Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1986. augusztus 23., szombat

Honismereti, néprajzi magazin

Gorkij irta valahol: „Csak az történt meg, aminek a történetét megirták." Az emberek ugyanis előbb-utóbb elfelejtik, amiről az írás is

hallgat. Márpedig a múltnak ismerete nélkül, tanulságának, tapasztalatainak hiányában sem a mát nem építhetjük, sem a jövőt nem tervezhetjük kellő biztonsággal. Egy másik irodalmi óriást, Kölcsey Ferencet is segítségül hívom ennek igazolására.. Rendkívül találón és hazaszeretettől átfütve vetette papírra: „Minden nemzet, mely hajdankori képeit, hagyományait századról századra át nem szállítja, elmúlt kora emlékezését semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja saját nemzeti életét gyilkolja meg!”

Szerencsére az iménti sorok, s minden hasonló tartalmú summázása a gondolatnak vezérlő mottója, hitvallása napjainkban is nagyon sok embernek. Nemcsak úgymond a hivatásosak, a régészek, a történészek, az etnográfusok veszik ki részüket a múlt kincseinek gyűjtéséből, őrzéséből, hanem örvendetesen magas azok száma is, akik szó szerint társadalmi munkában, kedvtelésből, de mindenekelőtt múltunk iránti lankadatlan érdeklődéstől hajtva s egészséges lokálpatriotizmustól átfűtve vállalják a „leletmentést”, a már-már feledésbe vesző szellemi és tárgyi hagyatékaink közkinccsé tételét.

Úgy gondolom, néprajzi és honismereti magazinunk azzal tiszteleg legméltóbban a honismereti mozgalom s az annak kebelében munkálkodók széles tábora előtt, ha újra és újra reflektorfénybe állít néhányat a lelkes csapat tagjai közül.

„PatriotizRüssal kell átíííteni az ifjúsáiot”

A honismereti szakkörvezetők országos jutalmazása. Dr. Ortutay Gyula világhírű néprajztudósunk gratulál Mádai Gyulának.

— Szülőföldem Vizsoly. Maga az a tény, hogy falu, nem is beszélve arról, hogy jeles történelmi hagyományú falu, döntő szerepet játszott az ilyenfajta irányú érdeklődésem kialakulásában. Aztán ott vannak, a tanáraim, tanítóim! Elsősorban Mikolka Istvánra emlékszem visz- sza hálás szeretettel. Apám, aki kilenc község körorvosa volt akkor, nagyon szerette a történelmet, s ezt a szerete- tét, lobogását a kuruckorért, 48-ért jó pedagógiai érzékkel rámragasztatta. A kassai Hunfalvy Gimnázium számomra éppúgy jellemformáló volt, akár a történelmi levegőjű sátoraljaújhelyi alma mater, ahol érettségiztem. Emlékszem az első néprajzi dolgozatomat Kassán készítettem. Vizsoly, Korlát betlehemi szokásai címmel pályáztam vele az iskolai versenyen. Az érettségi után Debrecen következett, az egyetem. A történelem szakot hallgattam, de mint egyetemista tevékenyen részt vettem a Néprajzi Intézet munkájában. Ott kezdtük meg az 50-es években a zempléni hegyvidék néprajzi kutatását. Sosem felejtem el, én a népi méhészkedéshez gyűjtöttem adatokat. Diplomamunkámban — kicsit talán jellemző a néprajzi érdeklődésű emberre — Pethe Ferenc munkásságának gazdaságtörténeti jelentőségét vizsgáltam.

— Miskolcra 1955-ben kerültem. Kezdetben a diósgyőri Árpád utcai iskolában tanítottam, majd 57-ben átkerültem a Nagyváthy, úti Általános Iskolába. Ez utóbbi helyen alakítottam meg az első honismereti szakkörömet. Ekkor ismerkedtem meg, s nyugodt szívvel mondhatom, lettünk barátok

Kenyeres Tamásné Jánosi Mária, a kazincbarcikai Dimitrov Általános Iskola magyar—orosz szakos tanárnője ma még nem tud felsorolni egyetlen megjelent helytörténeti, néprajzi publikációt sem. Ö maga is az utóbbi egy-két évben tanulja e tevékenység „módszertanát”. De amit megtanult, ellesett, azt azon nyomban tovább is adja — mégpedig oly tiszteletre méltó lelkesedéssel, hevülettel tanítványainak, annak a generációnak, amelyik életkoránál fogva leginkább fogékony az ilyen értelmi tartalom és érzelmi töltés befogadására — hogy ezen igyekezete gyanítom többet ér — vagy legalábbis ér annyit! — mint néhány tucat saját publikáció, dolgozat.

— Tulajdonképpen a két éve működő szakköröm tagjaival én magam is most ismerkedem e rendkívül vonzó, érdekes világgal. Érthető tehát, hogy a múlt szinte kiBodgál Ferenccel, ezzel a lobogó leikesedésű, nagy tudású etnográfussal. Neki nagyon sóikat, — főleg módszertani segítséget — köszönhetek. Az első szakköröm tagjaival szinte mindent gyűjtöttünk: iskolatörténeti anyagokat, 19-es veteránok vdsz- szaemléikezéseiit. munkás

életmódokat, boszorkányhistóriákat. Tárgyi gyűjtés során még egy 1919-es filmhíradó anyagot is találtunk az egyik padláson.

— A Földes Gimnáziumban 1960 óta tanítok. Már az első évben megalakult az a szakkörünk, amely tavaly ünnepelte negyedszázados fennállását. Sok kiváló tanítvánnyal dolgoztam együtt, közülük többen élethivatásul választották, a múzeumi pályát. Dr. Dobrossy István ma a Herman Ottó Múzeum történeti osztályának vezetője, Kováits Tibor ugyanott a restaurátori osztályt vezeti. Román Márta a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

menthetetlen kútjából mi még csak nagyon kis játékvödörrel húzzuk ki a vizet. Ám az a néhány korty, ami

muzeológusa lett. Sok. megyei és osztályos pályázaton vettünk részt pályamunkákkal. Dicsekvés nélkül mondhatom, szép sikereket értünlk el.

Ami a személyes kutatómunkámat illeti, néprajzból — egész pontosan a bükki népi erdőgazdálkodás tárgyköréből — doktoráltam.

— Miiért csinálom azt amit csinálok? Számomra nem az a legfontosabb, hogy a nevem itt vagy itt megjelenjen. Sokkal inkább lényeges az, hogy tegyek valamif, valami jót — ha csak egész kicsit is — az ifjúság szemléletének alakításáért. Átfűteni az ifjúságot egészséges patriotizmussal tanár, szakkörvezető, néprajzos fontos és nemes feladata. Vállalom. Elmondta:

Dr. Mádai Gyula a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára, az Istvánffy Gyula honismereti szakkör vezetője

a mi vödrünkbe belefér na- gyon-nagyon jólesik, s „felfrissülve” újabb, nagyobb feladatok megoldására is kedvünk támad. Természetesen tudom, hogy tőlünk, tőlem senki nem azt várja: tanulmányokkal gazdagítsuk a történelmi irodalmat. Az viszont önmagam elé kitűzött cél: ezekkel az 5. és 6. osztályos gyerekekkel úgy megkedveltessem a szülőföldet, a történelmet, irodalmat, hogy felnőttként rendszeres forgatói legyenek a könyvnek, hogy szeressék a tájat, ahol élnek, hogy annak szépítésében, gazdagításában aktívan vegyenek részt.

— Sokat kirándulunk. Ezeken az utakon megnézzük a nevezetességeket, a IáAz evangélikus

könyvtár „direktora”

Dr. Várhegyi Miklós két könyvének címoldala

„... amint fogy-fogy a jövendő, / egyre-egyre drágább lesz a múlt”. Babits eme gyönyörű sorai jutnak az ember eszébe, ha azt hallja: valaki közel a nyolcadik X-hez is tevékeny munkása a helytörténeti mozgalomnak. Publikációi bizonyítják, hogy dr. Várhegyi Miklós ilyen ember. A jog- és bölcsészeti tudományból egyaránt doktorált egykori jogakadémiai tanár 78 esztendeje ellenére aktív társadalmi munkása, „direktora” az evangélikus egyház könyvtárának.

— Érdeklődésemet a történelmi múltunk iránt a budapesti egyetemen olyan jeles professzorok, mint Horváth János és Császár Elemér keltették fel. Emlékszem Horváth János egyszer azt mondta: minden ország,

minden állam élete, léte részekből tevődik össze. Tisztán csak akkor látunk, ha a részleteket is ismerjük. Ezért fontos a szűkebb pátria megismerése, a múlt vallatása.

Dr. Várhegyi Miklós első, könyv alakban is megjelent munkája Harsányi Kálmán, mezőkövesdi születésű költő életének és munkásságának feldolgozása volt. Az Ellák dráma szerzőjének életéről — ki kora jeles poétájának számított — máig ez a legrészletesebb tanulmány.

— Érdekes módon született e mű. Egyetemistaként ismerkedtem meg Harsányi Kálmán húgával, Gizellával, aki amellett, hogy népszerű színésznő volt, a magyar rádióban is dolgozott. Volt egy állandó műsora Harsányi Gizi mesél címmel. Az ő révén csöppentem bele a színházi életbe, ő ajánlott be Rá- dai Déneshez, a Nemzeti

Színház akkori főrendezőjéhez, aki szabad bejárást biztosított számomra. Ott voltam szinte minden próbán. Olyan kiváló színészekkel ismerkedtem meg, mint Abo- nyi Géza, Uray Tivadar, Tímár József. Valamennyien jól ismerték Harsányi Kálmánt, aki maga is nagy színházbarát volt. Tulajdonképpen ezeken a kapcsolatokon át kaptam kedvet életének és munkásságának feldolgozásához.

— Az újabb műve, A miskolci evangélikus egyház- község története című munkája csak évtizedek elteltével követte az elsőt. Mi ennek az oka?

— A történelem elég sok viharát átéltem. Sem ez, sem a későbbi pályáim (jogügyi és pénzügyi előadó, majd revizori csoportvezető voltam) nem kedveztek, s főleg időt nem hagytak a

tudományos kutatáshoz. Tehát az egyetemi évek alatt támadt kedv csak a nyugdíjba lépésemmel folytatódott. Ebben nagy segítségemre van, mint rendkívül gazdag „lelőhely” az evangélikus egyházközség könyvtára.

— Milyen munkákon dolgozik jelenleg, s a 78 év ellenére milyen terveket dédelget?

— Dolgozom az evangélikus egyházközség arckép- csarnokának az összeállításán. Ebben azoknak a jeles személyiségeknek a munkásságát írom meg, akik Miskolc szellemi életében is jelentős szerepet játszottak. Azután dolgozom az evangélikus algimnázium történetének megírásán, s ha marad rá időm és energiám, megírom a miskolci jogakadémia és tanítóképző intézet történetét.

Eleink emlékezete

A városi lapot, a Déli Hírlapot rendszeresen figyelemmel kísérőknek nyilván feltűnt egy, néhány hónapja elkezdődött helytörténeti, sorozat, az Eleink emlékezete. Rendkívül figyelemre méltó vállalkozás ez, hiszen Mis- kolchoz kötődő, ám méltatlanul elfelejtett, vagy csak alig ismert jeles személyiségekkel ismerteti meg az olvasót. Olyan jeles elődökkel, akik munkásságuk révén nemcsak koruk társadalmának elismerését vívták ki, hanem érdemesültek az utókor, az utódok érdeklődésére is.

E sorozat szerzője Molnár István, történelem—magyar szakos középiskolai tanár, a

tottakat leírjuk, lefényképezzük, előtte és utána is adatokat gyűjtünk róluk. Sajnos itt, Barcikán nem annyira felszerelt a könyvtár ilyen jellegű forrásmunkákkal, így gyakran Miskolcra kell beutaznunk. Az idei év az első, amikor munkáinkkal „kimerészkedünk” az iskola falai közül. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum irodalmi pályázatára két dolgozatot és készítettünk. Az ötödikesek, Borsod szülötte vagyok, Borsod földje az én hazám címmel Kazincbarcika és környékének irodalmi emlékhelyeit gyűjtötték össze. A hatodikosaim egy Lévay József idézetet választva címnek — Szülőfölded hangját zajban megérted, felkölti azonnal ezer szép emléked —, 32 oldalas pályamunkában Miskolc irodalmi emlékhelyeit, nevezetességeit írták meg. Mi tagadás, izgalommal várjuk az eredményhirdetést.

miskolci 42-es Számú Általános Iskola pedagógusa.

— Ároktői születésű vagyok. A helytörténet iránti érdeklődésem még a mező- csáti gimnáziumi éveimből ered. Táboros Sándor volt a történelemtanárom, tulajdonképpen ő volt az, aki megkedveltette velem a szűkebb pátria múltját, s kedvet, kíváncsiságot ébresztett bennem e terület kutatásához. Ez első helytörténeti munkáim is Táboros tanár úr patronálásával jelentek meg. Így a Mezőcsáti Hely- történeti Füzetek sorozatban jelent meg szülőfalum, Ároktő története 1944-től 1969-ig. Ugyancsak helyi kiadásban látott napvilágot A Csörsz árka nyomában című munkám, amely ennek az érdekes földrajzi képződménynek a néprajzi, történelmi anyagát dolgozza fel.

— A Déli Hírlapban jelentkező sorozata úgy tudjuk egy megjelenés előtt álló lexikon része. ..

— Annyiban igen, hogy az újságban bemutatott személyiségek természetesen a lexikonban is szerepelnek, ugyanis valóban összeállítottam egy életrajzi lexikont. Várhatóan ez év végén vagy a jövő év első negyedében fog megjelenni a Herman Ottó Múzeum és a megyei könyvtár támogatásával. Négy-öt év munkája van ebben a lexikonban, összesen 972 olyan jeles elődünk — író, költő, tudós, politikus stb. — részletes életrajzi adatait, munkásságának eredményeit tartalmazza a mű, akik valami módon kötődtek megyénkhez; vagy itt születtek, vagy itt haltak meg, vagy életük egy részében itt éltek, itt dolgoztak.

— Az életrajzi lexikon mellett milyen más történelmi munka elkészítésén dolgozik?

— Már elkészült a doktori disszertációm anyaga, ami természetesen történelmi tárgyú. A címe: Kossuth és a kiegyezés. Amin pedig jelenleg is dolgozom, annak címe: A szabadságharc csatái. A Tankönyvkiadóval van szerződésem erre a munkára. A kéziratát jövő év április végéig kell leadnom, s a „Hadtörténet mindenkinek” sorozatban fog megjelenni.

Az oldalt irta: Hajdú Imre