Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 1986. július 12., szombat az imperializmusig Az újkorban, a tőkés termelési rend ki­alakulásának és uralmának korszakában minden korábbinál véresebb, pusztítóbb háborúk dúlták a földet. Már CROMWELL (1599—1658), az angol polgári forradalom vezetője egyben jelentős katonai szervező is volt, s hadat viselt Hollandia, Spanyol- ország, Portugália ellen. A békéről vallott nézeteire jellemző az, amit a parlamentben 1654-ben nem megvetendő szabályként mondott: „bár a békét létre kell hozni, de az érdek tartja fenn”. Az akkor haladó polgári rend kiváló képviselője természe­tesen a saját államának érdekére gondolt. GRIMMSHAUSEN (1025 [?]—1676) német regényíró, aki végigszenvedte a 30 éves háború nyomorúságait, eljutott a háború elutasításáig. A csodálatos madárfészek című művében írja: amit „háborúskodás­sal keresünk, azon kevés a jó csillagzat és nem sok az isten áldása .. SPINOZA (1632—11677) holland materia­lista filozófus, aki minden kortársánál vi­lágosabban felismerte az emberiség érde­keit, Politikai tanulmány annak kimutatá­sára, hogyan kell megszervezni egy társa­dalmat ..., hogy zsarnokuralommá ne fa­juljon, s a polgárok békéje és szabadsága sértetlen maradjon című művében máig tartó érvénnyel állapítja meg: „Minél több állam köt békeszerződést egyszerre, annál kevésbé kell félniük egy-egy államtól azaz annál kisebb egy-egy állam hatalma háború indítására...’” Ugyanebben a mű­vében a béke minőségét is érinti: „Azt az államot. . ., amelynek békéje az alattvalók gyávaságától függ, akiket úgy vezetnek, mint a barmokat, hogy csak szolgálni ta­nuljanak, helyesebben pusztaságnak lehet nevezni, mintsem államnak.” ABBÉ DE SAINT-PJERRE (1658—1743), á korai francia felvilágosodás gondolkodó­ja abban a korszakban élt, amikor XIV. Lajos háborúi Hollandia, a Német Biro­dalom ellen, majd részvétele a spanyol örökösödési háborúban, kétszázezer fran­cia protestáns, hugenotta iparos és keres­kedő kiüldözése az országból, a - hugenot­ták elleni irtóhadjárat csődbe vitte a ki­rály uralmi rendszerét. Saint-Pierre, mint egy benedek rendi kolostor apátja, ilyen politikai légkörben kezd foglalkozni a VILÁGlBÉRE gondolatával. 1729-ben kiad­ja, majd egyre bővíti, csiszolja művét, Az örökbéke-tervezet rövid foglalatát azután is, hogy eszméi miatt az Akadémia kizárja a „halhatatlanok” sorából, s az egyház is ellene fordul. Az abbé ingyen osztogatta kinyomtatott tervezeteit. A világbéke megvalósítása érdekében írt művére rányomta bélyegét a korlátlan ki­rályság társadalma. Másrészt a szerző so­kat köszönhet Erasmusnak, Grotiusnak és más gondolkodóknak is. Miképpen Eras­mus, Saint-Pierre is javasolja az államok közötti ellentétek békéltetés útján történő megoldását. Javasolja az országhatárok rögzítését, az erőszak helyett az igazsá­gosságot. A tervezet első része az euró­pai Általános Szerződést, indítványozza, a második rész a nehézségek megoldását szolgálja. A tervezetet az uralkodók nem vették figyelembe, talán meg sem ismerték. Nyilván ezért tartotta Rousseau is Saint- Pierre-t álmodozónak. BURNS, ROBERT (1759—>1796) skót köl­tő ifjúságában sok megpróbáltatást meg­élt. Verseiből a francia forradalom irán­ti rokonszenve érződik, dicsőíti a szabad­ságot. Az emberirtást gyűlölöm című ver­sében így ír: Legfőbb üdvöm, ha béke van, s bőségben él a nemzet. Húszaf öljek le egymagám? Dicsőbb, ha egyet nemzek. FRANKLIN, BENJÁMIN (1706—1790) amerikai tudós, filozófus és politikus a demokrácia szószólója. Fellépett, a rabszol­gaság megszüntetése érdekében. 1783-ból való ez az állásfoglalása: „Sohasem volt jó háború vagy rossz béke”. KANT, IMMÁNUEL (1724—1804) német filozófus, világhírű gondolkodó erkölcsta­nának parancsa: cselekedj úgy, hogy az emberiséget saját személyedben és min­denki más személyében mindig célnak is, sohasem csupán eszköznek tekintsd! A 18. század végi Poroszország háborúit bírálva írta Az örök béke című művét. Kifejti a népek közötti béke szükségességét, ami a korabeli Németország társadalmi gondol­kodásának nagy eredménye. A béke meg­teremtésének és biztosításának módját az államokra nézve kölcsönösen előnyös ke­reskedelem és érintkezés fejlesztésében lát­ta. Leszögezte: „Az igazi békeszövetség nem célozhatja semmiféle hatalomnak egy állam részére való megszerzését. Csak a békét és a szabadságot.” SCHILLER, FRIEDRICH (1759—1805), Goethe mellett a legnagyobb német költő korán szembekerült a zsarnoksággal, s s nemegyszer bujdosnia kellett. A 19. szá­zad nyitányát üdvözlő, Az új évszázad kez­detén című versében írja Goethének: Ó, nemes barátom, hol találhat a szabadság s béke menhelyet? Zivatarral búcsúzott a század, itt az új, s gyilkosság nyitja meg. PRIESTLEY, JOSEPH (1733—4804), angol természettudós és filozófus életének utol­só tíz esztendejét az Egyesült Államokban töltötte, s nagy szerepe volt a haladó gon­dolkodás fejlesztésében. A politikai szabad­ság védelmezőjeként optimistán ítélte meg az emberiség jövőjét: „várható, hogy min­den NEMZETI ELŐÍTÉLET és ellenséges­kedés megszűnik, létrejön az ÁLTALÁNOS B:ÉKE és jóakarat a népek között”. BYRON (1788—1824) angol költő a lor­dok házában állást foglalt a gépromboló munkások, és az ír hazafiak mellett. Tá­mogatta az olasz forradalmárokat, részt vett a görög szabadságharc szervezésében. Versei igen nagy hatással voltak az euró­pai népi költészetre. Sénakherib pusztulá­sa című versében a háború embertelensé­gét festi. Részlete: És fekszik a mén, leütötte a vész, veres orrlikain elakadt lihegés, tajtéka fehéren a fűre fagyott, tenger se taszítja ki így a habot. És fekszik a harcos alatta, haját harmat lepi, s rozsda a vértje vasát, kókadt lobogója is elfeketült, nem villog a lándzsa se, hallgat a kürt. Bús asszonyi nép zokog özvegyi jajt... PUSKIN (1799—11837), a világirodalom egyik legnagyobb költője mentes volt kora uralkodó világnézetétől, a nacionalizmus­tól. Hazájában, a cári Oroszországban ül­dözték művei haladó eszméiért, a Szabad­ság című verse miatt száműzték. Mickie- wicz lengyel költőhöz (aki a mi Petőfink- hez hasonlíható a nemzeti szellem újra­élesztésében) írt versében a világbéke re­ménye is felcsillan. . . . Gyckran szólt a jövőről, Amely nincs messze már; midőn a népek, Minden viszályt és fegyvert félredobva, Nagy testvéri táborban egyesülnek. A 19. században a nemzetközi viszályok tárgyalások révén történő megoldására bé­kemozgalmak -indultak, céljuk a háború el­kerülése. Ilyen R. COlBDiEN 1848-ban ala­pított Békebarát Egyesülete. A nemzetközi politikára nem voltak hatással. ALEOU RUSSO (18119—1859) moldvai író és forradalmár élesen elítélte a hódító háborúkat. így festette a kor állapotát: „a népek hadilábon állnak egymással, szaka­datlanul harcolnak egymás ellen, igyekez­nek ... elnyelni a gyengébbet, s mindezt nem saját javukra, hanem a világ elnyo­móinak érdekében”. HUGO, VICTOR (1802—(1886) francia író, a harmincas évektől következetesen har­colt a demokratikus szabadságjogokért. Az 187il-es Kommün bukása után harcosait bátran védelmezte. Meggyőződéséért üldöz­tetésben, száműzetésben, nyomorúságban volt része. Politikai verseinek ereje és igazsága a világirodalom nagy hatású köl­tői közé emelik. Lux című versében a jö­vő korokba vet pillantást: ... a felnőtté lett nemzetekre fényt — moccanatlan fenn lebegve — a béke roppant szárnya vet. Az alabórdot rozsda marja. Ágyútokból oly kis darabja se marad meg, tábornokok, akkora sem, hogy benne bár a forrás vizéből egy madárka számára inni hozzatok. Az égnek egy mély sarka villog, nézzétek, egyre nőve csillog, s vörös ragyogássá dagad. Ó, te, Világ Köztársasága, ma még csak fény az éjszakába — holnapra te leszel a nap. A magyar békevágy újkori kifejezése már másik téma. „Fojtó Gyula 1926. év ja­nuár 1-től 1927. június 10-ig tanonci szakbavágó munkát végzett és a gönczi iparos tanonciskolát jeles ered­ménnyel elvégezte ... Ezért mézeskalácsos és viaszgyer- tyakészítő segéddé nyilvánít­juk” — olvasható a megsár­gult papíroson, mely segéd­levélről képzelhető: kevés ilyen található már. Mint ahogyan kevés em­ber adja mézeskalács készí­tésére a fejét. Fojtó Gyula egész életében ezt a — aho­gyan ő mondta — nehéz, fil­léres szakmát gyakorolta. Hogy miért pont ezt vá­lasztotta annak idején? Édes­apja is mézeskalács-készítő volt, és ugyebár az alma nem esik messze a fájától... — Göncön csak mi foglal­koztunk ezekkel a búcsúkba való, ehető tészta-szobrocs­kákkal. Egykoron volt még Abaújszántón, Tállyán, Szik­szón, Sátoraljaújhelyen, Sá­rospatakon is mézeskalácsos. Ma már alig-alig foglalkoz­nak ezzel. Régen nagyon ke­lendőek voltak ezek a figu­rák, s azok még ma is. De Díszítés közben A mézeskalácsos ha mi kiöregszünk, kihal a szakma. Az öreg házban lévő mű­hely már több mint nyolc­van esztendős. Az egyik sa­rokban a kis kemence, mely­ben fával tüzel Fojtó bácsi. — Ez a leghálásabb tüzelő. Két nap sütök, utána kezdek a díszítéshez. Folyamatosan kell dolgozni, mert a tészta „élő” anyag, nem lehet fél­behagyni a műveletet. Per­sze, így hetvenöt évesen fogytán már az erőm, amit régebben egy-két nap alatt elvégeztem, ahhoz ma már egy hét kell. Abbahagyni nem tudom azért... A gyúróasztalon sorakoz­nak a kész búcsúfiák. Innen vásárokra, búcsúkra viszik ezeket szerte az országba. Sőt, némely darab még Amerikába is eljut belőlük... Egy-két darab még Amerikába is eljut. . . — Szép ez a szakma, csak hát ezzel nem lehet ám egyik napról a másikra meggazda­godni ... Az én időmben aki erre, vagy akár más mester­ségre adta a fejét — inasko- dott. Legtöbb időt a mester mellett töltött az inas, úgy lopkodta el a szakma forté­lyait, fogásait. Ma már, ahogy figyelgetem a dolgokat, bi­zony kevés a tanulók gya­korlati oktatása. Pedig iga­zán a gyakorlati munka ré­vén sajátítható el egy-egy mesterség csínja-bínja. Az idős mester még el­mondja, ha nem szeretné ennyire, hát már réges-rég abbahagyta volna. Meg azt is elmondja, az orvos által engedélyezett négy óra mun­ka mindig többre sikeredik... (mészáros) Böngészve kohászati múze­umunk gazdag dokumentum­gyűjteményében, egy, a sző­kébb pátriánkhoz kötődő úti levélmásolatot találtam ország­járó költőnk: Petőfi Sándor tol­lából. Nagyon megtetszhetett romantikus lelkületű poétánk­nak a festői Sajó völgye, ben­ne Miskolc és Diósgyőr, mert Kerényi Frigyeshez irt levelé­ben így emlékezik meg úti él­ményéről: X. LEVÉL Miskolc, július 8., 1847. Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép. A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, kinek, semmi titka nincs előttem. Mi csodálatosan ért­jük egymást, és azért va­gyunk olyan jó barátok. Én értem a patak csörgését, a folyam zúgását, a szellő su- sogását és a fergeteg üvölté­sét... megtanított rá a világ mysteriumainak grammatica- ja, a költészet. Értem pedig különösen a falevelek zörgé­sét. Le-leülök egy magányos fa alatt, és órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai, mint suttognak fülembe tündérre­géket, melyektől a lélek má­moros álomban meghúzza a képzelet harangját, s beha­rangozza az égből az angya­lokat szívembe, e kis kápol­nába. Hajnal hasadta előtt indul­tam Bejéből Tornaija és Put- nok felé, ide Miskolczra. Az egész út a Sajó völgyén visz keresztül, alacsony, zöld és kék hegyek és halmok kö­zött, melyek nyájasan üdvöz­lik az embert, s vesznék tő­le búcsút egymás után. Nincs szebb, mint így folyvást tar­tó szép vidéken utazni. Min­den új kilátásnak megörü­lünk, s nem érünk rá saj­nálkozni, hogy elhagyjuk, mert a mint egyikből kilé­pünk, már ott vagyunk a másikban, s így egyre csak gyönyörködnünk kell. Űtitársam egy szerelmes ifjú barátom volt. Az egész úton szerelme történetével tartott. Az efféle históriákat hallgatni a legirtóztatóbb unalmak közül való unalom, ha csak a hallgató maga is nem szerelmes. így már egé­szen más. S minthogy ránk illett a „zsák meglelte folt­ját”, igen jól mulattam, sőt a sok szerelemről! beszéd még homöopathicus cura gyanánt is szolgált a roppant forróság ellen, melyben dél felé Miskolcra értünk. Ebéd alatt kompánia ala­kult, kirándulni Diósgyőrre, s a hámorba. Nekem tetszett ez legjobban, mert Diósgyőr, vidékét már oly rég, s oly sokszor hallottam magasztal­ni, s még nem láttam. Sókat vártam, de még többet ta­láltam. Oh ez bájos völgy, alig félórányira Miskolcztól. A völgy elején fekszik a fa­lu, s benne Nagy Lajos ki­rály leányának, Máriának kastélya. Most már csak rom, természetesen. Négy tornya áll még, az is csak félig, csonkán. Ha lakhelyé­ről megítélhetjük lelkét, a királyi hölgy költői lélek volt, s ezért — mindamellett, hogy királyleány volt — tisz­telet emlékének. A falun be­lül, hol a hámor van, egy­re szőkébb lesz a völgy, s végre egészen kősziklák kö­zé szorul, meredek, vad kő­sziklák közé, s az út felfelé tart, kanyargósán a Szinyva partján, mely számos zuhata- got képez, fönn pedig a he­gyen tóba gyűl, melynek vi­ze sötétzöld, minthogy tükre az őt környező bércek erde­jének. Az ember azt gondol­ja, hogy legalább is Levéciá- ban van, Helvécia valame­lyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a ter­mészet barlangot is helye­zett e völgybe, mégpedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az agg­telekinél sokkal tisztább, fé­nyesebb, s ez pótolja némi­leg a nagyszerűséget. Egész délután itt mulat­tunk, késő este értünk haza, én különösen elfáradva a kéjtől. Akár hiszed barátom, akár nem, de engem jobban megvisel a lelki élvezet, mint a testi fáradozás. Ta­lán ezért is írtöm le ily bá­gyadtan e szép napomat. Közeledik az éjfél, karján hozva gyermekét, az álmot, s ez felém nyújtja kezét, hogy kezemből kivegye a tollat. Jó éjszakát. Holnap folytatom utamat Sáros-Pa­tak felé, s onnan ... magam sem tudom még, merre. Jó éjszakát. Közreadja: Kriston Béla gyártörténész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents