelt, utalva a haladó mozgalmakra, az itt élők sza- badságszeretetére. az ország fejlődésében, történelmében betöltött szerepére, idézve Rákóczit, Kossuthot, Kazin- cyt, majd a későbbi szabadságmozgalmak hőseit. Ezt követően Fejti György, a város szülötte köszöntötte Űjhely lakóit. Szólt róla, hogy a város történelme is igazolja, miszerint a hazaszeretet mindig is nagy hajtóerő volt, de ez a hazaszeretet nem merülhet ki a hangoskodásban. Mindig is tettekre, okos cselekedetekre volt szükség, időnként áldozatokra is az előbbre jutásért. Mind a szőkébb, mind a tágabb haza érdekében. Az igazi hazaszeretetnek különösen a nehéz időkben volt nagy szerepe. Ma is nehéz időket élünk, találkozhatunk kishitűséggel, bizonytalankodókkal is, ezek ellen ma is tennünk kell. Éppen a hazaszeretet jegyében, mely mindig is szembe került a maradisággal, a tespedtséggel. A továbbiakban arról szólt, hogy a város történelme jó példa arra is, miként kell és lehet együtt élni más népekkel, megbecsülve valamennyit. Itt, Űjhelyen ma is otthonra lel bármely anyanyelvű ember, együtt tudunk élni velük, tanulunk is tőlük, gazdagítjuk kultúrájukkal a miénket is. Valóban összekötő híd szerepét töltik be. Utalt rá, hogy Üjhely, ez a sajátos hangulatú város az évszázadok során meg tudta őrizni karakterét, ugyanakkor képes volt megújulásra is, hiszen új ipart teremtett meg, igazodott a mai követelményekhez. Igaz, sok a gondunk, a tennivalónk. bizonyos determinúlás is hat ránk, de társadalmi közmegegyezéssel, közös akarattal a város jövőjét is biztos alapokra tudjuk helyezni. A továbbiakban sok sikert, boldogulást kívánt a város lakóinak. A nap további programjaként kiállítást nyitottak meg a helyi ipar és mezőgazdaság termékeiből, majd különböző népi együttesek adtak műsort. Csapatzászló az úttörőknek Pénteken délután vette át a miskolci 37-es Számú Általános Iskola. 75-ös Számú Szabó Lajos Úttörőcsapata a Munkásőrség országos parancsnoka által adományozott csapatzászlót. Nahaj Mária igazgatónő köszöntötte az úttörőket, a megjelent munkásőröket. Elmondta: a Munkásőrség miskolci szakaszával már 14 éve van kapcsolata az iskolának. A munkásőrök az iskola honvédelmi napjain segítenek a szervezésben és lebonyolításban. Az úttörők közül néhányan önkéntes munkásőrszakasz tagjai, ök eljárnak a Szinva-parti laktanyába, ahol megismertetik velük a Munkásőrség munkáját, a harci eszközöket. A gyerekek viszonzásul rendszeresen kulturális műsorokkal szórakoztatják őket. Az úttörők nagyon szívesen találkoznak patronálóikkal. A csapatzászló átadása alkalmából a munkásőrök országos parancsnoka díszparancsot adott ki, melyhez az úttörők magatartásukkal, tanulásukkal méltók szeretnének lenni. A zászlót Soós Ottó, a munkásőrök megyei parancsnoka adta át az úttörőcsapat vezetőjének. Ezután a gyerekek és a munkásőrök kulturális programmal köszöntötték egymást. Az iskola nagy eseményén jelen volt Szabó Lajos özvegye, kinek férje nevét a csapat viseli. Végül az ifjú munkásőrsza- kaszban fi. osztályos új tagok tettek esküt a csapat- zászló előtt. Ifjúsági napok Encsen Az értékőrzés és értékteremtés jegyében szervezte meg az Encs Városi KISZ- bizottság szeptember 27-e és október 4-e között az ifjúsági napok elnevezésű rendezvénysorozatot. A nyolcnapos program ünnepélyes megnyitóját ma, szombaton délelőtt tartják, összekötve a fegyveres erők napja alkalmából rendezett központi ünnepséggel. A sportmérkőzésekben, ismeretterjesztő és felvilágosító jellegű előadásokban gazdag ifjúsági napokon gondoskodnak a fiatalok szórakoztatásáról is; vasárnap például amatőr rockzenészek találkozójával, hétfőn a sikerfilmek mozijával. Átfogó ellenőrzés Miskolcon és a megyében (Folytatás az 1. oldalról) — Próbavásárlás történt — jelenti ki a megyei kereskedelmi felügyelőség ellenőre, Erős Jánosné, miután kifizettük a rendelést. A pult mögött álló hölgy arcáról lefagy a mosoly, s láthatóan ideges lesz. Nem örül látogatásunknak az üzlet egyik vezetője sem, aki csak hosz- szas keresgélés, kutatás után találja meg a különböző papírokat. Hosszas méricskélés után kiderül, hogy a próba- vásárlás során 40 fillérrel becsaptak bennünket. Ennél jóval nagyobb baj, hogy az egység tisztasága sok kívánnivalót hagy maga után, a vásárlók könyve szabálytalanul, a pult mögött volt elhelyezve, s a vendégek tájékoztatása sem megfelelő- A boltvezető ellen szabálysértési eljárás indul, s a csapost is figyelmeztetik. A Fekete Macskában nem bukkanunk súlyosabb szabálytalanságra, bár az ellenőrzés részletes. Eltelt az idő, ismét a rendőr-főkapitányságra megyünk, ahol délután három órakor összegezzük az ellenőrzés tapasztalatait. A csoportok összesen 37 egységet ellenőriztek, s csupán 7 helyen találtak mindent rendben. A kirívó szabálytalanságok miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek Schwarcz Tamás miskolci divatáru-kiskereskedő ellen, akinek butikjában — egyebek között — bizonylat nélküli árukra, hamis márkajelzéssel ellátott ruhaneműkre bukkantak. Hasonlóképpen jár, azaz eljárást kezdeményeznek a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 458-as, szerződéses húsboltvezetője ellen, aki több mint 2 kilogramm romlott kolbászt akart eladni. A kolbász megsemmisítését azonnal elrendelték az ellenőrök. Meleg perceket élt át a Zöldért 121-es boltjának vezetője is, akinél nagy menv- nyiségű, bizonylat nélküli árut találtak. S a sort hosz- szan folytathatnánk... — A vizsgálat megerősítette azt — mondja összegzésül Erdélyi László —, hogy a kereskedelemben és a vendéglátásban további rendszeres és szigorú ellenőrzésre van szükség. Ezt a munkát a rendőrség az ellenőrzésre jogosult más szervekkel együtt a jövőben folytatja. U. J. • • Ünnepségek a fegyveres erők napján Tartalékosok előléptetése A Comenius Tanítóképző Főiskola, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete és a Hazafias Népfront városi bizottsága Karl Barth és a XX. század protestantizmusa címmel tudományos ülést rendez szeptember 26— 27-én Sárospatakon. Pénteken délelőtt dr. Lakatos Imre, a TIT filozófiai szakosztályának elnöke tartott beszámolót a szakosztály elmúlt öt évben végzett munkájáról, majd kezdetét vette a tudományos ülés, amelynek első előadásában Kónya István professzor, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Marxizmus— Leninizmus Intézetének igazgatója értékelte a neves protestáns teológus történeti, politikai szerepét. A marxista valláskutatók és a protestáns teológusok dialógusa (az ülésen neves szakemberek hét előadást tartanak) szombaton délben fejeződik be. II Forradalmi Ezred felhívása A BM Budapesti Karhatalmi Forradalmi Ezred (Moso- nyi úti, Böszörményi úti. Kerepesi úti Hunyadi laktanya) zászlóaljainak 1956. október és 1958. március között szolgált önkéntesei találkozót szerveznek. Akiktől korábbi felhívásunkra még nem kaptunk válaszlevelet, jelentkezésüket — névvel, postacímmel — sürgősen küldjék meg jelenlegi ezre- dünk címére: 1581 Budapest, pf. 30. Budapesten a béke lángja Pénteken délelőtt Varsóból Budapestre érkezett az „első föld körüli futás” nemzetközi delegációja, s a béke gondolatát demonstráló esemény szervezői, résztvevői délután már sajtótájékoztatót tartottak a Fórum Hotelben. Az 1848-as forradalom és szabadságharc dicső pákoz- di győzelme emlékére az Elnöki Tanács szeptember 29-ét a fegyveres erők napjává nyilvánította. Az ünnepségek, megemlékezések már ezen a héten megkezdődtek. A Hazafias Népfront megyei bizottságán, a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetőségénél, a Polgári Védelemnél, s több nagyvállalatnál megtartott ünnepségeken kitüntetéseket, elismeréseket, soron kívüli előléptetéseket nyújtottak át, a honvédelmi munka területén kiemelkedőt nyújtóknak, s a tartalékosoknak. A Borsod Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon tegnap délelőtt tartottak ünnepi álÉlenjárók Kibővített ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a Polgári Védelem megyei Törzsparancsnokságának miskolc-tapolcai kiképző bázisán a fegyveres erők napjáról. Az állománygyűlésen részt vettek a megyei törzs és a városi, törzsek hivatásos állományú tagjai, a polgári alkalmazottak, a szakszolgálatok parancsnokai és a meghívott vendégek. Az állománygyűlés ünnepi beszédét Csáki Imre, a megyei tanács osztályvezető-helyettese tartotta, aki méltatta a szabadságharcban helytálló fiatal honvédsereget és szólt a fegyveres erők, benne a Polgári Védelem mai feladatairól. Ezt követően Takács István főhadnagy ismertette a honvédelmi és a belügyminiszter, valamint a Munkásőrség országos parancsnokának napiparancsát, Tegnap délelőtt Miskolcon, a megyei tanács székházában dr. Ladányi József, a Borsod-Abaúj-Zemp. lén Megyei Tanács elnöke és dr. Kovács László, a Miskolc Városi Tanács elnöke ilománygyűlést. A fegyveres erők napja alkalmából kiadott díszparancs felolvasása után Macsek Antal mérnök ezredes, parancsnok nyújtotta át a kitüntetéseket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta — többek között — Veres Mihály, a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. A Honvédelmi Érdemérem 20 év után — kitüntetést Önodvári Miklós, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese vehette át, míg a Honvédelmi Érdemérem 10 év után — kitüntetésben Illésy Sándor, lapunk munkatársa részesült. Több tartalékos tisztet, zászlóst és tiszthelyettest soron kívül előléptettek. kitüntetése továbbá Fejti Györgynek, a megyei pártbizottság első titkárának elismerő levelét olvasta fel. Az ünnepi állománygyűlésen Kele Antal mérnök alezredes, megyei törzsparancsnok az éves munka során odaadó, kiemelkedő tevékenységük elismeréseként kitüntetéseket és jutalmakat adott át. Ebben az évben első ízben került sor a PV Országos Parancsnoksága, valamint a megyei parancsnokság által adományozott élenjáró címek átadására. Élenjáró törzsparancsnokság címet a leninvárosi törzs, élenjáró üzemi címet Karcsa, 16-an pedig polgári védelmi tevékenységükért élenjáró címet nyerték el. Az ünnepi állománygyűlés befejezéseként Lábas József, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a kitüntetetteket és jutalmazottakat. munkatársai körében bensőséges ünnepségen köszöntötte hatvanadik születésnapján Rózsa Kálmánt, Miskolc város nyugalmazott tanácselnökét. Rózsa Kálmán köszöntése Születésnapi beszélgetés Kabdebó Lóránttal A Miskolc Városi Könyvtár és a Magyar írók Szövetségének Észak-magyarországi Csoportja szerzői estre, amolyan születésnapi beszélgetésre hívott a TIT Kazinczy Klubjába csütörtök este. A vendég-ünnepeit Kabdebó Lóránt volt, beszélgető-kérdező partnere pedig Zimonyi Zoltán. Mindketten kötődnek Miskolchoz, mindkettőjüknek vannak érdemei abban, hogy ez a város nemcsak kohászatáról, iparáról, hanem szellemi-irodalmi életéről is ismert lett, még ha ezt az utóbbit olykor erősebben kell is hangsúlyoznunk, hogy országos méretekben is tudomást vegyenek róla. És akkor most gyorsan arról, hogy miért éppen a Kazinczy Klubban rendezték meg ezt a szerzői estet? Nem másért, azért, mert harminc évvel ezelőtt néhány humán értelmiségi — tanárember, szárnypróbálgató író — itt folytatott estékbe nyúló beszélgetéseket, mert itt, ezeken a beszélgetéseken született meg egy irodalmi lap gondolata... S ezeknek a beszélgetéseknek az akkor még nagyon fiatal Kabdebó Lóránt is résztvevője, sőt motorja volt. A Földes Gimnázium egykori diákja (negyedikes korában az országos magyar tanulmányi verseny első helyezettje), későbbi tanára így lett szerkesztő. Ma már tudjuk, hogy nem véletlenül, hiszen irodalomtörténészként azóta nagyon jó nevet szerzett magának, s rádiós beszélgetései mindig élményt jelentenek a hallgatónak, mert izgalmasan sokat tudhatnak meg belőlük a művek és a valóság összefüggéséről. Ez az, ami Kab- debót, mint irodalomtörténészt foglalkoztatja, s mint elmondta, szeretné elemezni irodalmi vonatkozásban azt, amit a történészek már megtettek a maguk területén az 1941—44-es időszakról. Szóval, arra keresné a választ, hogy a háborús években született irodalmi alkotások milyen emberi-írói magatartásról, hitvallásról tanúskodnak. Egy szerzői estet nehéz reprodukálni, különösen akkor, ha beszélgetés jellege volt. (Kulcsár Imre Kabdebó két írását olvasta fel, s hallhattunk egy Illyés Gyulával folytatott beszélgetés-részletet is.) Talán nem is erre van szükség. Kabdebó Ló- rúntnak — mert elsősorban a magamagának megfogalmazott és választott munka- program, s nem más vitte el ebből a városból, ahogyan el is mondta — sok miskolci barátja van. Sok ismerőse. így hát sokan voltunk a Kazinczy Klubban, s igazán családias együttlétben. Beszélgettünk. Mert beszélgetni kell. Telefonon vagy személyesen ... De kell, mert szükségünk van rá, mert közben jó gondolatok, jó ötletek születhetnek. Amit érdemes utána is továbbgondolni, esetleg megírni ... Ez jutott eszembe, s nemcsak nekem. Volt, aki meg is fogalmazta, jó lenne, ha a Kazinczy Klub ismét amolyan irodalmiértelmiségi fórummá válhatna. Már csak azért is, mert (s a találkozón név szerinti említésük is történt) azóta jócskán megszaporodtak az író-alkotók ezen a tájon. S értelme lenne a közös hangos gondolkodásoknak nemcsak születésnapok ürügyén. Cs. A.