Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 1986. július 19., szombat Putnok korábban is a mezőgazdasági szakember-utánpótlás egyik ismert központja volt... Két iskola Gobbi Hilda könyvét forgatom. 'Putnok felé utazom, a gömöri völgyek kapujába, arra a tájra, ami csak egy kiadós gyaloglásra esik a Palócföldtől, Mikszáth Kálmán atyafiságának vidékétől, ahonnan huncut menyecskék, rátarti dzsentrik és ama különös házasság alakjait szőtte bele a magyar irodalom vásznába. Egy másféle házasság híre visz a dombok felé, melyek .lejtőin Mátyás király köpés kedvében kapáltattá meg “az urakat. Három éve egyesült a putnoki gimnázium és a mezőgazdasági szakközép- iskola. Három év nem nagy idő, de arra éppen elegendő, hogy kitapasztalja egymás járását a fiatal pár, megtudható, hogyan főz az ifjú menyecske és szemrevételezhető az ifjú gazda szorgalma. De miért is lapozgatom nagy színésznőnk 1982-ben kiadott, „Közben ...” címet viselő kötetét? Mert rögtön az elején éppen a „vőlegényről” ír: „Az orvosok azt javasolták, hogy küldjenek Svájcba. Tiltakoztam az ellen, hogy olyan helyre küldjenek, ahonnan nem tudok szombatonként vagy bármikor hazajönni. Így kerültem hosszas tanácskozás után Putnokra, egy nagyon szép intézetbe . . . Gazdasági iskola volt, de úgyszólván mindent tanítottak, amit egy úrilánynak tudnia kellett. Tehát: művelődés- történet, esztétika, francia, német nyelv és irodalom, dísznövénykertészet, általános növénytermesztés, méhészet; tanultunk varrni, hímezni és főzni, volt kommersz főzés és francia konyha, tehenet fejtünk, síeltünk, korcsolyáztunk, teniszeztünk, tyúkot keltettünk, disznóölésen vettünk részt.”-És most lássuk, mit hozott ez az új „házasság”? Az iskola épületének nincs két egyforma sarka. Ez talán jelkép is lehetne, arra nézvést, hogy a közelmúlt évei között is alig-alig akad két egymásra hasonló. A gimnazista lányok és a szak- középiskola fiai új tanárokkal, új iskolarenddel ismerkedtek. Sőt a változásokat még tetézte, hogy a hozományból nekiláttak a volt gimnázium épületének felújításához. A szűk, elhasználódott ablakokat tágas, széles keretekre cserélték és megszületett a modern kémiai laboratórium, ami igencsak sok lehetőséget kínál a leendő agrárszakembereknek is. De hamarosan megérlelődött annak lehetősége is, hogy az új iskola tanulói új képzési formával gazdagíthatják választékukat. Ez év tavaszán olyan felvételi kérelmeket kézbesített a posta, amilyeneket közel másfél évtizede nem láttak Putnokon: újraszületett a technikusi képzés ... azt is mondhatnánk: íme a házasság gyümölcse. — Az igény országosan jelentkezett — mondja Szentgyörgyi László igazgatóhelyettes. — Be kellett látni, hogy ma már kevés az a tudás, amit a szakközépiskolák nyújtanak, bővíteni kell a gyakorlati ismereteket, mélyebb alapokra kell helyezni a felkészítést. A szakközépiskolai oktatási formában rengeteg részfeladattal ismerkedtek meg a tanulók és mindeközben egy sor alapképzés háttérbe szorult. Nemcsak a közismereti tárgyak látták ennek kárát, hanem olyan alapvető szakmai kérdésekben is tájékozatlanok maradtak a tanulók, mint a hagyományos növénytermesztés, állattenyésztés, ugyanakkor túlhajszolta a tanrend a speciális gépészeti oktatást. Márpedig az a fiatal, aki felül egy gépre a mezőgazdaság bármely területén, nem árt, ha tisztában van a megművelt növény élettani sajátosságaival, termesztési feltételeivel, arról már nem is beszélve, hogy nem árt, ha az üzemszervezés tudományához is rendelkezik jogosítvánnyal. Vagyis: a szakközépiskolai képzés — miként az ipari szakközép- iskolákkal sincs ez másképp — tulajdonképpen érettségizett szakmunkásokat produkál csak, ám ezzel szemben az üzemek ennél gazdagabb tudású, a termelőszövetkezetele egészét átlátó, rendszerben gondolkozó fiatal középvezetőket várnak. Ezért kell visszatérni a technikusi képzésre is, ami a rendelet és a terv szerint ötéves középiskolai forma lesz. Putnokon vannak még tanárok, akik jó szívvel emlékeznek vissza a technikusi időkre. Az 1912-ben gróf Serényi Béla által alapított leánynevelő intézet a felszabadulás után ugyanis először mezőgazdasági gimnázium, majd mezőgazdasági technikum címet viselt. Sőt, akadt egy rövid időszak, amikor az egyetemek és főiskolák nem győzték képzett szakemberekkel ellátni az átszervezett mezőgazdaságot és ezért felsőfokú technikumi évfolyamokat is indítottak a gazdász iskolában. Akkoriban javarészt egyazon tanárok tanítottak a középiskolában és a felsőfokú technikumban. Majd jött az újabb döntés és a ’70-es évek elején a felsőfok költözködött Gyöngyösre, beolvadt az ottani főiskolába. Ám nem minden tanár eredt útnak. — Engem minden lépcső ideköt — néz szét szeretettel a kosárlabdapálya melletti filagória árnyékából Pogány Endre, aki már a huszonötödik éve áll a putnoki katedrákon. — Ez az iskola a ’60-as években élte a fénykorát. Olyan ..^tanítványokat bocsátottunk útra, akik után két kézzel kaptak a téeszek és állami gazdaságok. Érettségi után azonnal rájuk lehetett bízni egy- egy telep, ágazat irányítását, járatosak voltak az állattenyésztésben, a növénytermesztésben, az üzemszervezésben ... és igen sokan jutottak be egyetemekre, főiskolákba is. Putnoki diáknak lenni, rangot jelentett. Mivel értük ezt el? Tulajdonképpen a képzési metódusnak köszönhettük. Ugyanazt a szisztémát vittük az oktatásba, amit az egyetemen is kialakítottak, vagyis enciklopédikus tudást igyekeztünk adni a tanulóknak, aminek eredményeként alapos jártasságot szerezhettek a legfontosabb ágazatokban. Aztán kitalálták, hogy emellett kevés közismereti anyaggal ismerkednek meg a fiatalok, erősíteni kell az általános műveltség színvonalát. Az elképzelés nem volt rossz, csak nem valósult meg. A közismereti tárgyakból nem lettünk erősebbek és a szakmai ismeretek oly mértékben specializálódtak, hogy egy sor feladattal szemben ismeretlenül álltak a munkába kerülő fiatalok. Sőt, növekedett a pályaelhagyók száma is, sokan mentek el gépkocsivezetőnek, kocsikísérőnek . .. meg mindeitfelé. A mezőgazdaság pedig hiába várta a középvezetőket. A technikusi képzés visszaállítása remélhetőleg nemcsak az iskolának, hanem a szakmának, a mezőgazdaságnak is visszahozza a presztízsét. Ez már megmutatkozott az első felvételi lapokon is. Igaz, még nem erősödött fel a jelentkezők mezőnye a régi idők szintjére, de például hosz- szú évek után ismét több értelmiségi családból származó gyerek is jelentkezett és a felvételi átlag jelentősen emelkedett... Ezzel együtt nem tudtuk kitölteni a teljes keretet, de érezhetően megmozdult az érdeklődés. Miért is van ekkora várakozás a felújított képzési formával szemben? Mert jóval közelebb áll a szakma, az iskola profiljához, mint a szakközépiskolai képzés. Az egykori technikusi hallgatók — ha nem is a Gobbi Hilda által emlegetett formákban —, de megismerték a szántóföldi növénytermesztés valamennyi formáját, a termesztés minden fázisát. És legfőképpen: megtanultak fagyban, kánikulában. esőben, szárazságban a helyükön maradni. Szendrei Lőrinc Töprengető II háborúról Az együttműködés példája Az Erdélyi Helikon 60. évfordulója A távolból bombázás hallatszik. A házparancsnok szól: — „Istenemre, szerencsénk van. Istenemre, ez nem a mi negyedünk.” (Max Frisch) * Az ember sohasem azt öli meg a háborúban, aki megérdemelné. (Hemingway) * Hazugság és hiábavalóság minden, ha évezredek kultúrája még azt sem tudta megakadályozni, hogy a vérnek ezt az áradatát kiontsák, hogy a kínoknak száz meg százezer ilyen börtöne legyen a . világon. Csak a kórház mutatja meg igazán, mi a háború. (E. M. Remarque) * Az erős zászlóaljaknak mindig igazuk van. (Napóleon) * Minden hadsereg a világ első hadserege. (A. France) * .. . Hangoztatták a lefegyverzés szükségességét, amit ha kell, erőszakkal is. tűz- zel-vassal végre kell hajtani. (Karinthy Frigyes) * Ha mindig mindent számításba kellene vennnük, többé egyáltalán nem viselhetnénk háborút. (Keisch—Hell—Dudow) * Ha az emberek mindig csak a maguk meggyőződéséért háborúskodnának, akkor nem volna háború. (L. Tolsztoj) Gyűjtötte: Havasházi László Hatvan évvel ezelőtt Kemény János író levélben hívta meg marosvécsi kastélyába baráti eszmecserére az erdélyi irodalom számos képviselőjét. A találkozóra 1926. július 16—18. között került sor, s a házigazdán kívül huszonheten vettek rajta részt, többek között Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Kós Károly, Kuncz Aladár, Mák- kai Sándor, Tamási Áron, Tompa László. A találkozó célja voltaképpen az volt, hogy a világháború utáni rendkívül nehéz helyzetben csak igen lassan kibontakozó erdélyi magyar szellemi élet számára az eszmecsere alapján kibontakozó cselekvési programmal segítséget adjon. Az ilyen célkitűzések ritkán szoktak sikerülni. Ez esetben azonban másként történt. A marosvécsi találkozót évről évre megrendezték s csak a második világháború zárta le történetüket. A találkozás irodalomtörténeti jelentőségűvé vált. Alighanem annak köszönhetőn, hogy programjuk reális volt. Nem illúziókat próbáltak kergetni, hanem a lehetőségeket számba venni. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy felismerjék a jó érte- lemlben kompromisszumos politika szükségességét. Hogy nem azt kell az adott helyzetben keresni, ami szétválaszt, hanem , azt, ami összeköt. Ami összeköti a különböző világnézetű, különböző művészeti elveket valló magyar írókat, és ami összeköti Erdély népeit. Az Erdélyi Helikon a megbékélés cselekvő akaratának szellemében jött létre. Sikerüknek oka volt az is, hogy nem kezdtek el szervezetesdit játszani. A Helikon íróközössége teljesen kötetlen, „nép- frontos” társulás volt. Csak lazán kapcsolódott hozzá két nagyon fontos, az írói munka létfeltételeit biztosító szervezet: az Erdélyi Szépmíves Céh nevű, 1924-ben alakult könyvkiadó, és az Erdélyi Helikon című folyóirat (1928—1944). A könyvkiadó teremtette meg voltaképpen az erdélyi magyar irodalom fellendülésének lehetőségét. Ez a bizonytalan anyagi alapokkal induló vállalkozás az írócsoport meg- szerveződése után, éppen az írók aktív munkájával lendült fel, s vált a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb kiadójává, elsősorban Kós Károlynak köszönhetően. Ugyancsak az első marosvécsi találkozón határoztak arról, hogy irodalmi folyóiratot kell életre hívni. Ennek az anyagi feltételei csak 1928 tavaszára teremtődtek meg. A lap főszerkesztője Bánffy Miklós volt, első szerkesztője Áprily Lajos. Sem a folyóirat, sem az írótalálkozók sorozata nem tudott minden erdélyi írót maga köré tömöríteni. Ez talán célja sem volt, s valamiféle statisztikai teljességnek értelme se nagyon lett volna. Mégis azt lehet mondani, hogy a többség folyamatosan jelen volt, főleg a lapban, s hogy az újabb nemzedékek képviselőit folyamatosan bekapcsolták a munkába. S akikkel vitában voltak — főleg Gaál Gáborral és a Korunk című folyóirattal —, azokkal sem ellenségként, hanem ellenfélként vitatkoztak. A haladásra képes erőknek az a fajta tragikus megosztottsága, amely a harmincas évek magyar- országi szellemi életére olyannyira rányomta bélyegét, Erdélyben szerencsére nem alakult ki. Végül is szűkebb értelemben két évtized erdélyi irodalmának volt igazi nyitánya az első marosvécsi találkozó. Tágabb értelemben viszont nemcsak e két évtizednek), hanem a kisebbségi sorba került romániai magyarság szellemi életének, önálló irodalmának adta meg a kezdő lökést. Tette ezt a transzil- vanizmus sokat vitatott, de alapvetően pozitív szándékával is. Erdély, Transzilvánia történelmi, kulturális önállóságának tétele nem az elzárkózást kívánta szolgálni, hanem a történelmi realitások figyelembevételét, s a passzív visszahúzódás helyett a társadalmi hasznú cselekvést. Az Erdélyi Helikonra való visszaemlékezésnek nemcsak irodalomtörténeti jelentősége van. Az emlékidézés tanulságot is kínál számunkra: a különböző nézetű emberek párbeszédének és együttműködésének példáját. Vasy Géza Kedves vendégek Sárospatak színes, mozgalmas nyári idegenforgalmában. Találkozhatunk velük a Rákóczi-vár, az öreg kollégium, az iskolákért minden zegzugában, de letelepednek az utcákon, járdaszegélyeken is, ha lerajzolásra alkalmas házat, érdekes kapuzatot találnak. Néhány könyvön, táskán, ruhadarabon, vagy éppen egy kezük ügyébe került téglán ülnek, s a tekintetük valamelyik műemlék épületre, a vár, a kollégium egy-egy ajtajára, különleges ablakára, erkélyére szegeződik. Aztán vonalak, rajzok örökítik meg a várnak azt az ablakát, ahonnan a nagyságos fejedelem — a szájhagyomány szerint — megkönnyezte volna, hogyan vezetik el a vesztőhelyre a hadi- törvényszék által árulásban bűnösnek kimondott legvakmerőbb brigadérosát, Beze- rédy Imrét, aki feltekintve Rákóczira, utolsó szavaival ennyit mondott: „Ezzel a megbilincselt két kezemmel 72 labanc tisztet küldtem a másvilágra felséged hívségé- ben.” Rajz készül a vártemplomról is. Lőréses falaiban temették el Bezerédyt vörösmárvány kriptakő alá, amely egy páncélos vitézt ábrázolt, aki levágott fejét a jobb hóna alatt tartja. Szép a Lo- rántffy-palota erkélyének ceruzarajza is. Innen gyönyörködött a fejedelemasszony messze földön híres pataki virágoskertjében, amelyben kora tavasztól ősz végéig a hazai virágokon: levendulán, zsályán, bazsalikomon, izsópon, istenfáján, rozmaringon, a sok-sok rózsán kívül Hollandiából hozatott és nálunk a 17. század elején még alig ismert tulipánok, nárciszok is illatoztak. Sok fiatal letelepedik a kollégium udvarán is, fiúk, lányok többnyire párosával. Napokon át rajzolnak. Mappájukra kerül az ókollégium és az új gimnáziumi szárny, s természetesen az iskolamúzeumnak otthont adó legrégibb épület, a Berna-sor. Nem marad ki a nagyporta, a kosáríves ámbitus és az ezer meg ezer diák — köztük Kossuth, Szemere Bertalan, Tompa Mihály, Kazinczy Lajos, Erdélyi János, Móricz Zsigmond, Izsó Miklós —által fényesre koptatott nagykönyvtári tölgyfa lépcsők sem a föléjük hajló vastag boltívekkel. És ahány tömör barokk épület, tornácos kúria, rokokó díszes lakóház csak van Patakon, azt mind megrajzolják. A diákok egy másik csoportja eközben a megörökített épületeikbe udvariasan bekopogtat, kérve a bent levők engedelmét, hogy a szobákról, termekről feljegyzéseket készíthessenek. Mérőszalaggal, colstokkal a kezükben, rajztáblára szegezett papírokkal, írószerszámokkal felszerelve mennek szobáról szobára, egyik helyiségből a másikba. Széliében, hosszában, átlójában, magasságában mérik, jegyzik az adatokat, a falak vastagságát, az ajtók, ablakok bemélyedéseit, íveik hajlatát. Mindent, mindent lerajzolnak, feljegyeznek, amire egy leendő építészmérnöknek a jövőbeli lakóházak, intézmények építési tervéhez csak szüksége lesz. Mert ez a Patakon „nyaraló” száznál is több fiú és leány a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának a hallgatója. Kéthetes nyári gyakorlatukat végzik, s megjelenésük, a műemlékeket, házakat „kataszterbe” vevő munkájuk még az egyébként nagy mozgalmassághoz szokott patakiak körében is különleges érdeklődési kelt. <h. j.)
