Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-19 / 195. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1986. augusztus 19., kedd Alkotmánynapi kitüntetések a Hazafias Népfrontban Halmaj gazdagodott Az új gyógyszertár Az alkotmány ünnepe al­kalmából hétfőn, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Belgrád rakparti székházá- 'flan kitüntetési ünnepséget 'tartottak. Az. ünnepségen részt vett Kállai Gyula, a IfliNF OT elnöke és Pozsgay •'Imre, a HNF OT főtitkára 12 népfront-aktivistának nyújtott át az Elnöki Ta- "riács által adományozott ki­tüntetést. Április 4. Érdemrendet ka­pott: dr. Farkas Ervin, a HNF OT titkárságának osztályvezetője, Szikszai Fe­renc, a HiNF Békés Megyei Bizottságának titkára, és Szűcs Györgyné, a HNF Tol­Tokiói kormányforrások hétfőn közölték, hogy a két ország között egyeztető meg­beszélések kezdődnek Mi­hail Gorbacsov japán i láto­gatásának időpontjáról. Na- kaszone Jaszuhiro minisz­terelnök a közeli napokban ebből a célból Moszkvába küldi személyes megbízott­ját, Szakuraucsi Josio volt külügyminisztert, aki egy­ben a japán—szovjet barát­ság ápolására alakult par­lamenti csoport elnöke is. Szakuraucsi Andrej Gro- mikóval folytat majd meg­beszéléseket, s várhatóan fogadja őt az SZKP KB fő­titkára is. Szeptember kö­zepén pedig Tokióba látogat Gurij Marcsuk szovjet mi­niszterelnök-helyettes, a tu­na Megyei Bizottságának politikai munkatársa. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben ré­szesült dr. Csermely Tibor, a HNF Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának titkár­helyettese, és Jenei János, a HNF Heves Megyei Bi­zottságának titkárhelyettese. Hatan a Munka Érdemrend ezüst, hatan pedig a bronz fokozatát vették át. Ugyan­csak Pozsgay Imre nyújtot­ta át 52 aktivistának a Nép­front Kitüntető Jelvényt, amit az országos elnökség adományozott a mozgalom­ban hosszú időn át kiemel­kedően dolgozóknak. dományos és műszaki állami bizottság elnöke. A japán fővárosban arra számítanak, hogy Mihail Gorbacsov még az év vé­gén, vagy a jövő év elején, januárban Tokióba látogat. Az idézett források közlése szerint a látogatással kap­csolatos végső megállapodás Kuranari Tadasi japán, és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szeptembe­ri — az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején tartan­dó — megbeszéléseinek eredményeként várható. Ismeretes, hogy a két szomszédos ország kapcso­lataiban az elmúlt időszak­ban javulás következett be. Az év elején — hosszú idő után — felújították a ko­Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára táviratban üdvözölte Mohammad N adzsibullah-ot az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát Af­ganisztán függetlensége kiki­áltásának 67. évfordulója al­kalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Bab­rak Karmainak, az Afganisz­táni Demokratikus Köztársa­ság Forradalmi Tanácsa el­nökének fejezte ki jókíván­ságait. rábban rendszeres külügy­miniszteri párbeszédet, Edu­ard Sevardnadze januárban Tokióban járt, míg látoga­tását Abe Sintaro akkori ja­pán külügyminiszter május­ban viszonozta. Nem sokkal később a két kormány kép­viselői kulturális együttmű­ködési megállapodást írtak alá, majd egyezményt kötöt­tek arról, hogy állampolgá­raik — vízum nélkül — el­látogathatnak hozzátartozó­iknak a Szovjetunióban, il­letve Japánban levő sírjai­hoz. A közelmúltban pedig bejelentették, hogy hét év szünet után ismét ülést tart a tudományos és műszaki együttműködési bizottság. Vasárnap délelőtt ünnep­lőbe öltözött emberek gyü­lekeztek Halmajon egy új, még festék- és malterszagú épület előtt. Már régóta várták ezt a napot, amikor is gyógyszertárral gazdago­dott a település. S hogy nem csupán várták, de tet­tek is azért, hogy mihama­rabb felépüljön ez a korsze­rű ház (benne szolgálati la­kással), azt jól bizonyítja az elmúlt két évben végzett sok-sok társadalmi munka. Mintegy 800 ezer forint értékű kétkezi munkával se­gítették a kivitelezőket, a krasznokvajdai Bástya Ter­melőszövetkezet építőit a lakosok. Mondták a helybe­liek, az építők — köztük Balogh György brigádveze­tő, Hegedűs István villany- szerelő kisiparos, Anderkó Ferenc kőműves, és a nyug­díjkorhatárt már túllépett, de még nem .nyugdíjas Kört- vély Ferenc —, hogy a szomszédos Léh községből is érkeztek segítők. Ez sem véletlen, hiszen gyógysze­rért ide a helyieken kívül még tizenegy községből jön­nek majd. Azt is jól példáz­za ez, hogy értelmes cél ér­dekében bizony, sókan moz­dulnak ... Meg kell említeni persze az egész ügy fő mozgatóru­góját — ezt is az ottaniak mondták —, Tóth László ta­nácselnököt. Aki nemcsak ennél az új létesítménynél szervezett, dolgozott fárad­hatatlanul, hanem az ugyan­ezen a napon átadott párt­háznál is. Ennek elkészül­tében is része van a lakos­ságnak: a 3 millióba került épülethez hozzávetőleg 400 ezer forintnak megfelelő munkát adtak Halmaj lakói. Az is elhangzott az au­gusztus 20-i ünnepségen, s ezt a jelenlevők is tudták, hogy jóval az eredetileg ki­tűzött átadási határidő (mely ez év vége volt) előtt adták át e két létesítményt. A gyógyszertár bejárati ajtaja előtt kifeszített nem­zetiszínű zászlót Porkoláb Albert, a megyei tanács el­nökhelyettese vágta el, míg a pártházat Járai Jánvs, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője adta át. Gorbacsov japáni látogatásának előkészületei Szovjet—izraeli tárgyalások A konzuli kapcsolatok té­makörében szovjet—izraeli tárgyalások kezdődtek hét­főn, Helsinkiben. A finn minisztertanács épületében folyó megbeszé­léseken szovjet részről Gen- rih Plihin és Nyikolaj Tyi- homirov, a szovjet külügy­minisztérium Konzuli Fő­osztályának munkatársai vesznek részt. Az izraeli delegációt Jehuda Horam, az izraeli külügyminisztéri­um keleti országok ügyeivel foglalkozó különleges tanács­adója vezeti, s tagja Jehuda Salef, 'Izrael korábbi helsinki nagykövete, valamint a sajtó­ügyekkel foglalkozó Ehud Goi. Helyi források szerint a megbeszélések egyebek közt olyan technikai jellegű kérdéseket is érintenek, mint az orosz görög katoili- kus egyház Jeruzsálemben levő, Izrael által 1948 után szovjet tulajdonnak nyilvá­nított vagyona, valamint az egyházi alkalmazásban levő szovjet állampolgárok hely­zete. Egy hónap múlva nyit az őszi BNV (Folytatás az 1. oldalról) falatozó, csárda kínál majd. Több kiállító a helyszínen árusítja iparcikkeit. Így a vásárra látogatók a játéktól a ruházati cikkeken át a ve­tőmagig több száz termék közül választhatnak. A közlekedés az eddig be­vált módon zajlik majd, vagyis az autósok számára a vásár egy irányban, a Kere­pesi út felől a Dobi István út felé közelíthető meg. Ez­zel szemben halad megszo­kott útvonalán a 100-as autóbusz, amely a vásár ide­jén egypercenként indul. Továbbra is közlekednek a 29-es és a 29/A-jelzésű vil­lamosok, és az idén is kijut­hatnak a vásárlátogatók a BNV-re a Keleti pályaudvar­ról hót perc alatt a vásárhoz érkező személyvonattal, mely­nek viteldíja 2 forint. A MÁV a vásárlátogatóknak az idén is 50 százalékos vasúti kedvezményt nyújt. A vásári belépőjegyek ára nem változik. A közönség 20 forintos, a szakmai látoga­tók 80, a gyermek- és diák­csoportok pedig 5 forintos belépővel juthatnak be a vá­sár területére. Hanoi tanácskozás Rendkívül értékes az a szovjet kezdeményezés, ame­lyet Mihail Gorbacsov vla- gyivosztoki beszéde tartal­maz, és amelynek célja, hogy megteremtsék az átfogó nem­zetközi biztonsági rendszert, fejlesszék az egyenrangú együttműködést Ázsia és a Csendes-óceán térségében — hangsúlyozza a közös közle­mény, amelyet Laosz, Kam­bodzsa és Vietnam kétnapos hanoi külügyminiszteri ta­nácskozásán fogadtak el. A hétfőn nyilvánosságra hozott okmány megállapítja: jelen­tős hozzájárulás lenne Dél- kelet-Ázsia békéjéhez és helyzetének stabilitásához, ha rendeződnének a kapcsola­tok az indokínai országok és a Kínai Népköztársaság között. A közös közlemény külön aláhúzza, hogy Ázsiában és a Csendes-óceán térségében csakis akkor szüntethető meg a politikai és a katonai szem­benállás, ha valamennyi ál­lam közös erőfeszítéseket tesz ennek érdekében. Légi incidens a Jemeni NDK és Dzsibuti között Az ádeni rádióban vasár­nap beolvasott kormányköz­lemény szerint a Jemeni NDK hatóságai szombaton azért kényszeríitettek leszál­lásra egy dzsibuti utasszál­lító repülőgépet, mert az le­tért szokott útvonaláról és tiltott terület fölé tévedt. A dél-jemeni repülésirányítók megkérték a pilótát, változ­tasson útvonalat. Miután a repülőgép vezetője ezt meg­tagadta, leszállásra kénysze­rítették. Később a gép vala­mennyi utasával és teljes személyzetével továbbrepül­hetett Dzsibuti felé. Dzsibuti változat szerint a gépet azért kén yszer ltot lék leszállásra, mert ezen uta­zott a közelmúltban meg­buktatott dél-jemeni állam­fő. Ali Nasszer Mohamed egyik közeli munkatársa, Husszein Kászem Ahmed. Tájékozott dzsibuti források­ra hivatkozva a Reuter hír- ügynökség azt jelentette, hogy a repülőgép vezetője hiúsította meg Husszein Ká­szem Ahmed elfogását. A pilóta kitartott amellett, hogy a politikus nélkül nem indul tovább. Husszein Kászem Ahmed végül is továbbutaz- hatott Dzsibutiba. Az incidens miatt feszült­ség támadt az eddig jó kap­csolatokat tartó Jemeni Né­pi Demokratikus Köztársaság és Dzsibuti között. Mumin Bahdon Faraih dzsibuti kül­ügyminiszter vasárnap tilta­kozó jegyzéket nyújtott át az ügy 'kapcsán a Jemeni NDK dzsibuti ügyvivőjének. Hiva­talos források közölték, hogy Dzsibuti felfüggesztette légi és tengeri forgalmát a JNDK- val és „magyarázatot vár” az ádeni kormánytól. Scorpions koncert Budapesten Időpont: 1986. augusztus 27. Részvételi díj: 600 Ft/fő Utazás Miskolcról autóbusszal, vacsorával, belépőjeggyel Dunakanyari hajókirándulás időpont: 1986. augusztus 31. Részvételi díj: 510 Ft/fő 460 Ft/fő nyugdíjasoknak, gyerekeknek Utazás Miskolcról, autóbusszal, Budapestről fi hajóval, ebéddel S. O. S. koncert Budapesten Időpont: 1986. szeptember 13. Részvételi díj: 540 Ft/fő Miskolcról autóbusszal, ebéddel, belépőjeggyel Kínai Állami Cirkusz Budapesten Időpont: 1986. szeptember 20. Részvételi díj: 540 Ft/fő 490 Ft/fő nyugdíjasoknak, gyerekeknek Miskolcról autóbusszal, ebéddel, belépőjeggyel Parlament-látogatás Budapesten Időpont: 1986. szeptember 21. Részvételi díj: 440 Ft/fő 400 Ft/fő nyugdíjasoknak Miskolcról autóbusszal, ebéddel, Parlament- és planetáriumi belépőjegyekkel Hétvége Gyulán Időpont: 1986. Október 4-5. Részvételi díj: 98Ó Ft/fő 880 Ft/fő nyugdíjasoknak Miskolcról autóbusszal, szállodai elhelyezéssel, teljes ellátással Nyugat-Magyarország Időpont: 1986. október 10—12. Részvételi díj: 1700 Ft/fő 1530 Ft/fő nyugdíjasoknak Miskolcról autóbusszal, szállodai élhelyezéssel, teljes ellátással Útvonal: Miskolc-Budapest—Győr-Kapuvár- Fertőd-Sopron-Kőszeg-Szombathely—Herend- Veszprém-Budapest—Miskolc Kombinált túra Nagyváradi egynapos társasát Időpont: 1986. szeptember 20. Részvételi díj: 350 Ft/fő Miskolcról autóbusszal, vacsorával Jelentkezés és felvilágosítás az IBUSZ Miskolc, Széchenyi út 3., ózdi, kazincbarcikai, leninvárosi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, mezőkövesdi irodáiban

Next

/
Thumbnails
Contents