Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
1986. május 1., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Az elmúlt év legjobb sajtófotóiból rendezett kiállítóit a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Reprodukcióink a tártat anyagából mutatnak be néhányat. Habik Csaba: Bridzs Útban Tamás: Kisiklott sorsok című so- Fekete Zsuzsa: Együtt című sorozatából rozatából Természetes „hűtőszekrény" Az utóbbi napok felmelegedése nyomán „felengedett” a föld fagya a zempléni vidéken is, s a nedvesség a hajszálrepedéseken leszivárogva, milliónyi jégkristállyá dermedt a Telkibánya határában levő jeges barlang falán. Eme természeti ritkaság joggal nyerte el a „jeges barlang” nevet, mert benne a szélt a fináncokkal való küzdelemről és a száz tő dohánynak házi kertben szabadon való termesztéséről. Később már nem népgyűléseken. hanem — Ady szerint — itt valahol, ott valahol négy-öt magyar összehajol módra — szőkébb körben szomorúan beszélgettek a szövetségi politika torzulásairól, a szövetséges parasztok képességeinek nem megfelelő hasznosításáról. Mindezeket Rákosi Mátyásnak is tudtára adta. A Nemzeti Parasztpárt megszüntetése sokak számára történelmi múlt. „Soha nem tekintettem a parasztpártot célnak, csak eszköznek egy új társadalmi rend felépítéséhez ... Bár egyik megalapítója voltam a Nemzeti Parasztpártnak, de számomra nem az volt a legfájdalmasabb. hogy feloszlott. hanem az. ahogyan az végbement.” E nehéz időkben is a szocializmus ügye mellett volt. Igazolja ezt az a gyakorlata, amit a Szövosz felügyelő bizottságának elnökeként tett, azzal, hogy többségében harcos parasztemberekből állította össze a bizottságot, akik hőmérséklet a legforróbb kánikulai napokban sem emelkedik fagypont fölé. A természet eme ritka jelenségét praktikus módon hasznosítják, mint természetes hűtőszekrényt. Az erdészet ugyanis itt tárolja a később fásításra kerülő csemetéket, hogy azok időnek előtt ne lombosodjanak ki. hittel, becsülettel tették dolgukat. 1957. augusztus 20- án szülővárosában, Kisújszálláson ő kezdeményezte, szervezte a nagykunsági napokat. Ö köszöntötte Kádár Jánost és Dobi Istvánt. A népfrontos közmegegyezés alakításának, erősítésének nagy alkalma volt ez. A népfront- mozgalomban az országos elnökség tagja • volt, 1957—64 között pedig országos titkára. 1944-től nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. 1949-től haláláig a Magyar Népköztársa sár Elnöki Tanácsának tagja volt. Tiszteletre és megbecsülésre méltó életpálya. Üzenetét is így fogadjuk: „A magyar nén biztos jövőjének alapját, a szocialista társadalmi rendet sok küzdelemmel, tévedések. hibák elkövetésével, de csak leraktuk. S öreg napjaimnak az ad nyugodt biztonságot. hogy gyermekeinknek. unokáinknak van mire építeniük, van mit megőrizniük s továbbfejleszteniük. A mi nemzedékünk, s az új társadalmi rendért sokat álmodozók — köztük jómagam — nem éltek hiába.”. Hegyi Imre A csend A halló gyermek fejlődése során, hallás útján „magától” sajátítja el a beszédet. A hallási fogyatékos erre képtelen, tehát néma marad. Ez a süketség legsúlyosabb velejárója. Mivel a környezet helyes megértéséhez az érzékszervek közös, összehangolt munkája szükséges, a hallási analizátor kiesése nemcsak a hangingerektől fosztja meg a beteget, hanem megbontja az összhangot is. A különböző érzékszervek által gyűjtött érzetek között nem alakulhatnak ki normális összeköttetések, s csupán hiányos erzékleti képek állhatnak össze. A látás és tapintásérzékelés a több gyakorlás, nagyobb igényibevétel miatt némileg pontosabb: a hangképzésnél nagy segítséget ad a hangrezgések tapintás útján történő megkülönböztetése és a beszédmozgások úgynevezett ki- nesztéziás érzékelése. A fogyatékosokkal való foglalkozás régi keletű: módja, tartalma az adott társadalom fejlettségi fokától függ. A régebbi, szórványos próbálkozások után már a 18. század végén két irányzat bontakozott ki. Francia- országban a növendékeket rendszeres jelekre tanították, s ezek segítségével nyújtottak ismereteket. Németországban viszont a hangos beszéd elérését, a beszéd útján történő ismeretnyújtást tartották célszerűbbnek. A kérdés eldőlt: a jelbeszédben nincsenek viszonyító elemek, gyűjtőfogalmak, nem lehetséges az általánosítás — csupán egy kicsi sorsközösség érintkezését oldja meg. A beszéd megtanításával viszont a társadalom legfontosabb határán kommunikációs eszközét adják a növendékek kezébe, és lehetővé teszik számukra a nyelvi gondolkozást. Érdemes megjegyezni, hogy hazánkban a Cházár András által alapított első intézetben (1802-ben, Vácott), már ebben a szellemben kezdődött a munka. A gyógypedagógusok végtelenül aprólékos, lankadatlan munkával ma már eljutnak addig, hogy 3000—5000- ^es tartalmilag és alakilag jól bevésett, bár egyébként pasz- szív szókinccsel, általános iskolai bizonyítvánnyal hagyják el a növendékek az intézetet. A munkához természetesen a technikai eszközök egész sorát használják fel. A halláskárosodás fokának a megállapításához au- diometriás eszközöket alkalmaznak, ennek alapján csoportosítják a növendékeket. A beszédtanításban a legfontosabbak a fonetikai tükrök, fogalomalkotó filmek, valamint az egyéni és csoportos hallókészülékek. Mivel a süketek és a nehezen hallók egész testükön érzékenyek a vibrációra (különösen a belső fül károsodása esetén), újabban Nyu- gat-Németországban vibrációs készülékekkel is kísérleteznek. Kis vibrátort erősítenek a csuklóra, a mellcsontra, a kulcscsontra vagy a nyakcsigolyára, és ezekre vezetik rá a felerősített hanghullámokat. A ma még kísérleti módszer alkalmazása esetén az érzett vibrációt saját hangjával utánozza a gyermek. Ezt erősítik azzal, hogy — mint képünkön látható — a hallássérült gyermek fejére hallókészüléket is tesznek. Wéber Lajos: Zuhanórepülés Manek Attila: A tarlón Munkásábrázolás az irodalomban Lehet-e, kell-e a ma munkását ábrázolni az irodalomban ? Az azonnali válasz igenlő. Ha a kérdésbe mélyebben belegondolunk, sok minden megfogalmazódik, amire a gyorsan kimondott igen, s főként az „ábrázolás” előtt választ kellene adni. Például el kellene dönteni, kit tekintsünk munkásnak. Azt, aki részt vesz a termelő- munkában? Aki fizikai műm Icát végez? Kézenfekvőnek tetszik a válasz. Pedig nem az, ha meggondoljuk, hogy a műszakiak jelentős része kevesebbet keres, mint a fizikai dolgozók, s társadalmi helyzetükből következően semmivel és semmiben nem vélekednek másként, mint azok, akik a termelés közvetlen részesei. Vagy talán az osztályhelyzet a mérvadó? Ebbe az irányba elindulni még nehezebb. Fel kellene tételezni az osztálytudatot is, amit a közös érdek és érdekeltség indukál. Ilyen pedig nincs, hiszen a kivételezett szakmát folytatók — autószerelők, egyes szállítók, szobafestők kőművesek stb. — olyan jövedelmekre tehetnek és tesznek szert, amik alapvetően megkülönböztetik életnívójukat a többiekétől. Azt mondhatja valaki: ez mindig is így volt. Valóban. De az osztálytársadalmakban a „leggazdagabb” munkás is szegény egy kórházi főorvoshoz mimt középosztálybelihez képest, nem is beszélve a termelőeszközök tulajdonosairól. A kizsákmányoló társadalmi rendben a legdiíferenciáltabb munkás- osztályt is osztálytudattal jelöli meg helyzete. Milyen munkást ábrázoljon tehát az irodalom? A kérdés megkerülhető, ha úgy fogalmazunk, hogy a cselekvő embert kell bemutatni? Akkor cselekvő az ember, ha a termelésben forog? Vagy akkor, ha a demokratikus fórumokon sürög, hallatja hangját? Minden más mozzanat, mozdulás érdektelen, ábrázolásra méltatlan ? Ezek a kérdések eleve csapdák! Csupán munkásábrázolás ugyanis nincs, nem lehetséges. Még a kapitalista társadalomban sem! A munkás gondolkodásáról, élethelyzetéről, álmairól adott kép éppúgy a társadalom minőségét jellemzi, mint a középosztálybelinek A Magyar Televízió az általa, Nánási Lászlóról készített portréfilmet ez év március végén, 80. születésnapján kívánta bemutatni. 1985 őszén bekövetkezett halála miatt a temetés utáni héten láthattuk, hallhattuk, filmről Nánási Lászlót szólni. 77 éves korában jelent meg „Emlékezetből” című könyve, amelyből a XX. század ötven esztendejére kíváncsi olvasó és történész, nemcsak a tisztántúli. nagykunsági kisparasztság sűrűiéből jött ember sorsát ismeri meg. hanem érdekes történelmi dokumentumokat is talál. A Márciusi Front debreceni csoportjának marxista világnézetű vezetőivel. Kállai Gyulával, Zöld Sándorral, Fehér Lajossal. Kovács Kálmánnal való megismerkedés előtt, már a harmincas évek idején vezető egyénisége volt a forradalmi szellemű demokratikus parasztmozgalomnak. A népi írókkal való barátsága révén — Szabó Pál, Veres Péter. Darvas József. Erdei Ferenc — a Szabad Szó szerkesztőbizottságának tagjaként, munkatársaként, az 1939-ben megalakult Nemzeti Parasztpárt alapitó és a Parasztszövetség földmunkás tagozatának vezetőségi tagjaként mindinkább mint a munkás-paraszt szövetséget valló népfrontpolitikus vált vagy a munkaadónak az ábrázolata. A művészet által a valóság elé odatartott tükörben az életnek kell megcsillanja. Az elmozdulások követése igazán a fontos. Honnan indul valaki, hova érkezik, s hogyan? Ebben a mozgásban természetesen összetalálkoznak a társadalmi egyedek. A főorvosnak szenet trógeroló munkás, aki borravalót vár és kér, s a szénhordó munkást operáló orvos, aki hálapénzt vár és kér. Ez még csak állapot. Ha ezt abban az összefüggésben tekintjük, hogy távlatosan mi lehet a főorvos, és mi a szénhordó munkás célkitűzése, befutható életútja, milyen lehetséges elmozdulás adatik meg számukra, akkor emberi arcokat, sorsokat követhetünk egy olyan úton, amelyen sokat megtudhatunk az erkölcsökről és közerkölcsökről, egy társadalom önismeretéről, jelene, jövője minőségéről. Az összefüggések hálójában fontos, hogy jelen legyen mindenki, aki él, mozdul, létezik a társadalom egészében. Különösen fontos, hogy jelen legyen az a differenciált arculatú munkásság is, amelyet nem a bérezés differenciáltsága tett helyzetében változatossá, hanem az az ellentmondásvilág, amely a társadalom valamennyi csoportját, rétegét megbolygatta, átszabta. Ha az ábrázolás nem terjed ki az ilyen vagy olyan munkásra, ha a, munkás a maga ellentmondásaival az irodalomban, a művészetben sehol nincs, vagy nem volna jelen, akkor valamit nem tudhatnánk meg az itt és most valóságáról. Jelesen azt, hogy aki a hatalom elvi és tényleges letéteményese, hogyan vesz, illetve nem vesz részt a hatalom gyakorlásában. A munkás művészi ábrázolása nélkül nem szembesülhetünk azzal a kérdéssel, hogy a szocializmus mint eszme, mint filozófia, mit ígért a munkásnak, s mit tudott adni neki konkrét testet öltése során. De úgy is fogalmazhatnék, hogy csak a munkás művészi ábrázolásával lesz teljes a kép: mennyire tudtak élni az eszmének elkötelezettek a lehetőséggel, amit egy új társadalom teremtésében kellett megtalálniuk. A. Gy. ismertté az ország parasztságának körében. A Nemzeti Parasztpártban a felszabadulás után országos vezetőségi tag. majd főtitkárhelyettes és az ötvenes évek elején an^ak megszüntetéséig a Szabad Szó főszerkesztője. Megyénkben Darvas József társaságában járt — aki az északi választókerület országgyűlési képviselője volt — Dél-Borsodban. majd később Abaújban is. Az időben a gyűlések a délelőtti mise után, vagy református községekben délután. két templom után voltak. Egyik esetben már ebédre igyekeztek, másik esetben a jószágetetés parancsolta haza a parasztokat. Laci bácsi a nagykunságiak harcos üdvözletének átadása után azzal folytatta: .tudom én, hogy mi kell a parasztnak, hosszú kolbász, rövid prédikáció. Aki elmenőben volt, az is visszafordult. Megérte. mert szívesen hallgatták a reakció elleni harcos szavait, okosan szólt a munkásparaszt szövetségnek a parasztok számára adódó előnyökről és kötelességekről. Jóízű paraszti humorral be-
